2021. január 18., hétfő

Ma már minden bokorban egy coach terem… bár így lenne…

 


A tavasszal elém került egy Facebook poszt egy férfi coach-al. Egy két és fél perces videó egy rádióbeszélgetésről. A kérdés a műsorvezetőktől az volt a meghívott, elismert coach felé, hogy miért mondják azt, ma már minden bokorban egy coach terem, és miért vagy mitől lesz igazán jó egy coach. Nagyon kíváncsi voltam a válaszra, így azonnal rá is kattintottam.

A válasz rövid lényege az, hogy ma Magyarosságon nincs annyi coach, amennyire egyébként szükségük lenne az embereknek. Jó coach pedig úgy lesz valaki, ha ki tud alakulni egy bizalmi viszonyt az ügyfeleivel. Bizalmi viszony ismerősökkel tud kialakulni, illetve elégedett ügyfelek által, akik az adott szakembert jó szívvel ajánlják az ismerőseiknek, barátaiknak, rokonaiknak. A coaching szakma a bizalomra épül, és az utcáról kevés ember esik be ismeretlen szakemberhez.



Tegnap én balga rákattintottam szintén a Facebookon egy coach iskola hirdetésére. Bár ne tettem volna! Az iskola tájékoztatója egyáltalán nem győzött meg arról, hogy náluk szeretnék tanulni, az ára pedig brutálisan irreális.

Azért mondom, hogy én balga, mert értelemszerűen azóta a Facebook dobálja be nekem az összes coach képzés hirdetését. Ma eddig négyet jelöltem, hogy nem kérem a tartalmat.



A coachingban rejlő csodás lehetőségeket majd egy másik bejegyzésemben fejtem ki, most maradnék az árnyoldalainak boncolgatásánál

Tehát, ma már mindenki coach

Mielőtt lassan egy évvel ezelőtt közelebbi ismeretségbe kerültem a coachinggal, tanulmányoztam és figyelgettem ezt a területet régóta, mert valahol mindig vonzott. DE! Én is azt láttam, hogy ma már mindenki coach. Sőt, azt láttam, hogy szinte mindenki rossz coach. Divatszakma lett, mint az ingatlanozás. Arról is mindenki azt hiszi, hogy milyen raj kis meló, és szarrá keresi magát az ember. Aki szokta olvasni az írásaimat, tudhatja, hogy több, mint 2,5 évet ingatlanoztam, Budapesten, jó irodánál, sikeresen. Tehát, tudom, hogy mi volt a mögött a munka mögött. Az ingatlan szektorból ugyanolyan sokan hullanak ki nap, mint nap, mint a coach hivatásból. Igen, itt is sokan azt hiszik, hogy elég, ah megtanulják, amit kell, aztán dőlnek az ügyfelek.

Egy nagy fenét! Arzét mert a tananyagot megtanultad, meg még le is vizsgáztál, az nem azt jelenti, hogy kész vagy a szakmádra. Sőt! Mostantól kell csak nagyon sokat gyakorolni. Ez egy olyan terület, ahol nem lehet hibázni! Nem lehet emberek féltett dolgaival dobálózni.

Ez a munka a bizalmon és a titoktartáson alapul. Ha valaki nem tud titkot tartani, ne válassza coaching szakmát, nem neki való.


Ha valaki nem tud figyelni az ügyfelére, de úgy teljesen, mert fontosabb a telefont nyomkodni, akkor ne dobja ki az iskola árát az ablakon, fölösleges.

Sorolhatnám még azokat a fontos dolgokat, amik feltétlenül szükségesek a coaching profi működtetéséhez, de nem lenne elég a papír. Még egy fontos ok eszembe jutott, aki csak a pénzért akar coach lenni, nem fog neki sikerülni, hogy megéljen belőle, mert ez ügyfelei érezni fogják rajta a merevséget és a háttérben meghúzódó közönyt. Ilyen coach-hoz pedig nem megyünk szívesen, kár érte az idő és a pénz.

Hála az égnek, vannak igazán jó coach-ok, én is ismerek nem is egyet. Ők annyit tanulnak, amennyit csak idejük engedi. Szeretik amit csinálnak, mert őket azt hajtja, hogy másoknak segíthetnek jobbá vagy átláthatóbbá tenni az életüket. Megtanítanak egy olyan letisztult, célorientált, de vonzó és elérhető célt találni egy adott témában, ami emeli őket minden egyes nap. A coaching megtanít egy logikus, gyors, átlátható szemléletre, amit utána az ügyfél már akár egyedül is alkalmazni tud az élete más területin is, hosszútávon és sikeresen.

Nem mondhatok ilyet, mert nem erőltetek senkire semmit. De mondtam már olyat, hogy adjatok egy coach-ot minden ember mellé egy folyamat erejéig, és csodálatos világban fogunk élni, mégis két lábbal a földön. Szóval, tudom, hogy ilyet nem mondhatok…

Egy igazán jó coach felajánlja az ügyfeleinek, hogy az első konzultáció ingyenes. Egy kötetlen nulladik típusú beszélgetés, amely alkalmával kiderül, hogy az ügyfél és a coach tudnak-e egy hullámhosszon beszélgetni. A téma, amivel az ügyfél felkereste a coach-ot, egyáltalán coach kompetencia vagy más szakemberre van szükség. Egy jó coach tudja, hogy hol vannak a határai, és mi az, amiben ő nem tud vagy nem segíthet. Mindkét fél mondhatja az első beszélgetés végén, hogy köszönöm, de nem kérem a folyamatot. Nem erre gondoltam, nem így képzeltem, igazából nem is akarok változtatni az életemen, más szakemberre van szükség, pl pszichológus, pszichiáter, bármilyen terapeuta.

Ebből pedig az látszik jól, hogy csak akkor indul a folyamat, ha mindkét fél így szeretné.

A coaching folyamat célja a változás, változtatás. Pont. A változás pedig csak dumcsival nem fog megtörténni. Coach-ot az keressen magának, aki képes új dolgokra nyitottnak lenni, aki képes tenni fizikailag is azért, hogy haladjon a célja felé. Ilyen segítséget az vegyen igénybe, aki elfogadja, hogy a coach nem tanácsadó. A coach kérdez. Célirányosan, kedvesen, figyelmesen, de hathatósan. Időnként mellbevágóak a kérdések, de jók. Nagyon jók! Az ügyfélre és az adott témára szabva, egy nagyon jól működő technika segítségével.

A coaching folyamat nem játék sem a coachnak sem az ügyfélnek. Itt nem babra megy a játék. Mindkét félnek ugyanolyan felelőssége van. Mindkét félnek ugyanannyit kell beletennie a folyamatba. Varázsütésre nem szoktak a dolgok jó irányba változni, maximum a mesékben….

NoraSm

Kovács Nóra Life coach 

Kérdésed van? Írj nekem bátran! :) 

nora.sm8@gmail.com

facebook.com/norapictures


2021. január 14., csütörtök

A Valentin nap önmagában rendben van, miért ne?


A Valentin nap önmagában rendben van, miért ne? Ma már lassan mindennek van világnapja, a szerelmeseknek pont miért ne lenne!? 


Nem ezzel van  baj. A baj azért van, mert már unalmasnak érezzük ezt az ünnepet. Erőltetett, mert kötelező a virág, a bonbon, a vacsi valami puccos étteremben, ( csak, hogy lehessen mit posztolni a social mediára, hogy bizonygatva legyen, párkapcsolatban él az illető posztoló. ) és persze az új fehérnemű. 



Tehát az erőltetés jellege ebben rejlik valahol, és abban, hogy szegény férfiak nem láthatnak az orruknál tovább, csak a virágot és bonbont dugják az orruk alá, mindenhol. Olyan, mintha nem is lenne más lehetőség az ajándékra vagy meglepetésre. 


Minden szívecskés, minden giccses, minden illatos, és egyáltalán nem biztos, hogy pont Valentin napon szeretnék étterembe menni. A kirakatba meg pláne nem szeretném tenni, hogy bibiii, én is kaptam ám egy csokor rózsát. Én pl. nem is szeretem a rózsát, és ezzel nem vagyok egyedül.

Az egyik kedvenc filmem a Valentin nap.. biztos sokan láttátok már. Brutálisan jó szereposztás, több szálon futó cselekmények, melyek a végén szépen összefonódnak. Olyan humora van a történetnek, és olyan mély érzelmi tartalma, ami segít megszeretni ezt az ünnepet. DE! Miért ne lehetne a Valentin nap sablon nélküli? 


Lehet vacsit főzni otthon kettesben, vagy a barátokkal. Egy jó közös főzésnél kevés jobb dolog van. Főzés közben már elfogy egy üveg finom bor, a vacsihoz meg egy másik üveg. Nem kell vezetni, nem kell asztalt foglalni, nem kell puffogni a szar kaja és a még szarabb kiszolgálás miatt, a számláról ne is beszéljünk!  Posztolni pedig az otthoni vacsit is lehet, ha már annyira muszáj bizonygatni valamit is... 

 Ha az emberek nem élnének annyit a kirakatban, hanem bizonyos élményeket, emlékeket, pláne érzelmeket megtartanának maguknak, biztosan nagyobb értéke lenne ennek a szerencsétlen Valentin napnak. 



Mindenki úgy ünnepel, ahogy csak szeretne. Csak egy kis figyelem, törődés szükséges hozzá, semmi más! Ehhez pedig két fontos dologra szükség van. Az egyik az ötletesség, a másik pedig az, hogy ismerem a páromat. Ha ismerem, tudom, hogy rózsát ne vegyek neki, mert nem szereti! Pont életmódváltásban van és kerüli az édességet. Akkor, mi az, amit szeret és örömet okozhatok vele neki? Mondjuk egy üveg rosé, méghozzá egy jobb pincészettől. Ez a nő nem fog nyafogni, hogy nem kapott virágot! Ez a nő boldog lesz, hogy azt kapta, amit szeret, és mellette ott a megerősítés, hogy  a párja jól ismeri őt, és odafigyel egy apró ajándékra is. 

Tudom, hogy van sok férfi, aki ezt pontosan így intézi, és van sok férfi, akinek nem nyálas a Valentin nap. A kirakatba ugyan nem teszi, hogy szerelmes, de ez nem is oda való. Ez csak két emberre tartozik. 
Fölösleges elárasztani a Facebook-ot Valentin napján a rózsacsokrokról készült fotókkal, mert azt nem mi kaptuk, hanem te! Ne velünk akarj örülni a virágodnak, hanem a pároddal. 


És kíváncsi lennék, hogy a nők mivel lepik meg a párjukat  Valentin napon? Csokit vesznek, meg édes pezsgőt? Vagy valami olyan piát, amit a pasi szeret? Mi a fontos ezen a napon? Együtt vásárolunk be és együtt főzünk, vagy a nő elkészít mindent, mire az URA hazaér? 

Az elmúlt években azt látom, hogy a nők vannak ajándékozva és mintha ez már elvárás is lenne. Hölgyeim, ti mivel lepitek meg a párotokat ezen a napon? Sőt, tovább megyek... és más napokon? Csak úgy, amikor nincs semmi alkalom?! 

Fontos a nőknek, hogy gondolkodjanak egy férfias meglepin, vagy sem? 
Tudják a nők, hogy mivel tudják levenni a párjukat a lábukról, nulla anyagi befektetéssel? Nem! Nem a szexre gondoltam, az eleve adott, bármikor! 
Arról beszélek, amin gondolkodni kell, amire figyelni kell, amiért ismerni KELL a másikat. Minden nő tudja, hogy mitől döglik a légy a párjánál? 



Ez az ajándékötlet sajnos nem tőlem származik, de eltettem magamnak, mert tetszik. Talán nem lesz harag abból, ha megosztom veletek. 

Ajándékot készíthetünk is, nem kell mindig vásárolni. Keress egy szép üveget, aminek van teteje is. Színes lapokra pedig írhatsz ajándékokat, mondjuk 20 darabot. Pl: egy masszázs, egy sör, egy teendő, amit a pasid választ, te pedig elvégzed helyette örömmel, egy közös séta, egy kirándulás, te tudod, hogy a párod miket szeret, mi köti le, mi kapcsolja ki, mi tölti fel.  Egy ajándék, egy cetli. A cetlik összehajtva, bekerülnek az üvegbe. Hetente 1 cetlit húzhat a férfi ember, és az ő csodás nője, szívesen megteszi neki. Így pedig a nyálas kis Valentin nap, máris nem egy napra korlátozódott, hanem annyi alkalomra, amennyi cetlike bekerült az üvegbe. 

Minden ünnep olyan, amilyenné mi formáljuk :) 

NoraSm

facebook.com/norapictures 

2021. január 5., kedd

Férfi-Szerelem-Nő-Ellentétek-Távolodás-Tévutak-Feltételezés


Az imént belecsúsztunk egy közel kétórás beszélgetésbe egy kedves hölgy ismerősömmel, a férfiak témájában. 

DE! 

Csupa jó szándékkal, és rengeteg kérdéssel



Miért degradálják a nők a férfiakat állandóan? 

Miért mondják rájuk, hogy döntésképtelenek?
 
Miért nem bíznak meg a férfiakban? 

Miért iszik annyit a pasi? Na, vajon miért??!

Miért lépnek félre a pasik? Na, vajon miért??

Miért nem lehet a férfira számítani? 

Miért nem hallgatják meg a férfiak a nőket?

 ... és még egy raklap ehhez hasonló kérdést vettünk végig.

Arra jutottunk,nőkként, hogy ez a sok rossz felvetés, vélemény és hiedelem, nem a férfiak hibája, hanem a nőké! 




Évek óta mindenhol csak arról lehet olvasni, hogy  a szemét pasik! De arról nem olvasok sehol, hogy ez miért van!? Ennek mi a háttere, mi az oka? Hogyan lehetne ezen javítani vagy változtatni, hogy ez mindenki számára előnyös legyen?

A nő rálásson saját magára, hogy hol és miben hibázik, vagy mit lehetne jobban és koncentráltabban csinálni. A férfiakra pedig okkal, joggal ráfér, hogy lássuk, értékelni tudjuk mindazokat az apró dolgokat, amiket értünk tesznek.
 



Neked milyen kérdéseid vannak ebben a témában?

nora.sm@gmail.com
https://www.facebook.com/norapictures

NoraSm


2021. január 2., szombat

Évzáró és évtervező füzet ( 2020-2021) - YearCompass


Lehetőség szerint mindig ügyelek arra, hogy ne erőltessek másokra semmit.

 Azért, mert nekem valami jó, bejött, működik, segít, terel a jó irányba, és még élményt is ad, nem biztos, hogy ezt mások is így értékelik. 

Amit most ajánlok, az sem erőltetés, csupán egy lehetőség. 
Ez a kis évrendező füzet segít nekünk abban, hogy a mögöttünk lévő évet 
méltóképpen tudjuk lezárni. 
Segít abban, hogy csak a jó dolgokra figyeljünk és csak a jó dolgokat 
vigyük magunkkal az új esztendőbe. 
Segít rálátni, hogy mennyi minden jó dolog történt velünk, mennyire volt hasznos az évünk, 
miket tanultunk és miben fejlődtünk. 

Ezt a sok pozitív pillanatot összegzi nekünk, amire igen, időt kell szánni, 
néhány nyugodt órát az életünkből, de MEGÉRI! :)  
Elkészíthetjük egyedül, vagy nem egyedül :) 
A következő év tervezője pedig abban segít, hogy összegezni 
és tervezni tudjuk, mit várunk az új évtől. 
Mik a terveink? Mik a vágyaink? Mik az álmaink? Mert ez fontos! Ez húz minket előre.
Az írásnak nagy a hatalma! Amit leírsz, az jó eséllyel meg is valósul. 
Nyilván ehhez te is kellesz.. a leírt szavak önmagukban nem elegendőek. 
De ha már leírtad, elindul egy folyamat, és ha még teszel is érte naponta kicsi lépéseket, 
akkor Isten nem ment meg attól, hogy megvalósuljon mindaz, 
amit leírtál a 2021-es tervezőbe. 

Szívesen kipróbálnád az évrendező füzetet? 

Nálam még a pandémia blokk nélküli verzió van. 
Ha azt szeretnéd, szólj és szívesen elküldöm neked :) (PDF) 

Zárd a múlt évet mosollyal, és indítsd az új évet mosollyal és reális tervekkel, 
hogy 2021 decemberében lásd majd, mennyi mindent alkottál az év során :) 


Ha segítségre lenne szükséged, keress bátran! 
nora.sm8@gmail.com
https://www.facebook.com/norapictures
NoraSm

2020. december 11., péntek

Írd ki magadból a feszültséget - az írás önterápiára is használható

Úgy emlékeztem, hogy ezt a témát már egyszer külön kifejtettem. Kerestem a régi blogjaim között, de nincs. Ezek szerint valamelyik könyvemben ( Nora Smith, Nóra, Nóra2, és Változás) bújnak meg a sorok, de sebaj! Megéri, hogy kiemeljem a könyvemből

Amikor 10 évvel ezelőtt komolyabban kezdtem foglalkozni az írással, mindenféle tanulás nélkül, csak úgy érzésből, azt hittem, hogy egy átlagos dolgot teszek. Ha én tudok írni, azaz papírra vetni a gondolataimat, érzéseimet, félelmeimet, kudarcaimat, sikereimet, vágyaimat, akkor arra mindenki más is képes. Csak fogok egy papírt vagy egy laptopot, és írom, ami jön. 

Bennem valahol mindig volt egy nagyon erős, nagyon belső késztetés, ezt ma már sok helyen hívásnak nevezik, hogy írjak. Egyszerűen tombolt bennem, hogy írjál! Az első könyvem megírása előtt készítettem néhány interjút olyan emberekkel, akiket ismertem. Adott egy téma, ami érdekel, vagy egy ember, aki érdekel, ismerem, egyeztetek vele, felkészülök és utána olvasok, majd személyesen vagy online leülök vele beszélgetni. Vannak kérdéseim, neki vannak válaszai, azt utána szépen összerakom írásban, pofozok rajta, átküldöm a beszélgetőpartnernek. Olvassa, ha szükséges, javítja, vagy korrigálunk, vagy hozzáteszünk még néhány mondatot, választunk hozzáillő fotókat, megszerkesztem, és kész. Majd jöttek olyan interjúk, akik ismeretlenek voltak a számomra. Készítettem interjút magyar és angol nyelven is. És valahogy mindegyik nagyon jól sikerült. Aztán írtam néhány autótesztet, női szemmel. Kaptam 10 napra a SUZUKI-tól vadi új modell autókat. Használtam őket, fotóztam kedvemre és írtam róla egy beszámolót, hogy mi tetszett és mi nem. 

Aztán új lakhelyem lett, ahol teljesen egyedül éltem, 7 hónapig. Bennem ekkor kezdett el ordítani a hang, hogy ülj le és írjál könyvet! Az első könyvem úgy kezdődik, hogy nem tudom hogyan kell könyvet írni, de én most elkezdtem az első könyvemet. 

Olyan témáról írni, ami személyes, ami intim, ami másoknak alapot adhat arra, hogy csámcsogjanak rólad, nem egyszerű feladat, de nekem ez volt benne a kihívás. Két oka és célja volt a könyvemnek és magának az írásnak. Egyrészt az, hogy másoknak segíthessek, hasonló szitukban. A másik célom pedig az volt, bár erre csak évekkel később jöttem rá, az ÖNTERÁPIA.

Ha vannak érzéseim, gondolataim, akkor le tudom írni őket. Ha ez nekem megy, akkor másoknak is simán megy. Miután megírtam az első könyvemet, kész lett és a kezemben foghattam, érezhettem az illatát, elolvastam néhány mások által írt cikket. Olyan írásokat, amelyek adott esetben egy magazin oldalain jelennek majd meg, vagy már meg is jelentek. És akkor jöttem rá, hogy sajnos nem tud mindenki írni. Ez valahogy csak nekem természetes közeg, másoknak nem. 

Sok éve azon gondolkodom, hogyan segíthetnék másoknak mégis az írás önterápiájával.? Azért izgalmas ez a téma, mert brutálisan hatékony! Nem szükséges hozzá senki más segítsége. Nem kerül pénzbe, csak időbe és őszinteségbe. Csak arra van szükség, hogy időnként legyen egy kis időd egyedül lenni, amikor csak az írásra kell figyelned és önmagadra. 

Mesélek egy történetet, így könnyebb lesz érteni, hogy én miben segíthetek neked

Évekkel ezelőtt történt egy kedves ismerősömmel. Hölgyről van szó, akinek megrogyott a házassága egy kicsit. Mondhatjuk azt is, hogy tele lett a hócipője azzal, hogy a férje nem segít neki semmiben, és alig beszélgetnek. Nagy a feszültség, rossz a légkör. Azt tanácsoltam a hölgynek, hogy amikor a férje nincs otthon, üljön le egy nagyobb darab papír és egy toll társaságában, és írja le, hogy mit érez. Írjon egy levelet a férjének. De! Kedves levelet. Olyat, ami tele van szeretettel, és nincs benne vádaskodás, hiszti, számonkérés, ultimátum. Csak írja le neki szépen, hogy mi az, ami nem jó, ami bántó, ami fáj, és kérje meg a férjét, hogy ebben segítsen neki. Majd amikor a férj hazaér, kicsit pihent és már a tv-t nézi, adja oda neki a levelet, lezárva, borítékban. És kérje meg, hogy amikor kedve és hangulata lesz, olvassa el, egyedül. Nem sürgős! És ezzel a témát és a levelet is engedje át a férjnek. Nem kérdezgetjük, hogy elolvastad már? ÉÉÉÉS? 

Csak engedje, hogy a férje a maga ritmusában ezt felfogja, majd elolvassa, és az is a férj dolga, hogy erre mikor és hogyan fog reagálni. 

A férj elolvasta a levelet, és máig is boldogságban élnek. 

Arra szeretnék kilyukadni, hogy nem kell mindenkinek írónak lennie. Nem kell minden írást megmutatni mindenkinek. Nekem a mai napig vannak olyan írásaim, amit sose olvasott senki. Lehet, hogy nem is fog. De jól esett kiadni magamból magamnak. Ha van egy gondolatod, és az lehet jó is, miért ne? Sőt! Merd leírni magadnak a vágyaidat is. Hülyén érzed magad még a gondolat hallatán is? Miért írjam le a gondolataimat? Hát itt vannak a fejeben. Az enyémek. Nem akarom még egy papírral se megosztani őket. Mi van, ha véletlenül valaki elolvassa őket?  Mi van, ha valaki feltöri a laptopomat, ellopja  a telefonomat, és megtudja  a gondolataimat, és a legbelsőbb félelmeimet? Tíz év távlatából mondom, hogy nem fog olyan kezekbe kerülni az írásod, ahova nem kell, hogy kerüljön. A mai világban minden technikai háttér adott, hogy eltegyük a leírt gondolatainak biztonságos helyre. 

Nem kell mindenkinek könyveket írnia. Nem ez a fontos. Az a fontos, hogy veszettül jó dolog szembesülni a vágyainkkal írásban. Először ciki érzés saját magunk felé. Keressük a kifogásokat, hogy miért ne írjuk le. Miért kellene papírra vetnem az üzleti tervemet, hiszen itt van a fejemben. 

Miért írjam le a vágyaimat? Azért, mert amit leírsz, az egyszer csak testet fog ölteni. Ha leírod komolyságot viszel a dologba. Annyira akarod, hogy örömmel leírod és írásban csodásan megtervezed. 

Miért írjam le mit érzek a férjem iránt, amikor kiborít? Azért írd le, mert megszabadulsz az írás közben és után a helyzet adta feszültségtől, haragtól, dühtől, csalódottságtól, megbántottságtól. Amikor tele vagyunk feszkóval, nem tudunk racionálisan gondolkodni. Azt hisszük hogy lenyugodtunk, és cselekszünk. Általában rosszul, aztán jön a sajnálom és ne haragudj, hülye voltam, ezt nem így kellett volna. 

Az írásba fojtott harag, és minden érzés, segít eltávolodni az adott helyzettől. Olyan az írás, mintha  a tisztásról, ahol a dráma történt, felmész egy jó magas hegyre, és már csak onnan látod a tisztáson maradt kínjaidat. Innen pedig egy teljesen más perspektívából látod a réten maradt feszültséget. Az írás megtanít arra, hogy amikor felmentél a hegy tetejére, megkérdezd magadtól, hogy valóban olyan nagy az én gondom? Amúgy gond vagy lehetőség? 

 Az írást úgy is felfoghatod, hogy csak szavakat írsz, nem kell regélni azonnal az érzéseidről 

Adok egy nagyon gyors és egyszerű segítséget, nem én találtam ki őket, de kipróbáltam, és nagyon jól működik. 

Fogj egy papírt, szánj rá kb. 20 percet. És kezdd el írni, a szavakat, ami jellemzi azt a helyzetet, ami most feszít téged. Pl. fájdalom, harag, gyomorideg, émelygés, megbántottság, teljes egyedüllét érzése, stb... Ne fogd vissza magad! Írd le az összes érzést. Majd amikor ezzel készen vagy, égesd el! Nyilván olyan helyen, ahol ez biztonságos. Én csináltam már olyat is, hogy a levelet betettem borítékba, tettem hozzá még olyan apró tárgyat, ami kapcsolódik a témához, és leragasztottam, majd beledobtam a Dunába. És végignéztem, ahogy a víz elviszi magával. Olyan tisztaságot és belső nagytakarítást tud okozni egy ilyen jó értelemben vett rituálé, hogy el se hinnéd. És nem látta, nem olvasta a gondolataidat senki más! 

Kezded már érteni az írásban rejlő tisztulási folyamat lehetőségét? Még mindig azt vallom, ha vannak gondolataid, akkor le is tudod írni őket. 

A kicsi gyerekek mit csinálnak karácsony előtt? Leírják a Jézuskának, hogy ők nagyon jó gyerekek voltak egész évben, és leírják a kívánságukat, hogy mit szeretnének a karácsonyfa alatt kibontani, és sikítozva örülni neki. Mi felnőttek ettől miért félünk? Egy gondolattal akkor tudunk igazán azonosulni, ha leírtu. 

Amikor egy csalódást írsz le, ne lepődj meg, ha közben hangosan felnevetsz, hogy te jó Isten! Mennyire bagatell az a dolog, ami miatt rágódom hetek vagy akár hónapok óta. Volt már olyan, hogy írás közben meg is oldottam a problémát, egyszerűen csak leírtam a végén, hogy fejeződik be pozitívan. És mire ezt leírtam, egyáltalán nem éreztem lehetetlen küldetésnek, sőt! Mosolyogva írtam le az utolsó mondatokat. 

Az írás segít összegezni, összeszedni a gondolatokat. Tehetsz olyat is hogy a papír tetejére azt írod bal oldalra, hogy rossz, a jobb oldalra, hogy jó. Bal oldalra először összeírod egymás alá az összes rossz dolgot, az sem baj, ha napoki gondolkodsz. Aztán pedig minden rossz szó mellé jobb oldalra azt a pozitív megfelelőjét, ami belőled ösztönösen jön. Írd le azt, mait szeretnél! Mire a lista végére érsz, olyan jól leszel, hogy szárnyaid lesznek. 

Az önterápiában az a nagyon jó, hogy semmi másra nincs szükség, mint rád! 

Most, hogy az utóbbi hónapokban, sajnos sok embernek gyökeresen változott meg az élete, és új kihívásokkal nézünk szembe, nőtt az emberekben lévő feszültség is. Kevés időt töltünk a tágabb családunkkal, rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel, nem járunk szórakozni. Sokkal kevesebb a személyes találkozás és az élmény, és gyűlik a feszkó. Ahhoz, hogy jól legyünk, ki kell tombolnunk magunkat. És nem árt előre tervezni egy kicsit. Most igazán az lenne  a cél, hogy a lelkünk jól legyen. Írjál! Írd ki magadból, és égesd el. Írd ki magadból és tedd el, hogy biztonságban legyen. Írd ki, és add oda annak, akinek szól. Írd ki magadból a feszültséget és olyan jól leszel! 

A fenti gyakorlatokat, ötleteket teljesen egyedül készítheted, de bevonhatod a gyerekeket, vagy a párodat, akit csak szeretnél. Ez egy családi játéknak is kiváló. Írjatok egymásnak levelet karácsonyra. Rajzolhatsz a levélre, feldíszítheted, ahogy csak szeretnéd. A fontos az, hogy szívből és őszintén jöjjön. Írtál már kedvesen kérő levelet a gyerekednek? Próbáld ki! Kíváncsi vagyok a reakciójára, és meg is oszthatnád velem, örülnék neki. 

Ha úgy érzed, hogy szívesen vennéd, ha ebben a folyamatban segítene neked valaki, akkor én itt leszek és szívesen fogom a kezed egy kicsit. 

További információ: 
https://www.facebook.com/norapictures

Kérdésed lenne? Írj bátran: norapicture@gmail.com

NoraSmith 

Kovács Nóra

Life coach  

2020. július 16., csütörtök

Öröm vagy fájdalom?

Kezdjük a fájdalommal, mert ez a szó több magyarázatra szorul, mint az öröm

Fájdalom, ami ebben az esetben nem fizikai, hanem lelki és gondolkodásbeli. Mondjuk úgy, hogy önkorlátozó. Erősen önkorlátozó. A hit az alapja. 

Leülsz beszélgetni magaddal. Tervet készítesz a jövőre nézve, mondjuk a következő három vagy hat hónapra készíted a tervedet, mert ugye ilyen tervet mindenki szokott készíteni magának időről időre. ( Tudom, hogy ez nem így van, holott így lenne jó) Tervek nélkül nincs jövő és nincs eredmény és nincs  siker. 

Tehát készíted a következő időszakra a tervedet. Milyen munkával, lehetőséggel, új dologgal, vállalkozással, hobbival  tervezed a következő időszakot? Ez megvan? Ok!  Ehhez  a tervhez sok apró részlet szükséges, hogy működjön is és elérd. Mit szeretnél tenni? Maradsz a mostani munkánál vagy változtatni szeretnél? Mik szükségesek a terv létrejöttéhez? Tanulnod kell valamit vagy megvan mindened? Tudásod, eszközeid, lehetőségeid. Tételezzük fel, hogy igen, minden adott. Ok. Mi a következő lépés? Azaz valóan mi a következő lépés? Mit vállalsz? Mit teszel meg fizikailag azért, hogy lépj, haladj előre? Most jön a komfortzóna elhagyása, amit olyan sokan elképzelni sem tudnak, nemhogy megtenni. Tudom, hogy ez nehéz, de másképp nem működik.

 Ahhoz hogy a meglévő életedben, munkádban vagy egy új munkában, vállalkozásban eredményt érj el, haladj az úton, valóban olyan dolgokat kell tenned, amit eddig még nem. Mondjuk számodra idegen embereket kell megszólítanod képletesen vagy fizikailag. Ez lehet egy online hirdetés vagy az, hogy felkeress idegen embereket, cégeket, hogy tárgyalj. És a fájdalom, amit az előbb említettem még nem is itt kezdődik. 

A fájdalom abban rejlik, hogy múltbéli rossz tapasztalatok, sérülések, kudarcok bekapcsolnak, és elhiteted magaddal, hogy ennyire és ennyire vagy képes. Van egy demarkációs vonal, amit fejben és lélekben nem tudsz átlépni, mert nem hiszed el, hogy neked működni fog. 

Vegyünk egy példát. A terved készítése közben eljutsz ahhoz a részhez, hogy meghatározd, mennyi jövedelmet szeretnél a munkáddal, vállalkozásoddal, hobbiddal ( mert igen, ebből is lehet bevételt csinálni, sőőőt! ) megteremteni, elérni, megkapni. Ritka az az ember, aki irreális összeget határoz meg a terv készítése közben, de előfordul. ( Ezek az irreális bevételi tervek szinte sosem szoktak sikerülni) A legtöbb ember a lépésről - lépésre elvet követi. Mondjuk meghatározza, hogy a havi 300.000,- Ft-ot szeretné elérni. Ez egy teljesen reális és kivitelezhető összeg. A probléma viszont akkor kezdődik, amikor  a terv működik, a fizikai lépéseket meg is teszed, a havi 3 kiló megvan. És akkor jön az összeomlás! 

Ahogy a meghatározott összeget eléred havonta, valahogy mindig jön valami gond, történés, ami miatt nem tudsz továbblépni. Vagy marad a havi 3 kiló, vagy összeomlik a vár, amit eddig építettél, és a nullára kerülsz, mert ilyenkor kapcsolnak be a fájdalmak, kudarcok, rossz tapasztalatok, amiket eddigi életed során így vagy úgy, innen és onnan a zsigereidbe gyűjtöttél. Úgy alakulnak a dolgok, hogy eddig és nem tovább. 

Van benned mélyen legbelül egy fenntartás, meg a saját megerősítésed, hogy nyugtával a napot! Ez mind fájdalom. Ez mind fájdalomforrás és önkorlátozás, ami alattomosan dolgozik benned, és nem tudsz igazi, tartós sikereket elérni. 

És akkor most jön az öröm

Készíted a tervedet, és közben szárnyalsz! Még mindig a realitás talaján állsz, de közben mégis szárnyalsz! Örömmel, sőt boldogan tervezel. Észre sem veszed, hogy elhagytad a komfortzónádat, mert szárnyalsz. Nem okoz feszültséget az új munkahelyed, az új vállalkozásod, az új terved, mert ÖRÜLSZ! Boldoggá tesz a saját terved! 

Ha mindenki azt a munkát végezné, amit saját maga talált ki, akkor nekem nem kellene ilyen cikkeket írnom :) 

Amikor örömmel vágsz bele valamibe, vagy örömmel végzed a régi munkádat, még több öröm áramlik feléd. Amikor az öröm szemüvegén látod  a világot és magadat is, és mindazt, ami te vagy és mindazt, ami körülvesz, akkor még több öröm és siker és még több bevétel lesz a tiéd! 

Van úgy, hogy egyedül el tudod készíteni a tervedet örömmel, és minden lépését egyedül jól meg is tudod tenni, és érzékeled, hogy a dolog MŰKÖDIK!  Az örömöd szárnyai pedig visznek. Észre sem veszed, hogy olyan gátakat, korlátokat lépsz át, amiket korábban talán el sem tudtál képzelni. Ezt az örömöt akár be lehet helyettesíteni a HÁLÁVAL is! 

És van úgy, hogy külső segítséget kérsz egy szakembertől, aki kimondottan a céljaid eléréseben és sikeres megtartásában tud neked segíteni. 

Amikor hálával gondolsz mindarra, amit teszel vagy tenni készülsz, nincs akadály. Eszedbe sem jut az a mondat, hogy nyugtával a napot! Nincs ön-korlát, nincs visszahúzó erő, nincs rossz emlék, nincs kudarc, nincs FÁJDALOM. Ilyenkor van az, hogy Isten sem tud téged megállítani abban,. hogy véghez vidd a tervedet, ötletedet, álmodat! Mindig az álmokból lesz a valóság, de csak akkor, ha nem maradsz meg az álmodozás szintjén, hanem LÉPSZ! Sok pici lépést teszel meg egymás után, Mint a pici gyerekek, mikor tanulnak járni.  A lépéseid pedig egyre magabiztosabbak és határozottabbak lesznek. Fogod tudni értékelni magadat és tisztában leszel azzal, hogy mi az értéked. Ezt pedig nem csak te fogod érezni, hanem körülötted mindenki más is. Az örömmel teli emberek pedig vonzóak mások számára, vagy irigyek lesznek, de ebbe most ne menjünk bele.

Örömmel fogod tapasztalni, hogy elérted a kitűzött célt és már havonta megvan a 300 ezres bevétel. Na, és itt jön a LÉNYEG! Amikor ezt elérted, emeld fel a lécet! Jöhet a 320-350. Aztán amikor ez is megvan, jöhet a 380-400, és így tovább. Amikor örömmel alkotsz, dolgozol teljesítesz, és közben emeld a lécet, nem fogsz azon kattogni, hogy vajon honnan fogod megteremteni a 350-et és a 400-at. Ez majd jön magától, ÖRÖMMEL! A határ pedig a csillagos ég!  

NoraSm

2020. július 7., kedd

Miért nem szeretik hazánkban az olyan embereket, akikre lehet számítani, jók a szakmájukban és megbízhatóak?

Jó néhány éve időről időre olyan helyzetbe kerültem munkáim során, hogy egyszer csak azzal szembesültem, nem kérnek belőlem és a munkámból többet. 

Ráadásul mindezt úgy, hogy nem állt elém az adott főnököm vagy tulajdonos, megbízó hogy ezt a szemembe is mondja. Úgy intézte, hogy én döntsek és én mondjam ki, VISZLÁT! 

Tudom jól, hogy ezzel a helyzettel nem vagyok egyedül. Sok barátom, ismerősöm ismeri ezt az érzést, sajnos nagyon jól. 

Pontosan érkezel a munkahelyedre, megbízható vagy, lehet rád számítani, nem a könnyebbik végén fogod meg a munkát nap, mint nap, hanem odaállsz és beleállsz mindenbe. Tudásod legjavát adod, kedves vagy, barátságos, feltalálod magad mindig, igyekszel a többiek segítségére lenni, fizikailag és lelkileg is. Mégis egyszer csak elkezded érezni, hogy már nem ide való vagy! Valahogy már nem illesz a képbe, szép lassan kilök magából az adott közösség. 

A munkáddal, teljesítményeddel nincs semmi gond, belekötni sem lehet, mégis érzed, hogy már nincs itt rád szükség. 

Miért és mitől van ez? 

Sok idő és helyzet kellett ahhoz, no meg a barátokkal, ismerősökkel folytatott beszélgetések, hogy rájöjjek, mi is lehet a gond? 

Az a gond, hogy a kifogástalan munkád mellett nem vagy birka, nem vagy csicska, téged nem lehet irányítani és befolyásolni, megvezetni, hülyének nézni. Nem hajtod igába  a fejedet nem bólogatsz mindenre, csak azért, hogy megtarthasd a munkádat. A kezdeti megállapodást csak te tartod be, a másik fél már nem, és ennek vagy hangot adsz, vagy már nem vagy olyan lelkes, mert miért is lennél az? A munkádat ugyanúgy elvégzed, de vannak határaid, és van önérzeted, és van önértékelésed. No és persze ki mersz állni magadért, vagy ha szükséges, akkor másokért. 

Nem szólsz bele mások dolgaiba, nem vezényelsz, nem uszítasz, csak jelzed, hogy eddig és nem tovább. Ha én nem azt kapom a munkáltatómtól, munkaadómtól, megbízómtól, amiben megállapodtunk, akkor neki semmi joga nincs elvárni azt, amit én ígértem és ajánlottam. Ennek ellenére mégis megteszem a tőlem telhető legtöbbet, ami a határhaszon fogalmába belefér. 

Ha azt érzem, hogy kihasználnának, visszaélnének a jóságommal, munkámmal, teherbírásommal, tudásommal, azt nem engedem meg! 
Nem hisztizek, nem balhézok, csak már másképp üzemelek, és hála az égnek, ezzel nem vagyok egyedül. 

Volt már olyan munkahelyem, ahonnan azért utált ki a tulajdonos, mert szerettek a vendégek, és néhányan már miattam jártak vissza az étterembe. 
Volt olyan fotós megbízásom, aminek azért lett vége, mert nem hódoltam be  a megbízónak és nem udvaroltam, nem puncsoltam neki, hát nem is!  Én munkára szoktam szerződni, legyen az bármilyen jellegű is, nem arra, hogy a főnököm, tulajdonos vagy megbízó hiúságát legyezgessem azzal, hogy körbeugrálom és kérdezgetem, hogy mivel és hogyan járhatnék a kedvébe. Ezt eddig sem tettem és eztán sem fogom! 

Nézzük más oldalról is

Ma Magyarországon vajmi kevés lehetőséged van arra, hogy jelezd a főnöködnek, szeretnél egy szintet lépni a ranglétrán. Van már annyi tudás, tapasztalat mögötted, hogy tudd, képes vagy több és komolyabb feladatok ellátására is. Szeretnél fejlődni, szeretnél haladni előre. Ha ezt itthon közlöd, kiröhögnek, és betesznek a sor végére. 
Az egyik legjobb barátom egy külföldi cégnél dolgozik, leginkább külföldön. Az ő munkája komoly tudást, tapasztalatot és odafigyelést igényel. Ő szólhatott a főnökének, hogy úgy érzi, tudna és szeretne is szintet lépni. Miért van az, hogy ezt külföldön ÉRTÉKELIK??! Méghozzá nagyon is! Annyira, hogy néhány héten belül meg is kapta a magasabb pozíciót, amit azóta is boldogan végez.  

Magyarországon ez miért nem működik? 

Ha itthon szintet akarsz lépni, azt valahogy azonnal fenyegetésnek érzik, és mindent megtesznek azért, hogy ne juthass előre. Miért jó ez? 

A magyar rendszer arra ösztönzi ezeket a kihullott és kilökött embereket, hogy két dolgot tehessenek, vagy elhúzza a csíkot külföldre vagy vállalkozásba kezd, ahol nincs hatalmi harc a főnökkel, tulajdonossal, és olyan szabályok, értékek mentén dolgozhat vagy szolgáltat, ami minőségi, kiváló, és visszajáró ügyfelei lesznek. 

Tehát, ha innen nézzük, hatalmas köszönet jár minden ilyen kizsákmányoló és gusztustalan, inkorrekt munkahelynek és munkáltatónak, mert minket arra ösztönöz, hogy a magunk urai legyünk, és minden tudásunkat, tapasztalatunkat egy olyan dologba tegyük bele, ami minket tükröz, és eljussanak hozzánk azok az ügyfelek, akik a korrekt, megbízható vállalkozókat keresik. 

Hála és köszönet, hogy a legjobb szakembereket, legjobb lelkű embereket, leglelkiismeretesebb dolgozókat kilökitek magatokból, és igaz, hogy kemény és rögös úton, de mi beérünk önmagunkhoz, és olyan vállalkozók, szolgáltatók leszünk, amilyenek ti sosem lesztek! 

Írhatnám ide a végére, hogy abban bízom és remélem, hogy eljön az az idő, amikor megváltoztok, és megtanultok becsülni és megtartani minket. Optimista ember vagyok, nagyon is, de a mesékben nem hiszek! És mire ez az idő eljönne, addigra mi leszünk olyan pozícióban, hogy a nálunk, de inkább velünk dolgozó embereket maradéktalanul megbecsüljük, és arra törekedjünk, hogy szeressenek felkelni nap, mint nap, hogy együtt dolgozzunk, és alkossunk, CSODÁS DOLGOKAT!

NoraSm

2020. június 16., kedd

A szorongás szinonímái - avagy túlélni egy hirtelen jövő rosszullétet egy megyei kórházban 2020-ban


Több szálon futó cselekmények fognak egyszer csak összeérni egy történetté. 14 óra pokol és kín, fizikailag és lelkileg egyaránt.

Éled az életedet, jól vagy, nem rossz szériában vagy, hanem nagyon is jóban, az élet minden területén. Tele vagy ötletekkel, tervekkel, jó emberekkel magad körül, elégedett vagy magaddal és mindazzal, ami körbevesz. Úgy érzed, hogy a múltad terheit, fájdalmait szép lassan elengeded és nem jutnak eszedbe már olyan gyakran a rossz emlékek, élmények. Mondhatni kicsit buddhás állapotban vagy, és a körülötted zajló kaotikus világot is rózsaszínűbb szemüvegen át látod, és érzékeled. Nem nézel híradót, nem nézel COVID-sajtótájékoztatót, konkrétan kizárod magad a káoszból. Kimondottan jól vagy! Illetve azt hiszed, hogy jól vagy! 

Azt hiszed, hogy a 2 hónap karantén alatt eleget pihentél mentálisan és fizikailag is. Azt hiszed, hogy a múlt nyomasztó és fájdalmas darabjait elengedted. Azt hiszed, hogy egy adott helyzetet jól kezelsz és jól éled meg. Azt hiszed, hogy megtaláltad a jó munkahelyedet és egy állati ütős kolléga gárdát. Azt hiszed, hogy jól keresel. Azt hiszed, hogy a terveid a jövőre nézve bomba biztosak, és mindent meg is teszel azért, hogy elérd és megéld. Azt hiszed, hogy nyugodt vagy és boldog. 


És akkor jön egy pillanat. Egy pillanat, amikor közel egy órás vezetés után kiszállsz az autóból, és úgy megszédülsz, hogy levegőt is alig kapsz a meglepetéstől. Basszus, kicsúszott a talaj a lábam alól egy pillanatra. Reflexből megkapaszkodsz, keresel egy biztos pontot, hogy magadhoz térj, de nincs biztos pont. Visszamész az autódhoz, lassan beülsz, indítasz, pár utcával arrébb már otthon is vagy. Csak az autóból már nem tudsz kiszállni! 

Az volt a szerencsém, hogy jó anyám épp jött ki elém, így csak kicsit kellett kiáltanom, hogy anyaaaaa, segíííííts!!!! Anyád elmúlt 70 éves, és ő szed ki az autóból és támogat be  a házba.  A következő, aki szembe jön az apád, aki elmúlt 75 éves. Pánik indul......
Nekem kéne őket támogatni így is meg úgy is... de ez most esélytelen... 
Ekkor még tudtam beszélni. Kértem vérnyomásmérőt, mert nyilván van itthon, vércukorszint mérőt, mert nyilván van itthon és véroxigén mérőt, mert nyilván van itthon.  Szinte minden érték normális volt. A cukrom akkor volt 6,5. határeset, ha szarul vagy. 
A következő 30 perc olyan gyorsan történt mintha pillanatok lettek volna.... jött a szédülés, egyre gyorsabban. Jött a gyengeség, mintha bábúként összerogynál. Jött az émelygés, aztán a hányás. Aztán jött az a görcsös hányás, ami közben összetörtem a műanyag vödröt a szorításommal. Aztán jött a bal kezemben és a lábamban a zsibbadás, és az eszméletvesztés közeli állapot. Majd 8 perccel később a mentőautó. 

Pokol indul....

A tested olyan, mint egy rongy, de  a tudatod teljesen tiszta. A tested olyan, mintha nem részeg lennél, hanem konkrétan be vagy baszva! De a tudatod teljesen tiszta! Minden szó minden hang megvan, mindenre emlékszel, ami körülötted történik, csak nincs hozzá tested és beszéded. Az agy és a test közötti összhang és egyensúly eltűnik, megszűnik, RESET! Olyan, mintha bezárnának egy szobába, egyedül, és innen ki nem jöhetsz. A saját tested börtönében vagy, és senki nem tud innen kirángatni, csak te saját magadat! 
Várnád, hogy a mentős látványa megnyugtat, de nem! Várod, hogy kapsz két jó szót, kérem nyugodjon meg, most már jó kezekben van, nem lesz semmi baj, segítünk, hogy jobban legyen, de nem! Kapsz egy mentőtiszt nőt ( nem nevezném nőnek) aki olyan messze áll tőled, amennyire lehet, aki bombáz a gyökér kérdéseivel, majd amikor válaszolsz, akkor meghazudtol. ( Volt már ilyen rosszulléte? bólogatsz, mert mást nem tudsz. Mikor? 14 éve. Akkor mit csináltak magával? Altattak az idegosztályon 4 napig és tömtek nyugtatóval (sanax) Ilyet maga ne mondjon nekem! Ez nem lehetséges! Hogy jobb magának ha nyitva van a szeme vagy ha becsukja? Becsuktam a szemem, így válaszoltam. Akkor nyissa ki a  szemét! Szedje össze magát! Ne hisztizzen! Úgy vegye a levegőt, ahogy mondtam!!! Ha lett volna annyi erőm, szájba rúgtam volna a csajt, de hát mint tudjuk, rongyként csuklottam össze. A vérnyomásomat azt hiszem megmérte, de ennyi volt az összes vizsgálat. Irány a kórház! Anyám nyilván nem jöhet, hiszen senki se mehet be  a kórházba MOST csak úgy... a parkolóban minek várna órákat, majd telefonáljanak a szüleim este valamikor... 
A mentőig anyukám és a mentő vezetője kísértek, ez kb. ezer évnek tűnik, mire kivánszorogtam. Felültettek a hordágyra, és amikor becsukódott az ajtó és láttam, hogy a szüleim ott állnak és nézik, ahogy a mentő elviszi a gyereküket, az meredek volt. Az öregem már túl van egy szívműtéten.... 

Baromira nem értettem, ha a kórház amúgy 2 perc tőlünk, akkor miért a leghosszabb útszakaszon közelítünk az objektum felé? Induláskor kaptam egy nejlon zacskót, hogy tudjak mibe hányni, de amúgy mintha ott se lettem volna. A tiszt hölgy nyomkodta a számítógépes rendszert, vitte be az adataimat... azaz folyamatosan kérdezgetett, majd csodálkozott, hogy újabb és újabb hányó rohamom lett. Amikor nagy fékkel megálltunk a kórház előtt, annyit mondott a "hölgy" ne köpködje össze a mentőautót, mert nekem kell kitakarítani maga után!!!! 
Ez volt a második pont, ahol szerettem volna fejbe rúgni a csajt! Nem köpködtem, hanem hánytam a semmit! Hánytam kifelé az epémet! 

Kivettek a mentőautóból, beültettek egy tolókocsiba, és azonnal betoltak egy rendelőbe. 

Bal oldalon szőke doki pasi, jobb oldalon sötét hajú Ursula ültek. Jöttek a kérdések megint újra... volt már ilyen rosszulléte? igen, Mikor? 14 éve. Mi történt akkor? Altattak 4 napig, idegosztály. Ilyet ne mondjak, ilyet itt nem csinálnak! Ursula szólt h megböki a jobb kezemet, jött a branül, a kezembe nyomták az infúziós tasakot és elvittek valami kórterembe. Kaptam egy ágyat, folyt belém a sós lé és ennyi. 

Nekem pedig jöttek a hányó rohamaim sorra. Tettem is érte! Vagy iszom és kihányom a vizet, azaz, könnyebb elviselnem ezt az állapotot, vagy nem iszom és olyan hányó görcseim lesznek, amilyet a világ nem látott még! Hát a személyzet úgy döntött, hogy hülye picsa vagyok, nem kaphatok inni, elvitték a poharamat is. Hozzáteszem rajtam kívül még 4 másik ember feküdt Isten tudja mivel... az egyikük számára is egy ostoba picsa voltam, mert vizet kérek, és hagyjam abba a hisztit, azaz a görcsös hányást! Két nővér pasi is ugyanilyen "kedves" volt és tőlük is jöttek a megjegyzések felém, de én belül már csak röhögtem rajtuk. Minden szavuk itt van a fejemben, míg ők azt hiszik, hogy semmire sem emlékszem! 
Én lehet, hogy hülye picsa vagyok, aki hisztizik, de a 2 nővérnek és a 2 csávónak annyi nem jutott az erejéből, hogy a cipőmet levegye, reggelig cipőben voltam az ágyban.

Két emlékem van, ami viszont kedves és pozitív. Egyszer csak jött egy orvos és megvizsgált. Ő is megkérdezte, hogy volt-e már ilyen rosszullétem? Igen. Mikor? 14 éve. Mi történt akkor? elmondtam megint.... a válasza az volt, hogy akkor ő ezt most már megnézi a központi rendszerben! Abban a zárójelentésben kérem ott van, hogy a 4. napon saját felelősségemre távoztam a kórházból. Az ok pedig az volt, hogy négy nap kevés volt arra, hogy valaki megvizsgáljon és megmondja mi bajom van, mi történt velem, és úgy egyáltalán miért vagyok itt??  Szóval kíváncsi lennék, hogy  a doktor úr mit talált  a gépen a 14 évvel ezelőtti rosszullétről..... de az tény, hogy ő nagyon kedves és barátságos volt velem. Miután megvizsgált, annyit kértem tőle, hogy most életemben először egy nyugtatót kérek szépen. Hallottam, ahogy mondta  a nővérnek, hogy igen, ez jó ötlet! De vénásan, mert úgyis kihányom a gyógyszert. 

A következő kocka az, hogy valaki odajön az ágyamhoz, hölgy, ő tényleg hölgy volt. Szőke, rövid melírozott haj. Megfogta a kezeimet, és megkérdezte, hogy Anett vagy Nóra, melyiket használom? Kinyögtem, hogy Nóra.
Ok, akkor most felülünk az ágyon és beszélgetünk, jó?! 
Kaptam tőle egy kérdést, és a bezárt börtön világomban most először kaptam támogatást és emberséget. Azt kérdezte  a hölgy, mondja Nóra magát ki bántotta???? 
Az, akinek ilyen gyönyörű tetoválásai vannak, ami nem kis munka volt és önként vállalta azt a fájdalmat, hogyan kerülhet ide erre az ágyra??  Magán látszik, hogy erős nő, mit nem tud feldolgozni? Mitől fél, maga mitől szorong????  
Ha tehettem volna, magamhoz öleltem volna ezt a hölgyet, de nyilván nem volt hozzá erőm! Annyit tudtam neki mondani, hogy nem bántott senki, de a kérdései jogosak. 
Ekkor vette észre  a hölgy, hogy a jobb kezemben lévő branül elmozdult és folyik félre a z infúzió! Azonnal kirántotta, leragasztotta és átszúrta a bal kezembe.  Hagyjuk hogy néz ki a jobb kezem egy héttel később és még mindig fáj. Ennek semmi jelentősége, lapozzunk. 

Következő snitt, reggel 7 óra körül. Doktor úr felébresztett, hogy mit szólnék ha hazaengedne?? Szerintem reflexből felültem az ágyon, hogy megyünk HAZA!!!!!  Aranyos volt, mert mondta, hogy még picit pihenjek, összerakja a zárójelentést és  tornagyakorlatokat, és amint kész hozza, aztán távozhatok., anyukám képben van, jön értem. 

Következő snitt, egy ápolónő szólt, hogy akkor viszlát, mehetek! A zárójelentést a kezembe adta, telefon, taj kártya, fülbevaló kézbe és adios! Megkérdeztem, hogy merre menjek ki? Nem látja?? Ott az ajtón, KIJÁRAT!!!!! Megkérdezhetem hogy hányadik emeleten vagyunk és merre jutok ki??? Hol lennénk, a földszinten! Kimegy az ajtón aztán, balra, jobbra...... azt se tudtam, hogy mi van....

A testem még mindig rongybaba, hányás már sehol, a tudatom tiszta, csak kibaszott fáradt voltam és olyan egyedül, mint még soha!  Kóvályogtam az épületben, sodródtam a tömeggel. Néztem az emberek arcát, ahogy engem néznek... szürreális élmény volt, de senki sem segített. Fogtam a falat végig, hogy ne ájuljak el, de senki sem nyúlt a kezem alá, hogy jöjjön majd én segítek. Támolyogtam a sürgősségire, mert ott akartam kijönni. Egy biztonsági őr bácsi szólt utánam, ahogy nekidőltem a falnak, hogy kedveském, maga mit keres itt? Csak lóbáltam a zárójelentést a kezemben.. és ő értette.... magát ilyen állapotban elengedik haza??? bólogattam, hogy igen! 
Megmutatta merre van a kijárat, és alig vártam, hogy végre friss levegőt szívjak. Ahogy kiléptem az utcára mentőautók álltak sorban egymás után, velük szemben pedig a mentősök cigiztek. Úgy jöttem végig előttük, hogy az autókba kapaszkodtam, de egyik sem lépett oda hozzám, hogy segítsen! Anyukám, ahogy meglátott, minden tiltás ellenére rohant elém. A kinti biztonsági őr megtett értem annyit, hogy az autóval a bódéja mellé állhatott és elfordította a fejét amikor a tiltott zónába lépett az anyukám. 


A következő snitt, hogy itthon vagyok, és egy utolsó hányás elhagyja  a testemet, aztán elaludtam, majdnem 1,5 napra. 

A szorongás szinonimái

Mi a stressz? szorongás 
Mi a harag? Szorongás 
Mi  a düh? szorongás
Mi  a fájdalom? szorongás
Mi a múlt fel nem dolgozása? szorongás
Mi az önvád? szorongás
Mi a meg nem bocsátás? szorongás
Mi  a ki nem mondott szavak és érzések? szorongás 
Mi a megfelelési kényszer? szorongás? 
Mi a versengés? ( akkor is ha egészséges versengésről van szó) szorongás 
Mi a pánik? szorongás

A szorongás minden egyes szinonimáját használjuk, csak magát az alap szót nem. SZORONGÁS, még kimondani és belegondolni is félelmetes és ijesztő, és megbénít. Az a szó, hogy stressz, már teljesen beépült az életünkbe, megszoktuk, fel sem tűnik. De az a szó, hogy szorongás, nagyon ritkán hangzik el, holott ..... pont ez tudna figyelmeztetni bennünket arra, hogy vegyünk vissza. Valahogy... Isten tudja hogyan. Hogyan lehet elmulasztani egy szorongást csettintésre? Sehogy! Hogyan lehet kizárni az életünkből a szorongást? SEHOGY??? Azért azt kétlem! 

Biztosan vannak erre nagyon hatásos módszerek. Tudom, mert pont ezt tanulom, de erről majd máskor. 
Az elmúlt napokban kiderült, hogy  a környezetemben sajnos vannak többen is, akik átélték ezt a fajta rosszullétet, amelyről most írok és beszélek. Nem szeretnék korosztályokban kategorizálni, de ahogy tapasztalom a 40-es korosztály elég erősen érintve van. Nem szándékozom 14 év múlva egy hasonló rosszullét által áttávozni egy másik dimenzióba, korai lenne az még. Sok tervem és célom van, én még sokáig szeretnék a földi síkon maradni és boldogan létezni. Ehhez viszont  meg kell tennem mindent, hogy egészséges maradjon a testem és a lelkem is. 
Kutyás ember sokat sétál a jó levegőn, de mint látjuk, ez kevés volt. Gyakran hallgatok este vezetett meditációt, de mint látjuk, ez is kevés volt. Találnom KELL! ( szeretnék) egy olyan kikapcsolódást, vagy mozgást, tornát, bármit, ami kikapcsol, feltölt, nem  hagy gondolkodni, és levezeti a stresszt belőlem. Talán akkor jobban aludnék, kipihentebb és energikusabb lennék. Hányan járunk ugyanebben a cipőben? Nagyon sokan! 

Az én korosztályom sajnos úgy igazán az aktív pihenést csak hírből ismeri. A mi korosztályunk agya akkor is kattog valamin, aminkor elvileg pihen. A mi korosztályunk nem tanult meg ellazulni és átadni magát egyszerre csak egy dolognak, önfeledten, lelkifurdalás nélkül, szbadon. Akkor most itt az ideje, hogy megtanuljuk, ne sajnáljuk magunktól az időt az aktív pihenésre. 

És hogy mi a neve ennek a rosszullétnek? Nem tudom! 
Egyensúlyzavar, egy vírus, egy mini stroke, valami negatív vagy pozitív élmény hatására kiváltódó időszakos sokk. Ki tudja? Még nincs neve, mint a laktózérzékenységnek, de hidd el, pár éven belül lesz neve, és  ez is népbetegség lesz... ha hagyjuk... 

Másfél napos alvásom után olyan voltam még mindig, mint akin átment az úthenger, de visszafelé is, azaz kétszer. Tiszta sor volt, hogy nem tudom megrázni magam és másnap elmenni dolgozni vagy bármi emberi dolgot véghezvinni. Napok, sőt hetek kellenek ahhoz, hogy a szédülés és a bizonytalanság érzése megszűnjön. 
Az önrehabilitáció abban rejlik (nálam) hogy amilyen gyorsan csak képes vagyok rá, állj fel, és járj! Csak egy kört a kertben. Csak a fürdőig tusolni és megmosni a hajamat. Erőltettem, hogy friss vizet adjak a kutyusomnak. Erőltettem, hogy a házon belül lépcsőzzek. Erőltettem, hogy figyeljek, egyszerre egy dologra. És láss csodát, képes voltam végignézni egy filmet anélkül, hogy közben valami mást is csináltam volna. Képes voltam figyelni szép lassan mindenre. Kényszerítettem magamat, hogy egy héttel a kórház után autóba üljek és vezessek. Elmentem egyedül boltba zsemléért, és olyan megerőltető volt, mintha 12 órát dolgoztam volna.  Erőltettem, hogy pihenjek ha elfáradok, nem számít hogy délelőtt 11 óra van, vagy délután 4 óra. Élmény volt, hogy el tudok mosogatni, élmény volt, hogy tudok kutyát sétáltatni, élmény volt, hogy egyedül elvezettem Erikához, hogy hát és nyakmasszázst kapjak tőle. 

Kezdjem szidni a Veszprémi Kórházat? Kezdjem szidni az ott dolgozó lelketlen embereket? Kezdjem szidni a világot? Én csak azt nem értem, ha valaki gyűlöli az embereket és gyűlöli a munkáját, ami ebben az esetben HIVATÁS lenne, és az emberek életének segítése, akkor mi a büdös picsáért nem keres magának egy másik munkahelyet, ahol nem kell hányást takarítani? Ki tart pisztolyt ezeknek a fejéhez, hogy ezt a munkát végezzék??? SENKI! Ők választották! Ezt akarták! Akkor miért bánik gyökér módon azzal aki rá van utalva? Több, mint 20 éve ez a vesszőparipám: Mindenki végezze azt  a munkát, amit akkor is szívesen tenne, ha nem fizetnének érte! Érted, hogy mit akarok ezzel mondani???? Igen, te érted! A kórház dolgozói pedig nem értik, holott pont  nekik kéne! Sose gondoltak bele, hogy mi lenne ha egyszer ők feküdnének azon az ágyon, ahol én voltam? Sose jut eszükbe, hogy mi lenne, ha velük bánna így valaki? Sose néznek tükörbe? Nincs lelkiismeretük, lelkük? Hova lett az emberség? Hova lett a másik segítése, támogatása? Hova lett az emberi őszinte összetartás, összetartozás? Miért kell ismerősnek, csókosnak lenni, hogy valahol jól vagy megfelelően bánjanak veled? Miért veszett ki az emberség pont az egészségügyből? És tapsoljak nekik, hogy ők a hősök??? TÉNYLEEEG??? Hát a hősök nem itt kezdődnek! 

Ha ők ott  a kórházban hősök lennének, kértek volna egy ismétlő labort pár nappal későbbre, de semmi gond, mert a háziorvosom most megteszi!  Ha ők ott  a kórházban hősök lennének, írtak volna egy beutalót a neurológiára egy vizsgálatra. De semmi gond, mert a háziorvosom most megteszi! Ha ők ott a kórházban akkora hősök lettek volna, beültettek volna kedd reggel abba a tolószékbe ami ott állt az ajtó mellett ( 174 volt a szék száma) és kitoltak volna az anyukámig az autóhoz. De őket az se érdekelte, hogy amíg kiérek hányszor fogok elájulni. 

A tisztesség kedvéért írom ezt csak ide, mert így illik: Biztosan van jó fej mentős, ismerek párat. Biztosan van jó fej nővér, biztosan van jó ellátás, csak egyre többen pont nem ezt tapasztaljuk! Fizetem a TB-t, jogom van a megfelelő ellátáshoz! Mert, hogy konkrétan EZÉRT fizetek! 

És hogy semmi sincs véletlenül....
Ez a helyzet és állapot összehozta az embereket körülöttem. Közelebb kerültünk egymáshoz, összeköt bennünket egy picit a félelem, de sokkal inkább az akarat és szándék, hogy vigyázzunk magunkra és egymásra. A hülye COVID elcsépeltté tette a vigyázzunk magunkra és egymásra mondatot, de az én történetem most új értelmet adott az ön-vigyázásnak :) 

Pihenj aktívan! Tanulj meg egyszerre csak egy dologra koncentrálni! Adj magadnak türelmet és megbocsátást bármiért és mindenért! Keress új célokat és álmokat! És amikor segítségre van szükséged, keress fel egy COACH-ot! :) 

NoraSm