Május Jadranovo - Részlet az új, VÁLTOZÁS című könyvemből -

APOLLO 

Május Jadranovo

2015. május

Emlékszel arra, hogy az első könyvemben mit ígértem Apollonak, miközben Mallorcán ülve írtam életem első könyvét?

„ Ígérem KisApollo, tengerpartos kutyát csinálok belőled!

Miután kisöreg barátom egészen jó kondiba került, isteni sugallatként megérkezett az ötlet, hogy igazán elmehetnénk pár napra a tengerhez. A hosszú autózás Apollonak egyáltalán nem okoz gondot, pár óra alatt leérünk az autópályán Horvátországba, és akkor most Apika nyaralni fog.

Érdekes, hogy a családom nem mondta kapásból, hogy hülye ötletem van, mert ez Apollonak már macerás lenne, hanem támogattak. Gyorsan elrohantam az állatorvosunkhoz és kértem tőle szakvéleményt, hogy elindulhatunk-e vagy letiltja az utazást. De Gyuri mosolyogva azt mondta, hogy vigyed csak, úgyis mindig ezt akartad. Élvezni fogja és minden rendben lesz. Gyorsan kiállított neki egy útlevelet és már foglalhattam is a szállást.

Őszinte leszek! Beletettem a pakliba, hogy útközben vagy a nyaralás alatt elveszítem Apollot, de így is vállaltam a kalandot, mert tudtam, hogy az ő számára ez egy hatalmas élmény lesz.

Még aznap találtam a neten egy cuki apartmant, Jadranovoban, ami egy apró halászfalu. Pont ez kell nekünk, hogy szabadon lehessünk egy idős kutyával. Az apartman tulajdonosával lebeszéltem az öreg, nagytestű útitársunkat, és Ladislav bácsi nagy szeretettel várta Apollot is.

Összepakoltunk majdnem egy hétre, és a tesómmal, anyukámmal és Apolloval nekivágtunk a Horvát tengerpartnak. Út közben minden a legnagyobb rendben volt, kivéve egy megállót. Pisi, séta, szimatolás és vízivás után már Apollo az autóban ült, amikor anyukám ölébe kitette az előbb megivott vizet és egy teljes papír zsebkendőt, amit gondolom indulás előtt lopott és nyelt le. A lényeg az, hogy megszabadultunk a nyomasztó papírtól, kicsit borogattuk Apika fejét vizes ruhával, és egy jó órával később már a szálláson is voltunk.

A fotókról is rohadt jól nézett ki az apartman, és a környezet is, de a valóságban ez százszor szebb volt. A tenger pontosan egy lépésre van a háztól, és a teraszról is az öblöt látod. Elfoglaltuk a szállást és anyukám nekiállt valami eleséget készíteni, Apollo pedig lefeküdt a teraszra, szemben a tengerrel és csak nézte. Hatalmas sóhajtások közepette pedig szép lassan elaludt.

Ettől kezdve Apika nappali pihenője a terasz volt. Kapott takarót, hogy kényelmes legyen számára a fekvés, és amikor a nap arra járt, napernyővel védtük őt. Tényleg Apolloról szólt a nyaralás, de azt hiszem ezt egyikünk sem bánta.

Sosem fogom elfelejteni, hogy 10 kunáért (400 Ft) szereztem friss vizet Apollonak Opatijában. Annyira „ügyesen” van megszerkesztve a város, hogy kutyával esélyed se legyen jól érezni magad. Tiszta sor, hogy iszonyatosan gazdag ez a város, és nem is a tömegturizmusra épít, de hogy a szökőkutak úgy legyenek tervezve, hogy a kezedet sem tudod megmosni a dög melegben, az kiakasztott. Kutyát a partra vinni tilos. De ez sem volt gond. Ültünk a sétányon a padon, és csodáltuk Apolloval a tengert.

Crikvenica viszont a mi helyünk volt. A parkolás olcsó, és biztonságos. A tengerbe pedig szinte ott mész bele, ahol csak akarsz. Itt hatalmasakat sétáltunk, és naplementés képeket lőttünk, Apollo pedig tudta, hogy minden őérte van. Nem tudom honnan volt benne még ennyi erő, de csak ment, húzott a pórázzal, és csak ment és sétált.  Borzasztóan élvezte, az emberek pedig őt csodálták, hogy 13 évesen ennyire jó erőben van, és nyaralgat.

Krk- szigeti kirándulásunk legcukibb húzása az volt, amikor Apika telibe pisilte bosszúból a sétáló utca közepét. Történt ugyanis, hogy Baska hiába szép hely, itt is ki vannak tiltva a kutyák a partról. Ám ha már itt járunk, akkor sétáljunk egyet. Az, hogy Apollo hol fog pisilni, vagy mást végezni…ki tudja.

Már jöttünk visszafelé, sőt a sétány elején jártunk, ahol egymás mellett sorakoznak az éttermek. Apollo egyszer csak megállt, ránézett az étterem előtt ácsorgó és beszélgető pincérekre. Meggyőződött róla, hogy biztosan rá figyelnek-e, és hanyag eleganciával odapisilt az étterem bejáratával szembe. Nem tudtam, hogy mit lépjek… de a pincérek lefagytak, ám valahol igazat adtak Apollonak, és egy szót sem szóltak. Hoztak egy vödör vizet és lelocsolták.

Mivel a tenger és az apartman között volt jó pár lépcső, mindig megterveztük a napunkat, hogy Apollonak a lehető legkevesebbszer kelljen naponta megtennie.  Teljesen biztonságos volt számára a ház és a környezet is. Nem kellett minden pillanatban attól tartani, mikor lép ki az utcára és egy figyelmetlen autós elüti a seggét. Mackó barát biztonságban volt, mi pedig nyugodtan tudtunk pihenni.

Gyorsan eltelt ez a pár nap a tengernél, de milliónyi fotó és videó segít abban, hogy minél több perce megmaradjon nekünk.

Az útról is szerencsésen értünk haza, ám Apollo ettől kezdve nem jelezte esténként, hogy velem szeretne aludni és toljam fel a seggét az emeletre. Feltűnt, hogy a nappaliban akar maradni, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, hiszen tudja ő, hogy mit szeretne. Hiányzott mellőlem nagyon, de úgy gondoltam a nyaralás alatt elég sokat sétált és most jobb neki, ha nem lépcsőzik. A séták és a kedve rendben volt, csak valahogy mégis azt láttam, hogy romlik az állapota.

Nem tudtam megfogalmazni, hogy mi lehet a baj, csak azt éreztem, hogy valami nem stimmel. Beültettem a kocsiba és elvittem őt Gyuri doktor bácsihoz, de nem akart kiszállni a kocsiból. Máskor alig várja, hogy kinyissam a kocsi ajtaját és menjünk a  Gyurihoz, de most meg ki sem akar szállni? Mi ez?

Gondolkoztam pár napig, majd úgy döntöttem, isteni sugallatra, hogy ideje őt megmutatni egy másik orvosnak is. Eszembe is jutott Bujáky Miklós, aki még sok évvel ezelőtt a második szetter lányunkat műtötte, és apukám nagyon meg volt elégedve vele. Így egyértelmű volt, hogy irány a Bujáky rendelő.

Kivártuk a sorunkat, nyílt a rendelő ajtaja, és bementünk. Apollo is simán bejött, mintha ismerőshöz jöttünk volna. Elkezdtem volna mondani a doktor úrnak, hogy milyen gondjai vannak Apollonak, és úgy éreztem lehet, hogy orvost kellene váltanunk. De mire ezeket kimondhattam volna, Apollo lefeküdt a földre, és megnyugodva álomba szenderült. Együtt röhögtünk a doktorral, hogy úgy tűnik, Apollo döntött is. Én pedig végre megnyugodtam, hogy jó helyen vagyunk.

Bujáky doktorral átbeszéltük Apollo minden gondját, baját és egy teljesen más orvosságot kaptunk, távozáskor pedig simogatást és dicsértet, hogy korához képest tök jól van ám.

Tetszett a részlet? Köszönöm, ha megosztod! :) 

További infó: norakonyv@gmail.com

NoraS

VÁLTOZÁS Bevezető - Részlet a készülő III. könyvemből-

VÁLTOZÁS 2017. január 17. kedd

Egy bölcs ember egyszer azt mondta, hogy egy valami állandó, a változás. Ő volt Herakleitosz.

Állj meg egy kicsit és gondolkozz el ezeken a szavakon. Érted őket? Tényleg érted? Akkor jó. Mert eszemben sincs azokhoz az emberekhez szólni, akik görcsösen azt vallják, hogy ők sosem változnak. Dehogynem, csak annyira sem ismerik magukat, hogy a bennük és körülöttük zajló változásokat észrevegyék. Ők ne is változzanak, minek?

Tehát, miért nem veszi észre azt valaki, hogy mondjuk, egyszer csak nem a vanília fagyit kéri Bagamérinél, hanem a csokit? Hogy nem veszi azt észre valaki, hogy régen nem szerette a pacalt, mostanában pedig igen? Tényleg ennyire nem figyel magára az emberek zöme? És akkor hol vannak a nagy változások? Te szereted a változásokat, vagy mindent megteszel, hogy a komfortzónádat nehogy átlépd? Hol van a te komfortzónád határa és hol van az enyém? Én tudom az enyémeket, de mindenki tudja a sajátjait? Mit csinálnak azok az emberek, akik a „nem változom” táborba vagy csoportba tartoznak? Amikor várakozik a sorára a pékségben vagy várja a buszt, nem gondolkodik semmin? Nem pörgeti vissza a filmet a fejében bizonyos dolgokkal kapcsolatban? Amikor este az ágyában álomra hajtja a fejét, nem pörögnek neki vissza a nap kockái maguktól? Nem társul hozzá érzelem? Ezt jól csináltam, azt kevésbé, ott ügyes voltam, ott meg kiálltam magamért, azaz fejlődtem. Erősebb lett az önérzetem és jól vagyok a bőrömben. Mert ez mind változás. Ezt hogy nem lehet észrevenni? Vagy tényleg csend van ezeknek az embereknek a fejében? Nekik nincs belső hangjuk, ami útbaigazítaná, vagy jelezne, hogy rossz irányba haladnak?

Az mekkora változás, amikor a körülmények hatására leesik neked, hogy azt hitted magadról, hogy türelmes és fegyelmezett vagy, aztán kiderül, hogy nem. Nagyon nem! Türelmetlen és túl gyors voltál, hiába figyeltél arra, hogy ne vidd túlzásba időnként, és ne pörögd túl magad. De, igen. Túlpörögted magad. Ez az a helyzet, amikor kénytelen vagy változni, mert az orrod alá dugta az élet, hogy tanulj.

A másik változást jobban szeretem, azt, amikor én akarok változni. Mondjuk tanulni, vagy fejlődni egy területen. Képezni magam, és gyakorolni, ha szükséges. Tudod hány videó filmet csináltam meg mire azt mondták, hogy igen! Ez most már jó. Nem morogtam közben, hogy újra kell kezdenem az elejéről, vagy sokat kell korrigálnom, snitteket cserélni és a zenét alatta. Tanultam. Fejlődtem, változtam. Én akartam. Még a vágóprogramot is én választhattam ki, viszont a saját időmből internetes segítséggel tanultam meg a programot kezelni. Ma is csak az alapokat ismerem, és van még hova fejlődni, de arra büszke vagyok, hogy a nyersanyagaimat felhasználó ismert tv csatornák szívesen használják és dicsérik. És nem csak dicsérik, hanem viszont is látom a tévében, és a nevemet sem felejtik el odaírni.

Sokkal jobb úgy fejlődni, ha azt te magad akarod, de az csak úgy megy, ha ismered magad. Érzed belül, hogy mi az, ami téged érdekel. Ha tudod, akkor nyert ügyed van. Ha nem, akkor szánj rá időt, hogy kipróbálj dolgokat, aztán meg fog jönni, hogy mi is vagy te igazából. Mi köt le, mi érdekel, miről szeretnél többet tudni, olvasni. Menj el rajzolni egy hétvégére. Menj el lovagolni egy lovardába. Menj úszni, vitorlázni. Mi vonz téged? Mi tölt fel? Mitől érzed jól és energikusnak magad?  Miért nem tanítják meg ezeket a dolgokat az óvodában? Amerikában azt mondják a gyerekeknek, hogy bármi lehetsz! Giccses, de igaz. Nálunk mit mondanak a kicsiknek? Ülj le, egyes! A motiváció szót is bevehetem a sokatmondó szavak közé. A kettő közül melyik a motiváció, a dicséret vagy a testi fenyítés? A szárnyalás vagy a félelem? Melyik kisgyerek fog megtanulni hamarabb és biztonságosabban úszni, az, akit küldenek a medencébe, vagy az, aki alig várja, hogy a víz alá merülhessen?

Értem, hogy annak idején, amikor én voltam kicsi gyerek, nem is hallottak a szülők arról, hogy figyelgesd a gyerekedet, hogy mi iránt fogékony, miben ügyes, mi érdekli? És igazából sok más dolgod nincs is ezek után, mint efelé terelni, és hagyni, hogy ő akarja. Amikor én voltam kicsi gyerek, egyik héten a művészi torna a másik héten a citera a következőn a könyvtár, majd a néptánc érdekelt. Belekóstoltam mindenbe, amibe csak lehetett. Zongorázni akartam, de azt mondták, hogy én maximum trombitálni fogok, nem zongorázni, mert nem vagyok alkalmas zongoristának. Egyszer voltam trombitaórán, soha többet. Egy idő után viszont a sok érdeklődésből az lett, hogy ez a gyerek mindent akar, de igazából semmit sem. Nem volt igaz.

Próbálgattam magam, hogy miben lehetnék én is jó, mint a társaim. Amikor kiderült, hogy a baletthez meg már túl öreg vagyok, azt hiszem feladtam, és nem figyeltem oda többé arra, hogy mit szeretnék én csinálni. Ettől kezdve sok évig elvárásoknak igyekeztem megfelelni, hol az iskolában, hol otthon, és mint tudjuk, egyik sem sikerült. Azt hittem ez majd megkönnyíti az életemet, de jócskán felnőtt voltam már, amikor ismét változások sora árán rájöttem, hogy senki miatt sem kell változnom, csak magam miatt és senkinek sem kell megfelelni, csak magamnak.  Amikor ide eljutsz, megtanulsz nemet mondani. Amikor megtanulsz nemet mondani, azonnal meghatároztad az értékedet és ezt mindenki észre fogja venni.

Abban a pillanatban, ahogy kilépsz a sorból, és a saját ösvényedre lépsz, egy teljesen másik világ tárul eléd. Nem kell megijedni, még nem vagyunk Csoda országban, csak végre kiléptünk abból az állapotból, hogyan vessünk véget életünknek, mert elfelejtettük értékelni magunkat, hiszen erre sem tanít meg minket, senki! Előbb magadat értékeld, majd utána fognak mások is értékelni. Előbb magadat vedd komolyan, és majd utána fognak mások is komolyan venni. Előbb tanuld meg magad képviselni, és majd utána fognak téged mások is képviselni. Hetekre volt szükségem, hogy megértsem mit jelent az, hogy magamat képviselni.

Azt hiszem, bevezetésnek ennyi pont elég is.

Hónapok óta azon gondolkozom, hogyan hozzam össze a harmadik könyvemet. Most azt kérdezed, hogy kinek az elvárása a harmadik könyv megírása? Az enyém, vagy másoké? Nos, remélem, hogy senki sem várja el tőlem, hogy harmadszor is belevessem magam a betűkbe és a mondatokba. Abban bízom, hogy várják a harmadik könyvet, türelmetlenül. És én sem várom el magamtól. Na jó, egy kicsit igen!  Ha már annyi minden mondanivalóm volt két könyvön keresztül, akkor az elmúlt három évben csak történetek olyan dolgok, amelyek közkincsé tehetőek és megoszthatóak, és hasznosak lehetnek, de leginkább kikapcsolja az agyadat.

Tehát, hónapok óta időről időre bekúsztak a fejembe a harmadik könyvem gondolatai, de valahogy mindig ugyanoda lyukadtam ki. Azok a dolgok, amik nagyon kikívánkoznak belőlem, túlságosan személyesek, bensőségesek, vagy konkrétan titkosak. Tehát nem tudok olyan könyvet írni, mint az első kettő volt, mert kivitelezhetetlen. Jó, akkor mit tegyek? Tusolás közben tettem fel a nagy kérdést mondjuk úgy, hogy az Univerzumnak. Mi legyen a harmadik könyvem címe?  Az volt a furcsa, hogy azonnal kaptam is egy választ, VÁLTOZÁS.

Önmagában az is változás, hogy a könyvem címén, tartalmán, megközelítésén, felépítésén, és az összhatásán változtatok. Persze ez is én vagyok, és viszem tovább az első két könyvet, de már másképp. Hiszen én is más lettem.

Nsmith 

facebook.com/norapicture 

Tetszett a harmadik könyvem eleje? Köszönöm, ha megosztod! :) ...és meg is rendelheted, nálam! :) 
info: norapicture@gmail.com

Arrival Mallorca

Tehát Október 31. kora délutánján érkeztem Mallorcára. Várt a szállodai szobám Arenalban, és délután két kedves magyar ismerős akikkel a neten ismerkedtem meg. Ők már két éve élnek itt, és sok hasznos ötletet, tanácsot kaptam tőlük, és én is tudtam mondani nekik olyan helyet ahol még nem jártak. A reptérről a szálloda csak négy km a taxisom pedig egy hölgy volt. Az meglepett, hogy csak spanyolul beszél. Nem volt túl kedves és amint fizettem, kidobálta a bőröndjeimet az utcára és már indult volna is. Megkértem, hogy legyen kedves a szállodáig odahúzni a csomagokat csak nem hagynám itt őket az utcán míg beviszem a kezemben lévőket. Duzzogva odarángatta őket a bejárat elé, és már ott sem volt. Azóta volt még egy bosszantó Taxizásom, amikor a N.I.E számomat intéztem. Mivel csak egy címem volt a hivatalhoz kénytelen voltam a szolgáltatást igénybe venni. A belvárosban ültem be az autóba megmutattam a címet és amikor odaértünk akkor esett le, hogy a fél várost bejárta a taxis pedig nagyjából a harmada távolságra voltunk a helytől, így 3 € helyett, 9-et fizettem. Minden útikönyv azt írja, hogy az itteni taxisok nagyon barátságosak, és kedvező az ár is, ezt sajnos tapasztalatból tudom, hogy nem így van. Visszafelé már busszal mentem pláne, hogy tudtam hol vagyok és milyen közel van a belváros. Ennyit a Taxiról!

A szállodával mázlim volt...legalábbis első benyomásra. A recepciós nagyon kedves, barátságos és segítőkész volt. A szoba nem éppen a Ritz de arra a pár napra bőven megteszi. Első este viszont gyanús lett valami... A szálloda halljában ültem, és lógtam a neten amikor észrevettem, hogy szállingóznak vissza az itt lakó vendégek de nő egy szál sincs köztük. Itt csak pasik vannak? Ráadásul fura pasik. Valami nem stimmel. Majd másnap a reggelinél kiderül.

Másnap a reggelinél megnyugtató látvány volt egy német anyuka a tízéves forma kisfiával, akkor valamit biztos benéztem. Két nappal később kiderült, hogy bizony jól vettem le a dolgokat ez egy melegek számára preferált szálloda. Pegasus Playa. Ettől függetlenül bárki megszállhat itt, de alapból "meleg" a hely. Sejtettem, hogy Arenal utószezonban nem az a nyüzsgő, korzós hely lesz, de az első este megfogadtam, hogy sötétedés után jobb ha nem vagyok az utcán. Egy naplementét bevállaltam mert a partszakasz legszebb naplementéje itt van, de ahogy a Nap eltűnt, én is, vissza a szállodába. Már otthon biztos voltam benne, hogy lakást biztosan nem ezen a környéken szeretnék bérelni, és a valóság igazolt is. Semmi bajom a feketékkel, de ezen a részen túl sok van belőlük. Könnyen szóba elegyednek, pláne ha utánam jön az utcán és leszólít. Tehát jobb a békesség.

Nappal viszont teljesen biztonságos. Fogtam egy könyvet meg törölközőt és három napig olvastam a homokban ülve. Idő kellett, hogy eljusson a tudatomig, hogy a mellettem ötpercenként felszálló repülőgépek nem fájdítják a szívemet, nem emlékeztetnek arra, hogy öt nap múlva én is ott fogok ülni az egyiken és megyek haza. Nekem azt kellett megszoknom, hogy nem sietek sehová. Majd lesz lakásom ( vasárnapig biztosan) majd lesz munkám, majd nagyon jól fogom beszélni a spanyolt. Időm, mint a tenger :)

Három nap lazítás és a környékbeli nagyon rossz ingatlanos feltérképezése után leültem a net elé ( kaptam egy címet a recepcióstól) és nekiálltam keresni és jelentkezni rájuk. Kb. tíz lakás tetszett, nyolcnak írtam, és három válaszolt vissza. Az egyik egy ingatlanos hölgy volt. Valahogy érzésre őt választottam. Másnapra megbeszéltünk egy találkozót, és kértem, hogy keressen még ehhez hasonlót. Nagyjából sejtettem, hogy hol van San Agustí de amikor ideértem, nagyon meglepődtem. Ismertem ezt a részt csak a név nem ugrott be. Ha a spanyol király nyári rezidenciája itt van, akkor az önmagáért beszél. Tehát megkerestem az ingatlanirodát és a hölgyet. Jót súgtak a megérzéseim, mert a valóságban is nagyon kedves. Akkor most megyünk abba a lakásba aminek a hirdetésére jelentkeztem, de előtte mutat egy másikat, itt van rögtön a sarkon. Megláttam az épületet, a ház belső részét, aztán azt lakást. Erre mondják azt, hogy mindig a legelsőt kell választani. Alig tudtam kijönni a lakásból annyira tetszett. Utána megnéztük azt a lakást amiért jöttem, borzalmas volt pedig tengeri kilátása van. Másnap végigjártam a környék összes ingatlanosát ( van bőven) de egyik lehetőség sem közelítette meg az elsőt. Délután visszamentem az ingatlanos hölgyhöz, hogy ha még megvan az a szép lakás, akkor gyorsan kivenném. Kicsit kacifántosan indult az egyeztetés a tulajdonossal, de végül az enyém lett.

Utolsó éjjel a szállodában sikerült összetalálkoznom a világ legnagyobb csótányával. Barna, arasznyi nagyságú a teste, plusz a csápjai. Épp tartott az ágyam felé. Fel se fogtam, hogy mi ez és mekkora csak reflexből leütöttem a cipőmmel. Lerohantam a recepcióra, VIKTOR! Mi ez az állat a szobámban? Ő meg csak röhögött, és hozott kéztörlőpapírt. A szép neve a "kis" állatnak, Kukaradzsa. Hát nem tudom, annyira nem kedveltem meg a dögöt.

Ezek után meg pláne nagyon vártam már, hogy átköltözhessek a saját lakásomba. Itt vagyok.

Tetszett neked az írásom? Érdekesnek és hasznosnak találtad? Akkor nyugodtan megoszthatod barátaiddal és ismerőseiddel! :) Fel is íratkozhatsz a rendszeres olvasóim közé, vagy követhetsz a FaceBookon is :) https://www.facebook.com/norapictures/

NoraSm