Május Jadranovo - Részlet az új, VÁLTOZÁS című könyvemből -

APOLLO 

Május Jadranovo

2015. május

Emlékszel arra, hogy az első könyvemben mit ígértem Apollonak, miközben Mallorcán ülve írtam életem első könyvét?

„ Ígérem KisApollo, tengerpartos kutyát csinálok belőled!

Miután kisöreg barátom egészen jó kondiba került, isteni sugallatként megérkezett az ötlet, hogy igazán elmehetnénk pár napra a tengerhez. A hosszú autózás Apollonak egyáltalán nem okoz gondot, pár óra alatt leérünk az autópályán Horvátországba, és akkor most Apika nyaralni fog.

Érdekes, hogy a családom nem mondta kapásból, hogy hülye ötletem van, mert ez Apollonak már macerás lenne, hanem támogattak. Gyorsan elrohantam az állatorvosunkhoz és kértem tőle szakvéleményt, hogy elindulhatunk-e vagy letiltja az utazást. De Gyuri mosolyogva azt mondta, hogy vigyed csak, úgyis mindig ezt akartad. Élvezni fogja és minden rendben lesz. Gyorsan kiállított neki egy útlevelet és már foglalhattam is a szállást.

Őszinte leszek! Beletettem a pakliba, hogy útközben vagy a nyaralás alatt elveszítem Apollot, de így is vállaltam a kalandot, mert tudtam, hogy az ő számára ez egy hatalmas élmény lesz.

Még aznap találtam a neten egy cuki apartmant, Jadranovoban, ami egy apró halászfalu. Pont ez kell nekünk, hogy szabadon lehessünk egy idős kutyával. Az apartman tulajdonosával lebeszéltem az öreg, nagytestű útitársunkat, és Ladislav bácsi nagy szeretettel várta Apollot is.

Összepakoltunk majdnem egy hétre, és a tesómmal, anyukámmal és Apolloval nekivágtunk a Horvát tengerpartnak. Út közben minden a legnagyobb rendben volt, kivéve egy megállót. Pisi, séta, szimatolás és vízivás után már Apollo az autóban ült, amikor anyukám ölébe kitette az előbb megivott vizet és egy teljes papír zsebkendőt, amit gondolom indulás előtt lopott és nyelt le. A lényeg az, hogy megszabadultunk a nyomasztó papírtól, kicsit borogattuk Apika fejét vizes ruhával, és egy jó órával később már a szálláson is voltunk.

A fotókról is rohadt jól nézett ki az apartman, és a környezet is, de a valóságban ez százszor szebb volt. A tenger pontosan egy lépésre van a háztól, és a teraszról is az öblöt látod. Elfoglaltuk a szállást és anyukám nekiállt valami eleséget készíteni, Apollo pedig lefeküdt a teraszra, szemben a tengerrel és csak nézte. Hatalmas sóhajtások közepette pedig szép lassan elaludt.

Ettől kezdve Apika nappali pihenője a terasz volt. Kapott takarót, hogy kényelmes legyen számára a fekvés, és amikor a nap arra járt, napernyővel védtük őt. Tényleg Apolloról szólt a nyaralás, de azt hiszem ezt egyikünk sem bánta.

Sosem fogom elfelejteni, hogy 10 kunáért (400 Ft) szereztem friss vizet Apollonak Opatijában. Annyira „ügyesen” van megszerkesztve a város, hogy kutyával esélyed se legyen jól érezni magad. Tiszta sor, hogy iszonyatosan gazdag ez a város, és nem is a tömegturizmusra épít, de hogy a szökőkutak úgy legyenek tervezve, hogy a kezedet sem tudod megmosni a dög melegben, az kiakasztott. Kutyát a partra vinni tilos. De ez sem volt gond. Ültünk a sétányon a padon, és csodáltuk Apolloval a tengert.

Crikvenica viszont a mi helyünk volt. A parkolás olcsó, és biztonságos. A tengerbe pedig szinte ott mész bele, ahol csak akarsz. Itt hatalmasakat sétáltunk, és naplementés képeket lőttünk, Apollo pedig tudta, hogy minden őérte van. Nem tudom honnan volt benne még ennyi erő, de csak ment, húzott a pórázzal, és csak ment és sétált.  Borzasztóan élvezte, az emberek pedig őt csodálták, hogy 13 évesen ennyire jó erőben van, és nyaralgat.

Krk- szigeti kirándulásunk legcukibb húzása az volt, amikor Apika telibe pisilte bosszúból a sétáló utca közepét. Történt ugyanis, hogy Baska hiába szép hely, itt is ki vannak tiltva a kutyák a partról. Ám ha már itt járunk, akkor sétáljunk egyet. Az, hogy Apollo hol fog pisilni, vagy mást végezni…ki tudja.

Már jöttünk visszafelé, sőt a sétány elején jártunk, ahol egymás mellett sorakoznak az éttermek. Apollo egyszer csak megállt, ránézett az étterem előtt ácsorgó és beszélgető pincérekre. Meggyőződött róla, hogy biztosan rá figyelnek-e, és hanyag eleganciával odapisilt az étterem bejáratával szembe. Nem tudtam, hogy mit lépjek… de a pincérek lefagytak, ám valahol igazat adtak Apollonak, és egy szót sem szóltak. Hoztak egy vödör vizet és lelocsolták.

Mivel a tenger és az apartman között volt jó pár lépcső, mindig megterveztük a napunkat, hogy Apollonak a lehető legkevesebbszer kelljen naponta megtennie.  Teljesen biztonságos volt számára a ház és a környezet is. Nem kellett minden pillanatban attól tartani, mikor lép ki az utcára és egy figyelmetlen autós elüti a seggét. Mackó barát biztonságban volt, mi pedig nyugodtan tudtunk pihenni.

Gyorsan eltelt ez a pár nap a tengernél, de milliónyi fotó és videó segít abban, hogy minél több perce megmaradjon nekünk.

Az útról is szerencsésen értünk haza, ám Apollo ettől kezdve nem jelezte esténként, hogy velem szeretne aludni és toljam fel a seggét az emeletre. Feltűnt, hogy a nappaliban akar maradni, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, hiszen tudja ő, hogy mit szeretne. Hiányzott mellőlem nagyon, de úgy gondoltam a nyaralás alatt elég sokat sétált és most jobb neki, ha nem lépcsőzik. A séták és a kedve rendben volt, csak valahogy mégis azt láttam, hogy romlik az állapota.

Nem tudtam megfogalmazni, hogy mi lehet a baj, csak azt éreztem, hogy valami nem stimmel. Beültettem a kocsiba és elvittem őt Gyuri doktor bácsihoz, de nem akart kiszállni a kocsiból. Máskor alig várja, hogy kinyissam a kocsi ajtaját és menjünk a  Gyurihoz, de most meg ki sem akar szállni? Mi ez?

Gondolkoztam pár napig, majd úgy döntöttem, isteni sugallatra, hogy ideje őt megmutatni egy másik orvosnak is. Eszembe is jutott Bujáky Miklós, aki még sok évvel ezelőtt a második szetter lányunkat műtötte, és apukám nagyon meg volt elégedve vele. Így egyértelmű volt, hogy irány a Bujáky rendelő.

Kivártuk a sorunkat, nyílt a rendelő ajtaja, és bementünk. Apollo is simán bejött, mintha ismerőshöz jöttünk volna. Elkezdtem volna mondani a doktor úrnak, hogy milyen gondjai vannak Apollonak, és úgy éreztem lehet, hogy orvost kellene váltanunk. De mire ezeket kimondhattam volna, Apollo lefeküdt a földre, és megnyugodva álomba szenderült. Együtt röhögtünk a doktorral, hogy úgy tűnik, Apollo döntött is. Én pedig végre megnyugodtam, hogy jó helyen vagyunk.

Bujáky doktorral átbeszéltük Apollo minden gondját, baját és egy teljesen más orvosságot kaptunk, távozáskor pedig simogatást és dicsértet, hogy korához képest tök jól van ám.

Tetszett a részlet? Köszönöm, ha megosztod! :) 

További infó: norakonyv@gmail.com

NoraS

VÁLTOZÁS Bevezető - Részlet a készülő III. könyvemből-

VÁLTOZÁS 2017. január 17. kedd

Egy bölcs ember egyszer azt mondta, hogy egy valami állandó, a változás. Ő volt Herakleitosz.

Állj meg egy kicsit és gondolkozz el ezeken a szavakon. Érted őket? Tényleg érted? Akkor jó. Mert eszemben sincs azokhoz az emberekhez szólni, akik görcsösen azt vallják, hogy ők sosem változnak. Dehogynem, csak annyira sem ismerik magukat, hogy a bennük és körülöttük zajló változásokat észrevegyék. Ők ne is változzanak, minek?

Tehát, miért nem veszi észre azt valaki, hogy mondjuk, egyszer csak nem a vanília fagyit kéri Bagamérinél, hanem a csokit? Hogy nem veszi azt észre valaki, hogy régen nem szerette a pacalt, mostanában pedig igen? Tényleg ennyire nem figyel magára az emberek zöme? És akkor hol vannak a nagy változások? Te szereted a változásokat, vagy mindent megteszel, hogy a komfortzónádat nehogy átlépd? Hol van a te komfortzónád határa és hol van az enyém? Én tudom az enyémeket, de mindenki tudja a sajátjait? Mit csinálnak azok az emberek, akik a „nem változom” táborba vagy csoportba tartoznak? Amikor várakozik a sorára a pékségben vagy várja a buszt, nem gondolkodik semmin? Nem pörgeti vissza a filmet a fejében bizonyos dolgokkal kapcsolatban? Amikor este az ágyában álomra hajtja a fejét, nem pörögnek neki vissza a nap kockái maguktól? Nem társul hozzá érzelem? Ezt jól csináltam, azt kevésbé, ott ügyes voltam, ott meg kiálltam magamért, azaz fejlődtem. Erősebb lett az önérzetem és jól vagyok a bőrömben. Mert ez mind változás. Ezt hogy nem lehet észrevenni? Vagy tényleg csend van ezeknek az embereknek a fejében? Nekik nincs belső hangjuk, ami útbaigazítaná, vagy jelezne, hogy rossz irányba haladnak?

Az mekkora változás, amikor a körülmények hatására leesik neked, hogy azt hitted magadról, hogy türelmes és fegyelmezett vagy, aztán kiderül, hogy nem. Nagyon nem! Türelmetlen és túl gyors voltál, hiába figyeltél arra, hogy ne vidd túlzásba időnként, és ne pörögd túl magad. De, igen. Túlpörögted magad. Ez az a helyzet, amikor kénytelen vagy változni, mert az orrod alá dugta az élet, hogy tanulj.

A másik változást jobban szeretem, azt, amikor én akarok változni. Mondjuk tanulni, vagy fejlődni egy területen. Képezni magam, és gyakorolni, ha szükséges. Tudod hány videó filmet csináltam meg mire azt mondták, hogy igen! Ez most már jó. Nem morogtam közben, hogy újra kell kezdenem az elejéről, vagy sokat kell korrigálnom, snitteket cserélni és a zenét alatta. Tanultam. Fejlődtem, változtam. Én akartam. Még a vágóprogramot is én választhattam ki, viszont a saját időmből internetes segítséggel tanultam meg a programot kezelni. Ma is csak az alapokat ismerem, és van még hova fejlődni, de arra büszke vagyok, hogy a nyersanyagaimat felhasználó ismert tv csatornák szívesen használják és dicsérik. És nem csak dicsérik, hanem viszont is látom a tévében, és a nevemet sem felejtik el odaírni.

Sokkal jobb úgy fejlődni, ha azt te magad akarod, de az csak úgy megy, ha ismered magad. Érzed belül, hogy mi az, ami téged érdekel. Ha tudod, akkor nyert ügyed van. Ha nem, akkor szánj rá időt, hogy kipróbálj dolgokat, aztán meg fog jönni, hogy mi is vagy te igazából. Mi köt le, mi érdekel, miről szeretnél többet tudni, olvasni. Menj el rajzolni egy hétvégére. Menj el lovagolni egy lovardába. Menj úszni, vitorlázni. Mi vonz téged? Mi tölt fel? Mitől érzed jól és energikusnak magad?  Miért nem tanítják meg ezeket a dolgokat az óvodában? Amerikában azt mondják a gyerekeknek, hogy bármi lehetsz! Giccses, de igaz. Nálunk mit mondanak a kicsiknek? Ülj le, egyes! A motiváció szót is bevehetem a sokatmondó szavak közé. A kettő közül melyik a motiváció, a dicséret vagy a testi fenyítés? A szárnyalás vagy a félelem? Melyik kisgyerek fog megtanulni hamarabb és biztonságosabban úszni, az, akit küldenek a medencébe, vagy az, aki alig várja, hogy a víz alá merülhessen?

Értem, hogy annak idején, amikor én voltam kicsi gyerek, nem is hallottak a szülők arról, hogy figyelgesd a gyerekedet, hogy mi iránt fogékony, miben ügyes, mi érdekli? És igazából sok más dolgod nincs is ezek után, mint efelé terelni, és hagyni, hogy ő akarja. Amikor én voltam kicsi gyerek, egyik héten a művészi torna a másik héten a citera a következőn a könyvtár, majd a néptánc érdekelt. Belekóstoltam mindenbe, amibe csak lehetett. Zongorázni akartam, de azt mondták, hogy én maximum trombitálni fogok, nem zongorázni, mert nem vagyok alkalmas zongoristának. Egyszer voltam trombitaórán, soha többet. Egy idő után viszont a sok érdeklődésből az lett, hogy ez a gyerek mindent akar, de igazából semmit sem. Nem volt igaz.

Próbálgattam magam, hogy miben lehetnék én is jó, mint a társaim. Amikor kiderült, hogy a baletthez meg már túl öreg vagyok, azt hiszem feladtam, és nem figyeltem oda többé arra, hogy mit szeretnék én csinálni. Ettől kezdve sok évig elvárásoknak igyekeztem megfelelni, hol az iskolában, hol otthon, és mint tudjuk, egyik sem sikerült. Azt hittem ez majd megkönnyíti az életemet, de jócskán felnőtt voltam már, amikor ismét változások sora árán rájöttem, hogy senki miatt sem kell változnom, csak magam miatt és senkinek sem kell megfelelni, csak magamnak.  Amikor ide eljutsz, megtanulsz nemet mondani. Amikor megtanulsz nemet mondani, azonnal meghatároztad az értékedet és ezt mindenki észre fogja venni.

Abban a pillanatban, ahogy kilépsz a sorból, és a saját ösvényedre lépsz, egy teljesen másik világ tárul eléd. Nem kell megijedni, még nem vagyunk Csoda országban, csak végre kiléptünk abból az állapotból, hogyan vessünk véget életünknek, mert elfelejtettük értékelni magunkat, hiszen erre sem tanít meg minket, senki! Előbb magadat értékeld, majd utána fognak mások is értékelni. Előbb magadat vedd komolyan, és majd utána fognak mások is komolyan venni. Előbb tanuld meg magad képviselni, és majd utána fognak téged mások is képviselni. Hetekre volt szükségem, hogy megértsem mit jelent az, hogy magamat képviselni.

Azt hiszem, bevezetésnek ennyi pont elég is.

Hónapok óta azon gondolkozom, hogyan hozzam össze a harmadik könyvemet. Most azt kérdezed, hogy kinek az elvárása a harmadik könyv megírása? Az enyém, vagy másoké? Nos, remélem, hogy senki sem várja el tőlem, hogy harmadszor is belevessem magam a betűkbe és a mondatokba. Abban bízom, hogy várják a harmadik könyvet, türelmetlenül. És én sem várom el magamtól. Na jó, egy kicsit igen!  Ha már annyi minden mondanivalóm volt két könyvön keresztül, akkor az elmúlt három évben csak történetek olyan dolgok, amelyek közkincsé tehetőek és megoszthatóak, és hasznosak lehetnek, de leginkább kikapcsolja az agyadat.

Tehát, hónapok óta időről időre bekúsztak a fejembe a harmadik könyvem gondolatai, de valahogy mindig ugyanoda lyukadtam ki. Azok a dolgok, amik nagyon kikívánkoznak belőlem, túlságosan személyesek, bensőségesek, vagy konkrétan titkosak. Tehát nem tudok olyan könyvet írni, mint az első kettő volt, mert kivitelezhetetlen. Jó, akkor mit tegyek? Tusolás közben tettem fel a nagy kérdést mondjuk úgy, hogy az Univerzumnak. Mi legyen a harmadik könyvem címe?  Az volt a furcsa, hogy azonnal kaptam is egy választ, VÁLTOZÁS.

Önmagában az is változás, hogy a könyvem címén, tartalmán, megközelítésén, felépítésén, és az összhatásán változtatok. Persze ez is én vagyok, és viszem tovább az első két könyvet, de már másképp. Hiszen én is más lettem.

Nsmith 

facebook.com/norapicture 

Tetszett a harmadik könyvem eleje? Köszönöm, ha megosztod! :) ...és meg is rendelheted, nálam! :) 
info: norapicture@gmail.com

Részlet a Nóra 2. című könyvemből, Apollo 02.

2013. november 22.

Sosem tanítottam Apollot pacsit adni. Nekem ez nem volt fontos. Az volt fontos, hogy megtanuljon vigyázni magára. Ne menjen át az úton anélkül, hogy megáll, körülnéz. Amire megtanítottam, az két kézjel. Amikor a mutatóujjamat felemelem, az az ül, és ha lefelé mutatok a földre, akkor fekszik. És amit a leghamarabb és leginkább megtanult az az, hogy amikor kér valamit, azonnal leül, majd odamegy a kiválasztott dologhoz, megböki az orrával, visszatolat, és megint leül. Majd elindul a pofája két szélén a csurgó nyál! No ez vagy kaja, vagy CSOKI lehet! Póráz nélkül, csak velem sétál, mert a szüleim rettegnek, hogy nehogy valami baja legyen, mert nem vigyáztak rá kellőképpen. 

Azért, amikor közel ötven kiló megindul, azt pórázzal is nehéz megtartani, ha pedig nincs megkötve, megy világnak. Én ismerem Apollo minden rezdülését, tehát már a meglódulás előtt meg tudom állítani őt, de a szüleimnek nem úgy engedelmeskedik, mint nekem. Az öregek a haverok, ezért viszont baromi jó fej, és semmi galibát nem okoz nekik. Amióta Kyrike nincs velük, Apollo tesz róla, hogy pótolja  a hiányát, és  még kedvesebb és bohókásabb, mint korábban. 

Két héttel ezelőtt hazajöttem a szülőkhöz a hétvégére, és még mindig itt vagyok. Látod! Ezért is mondom, hogy fölöslegese minden dolgot annyira mértani pontossággal megtervezni, mert sosem tudjuk hogy alakulnak a dolgok. Tehát két hete, szinte a nap minden percében Apollo és a cica társaságát élvezem. Sosem engedtem meg Apszinak, hogy az ágyamban aludjon. Rövid szőre van, ami szörnyen hullik, nyálas, horkol, nagy testű, és ugye a szellentés...

Most viszont engedélyt kértem az anyukámtól arra, hogy az ágyam másik részét megosszam Apolloval. Szegény anya, mit mondhatott volna? Így most két hete úgy alszom éjjelente, hogy hozzám bújik a nyálas pajtásom, és most valahogy nem zavar. Minden este masszázst kap, és a legeldugottabb helyről is kiszimatolja a hermetikusan becsomagolt csokit.  

Mivel tudom, hogy a boxerek imádják a csokit, okosan bántam ezzel a kérdéssel Apolló megvásárlásától kezdve. Egy tábla csoki végzetes lehet egy boxer számára, de kis mennyiségben igényli. remeg érte, hát lenne szívem megvonni tőle?  

Nemrégiben hallottam egy mondatot, egy férfi szájából, és nagyon meglepett, mert az én gondolatimat mondta ki, anélkül, hogy ezt ő tudta volna.

-          Inkább kutyám van, mint csajom! 

Na, ezt most az én esetemben fordítsuk meg, inkább kutyám van, mint pasim. Soroljam? Feltétel nélküli szeretet, bizalom, figyelem, elköteleződés, és ezek mind a legnemesebb és legpozitívabb értelemben. A kutya mindig az enyém lesz, sosem fog elhagyni egy másik gazdáért, önszántából. Jobb emberré tesz, és rengeteg élménnyel gazdagít, és talán idővel képessé tesz engem arra is, hogy jobban bízzak az emberekben...

További szép napot Neked! Üdv, Kovács Nóra 

Itt tudsz írni nekem: norakonyv@gmail.com

Nézd meg az új BLOGOMAT: http://norasmith.empowernetwork.com

Csatlakozz hozzám a FaceBookon: www.facebook.com/norapictures

Egy jó partner

Sokáig úgy gondoltam, hogy egy könyv csak akkor könyv, ha az kézzelfogható, lapozható, és igazi finom könyv "szaga" van. Vállaltam, hogy begyöpösödött és szögletes vagyok, de a könyv az csak kézbe vehető tárgy lehet, amit kiolvasása után feltehetek a könyvespolcra, és a lakás egyik dísztárgya lesz.

Az egyik könyvbemutatóm alkalmával egy fiatal srác feltett egy kérdést, melyet szerinte minden író megkap legalább egyszer, de inkább többször.


- Szerinted egy könyvnek hol van a helye, az éjjeliszekrényen vagy a könyvespolcon?

Sosem hallottam még azelőtt eme íróknak szegezett beugratós kérdést, de mégis tudtam, hogy mi lenne a helyes válasz. A megfejtés pedig az éjjeliszekrény lenne, de nem is én volnék, ha nem csavartam volna a válaszon egyet, így azt feleltem,

- Egy könyv helye nyilván az éjjeliszekrényen lenne, ám, ha az én könyvemet az olvasó már kiolvasta, és a könyvespolcára, vagy szekrényére teszi, olyan helyre, ahol az az ő számára jól látható, és amikor rávetődik a könyvre a tekintete elmosolyodik, akkor az én könyvem tökéletes helyen van a könyvespolcon.

Ma, amikor a könyv egyre nagyobb teret hódít elektronikus formában, és valljuk be őszintén a kiadása és megjelenése is sokkal egyszerűbb, gyorsabb és költségkímélőbb, bárhol a világban néhány kattintással megvásárolható és letölthető, bizony haladnom kell nekem is ezzel az igénnyel és lehetőséggel együtt. Így be kellett látnom, hogy ha azt szeretném, hogy minél több emberhez érjenek el a soraim és gondolataim, akkor csatlakoznom kell az E-book szerzők népes táborához.

Elég sok tapasztalatom van már a kiadók feltételeivel és megkötéseivel kapcsolatban, így az igazi nagy meló az volt, hogy olyan partnert találjak, aki a szó klasszikus értelmében is partner. Nagy szerencsém van, mert én megtaláltam! Sok időmbe telt, de aki keres, az talál! Így most már örülök, hogy feladtam az elveimet, és útjára indítottuk az első könyvemet az eKönyv Magyarországgal a világhálón. Ha a letöltött változat elnyeri az olvasók tetszését, és szeretnék a kézzelfogható verzióját a saját polcukon látni, és elmosolyodni, amikor összetalálkozik a "tekintetünk", sikeres munkát végeztünk! :)

Kedveskéim!:)
Nóra című könyvem mostantól E-book-ban is megvásárolható, fotóimmal illusztrált változatban. Tessék, tessék, vegyétek és olvassátok az utcán, a metrón, villamoson, napozás közben a strandon, országon belül és kívül, Földön, vízen és a levegőben! :) 

https://www.ekonyv.hu/hu/konyv-reszletei/nora?eid=2689 

Kellemes olvasást és kikapcsolódást kívánok Nektek! :)  

Bevezető, hangoskönyv : https://www.youtube.com/watch?v=YlX6_UWryPk

NoraS

A Juventus Rádió- Budapesti arcok című műsorának vendége voltam

Kovács Anett Nóra, író

 Nagyon sikeres volt a munkájában, keresett fotósként az összes jeles eseményen részt vett és élvezte is az életét.

Egy idő után azonban belefáradt az egészbe és váltott. Az ingatlanpiacon is jól megállta a helyét, de itt is kiégett, vagy ahogy ő mondja tele lett a pohár.

Itt hagyott mindent, tollat ragadott és először csak terápiás jelleggel de megpróbálta kiírni magából, ami bántotta, amiből elege lett. A történet végéhez érve azonban kiderült, hogy talán mások is meríthetnek belőle. Hiszen az ami vele megtörtént jó esetben mindenki életébe beköszönt: ez pedig az a krízis, ami fájdalmasnak tűnik ugyan, mégis elengedhetetlen kelléke fejlődésünknek.

A Nóra című könyvben az Ő élettörténetén keresztül visszaköszönhetnek személyes gondolataink, problémáink és arra is megtanít, hogyan jussunk el odáig, merjünk és tudjunk nevetni magunkon.

( Fehér Mariann, Juventus rádió) 

A műsor az alábbi linken hallgatható:  http://juventus.hu/?uid=122

Keress engem itt: https://www.facebook.com/norapictures

És itt is  https://www.facebook.com/Eletpark

NoraS

Nóra 2. bevezető(részlet)

2013. január 4.  

        

Milyen fura, csak most esik le, hogy ez a dátum számomra milyen fontos.. Ma van pontosan két éve, hogy Karácsony után visszarepültem Mallorcára, hogy új lendülettel elkezdjek valami értékeset megvalósítani.  Istenem, hogy szalad az idő! Két évvel ezelőtt pont ilyenkor csekkoltam be Bécsben a Pálmai járatra, és anyukám épp a napokban vallotta be, hogy hajszál választotta őt el akkor attól, hogy kimondja,

-  Kicsim, ne menj vissza, maradj itt! 

De jó, hogy nem tette, lehet, hogy sose írtam volna meg az első könyvemet, most pedig két évvel később már rég itthon vagyok, és laptoppal az ölemben, január 04.-n elkezdem a Nóra második részét írni. 

Néhány nappal ezelőtt egy ajándék példányt postáztam valakinek, valakinek,  akinek a véleménye számítani fog, és igen, most izgulok. Miután hazajöttem a Postáról eszembe jutott, hogy lassan lövésem sincs arról,  mit írtam a Nóra első részében, olyan sok idő eltelt mióta befejeztem, és annyi mindent írtam azóta, hogy megkoptak az emlékek. Így kezembe vettem a Nórát, és belelapoztam, hogy felelevenítsem és rákészüljek a következő részre. A belelapozás eredménye az lett, hogy kilenc óra alatt egy seggel kiolvastam. Kerestem a hibákat, azt, hogy mit írnék át, mit vennék ki belőle, vagy mit hagytam ki, de néhány helyesírási hibán vagy elütésen kívül egyszerűen nem találtam. Egy szót sem akarnék ma változtatni benne. Fura ez, mert mint tudjuk, rettentően kritikus vagyok magammal szemben, és mivel eddig csak egy könyvet alkottam, azt vártam az olvasás közben, hogy hülyén fogom érezni magam,  atya ég, miket írtam én le ország világnak?! Ahhoz képest, hogy az utóbbi években befelé fordulóvá váltam, ez a könyv pedig pont a kipakolásról szól, még ma sem érzem rosszul magam, hogy kiadtam a legféltettebb titkaimat, mert azokat egyébként se adnám ki. 

Érdekes helyzetben vagyok, mert nem tudom, hogyan írjam ezt a könyvet? Úgy, hogy igen is legyen az első méltó folytatása, vagy úgy írjam, hogy ha valaki nem olvasta az első részt, csak ezt, akkor is értsen mindent? Nos, majd kialakul....

Sokan kérdezték tőlem, hogy nem kaptam-e támadásokat, mert így kiadtam magam? Nem, mert aki elolvasta a könyvet, értette, hogy én nem csupaszítottam le magam, hanem arra ösztönöztem az embereket, hogy legyenek nyitottabbak, őszintébbek és tegyék le az álarcukat. Közel háromszáz oldal kevés arra, hogy negyven évet kirakjak a kirakatba, és arra pedig nagyon vigyáztam, hogy mindenről és mindenkiről annyit írjak csak, ami a jó ízlés határain belül van. A visszajelzések alapján, ez sikerült is.  

Azt is sokan kérdezték, hogy miben változtatta meg a könyv az életemet? Sok mindenben, de ezeket most felsorolni kár lenne, úgyis kiderül majd mire elolvasod ezt a könyvet. 

Lesznek majd olyan sztorik, amiket kimondottan a friss élmények és érzelmek hatása alatt fogok leírni, hogy jó intenzív legyen. Lesznek olyanok, melyek már imserősek lehetnek, és hozok néhányat a múltból is.

Vannak témák, amik viszont túl elvontak és hihetetlenek lesznek, vagy lehetnek, ezeket ugord át, és folytasd azon a helyen, ahol ismét tudsz azonosulni a témával. 

Akadnak olyan dolgok is, amikről legszívesebben egy sort se írnék, mert nem akarom újra átélni, elég volt egyszer is, és nem akarok áldozati báránynak  vagy idiótának tűnni, de mégsem hagyhatom ki őket a könyvből, mert az elsőben túl sokat írtam róla ahhoz, hogy most csendben maradjak, pedig szeretnék. 

NoraS