Részlet a Nóra 2. című könyvemből, Apollo 02.

2013. november 22.

Sosem tanítottam Apollot pacsit adni. Nekem ez nem volt fontos. Az volt fontos, hogy megtanuljon vigyázni magára. Ne menjen át az úton anélkül, hogy megáll, körülnéz. Amire megtanítottam, az két kézjel. Amikor a mutatóujjamat felemelem, az az ül, és ha lefelé mutatok a földre, akkor fekszik. És amit a leghamarabb és leginkább megtanult az az, hogy amikor kér valamit, azonnal leül, majd odamegy a kiválasztott dologhoz, megböki az orrával, visszatolat, és megint leül. Majd elindul a pofája két szélén a csurgó nyál! No ez vagy kaja, vagy CSOKI lehet! Póráz nélkül, csak velem sétál, mert a szüleim rettegnek, hogy nehogy valami baja legyen, mert nem vigyáztak rá kellőképpen. 

Azért, amikor közel ötven kiló megindul, azt pórázzal is nehéz megtartani, ha pedig nincs megkötve, megy világnak. Én ismerem Apollo minden rezdülését, tehát már a meglódulás előtt meg tudom állítani őt, de a szüleimnek nem úgy engedelmeskedik, mint nekem. Az öregek a haverok, ezért viszont baromi jó fej, és semmi galibát nem okoz nekik. Amióta Kyrike nincs velük, Apollo tesz róla, hogy pótolja  a hiányát, és  még kedvesebb és bohókásabb, mint korábban. 

Két héttel ezelőtt hazajöttem a szülőkhöz a hétvégére, és még mindig itt vagyok. Látod! Ezért is mondom, hogy fölöslegese minden dolgot annyira mértani pontossággal megtervezni, mert sosem tudjuk hogy alakulnak a dolgok. Tehát két hete, szinte a nap minden percében Apollo és a cica társaságát élvezem. Sosem engedtem meg Apszinak, hogy az ágyamban aludjon. Rövid szőre van, ami szörnyen hullik, nyálas, horkol, nagy testű, és ugye a szellentés...

Most viszont engedélyt kértem az anyukámtól arra, hogy az ágyam másik részét megosszam Apolloval. Szegény anya, mit mondhatott volna? Így most két hete úgy alszom éjjelente, hogy hozzám bújik a nyálas pajtásom, és most valahogy nem zavar. Minden este masszázst kap, és a legeldugottabb helyről is kiszimatolja a hermetikusan becsomagolt csokit.  

Mivel tudom, hogy a boxerek imádják a csokit, okosan bántam ezzel a kérdéssel Apolló megvásárlásától kezdve. Egy tábla csoki végzetes lehet egy boxer számára, de kis mennyiségben igényli. remeg érte, hát lenne szívem megvonni tőle?  

Nemrégiben hallottam egy mondatot, egy férfi szájából, és nagyon meglepett, mert az én gondolatimat mondta ki, anélkül, hogy ezt ő tudta volna.

-          Inkább kutyám van, mint csajom! 

Na, ezt most az én esetemben fordítsuk meg, inkább kutyám van, mint pasim. Soroljam? Feltétel nélküli szeretet, bizalom, figyelem, elköteleződés, és ezek mind a legnemesebb és legpozitívabb értelemben. A kutya mindig az enyém lesz, sosem fog elhagyni egy másik gazdáért, önszántából. Jobb emberré tesz, és rengeteg élménnyel gazdagít, és talán idővel képessé tesz engem arra is, hogy jobban bízzak az emberekben...

További szép napot Neked! Üdv, Kovács Nóra 

Itt tudsz írni nekem: norakonyv@gmail.com

Nézd meg az új BLOGOMAT: http://norasmith.empowernetwork.com

Csatlakozz hozzám a FaceBookon: www.facebook.com/norapictures

A második gyerekkor

Egy idősebb Boxer kutyus gazdájaként a lustább üzemmódhoz szoktam az elmúlt évek során. Amíg Apolló ifjú titánként falusi kertes házban élt, a nagy terület ellenére sokat mentünk sétálni, futni, kalandozni, autózni. Ahova lehetett vittem őt magammal. Bírta a sok futást, nagy sétákat, és az átlagosnál nagyobb termete ellenére szép formás és izmos volt. Az elmúlt öt évben, amióta a nyugdíjas szüleimmel él, Ő is nyugdíjas lett, lusta, tiszta ősz a pofája, és persze túlsúlyos is. Amikor a kötelező oltások kapcsán meglátogatjuk az állatorvosunkat, aki lassan húsz éve kíséri figyelemmel a családunk ebeit és macskáit, minden alkalommal megszid, hogy csináljak valamit Apollóval, mert DAGADT! Mivel tudja, hogy bolondulásig rajongok az ebemért, és még sok évig szeretném őt a földi síkon tartani, azonnal fogjam őt fogyókúrára, mert meg fog állni a szíve idő előtt.

Idő előtt? Apolló tizenegy éves, és ez Boxeréknél már eleve szép kornak számít, mert ők az intenzitásuk által, rövidebb életűek. Néhány éve Balatonfüreden hattyúztunk Apollóval a mólónál, amikor odajött hozzánk egy kedves, idős néni, hogy szeretne Apollóval egy kis időt eltölteni, persze ha megengedem. Elmesélte, hogy neki is Boxere volt, aki sajnos a közelmúltban meghalt, és nagyon hiányzik neki. Megkérdeztem, hogy mennyi idős volt a kutyus.

- 17 éves volt

- 17? De az hogy lehet? A Boxer nem egy hosszú életű típus. Hogy lehet, hogy ilyen sokáig élt?

- Nagyon egyszerű a titka, szerettük! :)

Amikor Apolló betöltötte a 8. évét, szép lassan felkészítettem magam arra, hogy ő nem fog tizennégy, tizenöt évig élni, legyek hálás ettől kezdve minden napért, amit velünk tölt. Amikor annak idején a Boxer mellett döntöttem, elolvastam egy nagyon jó könyvet e témában, és így tudtam, hogy mit vállalok. Nagyjából nyolc évig lesz Apolló az én társam és a legjobb barátom, ez van. Ezért sem hajtottam őt fiatal korában, csak pont annyira, amennyire ő ezt még élvezte, és igényelte.

Most, hogy a kisöreg már tizenegy éves, duci, ősz és, lusta, a család minden tagja úgy vigyáz rá, mint egy három éves gyerekre. Amikor nagyon meleg van, a szüleim inkább nem mennek a telekre, nehogy a kocsikázás, amit egyébként imád, megártson és túl meleg legyen neki. Lesik minden kívánságát, aminek én annyira nem örülök, mert még lustább lesz. Amikor néhány napot a szüleimnél töltök, az én életem is Apolló körül forog, csak másképp. Nem engedem anyukámnak, hogy a sütivégek a tányérjába kerüljenek, rengeteget sétálunk, és elkezdtem őt táplálék kiegészítővel is etetni. Tesztelem Apollót, hogy hat rá a folyékony vitamin. Nos az eredmény szemmel látható, fogyott, erősebb és energikusabb lett, konkrétan a pofiján is látom, hogy fiatalodott.

Néhány nappal ezelőtt egy kora esti sétából jöttünk hazafelé, amikor összefutottunk egy tündéri négy hónapos Labrador fiúval, Semy-vel, és a gazdijával, aki félve engedte Apolló közelébe Semy-t, mert pár nappal korábban egy nagyobb termetű másik kutya sajnos bántotta a kis Labradort, és ettől kezdve Semy félt a nagy kutyáktól. Az ismerkedés hamar megtörtént, és Semy rájött, hogy vannak olyan nagy kutyák is, akik szeretik a kölyköket, és úgy játszanak vele, hogy közben nem élnek vissza erejükkel és termetükkel.

A következő fél órában én csak ámultam, hogy Apollóból honnan jött elő ennyi energia a játékhoz, de nagyon örültem, hogy végre talált magának egy kishavert, akivel kedvére játszhat. Meg is beszéltük a gazdival, hogy másnap este folyt köv...

Elváltunk Semytől, elindultunk hazafelé, de Apolló sajnos bemondta az unalmast. Annyira elfáradt a nagy játékban, hogy lerogyott a járdán, és képtelen volt tovább menni. Én pedig kénytelen voltam felhívni az apukámat, hogy legyen kedves beülni az autójába, és eljönni értünk, mert Apszi kidőlt a sorból. Öt perccel később meg is jött a felmentő sereg, érkezett a papa autóval, és röhögve vitte haza Apollót, bár este megjegyezte, hogy azért legyek óvatosabb, nehogy gond legyen Apolló szívével.  Olyan durván elfáradt, hogy másnap délutánig csak pisilni bírt felkelni. Este hét magasságában megkérdeztem az ebemet, hogy megyünk-e a Semy-hez játszani? Apolló felpattant és rohant az ajtóhoz.

Tíz perccel később Semy és Apolló hatalmas játékba kezdtek ismét, és kifulladásig játszottak. A kis kölyök Labrador úgy viselkedett Apollóval, mintha az apját látná benne. Egy percre sem lehetett elválasztani őket egymástól, úgy sétáltak és rohangáltak, mintha egymás árnyékai lennének.  Óriási élmény őket együtt látni.  Nem gondoltam volna, hogy Apolló tizenegy évesen képes még ennyit játszani, és türelemmel nevelgetni egy kölyök kutyust. Semy megfiatalítja őt, és így most élheti a második gyerekkorát! :)

NoraS