Részlet a Nóra 2. című könyvemből, Apollo 02.

2013. november 22.

Sosem tanítottam Apollot pacsit adni. Nekem ez nem volt fontos. Az volt fontos, hogy megtanuljon vigyázni magára. Ne menjen át az úton anélkül, hogy megáll, körülnéz. Amire megtanítottam, az két kézjel. Amikor a mutatóujjamat felemelem, az az ül, és ha lefelé mutatok a földre, akkor fekszik. És amit a leghamarabb és leginkább megtanult az az, hogy amikor kér valamit, azonnal leül, majd odamegy a kiválasztott dologhoz, megböki az orrával, visszatolat, és megint leül. Majd elindul a pofája két szélén a csurgó nyál! No ez vagy kaja, vagy CSOKI lehet! Póráz nélkül, csak velem sétál, mert a szüleim rettegnek, hogy nehogy valami baja legyen, mert nem vigyáztak rá kellőképpen. 

Azért, amikor közel ötven kiló megindul, azt pórázzal is nehéz megtartani, ha pedig nincs megkötve, megy világnak. Én ismerem Apollo minden rezdülését, tehát már a meglódulás előtt meg tudom állítani őt, de a szüleimnek nem úgy engedelmeskedik, mint nekem. Az öregek a haverok, ezért viszont baromi jó fej, és semmi galibát nem okoz nekik. Amióta Kyrike nincs velük, Apollo tesz róla, hogy pótolja  a hiányát, és  még kedvesebb és bohókásabb, mint korábban. 

Két héttel ezelőtt hazajöttem a szülőkhöz a hétvégére, és még mindig itt vagyok. Látod! Ezért is mondom, hogy fölöslegese minden dolgot annyira mértani pontossággal megtervezni, mert sosem tudjuk hogy alakulnak a dolgok. Tehát két hete, szinte a nap minden percében Apollo és a cica társaságát élvezem. Sosem engedtem meg Apszinak, hogy az ágyamban aludjon. Rövid szőre van, ami szörnyen hullik, nyálas, horkol, nagy testű, és ugye a szellentés...

Most viszont engedélyt kértem az anyukámtól arra, hogy az ágyam másik részét megosszam Apolloval. Szegény anya, mit mondhatott volna? Így most két hete úgy alszom éjjelente, hogy hozzám bújik a nyálas pajtásom, és most valahogy nem zavar. Minden este masszázst kap, és a legeldugottabb helyről is kiszimatolja a hermetikusan becsomagolt csokit.  

Mivel tudom, hogy a boxerek imádják a csokit, okosan bántam ezzel a kérdéssel Apolló megvásárlásától kezdve. Egy tábla csoki végzetes lehet egy boxer számára, de kis mennyiségben igényli. remeg érte, hát lenne szívem megvonni tőle?  

Nemrégiben hallottam egy mondatot, egy férfi szájából, és nagyon meglepett, mert az én gondolatimat mondta ki, anélkül, hogy ezt ő tudta volna.

-          Inkább kutyám van, mint csajom! 

Na, ezt most az én esetemben fordítsuk meg, inkább kutyám van, mint pasim. Soroljam? Feltétel nélküli szeretet, bizalom, figyelem, elköteleződés, és ezek mind a legnemesebb és legpozitívabb értelemben. A kutya mindig az enyém lesz, sosem fog elhagyni egy másik gazdáért, önszántából. Jobb emberré tesz, és rengeteg élménnyel gazdagít, és talán idővel képessé tesz engem arra is, hogy jobban bízzak az emberekben...

További szép napot Neked! Üdv, Kovács Nóra 

Itt tudsz írni nekem: norakonyv@gmail.com

Nézd meg az új BLOGOMAT: http://norasmith.empowernetwork.com

Csatlakozz hozzám a FaceBookon: www.facebook.com/norapictures

Nóra 2 részlet Miért lettek nyavalygósak a pasik?

2012. november 

Jó ideje érezhető társadalmunkban, hogy a nők kezdenek férfiak lenni, és fordítva. Egyre kevesebb az ezermester pasi, és egyre több az ezermester nő, és ez nem a szingli lét maradványa, hanem az a tény, hogy a pasik egyre inkább eltunyulnak, egyre fáradtabbak, és egyre többet ülnek a laptopjuk vagy a TV előtt, mint hogy erős két kezükkel, és szeretetükkel segítenének a nőknek bármiben, amire csak szüksége van.

Ahogy a katonaság kiment a divatból az elmúlt évek alatt, olyan arányban lettek a pasik anyám asszony lusta, elkényeztetett katonái, akik már azt sem tudják hogyan kell egy nőnél kiérdemelni a figyelmet, hogy kell egy nőt meghódítani, ismerni erősségét, gyengeségeit, és ott erősíteni vagy gyengíteni őt, ahol ez szükséges, mert ebből lesz a harmónia. Ugyanis amikor egy nő ezt a törődést érzi, ezt is fogja viszonozni, és ettől lesznek egy hullámhosszon. Kiegészítésnek hívják. 

Persze mi nők akartuk az egyenjogúságot, de az eredeti terv gondolom nem az volt, mint amit ma élünk. Egy férfi sosem tudta volna elképzelni, hogy ne legyen munkája, mert ő a család fenntartó. Ma, a nők simán eltartják a pasikat, vagy anyagilag függővé teszik őket, és látszatra mégis egy jó kapcsolat, de a mélyben rohad az igazság! Ami pedig rohad, az lassan felemészt mindent. 

Miért lettek nyafogósak a pasik? Régen nem voltak ilyen lányosan kiábrándítóak. Sose fogom megérteni, hogy egy pasi, amikor megismer egy nőt, és a sok beszélgetés után közelebbi kapcsolatba kerül vele, akkor miért neki panaszkodik egy előző, vagy még korábbi barátnőjéről, vagy szeretőjéről? Amikor ilyet hallok, elég gyakran, mindig értetlenül nézem a dogot, mert nem értem, hogy ehhez nekem mi közöm van? Kit érdekel, hogy mi van az előzővel? Mert engem nem. Ha nem tudsz lezárni egy kapcsolatot, akkor addig ne csajozzál! Ha meg csajozol, hogy felejts, akkor kussoljál. A két kezem kevés ahhoz, hogy megszámoljam hány nyavalygós pasival találkoztam az elmúlt két évben. Sokkal. Tehát ez így akkor durva. Mert az ilyen pasik nem kellenek a nőknek. Egy pasi mindig akkor érdekes, ha vannak néha szemét húzásai, valljuk be, ez így van. Pont. 

Az a pasi, aki kiszámítható, angyal bogár, egy idő után unalmas lesz. Az igazi pasik génjeiben pedig úgyis benne van a szemétségért és hazugságért felelős gén. Ne vegyük el tőlük, jól áll nekik. Ha a férfitól nem várjuk el, hogy őszinte és hűséges legyen, akkor nagy valószínűséggel önként és dalolva őszinte, megbízható és hűséges lesz. 

Ide tartozik a csajozásért felelős gén is, mert fölösleges kiherélni egy bikát, ha szeretjük. Úgy jó, ahogy van. Viszont a nyavalygós bikákat nem szeretjük. Régen ezt a nők csinálták, hogy amikor új pasijuk lett, akkor a régit agyba főbe szidták, és szinte minden beszélgetésbe beleszűrődött egy egy ex pasi szelleme. Ma viszont ezt a pasik csinálják, de miért? Ettől annyira de annyira elveszítik a férfi tekintélyüket. Olyanok lesznek, mint egy szőke hisztis liba, miniszoknyában, tűsarkúban, rajzolt arccal, és persze részegen. 

Nyilván magamból indulok ki, mert én sosem beszélek az új pasimnak a régiekről, sőt, ügyelek rá, hogy véletlenül se csússzon ki a számon olyan dolog, ami bármelyik exemhez köthető. A múlt elmúlt, és csak két emberre tartozott. Ha én most mással vagyok, akkor az előzőt már lezártam, túlléptem rajta, és nyitott vagyok valami újra. Mért keseregnek a pasik, hogy átverték őket az imént, amikor mi pont nem ezt várnánk tőlük. Érdeklődést, őszinte érdeklődést szeretnénk. Mikor láttál utoljára két ember között őszinte érdeklődést és figyelmet? Na, erre vágynak a nők. 

Hol vannak az erős, okos, tisztelet tudó pasik? Én szeretek a múltban élni, bizonyos dolgokkal kapcsolatban, és ilyen pl. az illem. Régen voltak illem órák, ma miért nincsenek? Persze csak olyan gyémántot érdemes csiszolgatni, aki vevő erre, és élvezi, hogy pasi és férfi lehet. Én szeretem, amikor feladják rám a kabátot, kinyitják előttem az ajtót, ezek az apróságok azok, amiktől nőnek érzem magam, nem pedig egy jó havernak. 

Mi az apróságokat szeretjük, nem pedig a nagy ajándékokat. A törődés, figyelmesség és az elhalmozás között hatalmas a különbség. Mi még mindig nem szeretjük, ha elhalmoznak minket. Mi szeretjük kiérdemelni az apróságokat is.

További szép napot Neked! Üdv, Kovács Nóra 

Itt tudsz írni nekem: norakonyv@gmail.com

Nézd meg az új BLOGOMAT: http://norasmith.empowernetwork.com

Csatlakozz hozzám a FaceBookon: www.facebook.com/norapictures

Részlet Nóra című könyvemből 1.

Azt gondolom, természetes dolog, hogy ha valaki egy könyvet ír, akkor abba teljesen beletemetkezik, és a külvilág - részben - megszűnik. Felveszel egy teljesen más fordulatot, és amikor vissza kell zökkenni az életbe, valami hétköznapi dolog miatt, akkor az szörnyen fájdalmas érzés tud lenni.  Amikor írok, és belemerülök a munkámba, akkor nem lógok a neten, de ettől még tudnak adódni olyan helyzetek, amelyekre másképp reagálok, mint amikor mondjuk otthon éltem, ugyanis totálisan kizökkentenek az írásból.  

Pörgök én  a könyvemmel kapcsolatban persze, csak ez más. Sose gondoltam volna, hogy engem ennyire le tud kötni valami, és képes leszek egyszerre csak egy dologra koncentrálni, ahogy a pasik – úgy általában  -, irigylem is őket ezért.  Mint tudjuk, a nők három dolgot csinálnak egyszerre, és közben húsz dolgon agyalnak. Én is ilyen vagyok, de amióta könyvet írok, szép lassan megtanulok egyszerre csak egy dologra figyelni,  hiszen így sokkal hatékonyabb és összeszedettebb munkát lehet végezni. Még a végén én is képes leszek rá?

Ha a saját könyvemet  én nem élem át, akkor mi a francnak csinálom? Ha én nem sírok, vagy akár zokogok végig egy megható, vagy megrázó sztorit, amit épp leírok, akkor megette  a fene az egészet. Ez a könyvem pszichológiai része magam felé, átélek újra mindent, és így a helyükre kerülnek a dolgok. Az olvasónak pedig át kell adnom az érzéseimet is, és ez bizony nagy fájdalommal jár, ami megvisel közben.  Utána szépen letisztulnak az érzéseim is, de szinte minden fejezetben van olyan rész, aminek a felelevenítése hatással van a lelkivilágomra, ráadásul többször is. Hiszen amikor gondolkodom rajta, és azon, hogyan írjam le, az már egy sokk, aztán a durvább része az, amikor papírra is vetem, tehát minimum duplán kapom, pláne, hogy utána még vagy százszor el is olvasom. 

Érzékeny könyvet írok, kérem szépen, így hónapok óta egy mély érzelemvilágban élek. Mondjuk, ha egy hídépítésről írnék, más lenne az alap lelkivilágom is. Sokszor eszembe jut a Csak szex és más semmi! filmben, amikor „dramaturg-Dóra” ül a szobája közepén, előtte a laptopja egy dobozon,  ír, csokit majszol, és sír. Tegyük hozzá, hogy neki épp szerelmi bánata van, de sokszor én is úgy nézek ki, mint ő. Igen, ez ilyen.

Igaz, hogy ez a könyv rólam szól, de én csak egy idegenvezető vagyok. Tehát meg kell találnom az arany középutat,  hiszen a könyv neked szól, a valóságról és az életről.  

NoraS

További szép napot Neked! Üdv, Kovács Nóra 

Itt tudsz írni nekem: norakonyv@gmail.com

Nézd meg az új BLOGOMAT: http://norasmith.empowernetwork.com

Csatlakozz hozzám a FaceBookon: www.facebook.com/norapictures

Egy jó partner

Sokáig úgy gondoltam, hogy egy könyv csak akkor könyv, ha az kézzelfogható, lapozható, és igazi finom könyv "szaga" van. Vállaltam, hogy begyöpösödött és szögletes vagyok, de a könyv az csak kézbe vehető tárgy lehet, amit kiolvasása után feltehetek a könyvespolcra, és a lakás egyik dísztárgya lesz.

Az egyik könyvbemutatóm alkalmával egy fiatal srác feltett egy kérdést, melyet szerinte minden író megkap legalább egyszer, de inkább többször.


- Szerinted egy könyvnek hol van a helye, az éjjeliszekrényen vagy a könyvespolcon?

Sosem hallottam még azelőtt eme íróknak szegezett beugratós kérdést, de mégis tudtam, hogy mi lenne a helyes válasz. A megfejtés pedig az éjjeliszekrény lenne, de nem is én volnék, ha nem csavartam volna a válaszon egyet, így azt feleltem,

- Egy könyv helye nyilván az éjjeliszekrényen lenne, ám, ha az én könyvemet az olvasó már kiolvasta, és a könyvespolcára, vagy szekrényére teszi, olyan helyre, ahol az az ő számára jól látható, és amikor rávetődik a könyvre a tekintete elmosolyodik, akkor az én könyvem tökéletes helyen van a könyvespolcon.

Ma, amikor a könyv egyre nagyobb teret hódít elektronikus formában, és valljuk be őszintén a kiadása és megjelenése is sokkal egyszerűbb, gyorsabb és költségkímélőbb, bárhol a világban néhány kattintással megvásárolható és letölthető, bizony haladnom kell nekem is ezzel az igénnyel és lehetőséggel együtt. Így be kellett látnom, hogy ha azt szeretném, hogy minél több emberhez érjenek el a soraim és gondolataim, akkor csatlakoznom kell az E-book szerzők népes táborához.

Elég sok tapasztalatom van már a kiadók feltételeivel és megkötéseivel kapcsolatban, így az igazi nagy meló az volt, hogy olyan partnert találjak, aki a szó klasszikus értelmében is partner. Nagy szerencsém van, mert én megtaláltam! Sok időmbe telt, de aki keres, az talál! Így most már örülök, hogy feladtam az elveimet, és útjára indítottuk az első könyvemet az eKönyv Magyarországgal a világhálón. Ha a letöltött változat elnyeri az olvasók tetszését, és szeretnék a kézzelfogható verzióját a saját polcukon látni, és elmosolyodni, amikor összetalálkozik a "tekintetünk", sikeres munkát végeztünk! :)

Kedveskéim!:)
Nóra című könyvem mostantól E-book-ban is megvásárolható, fotóimmal illusztrált változatban. Tessék, tessék, vegyétek és olvassátok az utcán, a metrón, villamoson, napozás közben a strandon, országon belül és kívül, Földön, vízen és a levegőben! :) 

https://www.ekonyv.hu/hu/konyv-reszletei/nora?eid=2689 

Kellemes olvasást és kikapcsolódást kívánok Nektek! :)  

Bevezető, hangoskönyv : https://www.youtube.com/watch?v=YlX6_UWryPk

NoraS

Nóra 2. bevezető(részlet)

2013. január 4.  

        

Milyen fura, csak most esik le, hogy ez a dátum számomra milyen fontos.. Ma van pontosan két éve, hogy Karácsony után visszarepültem Mallorcára, hogy új lendülettel elkezdjek valami értékeset megvalósítani.  Istenem, hogy szalad az idő! Két évvel ezelőtt pont ilyenkor csekkoltam be Bécsben a Pálmai járatra, és anyukám épp a napokban vallotta be, hogy hajszál választotta őt el akkor attól, hogy kimondja,

-  Kicsim, ne menj vissza, maradj itt! 

De jó, hogy nem tette, lehet, hogy sose írtam volna meg az első könyvemet, most pedig két évvel később már rég itthon vagyok, és laptoppal az ölemben, január 04.-n elkezdem a Nóra második részét írni. 

Néhány nappal ezelőtt egy ajándék példányt postáztam valakinek, valakinek,  akinek a véleménye számítani fog, és igen, most izgulok. Miután hazajöttem a Postáról eszembe jutott, hogy lassan lövésem sincs arról,  mit írtam a Nóra első részében, olyan sok idő eltelt mióta befejeztem, és annyi mindent írtam azóta, hogy megkoptak az emlékek. Így kezembe vettem a Nórát, és belelapoztam, hogy felelevenítsem és rákészüljek a következő részre. A belelapozás eredménye az lett, hogy kilenc óra alatt egy seggel kiolvastam. Kerestem a hibákat, azt, hogy mit írnék át, mit vennék ki belőle, vagy mit hagytam ki, de néhány helyesírási hibán vagy elütésen kívül egyszerűen nem találtam. Egy szót sem akarnék ma változtatni benne. Fura ez, mert mint tudjuk, rettentően kritikus vagyok magammal szemben, és mivel eddig csak egy könyvet alkottam, azt vártam az olvasás közben, hogy hülyén fogom érezni magam,  atya ég, miket írtam én le ország világnak?! Ahhoz képest, hogy az utóbbi években befelé fordulóvá váltam, ez a könyv pedig pont a kipakolásról szól, még ma sem érzem rosszul magam, hogy kiadtam a legféltettebb titkaimat, mert azokat egyébként se adnám ki. 

Érdekes helyzetben vagyok, mert nem tudom, hogyan írjam ezt a könyvet? Úgy, hogy igen is legyen az első méltó folytatása, vagy úgy írjam, hogy ha valaki nem olvasta az első részt, csak ezt, akkor is értsen mindent? Nos, majd kialakul....

Sokan kérdezték tőlem, hogy nem kaptam-e támadásokat, mert így kiadtam magam? Nem, mert aki elolvasta a könyvet, értette, hogy én nem csupaszítottam le magam, hanem arra ösztönöztem az embereket, hogy legyenek nyitottabbak, őszintébbek és tegyék le az álarcukat. Közel háromszáz oldal kevés arra, hogy negyven évet kirakjak a kirakatba, és arra pedig nagyon vigyáztam, hogy mindenről és mindenkiről annyit írjak csak, ami a jó ízlés határain belül van. A visszajelzések alapján, ez sikerült is.  

Azt is sokan kérdezték, hogy miben változtatta meg a könyv az életemet? Sok mindenben, de ezeket most felsorolni kár lenne, úgyis kiderül majd mire elolvasod ezt a könyvet. 

Lesznek majd olyan sztorik, amiket kimondottan a friss élmények és érzelmek hatása alatt fogok leírni, hogy jó intenzív legyen. Lesznek olyanok, melyek már imserősek lehetnek, és hozok néhányat a múltból is.

Vannak témák, amik viszont túl elvontak és hihetetlenek lesznek, vagy lehetnek, ezeket ugord át, és folytasd azon a helyen, ahol ismét tudsz azonosulni a témával. 

Akadnak olyan dolgok is, amikről legszívesebben egy sort se írnék, mert nem akarom újra átélni, elég volt egyszer is, és nem akarok áldozati báránynak  vagy idiótának tűnni, de mégsem hagyhatom ki őket a könyvből, mert az elsőben túl sokat írtam róla ahhoz, hogy most csendben maradjak, pedig szeretnék. 

NoraS 

Részlet-ek a NÓRA című könyvemből: Mallorca Marineland- Delfinárium

I.    részlet
 

2011. április 

Sok éve ugyan jártam már Marinelandban, és láttam is delfin show-t, de nem emlékszem az élményre. Októberben, amikor a szigetre költöztem, már zárva volt, így mostanáig vártam arra, hogy végre komoly géppel fotózhassam őket. Engem igazából nem a show érdekelt, hanem a Delfinek.  Nem tudom megmagyarázni mitől, vagy miért van bennem ez a nagyon mély kötődés a delfinek iránt. Biztosan van oka. Persze tudjuk, minden ember szereti a delfineket, ahogy minden ember szereti a zenét is. Csak én a zenét is másképp élem meg, mint a többi ember, és a delfinek pedig számomra a csoda kategóriába tartoznak. Egyszerűen űrkutyák és kész. Én nem a showt néztem, és nem a showt fotóztam, én a Delfinekkel töltöttem negyven percet.  És azt láttam, hogy azok az emberek akik, velük foglalkoznak, ugyanolyan szabadok, mint ők. Olyan összhangban és óriási szeretetben élnek egymással, amit konkrétan megható látni. Nem természetes környezetben ezek a csodás állatok olyan jól érzik magukat, hogy azt kellett mondanom, örülök, hogy nem a nyílt tengerben élnek. Szabadok, és boldogok, gyönyörűek, tündériek, és veszettül mókásak. Ilyen intelligenciája csak egy űrkutyának lehet, egyszerűen csodálom és tisztelem őket. Érdekes, hogy minden mutatványuk önmagában egy élmény, de nekem mégis az volt a legütősebb, amikor négy delfin egy laza kézmozdulatra megindult abban a nem kis medencében, és megmutatták az erejüket a vízben úszva, iszonyat tempóban, körbe, körbe. Szarul járt, aki akkor a medence közelében állt,- egyébként tilos is -  sok vizet kapott a nyakába. Tehát, megkaptam az élményemet, amit már annyira vártam. A Delfinek kikapcsoltak, feltöltöttek, majd felkapcsoltak bennem valami titkos energiaforrást, aztán elküldtek haza.   

Néhány héttel később pedig a munkám most a könyvem írása mellett és közben, egy Mallorcáról szóló úti film forgatókönyvének elkészítése. Itt az ideje, hogy hat hónap után megmutassuk a világnak,  melyik az a hely, amiért lemondtam az otthon kényelméről, a családomról, Apsziról, és a cicákról, a barátaimról, ismerőseimről, és a tutinak mondott munkámról. Készítünk egy olyan filmet a szigetről, ahogy én látom, ahogy nekem tetszik, és ahogy szívesen megmutatnám mindazoknak, akik  már ismerik, és mind azoknak, akik majd csak ez után fognak szerelembe esni iránta.

II. részlet

Három napig jártam Pálma irodáit és szép sorban beszereztem minden engedélyt, igazolást és kérelmet, tök egyedül. Óriási élmény volt. Hivatalos ügyeket intézni Mallorcán, az igazi kihívás, nekem pedig pont erre volt szükségem. Egyáltalán nem zavart, hogy volt olyan hely, ahova négyszer kellett visszamennem, mert hatodik alkalommal is mosolyogva tettem volna meg. Tanultam, ismerkedtem, kapcsolatokat építettem, és szép lassan a kezemben is volt minden papír a filmforgatásához. 

Csak a Marineland nem válaszolt még. Pedig az nekem nagyon kell! Azt szinte bármi áron akarom! Mivel egy központi fotós irodában is jártam, megkérdeztem, hogy lenne-e ötletük a problémám megoldására, ugyanis másfél hete nem válaszolnak a mailemre. Menjek oda személyesen? A válasz annyi volt, hogy sajnos egyáltalán nem tartozik hozzájuk az engedély, mert a Marineland magán cég, viszont kapcsolatuk van velük. Egy telefont igazán megér. Holnap tudja intézni, és jelzi, hogy mi az eredmény. 

Másnap reggel várt egy mail a fotós irodától, hogy a Marineland igazgatója nagy szeretettel vár engem, most délelőtt.

Mi van? Visítottam a laptop előtt a kávémat lötyögtetve. Gyorsan összekaptam magam és irány a Marineland. Öt perc autóval. Megmutattam a portán a kinyomatott levelet, mely szerint az igazgató úr vár, és nagy mosollyal mutatták, hogy merre találom. Ahogy benyitottam a porta ajtaján, egy irodából kilépő, rettentően szimpatikus és barátságos, ötvenes pasi fogadott. Már nyújtotta is a kezét, és végig spanyolul mondta, hogy megkapta a mailt a filmes irodától, és már várt, miben segíthet? 

Összeszedtem az összes nem létező spanyolomat és mondtam, hogy

- Entiendo, pero no habla espanol, estoy estudidando. Do you speak English?

- Yes I do. Egy hatalmas mosoly társaságában.

Elmeséltem neki, hogy hat hónapja a szigeten élek, fotós vagyok, és a társammal egy Mallorca úti filmet forgatunk május elején, és szeretnénk a Marinelandot is megmutatni a magyar érdeklődőknek. Van-e erre lehetőség, és ha igen, akkor mik a feltételei? Nagyjából három perccel később - nagy mosollyal - már a megbeszélt időpont megerősítésén is túl voltunk. Az igazgató úr a főbejáratig kisért.

 Eljöttem a parkolóból, és visíííítottaaaam, hogy helló Nóraaa!

 

- Álom 1. kipipálva!  Delfineket fogunk filmezni és kedvemre fotózhatom őket. Akkor, már csak azt kell elintézni, hogy közelebbről is lássam kis kedvenceimet.

Úgy örültem neki, mint egy gyerek. Köszönöm!

III. részlet 

Szerda reggel pedig vártak ránk a Delfinek.  Az igazgató már várt minket. Bemutatott mindenkinek, akivel forgatni fogunk, elkísért minket a papagájshow-ra, és megbeszéltük, hogy a forgatás végén vár minket az irodájában. A papagájshow annyira nem az én világom bevallom, de ettől még aranyos. A műsor után én már indultam volna a nézőtérre, hogy a legjobb helyet találjuk meg a delfinshow forgatásához, de Kornél  rákattant az óvodások fotózására. Lett volna szívem elrontani? Dehogy. 

A Delfinshow után megkerestem a menedzsert, akit előzőleg az igazgató bemutatott, és megkértem, hogy ha lehet, akkor szeretnénk  a Delfineket közelebbről is forgatni.  Tizenöt perc múlva vár minket a hátsó bejáratnál.  Juhéééjj!

 A megbeszélt időben megérkezett a kedvenc trénerem, egy nagyon kedves lány, a trénerek közül ő beszél egyedül angolul, és ő lesz az, aki körbevisz minket a medencénél és mondja, hogy mit lehet és mit nem.  Az első mondata az volt.

- Don’t tuch them! 

Bár ez nyilvánvaló volt, hogy nem lehet a delfineket simogatni, ettől még leírhatatlan az érzés, hogy ott úszkálnak tőlem karnyújtásnyira, és édesen incselkednek, és pózolnak a fotókhoz.  Ez igen is egy kimondottan intim húsz perc volt velük és köztük. Kaptunk egy külön show-t a film kedvéért, és láthattuk hogyan készülnek a következő előadásra.  Hálás vagyok az élményért! 

NoraS