A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mallorcán élni. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mallorcán élni. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. február 6., szombat

Figyi! Van itt egy jó kis könyv...(em)

 



10 évvel ezelőtt fogtam magam, és az addigi életemet szépen lassan felszámoltam, majd teljesen egyedül elköltöztem egy szigetre, Mallorcára.
 
Egyedül akartam lenni, nagyon egyedül! Ennek a nagy csendnek az eredménye az első könyvem, Nora Smith NÓRA 

10 év alatt ez a könyv és a tartalma mit sem veszített az értékéből, sőt! Csak még érettebb és értékesebb lett. 

Minden sora a mai napig pont annyira aktuális, mint akkor volt, amikor készült. 

Szándékosan írtam úgy, hogy akár 20 év múlva is úgy hasson az olvasókra, mint 2011-ben. Hiszen egy jó könyv, amiben a történetek igaziak, valódiak, és bármikor bárkivel megtörténhetnek, visszaigazolhatnak, megerősíthetnek, új gondolatokat ébreszthetnek bennünk. Magunkra ismerhetünk a történetek által és hol röhögünk, hol meg letörlünk egy-egy könnycseppet az arcunkról. 

Olyan könyvet írtam, amit én is szívesen olvasnék

Olyat, ami olvasmányos, és nehéz letenni. Olyat, ahol a helyszínek és  a történetek színesek és változatosak. Olyat, ahol a helyszínek bemutatása élethű, és oda tudom képzelni magam. Olyat, amiben szinte az író születésétől végig lehet kísérni egy személyiségváltozást, kényszer helyzetekkel és saját döntések által is. Olyat akartam írni, ami nem egy ismert emberről szól, hanem egy full hétköznapi nőről, aki azért mégis kicsit más...

Olyan könyvet akartam írni, ami helyenként piszkosul őszinte, de mégsem adok ki magamból túl sokat. Olyat akartam írni, ami rólam szól, de neked! Minden sora neked szól, és nem rólam! Időnként szándékosan nem adtam nevet a szereplőimnek, hogy még könnyebb legyen beleélnie magát az olvasóimnak az adott történetbe. 


Ha ezt a bejegyzést még mindig olvasod, akkor téged érdekel az első könyvem :) 

Lenne kedved elolvasni a NÓRA című könyvem első fejezetét úgy, hogy ajándékba kapod tőlem? 


Ha igen a válaszod, akkor kérlek, ide írj nekem egy üzenetet: 

norapicture@gmail.com 



és én e-mailben elküldöm neked. Ingyen semmit sem adnak, én sem.. :) az ajándékért cserébe azt kérem, hogy mondj véleményt az olvasottakról. Kíváncsi vagyok, hogy egy fejezet mit vált ki belőled, végigolvasod-e és szeretnéd-e tovább olvasni a könyvet?   

NoraSM



2019. október 8., kedd

Nora Smith, Hogyan lettem Nóra vagyis hogyan lettem Anettből, Nóra?

Első könyvem, amit Mallorcán írtam, azt a címet kapta, Hogyan lettem Nóra? 


Születésemkor két keresztnevet kaptam, de jócskán felnőtt koromig mindenki Anettnak hívott, amit mindig is utáltam! Közel tizenöt éve, életem első fotókiállításának kapcsán fedeztem fel, hogy tartozik hozzám egy Nóra név is. (fotókiállításom érdekes története a könyvben olvasható )


Milyen személyiséget takar az Anett név? Milyen feszültségek, rossz élmények, milyen sikertelenségek vezettek odáig, hogy egyszer csak úgy érezzem, nem tudok tovább azonosulni Anettel, én már valaki más vagyok. Más érzések, más reakciók, más vágyak, más célok más értékek jöttek belőlem a felszínre, és rájöttem, hogy Nórának lenni a világ legjobb dolga.. Az vagyok én, nem pedig Anett!



Tudom, hogy nincs mindenkinek két keresztneve, vagy lehet, hogy van, de egyiket sem szereti.
Gondolkodtál már azon valaha, hogy szereted-e a nevedet? Jó hallani, amikor valaki rád köszön az utcán, vagy amikor a kollégáid, barátaid  a neveden szólítanak? Milyen érzés? Jó, vagy sem? Megnézted már, hogy mit jelent a neved? (Érdemes!)

Miért lesz sok embernek az évek alatt beceneve?  Gondolj bele, egy becenév is olyan személyiséget takar, aki el szeretne, vagy el is tér a hétköznapitól, a megszokásoktól. Az a becenév, csak az övé, hiszen valami története mindig van a névváltozásnak.

Tudod hányan használnak olyan keresztnevet, ami nincs is benne az anyakönyvi kivonatukban? Nagyon sokan! A név, mint tudjuk kötelez. A Nóra név jelentése benne van a könyvben. Leírja, hogy milyen személyiséget takar. Nagy vonalakban, Anett általában a társaság központi szereplője volt, de nem úgy, hogy kiprovokálta, hanem azért, mert így volt, és kész! Iszonyatoson pörgős életet élt. Míg Nóra szeret a háttérben lenni, csendben maradva másokat hallgatni és szívni magába az élet bölcsességeit és tapasztalatait.


Az embert másképp hívják az idegenek, másképp a kollégák, másképp a haverok, másképp a barátok, másképp a család, és jó esetben a párunk nem Józsefnek hív minket, hanem nyuszinak, picimnek, életemnek, bármi cukiságnak, amit ő adott nekünk. Azért kapjuk, a cuki nevet, mert az igazi énünket csak ő ismeri és csak ő engedheti meg magának, hogy úgy szólítson, hópihe. Hópihe pedig jó messze van Józseftől. Érted, hogy mit akarok érzékeltetni?

Nem térítek és nem mondom meg a tutit, csak mesélek, magamról ugyan, de nagyon sok helyen magadra fogsz ismerni. jókat fogsz nevetni, és időnként könnyek szöknek majd  a szemedbe. Lesz olyan része, ami nagyon távol áll tőled, és nem lesz gördülékeny olvasni, de ez így  a jó. Az életben is vannak olyan dolgok, amelyek nehézkesek, de át kell rágnunk magunkat rajta, hogy utána megint gyorsan pörögjenek a jó események.

Amikor annak idején az első betűt leírtam a könyvben, tudtam, hogy nem magamnak írom. Magam felé annyi a terápia része, hogy amíg leírom, megszabadulok a démonaimtól. Ott maradnak  a papíron, és többé nem nyomasztanak, vagy legalábbis nem annyira, mint előtte. A jó élmények pedig emlékként kerülnek megörökítésre. Úgy írtam a könyvemet, hogy bárki számára érdekes lehessen, akkor is, ha azt sem tudja, hogy ki vagyok!
Azért írtam ezt a könyvet, mert  36 éves koromra tele lett a F@szom! Mindennel, mindenkivel, és nyilván valahol magammal is. Ha rendet akarsz magad körül, akkor előbb magadban rámolj el. Tehát, elhúztam messzire, egy szigetre, tök egyedül, hogy igazi csend legyen körülöttem. Ezt többen úgy fogalmazták meg, hogy szándékos száműzetésre ítéltem magam. Igen!

És amikor eldöntöttem, hogy Mallorcára költözöm, eszemben sem volt könyvet írni. Azért mentem, hogy egyedül legyek. Ennek a következménye lett a könyv. Sok év tervezgetés után, itt szólalt meg a fejemben, hogy ülj le, és írjál! És leültem írni….

... hogy ki vagyok én?
- egy kisgyerek, aki szinte nem is emlékszik a gyerekkorára, maximum a rengeteg kórházra
- egy kislány, aki fiúk között nőtt fel
- egy kislány, akinek felnőtt koráig semmi sikerélménye nem volt az iskolákkal kapcsolatban
- egy kislány, aki a véletlennek köszönheti, hogy megtalálta a fotózásban azt a hivatást, amivel adhat és végre kaphat is.
- egy kislány, aki időnként a fényképezőgépe mögé bújva felfedezi a világot, és ezt odaadja másoknak is
- egy kislány, akinek a világon a legfontosabb az őszinteség és az igazság keresése
- egy nagylány, aki egy halom idióta pasival találkozott, és rengeteg pofont kapott
- egy nagylány, aki kipróbálta magát több területen is, hogy tudja mire képes, és hol vannak a határai
- és egy NŐ, aki sok szarság árán végre összerakta magát, és leírt neked mindent, majdnem mindent, hogy ezzel segítsen!

NoraSm

A könyvről itt tudsz többet olvasni:https://hogyanlettemnora.com

Nézz be hozzám a Facebook-on is!https://www.facebook.com/norapictures/

2011. szeptember 10., szombat

Arrival Mallorca

Tehát Október 31. kora délutánján érkeztem Mallorcára. Várt a szállodai szobám Arenalban, és délután két kedves magyar ismerős akikkel a neten ismerkedtem meg. Ők már két éve élnek itt, és sok hasznos ötletet, tanácsot kaptam tőlük, és én is tudtam mondani nekik olyan helyet ahol még nem jártak. A reptérről a szálloda csak négy km a taxisom pedig egy hölgy volt. Az meglepett, hogy csak spanyolul beszél. Nem volt túl kedves és amint fizettem, kidobálta a bőröndjeimet az utcára és már indult volna is. Megkértem, hogy legyen kedves a szállodáig odahúzni a csomagokat csak nem hagynám itt őket az utcán míg beviszem a kezemben lévőket. Duzzogva odarángatta őket a bejárat elé, és már ott sem volt. Azóta volt még egy bosszantó Taxizásom, amikor a N.I.E számomat intéztem. Mivel csak egy címem volt a hivatalhoz kénytelen voltam a szolgáltatást igénybe venni. A belvárosban ültem be az autóba megmutattam a címet és amikor odaértünk akkor esett le, hogy a fél várost bejárta a taxis pedig nagyjából a harmada távolságra voltunk a helytől, így 3 € helyett, 9-et fizettem. Minden útikönyv azt írja, hogy az itteni taxisok nagyon barátságosak, és kedvező az ár is, ezt sajnos tapasztalatból tudom, hogy nem így van. Visszafelé már busszal mentem pláne, hogy tudtam hol vagyok és milyen közel van a belváros. Ennyit a Taxiról!

A szállodával mázlim volt...legalábbis első benyomásra. A recepciós nagyon kedves, barátságos és segítőkész volt. A szoba nem éppen a Ritz de arra a pár napra bőven megteszi. Első este viszont gyanús lett valami... A szálloda halljában ültem, és lógtam a neten amikor észrevettem, hogy szállingóznak vissza az itt lakó vendégek de nő egy szál sincs köztük. Itt csak pasik vannak? Ráadásul fura pasik. Valami nem stimmel. Majd másnap a reggelinél kiderül.

Másnap a reggelinél megnyugtató látvány volt egy német anyuka a tízéves forma kisfiával, akkor valamit biztos benéztem. Két nappal később kiderült, hogy bizony jól vettem le a dolgokat ez egy melegek számára preferált szálloda. Pegasus Playa. Ettől függetlenül bárki megszállhat itt, de alapból "meleg" a hely. Sejtettem, hogy Arenal utószezonban nem az a nyüzsgő, korzós hely lesz, de az első este megfogadtam, hogy sötétedés után jobb ha nem vagyok az utcán. Egy naplementét bevállaltam mert a partszakasz legszebb naplementéje itt van, de ahogy a Nap eltűnt, én is, vissza a szállodába. Már otthon biztos voltam benne, hogy lakást biztosan nem ezen a környéken szeretnék bérelni, és a valóság igazolt is. Semmi bajom a feketékkel, de ezen a részen túl sok van belőlük. Könnyen szóba elegyednek, pláne ha utánam jön az utcán és leszólít. Tehát jobb a békesség.

Nappal viszont teljesen biztonságos. Fogtam egy könyvet meg törölközőt és három napig olvastam a homokban ülve. Idő kellett, hogy eljusson a tudatomig, hogy a mellettem ötpercenként felszálló repülőgépek nem fájdítják a szívemet, nem emlékeztetnek arra, hogy öt nap múlva én is ott fogok ülni az egyiken és megyek haza. Nekem azt kellett megszoknom, hogy nem sietek sehová. Majd lesz lakásom ( vasárnapig biztosan) majd lesz munkám, majd nagyon jól fogom beszélni a spanyolt. Időm, mint a tenger :)

Három nap lazítás és a környékbeli nagyon rossz ingatlanos feltérképezése után leültem a net elé ( kaptam egy címet a recepcióstól) és nekiálltam keresni és jelentkezni rájuk. Kb. tíz lakás tetszett, nyolcnak írtam, és három válaszolt vissza. Az egyik egy ingatlanos hölgy volt. Valahogy érzésre őt választottam. Másnapra megbeszéltünk egy találkozót, és kértem, hogy keressen még ehhez hasonlót. Nagyjából sejtettem, hogy hol van San Agustí de amikor ideértem, nagyon meglepődtem. Ismertem ezt a részt csak a név nem ugrott be. Ha a spanyol király nyári rezidenciája itt van, akkor az önmagáért beszél. Tehát megkerestem az ingatlanirodát és a hölgyet. Jót súgtak a megérzéseim, mert a valóságban is nagyon kedves. Akkor most megyünk abba a lakásba aminek a hirdetésére jelentkeztem, de előtte mutat egy másikat, itt van rögtön a sarkon. Megláttam az épületet, a ház belső részét, aztán azt lakást. Erre mondják azt, hogy mindig a legelsőt kell választani. Alig tudtam kijönni a lakásból annyira tetszett. Utána megnéztük azt a lakást amiért jöttem, borzalmas volt pedig tengeri kilátása van. Másnap végigjártam a környék összes ingatlanosát ( van bőven) de egyik lehetőség sem közelítette meg az elsőt. Délután visszamentem az ingatlanos hölgyhöz, hogy ha még megvan az a szép lakás, akkor gyorsan kivenném. Kicsit kacifántosan indult az egyeztetés a tulajdonossal, de végül az enyém lett.

Utolsó éjjel a szállodában sikerült összetalálkoznom a világ legnagyobb csótányával. Barna, arasznyi nagyságú a teste, plusz a csápjai. Épp tartott az ágyam felé. Fel se fogtam, hogy mi ez és mekkora csak reflexből leütöttem a cipőmmel. Lerohantam a recepcióra, VIKTOR! Mi ez az állat a szobámban? Ő meg csak röhögött, és hozott kéztörlőpapírt. A szép neve a "kis" állatnak, Kukaradzsa. Hát nem tudom, annyira nem kedveltem meg a dögöt.

Ezek után meg pláne nagyon vártam már, hogy átköltözhessek a saját lakásomba. Itt vagyok.

Tetszett neked az írásom? Érdekesnek és hasznosnak találtad? Akkor nyugodtan megoszthatod barátaiddal és ismerőseiddel! :) Fel is íratkozhatsz a rendszeres olvasóim közé, vagy követhetsz a FaceBookon is :) https://www.facebook.com/norapictures/


NoraSm

Irány Mallorca

A pálmalevél beszámolómban azt írtam hogy egy augusztusi reggelen határoztam el, irány Mallorca! Az igazság az, hogy ez nem egészen így történt, és ennek tanúbizonysága egy üveg 3 puttonyos Tokaji Aszú amit az idei foci vb-re vettem. A spanyol vb győzelemre tettem fel a jövőmet. Ha nyernek az egy erős jel lesz a számomra. Az üveg Tokaji itt van velem a polcomon még bontatlan pedig Spanyolország nyert :) Mivel a vb döntőt egyedül néztem kár lett volna levegőt adni neki, várja a kellő alkalmat a kibontásra.

És Spanyolország bizony nyert! Életem egyik legizgalmasabb és legszebb meccse volt, sajnos Hollandia alulmaradt. Ezután történt meg az hogy egy vasárnap reggel az "irány Mallorca!" kijelentésemre ébredtem és mint tudjuk innen már nem volt visszaút. Az indulásomig történt dolgokat nagyjából elmeséltem de az, hogy most itt vagyok egy nagyon hosszú folyamat eredménye. Nem vagyok hazárdjátékos, nagyon sokáig rágódom a fontos lépéseken, nehezen döntök, sokáig mérlegelek de ha meghoztam a döntést akkor Isten nem tántoríthat el.

Az indulás előtti utolsó napok a pakolásról és a barátoktól való búcsúzásról szóltak. Igazából fel sem fogtam, hogy mit csinálok csak sodródtam az eseményekkel. Talán a barátnőm reakciója értette meg velem, hogy én most elhagyni készülök az otthonomat és mindent amit megszoktam, kialakítottam, felépítettem. Tengerpart, napsütés és egy újrakezdés vár és arra nem is nagyon gondoltam hogy ezzel másoknak némi fájdalmat fogok okozni. Nem önzőségről van szó csupán arról, hogy én tudom hova megyek, nagyjából azt is hogy mi vár rám, ők pedig maradnak itt, vagyis ott. Internet kapcsolatom lesz velük és nem fogunk hetente találkozni és kávézóban jókat traccsolni, nem sétálunk a Kopaszi gáton, nem megyünk együtt meghallgatni valamelyik barátunkat egy clubban. Én itt ők pedig otthon. Szeretek egyedül lenni, sosem okozott gondot hiszen mindig feltalálom magam de otthon voltam, itt pedig teljesen egyedül. Motoszkáltak ezek a gondolatok az agyamban de könnyen ismerkedem, könnyen illeszkedem be egy új környezetbe tehát ettől nem féltem. Inkább attól tartottam hogyan fogom majd a bécsi reptéren becsekkolás után megtalálni a kaput ahol a gépre kell majd felszállnom. Utólag visszagondolva vicces, hogy pont ettől féltem. Két évvel ezelőtt költöztem Veszprémből Budapestre hasonló elhatározással. Litér községet képviseltem egy fotókiállításommal az I. Nemzeti Vágtán. Két napig az én fotóimat látni az Andrássy úton? Ez is inkább utólag nagy eredmény a számomra. Tehát ez az esemény ihletett engem arra, hogy Pestre költözzek. Egy kedves barátomnál laktam azon a hétvégén, és mire a vágta végén összepakoltam, és elindultam haza Veszprémbe eldöntöttem, hogy Budapestre költözöm. Akkor már azt is tudtam, hogy ez lesz az alapja annak, hogy utána még messzebbre költözzek. Az elmúlt két év Pesten teljes mértékben visszaigazolta, hogy jó döntés volt, jó tanuló idő és jó felkészítő tréning volt ahhoz, hogy most Mallorcán legyek.

Hát eljött az Október 31.-e. Elköszöntem mindenkitől ( akitől esetleg nem, ezúton kérek elnézést! ) ahogy illik az utolsó két napot a családommal töltöttem, és vasárnap reggel elindultunk a tesómmal a bécsi reptérre. Amikor elhagytuk Veszprémet akkor kezdett el leesni, hogy hoppá mit tettem!? Elkezdte az agyam kódolni és a lelkivilágom átérezni a dolog súlyát. Két könnycseppet lenyeltem, megráztam magam, irány az új életem! :) Amíg a reptérre értünk, lógtam a telefonon hogy még halljam a számomra oly fontos hangokat. Megérkeztünk a reptérre, becsekkol, volt némi gondom a plusz csomaggal, mert jeleztem a többletsúlyt de mégsem regisztrált a légitársaság, de még ez sem bosszantott fel. Néhány mail váltással vissza fogom kapni a pluszban fizetett összeget. Elváltam a tesómtól és beléptem a fotocellás ajtón. Útlevél, csomagátvizsgálás és ott álltam egyedül! Annyira egyedül, mint még sosem. Vagyis ezt kellett volna éreznem, de NEM! Egy perc alatt megtaláltam a B 30-as kaput, vettem egy uccsú bécsi kávét és vártam a kapu nyitását.

A gép délben indult. Megszoktam hogy ha repülök akkor a légiutas kísérők gondosan rászólnak mindenkire, hogy telefonról nem lehet zenét hallgatni akkor sem ha off in módba állítom. Hát itt erről szó sem volt. A gép nagyon üres volt, elvétve egy két utas, így bőven kényelmesen utaztam, tipikus busz feeling. A felszállás azért egy kicsit mindig katartikus élmény most meg pláne! Zene a fülbe és az út feléig potyogtak a könnyeim. Lezártam életem egyik szakaszát és jöhet a következő epizód. Volt két teljes órám arra, hogy átszellemüljek, átkattanjon az agyam és élvezzem a rám váró élményeket.

Amikor elkezdett ereszkedni a gép az én lelkem már messze járt az otthonomtól, megérkezett Spanyolországba. Amikor pedig a felhők közül kirajzolódott Mallorca szigete, tudtam, hogy itthon vagyok :)
Megkapom a csomagokat, keresek egy Taxit, irány a szálloda és egy hetem lesz arra, hogy megtaláljam az albérletemet.
Amikor a csomagjaimat ( maradéktalanul) megkaptam, és kijöttem a reptér elé felhívtam a barátnőmet és csak annyit mondtam, MEGCSINÁLTAM, itt vagyok! :) Aztán kerestem egy Taxit és ettől kezdve kaland kaland hátán.....

Tetszett neked az írásom? Érdekesnek és hasznosnak találtad? Akkor nyugodtan megoszthatod barátaiddal és ismerőseiddel! :) Fel is íratkozhatsz a rendszeres olvasóim közé, vagy követhetsz a FaceBookon is :) https://www.facebook.com/norapictures/


Első könyvemről, melyet Mallorcán írtam, a címe pedig Hogyan lettem Nóra? ( Hogyan változik meg egy ember személyisége az évek alatt az átélt kül. helyzetek révén)  itt tudsz többet olvasni _
http://hogyanlettemnora.ukit.me/?fbclid=IwAR1YYQqrEVXl5SgjJZEHawceOpp9GhIFyaVo6trNyl0zZZL0Xt8hFFerhr4

NoraSm