2013. október 27., vasárnap

Mi kell a Nőnek 4. rész



Mi kell a nőnek? Minden nőnek más. Mindenki más gondolatokkal, érzelmekkel, tapasztalatokkal, kudarcokkal, pofonokkal, sebekkel, és sérülésekkel él. Van, aki tudja ezt kezelni, vagy segítséget kér egy terapeutától, és vannak, akik nincsenek is tudatában annak, hogy milliónyi sebet és haragot hordoznak, amivel csak azt érik el, hogy mérgeznek.  Önmagukat, és másokat is.

Mindenkinek más a mércéje, mindenki más mintát hoz a gyermekkorából, családból, és a környezetéből. Vagy másolod az előtted lévő mintákat, vagy pont szembe mész velük, mert te másképp akarsz élni, mint a szüleid. Van olyan nő, akinek alapvető dolog, hogy a férfi keresi meg a pénzt, és van olyan nő, aki képtelen lenne úgy együtt élni egy kapcsolatban, vagy családban, hogy ha aprósággal is, de hozzá ne tegyen a családi kasszához. Kell az önbecsüléséhez, jól esik a sikerélmény, hiszen az erősít és inspirál. Nyugodtabb lesz az ilyen nő, és sokkal kevesebbet hisztizik, mert nincs miért. Jóban van önmagával, és a párjával is. Bármi gondja van, képes azt a megfelelő helyen, időben és összefüggésben tálalni, és így sokkal hamarabb talál megoldást, mert képes nyugodtan és higgadtan gondolkozni, és dönteni.  Nem pánikol.

Melyik nővel jobb együtt lenni, egy ideg ronccsal, aki minden pillanatban támad, vagy egy olyan nővel, akiből árad a nyugalom és a megértés. Kezdek eljutni oda, hogy ha a nők igazából tudnák, hogy mit várnak el maguktól, ismernék erényeiket és hátrányaikat, sokkal könnyebben képesek lennének elmondani azt is, hogy mit várnak el egy pasitól, egy baráttól, egy barátnőtől, egy főnöktől, egy kollégától, a szeretőjüktől, a gyerekeitől, a szüleiktől és a sarki fűszerestől. 

Nehéz dolog az önismeret, és sokan futnak is falnak e szó hallatán, de igazából tök mindegy, hogy bele nézel- e időnként önszántadból egy egy képletes tükörbe, vagy sem, az élet úgyis rákényszerít bizonyos helyzetekben, hogy lásd önmagadat. 

Régebben jót mosolyogtam a csajokat rendbe tévő műsorokon, és önsegítő, nővé változtató kurzusokon, mára viszont beláttam, hogy a lehető legjobb út, módszer, segítség és lehetőség a nők számára, hogy visszataláljanak önmagukhoz. 

Néhány nappal ezelőtt belefutottam a YouTube-on egy amerikai előadóba, aki szenzációs módon mutatja meg a nők és férfiak közötti különbségeket. Szánj rá egy órát, és nézd meg! Visítani fogsz, és közben rengeteg hasznos tanácsot is kapsz. Találd meg önmagadban a harmóniát, és mosolyogj többet! :) 


További szép napot Neked! Üdv, Kovács Anett Nóra 
Itt tudsz írni nekem: norakonyv@gmail.com
Nézd meg az új BLOGOMAT: http://norasmith.empowernetwork.com
Csatlakozz hozzám a FaceBookon: www.facebook.com/norapictures




 








 

3 megjegyzés:

  1. Nezem a videot a youtube-on....klasz, vegul is John Grey: Ferfiak a Marsrol, Nok a Venuszrol....temajat dolgozza fel....nagyon utos....koszi

    VálaszTörlés
  2. Azért nem említettem most ezt a könyvet, mert már sokszor ajánlottam olvasásra, nagyon jó könyv :)

    VálaszTörlés
  3. Minden Nönek más? Igaz is meg nem is. Egyszerü dolgok jutnak ilyenkor az eszembe, hogy mire is van szükségunk, és ez nem lehet más egyik Nemnél sem. Ezek alapvetö szüksegletek minden egészséges ember számára.
    Szeretet, gondoskodás, tisztelet, illem, megbecsülés, öszinteség, elismerés, dicseret, érintés, figyelem, együttérzés, megosztás, felelösségvállalás és még sorolhatnánk. Az azonban nem mindegy, hogyan s miként mutatjuk ki ezt a masik Nem felé, mert ennek nem ismerete vezethet zavarhoz és kavarodáshoz közöttünk.
    Szüleink, nagyszüleink generációja is küzdött ezekkel a problémákkal, hiszen nagyon sok rossz viselkedésmintát onnan hoztunk át személyiségünkbe és gondoltuk azt "normának" holott már itt tévútra kavarodtunk. A minket követö generacioknak még több problémai lesznek, hiszen Ök még nagyobb önismereti hiányban fognak szenvedni. Ezért hárul ránk, mármint a mindig aktuális generáciora nagyobb felelösség, hogy tisztába rakjuk kik is vagyunk valojában, és hogy a 21. szazadban hol is állnak a NÖK és a Férfiak sajat magukkal és egymással, és milyen mintát, útmutatást adunk utódjainknak.
    Egy biztos, Férfiakat rendbetevö müsorokat nem fogunk látni a jövöben sem. És nem azért mert azok nem jók és hasznosak, hanem mert ez nem a mi utcánk. Legalább is nem igy.
    Egy kiegyensulyozott férfi az, aki meg tudta valositani önmagát. Itt most a külsö Himalaják és Oceánok megszeliditéséröl beszélek, valós fizikai és mentális kihivásokról, küzdelmekröl, megmérettetesröl beszélek. Ez a Férfi utja. Mi ezek leküzdésén (vagy elbukásán) keresztül értjük meg az élet nagy és kis dolgait. Igy és itt esik le nekünk. Segitsd úgy, hogy ne zavard ebben. Nem Dadára van szükségünk, vagy egy Nyifi-Nyafira, hanem egy olyan NÖRE, aki megérti ezt és partner tud benne lenni, és tudja mikor kell magunkra hagynia bennünket.Meg fogjuk oldani, hiszen meg kell oldanunk igy vagy ugy. Higyjétek el, ezt mi értékeljük, és gyorsabban pattanunk vissza hozzátok mint ha folyton nyenyeregve az sirjatok "hol vagy már, mikor jössz, nem is szeretsz" csacsiságokat.
    Ezzel szemben a NÖ a párjával való kapcsolatán keresztül éli meg önmagat, érzelmeit, a világhoz való viszonyát. Ö belul "mássza" meg csúcsait és "zuhan" lelke mélységeibe. Nekün is segitenünk kell nekik ebben azzal hogy "ott" vagyunk nekik, csendben, figyelemmel követve Öket vigyázó, vedö tekintetünkkel, hogy mikor zuhannak, puha meleg karjainkban landoljanak, és annak segítségével ujra rátalaljanak Önmagura.
    A Mosolyról.
    A "mosolyogj többet" hallatán sokan ( régebben még én is) felráncolnák szemöldöküket. Ugye azt kérdezned "miert mosolyogjak csak úgy ok nélkül, hisz kajakra hülyének néznek". A Mü-mosollyal bizti ezt a reakciót váltod ki, és ezt az Amcsik bizony tökélyre fejlesztették. Egy spontán mosoly mindig a legjobb jégtörö, hiszen az öszinte, mert belülröl fakad. Probáld csak ki. Ha öszinte, viszonozzák. És el is indult a nem verbális kommunikáció. Egyböl pozitív érzeseket fog benned elindítani, és ezt fogod Te is visszaküldeni. Mindenben és mindenkiben meg lehet talalni az igaz szépséget és humort, ami mosolyt fog csalni az arcodra, ha nem csak nézel ki a fejedböl, hanem látsz is. Nyisd ki az érzékszerveidet és legyel megfigyelö. Ott vannak ezek az apro pillanatok mindenhol és mindenkor, itt az itt-es-mostban, csak mi nem vagyunk ott....és elmulasztjuk. Ilyen pillanatokbol állnak össze a perceink, óráink, napjaink és az egész életünk. Ha észreveszed ezeket a villanásokat, a Harmónia szép lassan beköltözik a lelkedbe, és fényével kitölti a sötétség helyét.
    A sötétség nem más mint a fény hiánya...ezt más okos emberektöl hallottam. Legyél önmagad világítótornya...és soha nem fogsz eltévedni, mindig hazatalálsz.
    Jó utat.

    VálaszTörlés