2013.
január 4.
Milyen
fura, csak most esik le, hogy ez a dátum számomra milyen fontos.. Ma van
pontosan két éve, hogy Karácsony után visszarepültem Mallorcára, hogy új
lendülettel elkezdjek valami értékeset megvalósítani. Istenem, hogy szalad az idő! Két évvel
ezelőtt pont ilyenkor csekkoltam be Bécsben a Pálmai járatra, és anyukám épp a
napokban vallotta be, hogy hajszál választotta őt el akkor attól, hogy
kimondja,
- Kicsim, ne menj
vissza, maradj itt!
De
jó, hogy nem tette, lehet, hogy sose írtam volna meg az első könyvemet, most
pedig két évvel később már rég itthon vagyok, és laptoppal az ölemben, január
04.-n elkezdem a Nóra második részét írni.
Néhány
nappal ezelőtt egy ajándék példányt postáztam valakinek, valakinek, akinek a véleménye számítani fog, és igen, most
izgulok. Miután hazajöttem a Postáról eszembe jutott, hogy lassan lövésem sincs
arról, mit írtam a Nóra első részében,
olyan sok idő eltelt mióta befejeztem, és annyi mindent írtam azóta, hogy
megkoptak az emlékek. Így kezembe vettem a Nórát, és belelapoztam, hogy
felelevenítsem és rákészüljek a következő részre. A belelapozás eredménye az
lett, hogy kilenc óra alatt egy seggel kiolvastam. Kerestem a hibákat, azt, hogy
mit írnék át, mit vennék ki belőle, vagy mit hagytam ki, de néhány helyesírási
hibán vagy elütésen kívül egyszerűen nem találtam. Egy szót sem akarnék ma
változtatni benne. Fura ez, mert mint tudjuk, rettentően kritikus vagyok
magammal szemben, és mivel eddig csak egy könyvet alkottam, azt vártam az
olvasás közben, hogy hülyén fogom érezni magam,
atya ég, miket írtam én le ország világnak?! Ahhoz képest, hogy az
utóbbi években befelé fordulóvá váltam, ez a könyv pedig pont a kipakolásról
szól, még ma sem érzem rosszul magam, hogy kiadtam a legféltettebb titkaimat,
mert azokat egyébként se adnám ki.
Érdekes
helyzetben vagyok, mert nem tudom, hogyan írjam ezt a könyvet? Úgy, hogy igen
is legyen az első méltó folytatása, vagy úgy írjam, hogy ha valaki nem olvasta
az első részt, csak ezt, akkor is értsen mindent? Nos, majd kialakul....
Sokan
kérdezték tőlem, hogy nem kaptam-e támadásokat, mert így kiadtam magam? Nem,
mert aki elolvasta a könyvet, értette, hogy én nem csupaszítottam le magam,
hanem arra ösztönöztem az embereket, hogy legyenek nyitottabbak, őszintébbek és
tegyék le az álarcukat. Közel háromszáz oldal kevés arra, hogy negyven évet
kirakjak a kirakatba, és arra pedig nagyon vigyáztam, hogy mindenről és
mindenkiről annyit írjak csak, ami a jó ízlés határain belül van. A
visszajelzések alapján, ez sikerült is.
Azt
is sokan kérdezték, hogy miben változtatta meg a könyv az életemet? Sok
mindenben, de ezeket most felsorolni kár lenne, úgyis kiderül majd mire
elolvasod ezt a könyvet.
Lesznek majd olyan sztorik, amiket kimondottan a friss élmények és érzelmek
hatása alatt fogok leírni, hogy jó intenzív legyen. Lesznek olyanok, melyek már imserősek lehetnek, és hozok néhányat a múltból is.
Vannak
témák, amik viszont túl elvontak és hihetetlenek lesznek, vagy lehetnek, ezeket
ugord át, és folytasd azon a helyen, ahol ismét tudsz azonosulni a témával.
Akadnak
olyan dolgok is, amikről legszívesebben egy sort se írnék, mert nem akarom újra
átélni, elég volt egyszer is, és nem akarok áldozati báránynak vagy idiótának tűnni, de mégsem hagyhatom ki
őket a könyvből, mert az elsőben túl sokat írtam róla ahhoz, hogy most csendben
maradjak, pedig szeretnék.
NoraS
