Lazulás

Amikor hét közben az utcán rohanó embereket nézem, olyanok, mint a szorgos hangyák. Rohangálnak egyik helyről a másikra. Munka, ügyek intézése, bevásárlás, otthon pedig takarítani, mosogatni, és néhány ruhát is ki kell vasalni holnapra, aztán máris este tizenegy óra van, amikor jön a beájulás az ágyba. És ez így megy nap nap után, és messiásként várják a hétvégét, amikor kialudhatják magukat, és esetleg olykor megengednek maguknak szombat estére egy kis lazulást. Néha az az érzésem, hogy manapság plusz elfoglaltságot és munkát nem azért vállalnak az emberek, (tisztelet a kivételnek!) hogy többet keressenek, hanem azért, hogy addig se legyenek otthon, és elmondhassák magukról, hogy szörnyen elfoglaltak, és így egy csomó mindenre már nem marad idejük, mint pl. a (kapcsolatukra, ha van) barátokra, és a családra, de leginkább önmagukra.

Az emberek szeretnek azzal takarózni, hogy túl elfoglaltak, így megvan a cile ha valamire nem akarnak ráérni. Csak, mint tudjuk, ha egy helyzetet sokáig ismételgetünk, előbb vagy utóbb meg is teremtjük azt. Ha én folyton hajtogatom, hogy nem érek rá, elfoglalt vagyok, akkor az is leszek, csak az nem biztos, hogy azt a sok mindent, amit csinálok hasznosan teszem-e, és sikereim, eredményeim vannak, vagy csak üres ténykedések sorát hajtom végre, de valahogy nem igazán jutok előre. Rohanó társadalomban élünk, amit a legtöbben megpróbálnak szó szerint követni, mert azt gondolják,hogy ez a jó minta, és ha széthajtják magukat, akkor előbb utóbb megbecsülik őket, magasabb fizetést kapnak, nagyobb lakásuk vagy autójuk lesz.

Rossz hírem van, mert a rohangálásból csak káosz lesz. A káoszon pedig egy idő után már nem lehet uralkodni, és egyszer csak az életük föléjük kerekedik, és az elkezdi irányítani az életüket, és az is lehet, hogy későn veszik észre, hogy a saját életük rabjává váltak, vagy rosszabb esetben észre sem veszik.
Korábban én is a rohangálós életet éltem, és hajtottam a pénzt meg a sikert, de idővel rájöttem, hogy nem éri meg az egészségem és szellemi képességeim határait feszegetni. Nem éri meg túl sok energiát beletenni valamibe, persze kivételek itt is vannak. Mondjuk arra gondolok, hogy a munkahelyemen nem biztos, hogy ki kell facsarnom magam, viszont az álmaim megvalósításában kifacsarhatom magam, mert saját magamba fektettem az energiát, azt pedig ha jól csináltam, akkor megsokszorozva fog visszatérni hozzám, és máris megvan az az energia, ami feltölt, és hitet adva önmagamban, visz tovább, és kereshetek újabb célokat.

Tehát, ha az emberek néha visszavennének a tempóból és elbeszélgetnének magunkkal, valamint visszatekintenénk, és megnéznék, hogy adott dologba mit tettek bele, és mit kaptak vissza, könnyebb lenne átlátni, hogy fejlődtek-e vagy csak egy helyben topognak a semmiben, és közben szörnyen elfoglaltak.
Az is előfordulhat, hogy olyan sokáig élnek a megfeszített tempóban és lelkiállapotban, hogy szép lassan elfelejtik ellazítani magunkat. Elfelejtik, hogy időnként el kell távolodniuk a hétköznapjaiktól, hogy messzebbről nézve a dolgokat jobban átlássák, és így más szemszögből vizsgálhatják meg, vagy elfoglalják magukat valami mással, hogy teret adhassanak az új gondolatoknak és ötleteknek. Ha valaki mindig feszült és görcsöl, akkor sosem fogja meglátni a dolgokat az igazi valójukban, mert csak egy dologra összpontosít, de a körülötte lévő apró, ám fontos dolgokat nem veszi észre.

Itt jön az arany középút. Ha megtanuljuk egyensúlyban tartani a dolgokat, és kellő időt és figyelmet kapnak a feladataink és a kikapcsolódás és az önmagunkkal való időtöltés, akkor sokkal sikeresebbek lehetünk. Kell, hogy lazíts, mert ez ad teret az új dolgoknak. Tanulj meg lazítani, és sokkal könnyedebben venni az életet.
És, hogy a lazulást ki hol vagy miben találja meg, az már megint egy másik kérdés. Meditálás, zene, masszázs, futás, autóvezetés, relaxálás egy kád illatos forró vízben, olvasás, csendben elmélkedés önmagával, csodákra képes. Mindenki megtalálhatja azt a kikapcsolódási formát, ami hozzá a legközelebb áll, és leginkább kikapcsolja.

Viszont van egy visszatartó erő a lazulás gyakorlását illetően, és ez a bűntudat. Sokan rosszul érzik magukat, ha vágynak egy könyv elolvasására, mert azt gondolják, hogy nem érdemlik meg azt az időt, amit az olvasás által magukra fordítanak. Holott az a feltöltődés, ami ilyenkor éri az embert, ösztönzőleg hat a munkájára, tanulásra, a családjára, és kiegyensúlyozottabbnak fogja magát érezni.

Fektess magadba annyi időt, hogy legalább naponta húsz perc csak a Tiéd legyen, hidd el, megéri!

NoraS

A GHB

Már a szó hallatán is görcsbe rándul a gyomrom minden alkalommal. A testem válaszait bizonyos eseményekre, szituációkra, benyomásokra már jól ismerem, így felmerült bennem a kérdés, hogy miért leszek szinte rosszul, amikor a GINA néven ismert drogról hallok bármit is. Soha sem használtam, legalábbis úgy, hogy arról tudtam volna, de a reakcióim a témával kapcsolatban sok mindent megmagyaráznak.

Néhány napja pedig az egyik közösségi portálon futottam össze egy fotóval illusztrált hírrel, hogy ismét lecsapott a GINA, persze fiatal lányokra. A fotó és a hír mellett gyülemlő kommentek elolvasása után határoztam el, hogy először áttanulmányozom a témát, és utána bemutatom, hogy a kijelentés, mely szerint a lányoknak jobban kéne figyelniük arra, hogy idegentől piát nem fogadnak el egy buliban, óriási baromság. A GINA bekerülése az emberi szervezetbe olyan, mint az autó lopás, ha azt el akarják vinni, akkor el is fogják. Mint ahogy az is, ha a szervezetedbe valaki GINA-t akar juttatni, azt meg is teszi, olyan módon, ahogy az fel sem merül benned.

De előbb nézzük, hogy mi is ez a cucc

A GHB színtelen, szagtalan aceton szerű folyadék. Egyedi mellékhatásai az úgynevezett "huhogás" és a "tekergés". Magasabb dózisokban alkalmazva, a GHB hányingert, szédülést, álmosságot, nyugtalanságot, látászavart, depressziós légzést, emlékezetkiesést, eszméletvesztést és halált okozhat. A GHB hatása 1,5-3 óráig tart, de a hatás hosszabb időtartamú is lehet, ha nagy mennyiségben került felhasználásra, vagy ha alkohollal keverik.

Régen intravénásan használt altató volt, ma már nem alkalmazzák, mert sokkal korszerűbb szerek vannak erre. 50 mg-ot a testépítők izomnövelésre tolják magukba, 250-300 mg-nyi mennyiségig eufórizáló hatású, és efölött jön be a szedatív vagyis az altató hatás. Ez a cucc egy ipari oldószer, és ha nem tudni a hatóanyagát és koncentrációját, akkor a használata végzetes is lehet.

Ha bekerül az emberi testbe, akkor a saját szervezet vegykonyhája (enzimjei) átalakítják GHB-ra, ugyanis szervezetünk ezt kis mennyiségben tartalmazza. Viszont minden emberre más hatással van. Milyen hatásfokkal alakítja át a szervezet? Ergo honnan tudják azt, hogy mennyit kell beadni, hogy a megfelelő hatást érjék el ahhoz, hogy csak kiüsse az illetőt, ne pedig epilepsziás rohamot vagy légzésleállást váltson ki?

Amíg ezt a motyót valaki tudatosan használja, baromira nem érdekel, hogy mit tesz magával rövid vagy hosszútávon. Az viszont érdekel, hogy velem mit tesz valaki úgy, hogy az engedélyemet nem kérte, hanem aljas módon manipulálja az agyamat, majd a testemet.

Jön az a rész, amitől egyre több nő retteg, holott ha belegondolunk akkor ez a pasikkal is előfordulhat, csak őket nem erőszakolják meg hanem kirabolják, vagy eltűnnek, és akár soha többet nem kerülnek elő. A hírek csak a nőkkel elkövetett eseteket osztják meg, mert mi nők olyan kis törékenyek és sebezhetőek vagyunk, ha pedig ilyen dolog pasival fordul elő, arról nagy a hallgatás, mert az über ciki, holott nem az!

Tehát íme az aljas oldala a szernek, és azoknak a torzult embereknek a húzása, akik ezzel visszaélnek, minden lelkifurdalás nélkül. Amikor a GINA bekerül a szervezetbe, mint már említettem, mindenki másként reagál rá. Hogy kaptad, és mennyit? Azt tudtad, hogy a bőrön keresztül is felszívódik? Ha „sikerült” a megfelelő adagot bejuttatni a szervezetedbe, akkor egyszer csak lesz egy filmszakadás, időkiesés, és aztán a filmed forog tovább anélkül, hogy bármire is emlékeznél, de foszlányok bizony maradnak, vagy ha netán az sem, akkor is észleli az agyad, és valamilyen formában idővel a tudtodra fogja adni, hogy mi történt veled. Ezt a szemét cuccot erőszak elkövetésére is használják. És hogy miért?

Azért, mert itt valós erőszakról nincs szó, mert nincsenek védekezési sérülések, (jogi értelemben igen de fizikálisan nem) mert nem védekezik az illető. Ha pedig nem védekezik, akkor sok olyan jelet nem lehet észrevenni, ami az erőszakot bizonyítaná. A szer pedig 14- 16 óra alatt nyom nélkül eltűnik a szervezetből. Ma a nemi erőszakok 95 %-a rejtve marad.

Hirtelen elalvás és hirtelen magához térés a GINA után. Azt érzed, hogy valami történt, nyomai is vannak a dolognak, foszlányos emlékképek. A rendőrségre viszont nem rohan az áldozat hanem magára marad a lelki teherrel napokra, és miután erőt gyűjt, hogy elmenjen a rendőrségre, a szer már kiürült, és az erőszak nyomai sehol sincsenek.

A Gina hatására törlődnek az emléknyomok

Viszont az agyad és a tested mégis üzen, hogy tudd, valami olyan történt veled, amit te nem akartál. Ha elmész egy buliba, és ott nagyon jól érzed magad, majd a végén nem áll össze a kép, hogyan telhetett el ilyen gyorsan ennyi idő, amikor szinte csak az előbb jöttél, és olyan reakciókat és viselkedéseket látsz másokon, amit nem tudsz hova tenni, akkor ott valami történt.

És akkor most mesélek

Kicsit visszanyúlnék a múltba, mert szükséges. Amikor hét-nyolc évvel ezelőtt fotósként dolgoztam hétvégenként a bulikban, én is ettem vagy szívtam ezt azt. A könyvemben is leírtam, hogy kipróbáltam bizonyos drogokat, és az én személyiségfejlődésem szempontjából előnyös volt. Segített megismerni önmagamat. Ha valaki figyeli a szervezetét és agyának reakcióit, és képes leszűrni a tanulságokat, akkor azokat a saját hasznára tudja fordítani. Ezer buliban jártam akkoriban és sokat láttam és tapasztaltam. Tény, hogy abban az időben ezek a drogok szinte sehol sem voltak, vagy legalábbis ilyen ipari méretben, mint ma nem éltek vissza vele. Én mindig is nagy gonddal ügyeltem arra, hogy idegentől ne fogadjak el semmit, ez vonatkozott a kábítószerre és az italra is. Olyan sztorik már akkor is voltak, hogy valaki piájába exet csempésztek, de tegyük hozzá, hogy az nem üti ki az embert úgy, hogy ne tudja mi történik vele és körülötte. Az én zsigereimben benne volt az éjszakában eltöltött évek alatt, hogy megtanuljak vigyázni magamra és az italomra is.

Mégis előfordult, hogy úgy kaptam kábítószert, hogy nem tudtam róla, mert mondjuk egy tagja a társaságunknak belecsempészett egy kis meglepit egy üveg pezsgőbe. A barátaimban és a környezetemben mindig megbíztam, mert jól szűrtem az embereket. Ezzel a megepivel annyi volt a probléma, hogy szinte mindenki tudta, hogy mit iszik csak nekem felejtettek el szólni. Miután meghúztam néhányszor a pezsgősüveget, és pár perccel később hatni kezdett a meglepi, olyan patáliát vágtam, amit én nem szoktam. Mindezt pedig csak azért, mert nem szóltak nekem előre. A legvadabb dolgokra is rávehető vagyok, akkor ha ezt előre megbeszélik velem, amikor viszont olyat tesznek, amit én nem akartam, és nem egyeztem bele, akkor az agyam felülír és azonnal kijózanodik. Konkrétan lejöttem a cuccról.

Az én sztorim

Arra még nem jöttem rá, hogy szerencse vagy sem az, hogy nem Magyarországon lettem majdnem a GINA áldozata. Külföldön még óvatosabb az ember, sőt sokkal óvatosabb, én meg pláne.

Egy barátnőmmel bulizni akartunk, és az ő javaslatára egy olyan clubot választottunk, amelynek az üzletvezetője a haverja. Barátnőm jelezte felé, hogy szeretné megmutatni nekem Mallorca leghíresebb clubját, így felírtak minket a VIP listára. Amikor megérkeztünk, várt minket az üzletvezető, aki nagyon kedves és barátságos volt, és azonnal kiállított nekem egy VIP belépőt, a cuccainkat pedig az irodájában hagytuk. Irány a club. Elég korán érkeztünk mert szinte kongott még a hely az ürességtől. Jó fotós létemre ezt ki is használtam, mert így a hangulatképeket remekül el tudtam készíteni. A club három szintes, galériás csoda. Kitaláltam, hogy menjünk fel az emeletre, hogy minél látványosabb képeket tudjak készíteni. Egyik kezemben a gépem, a másikban pedig az italom volt. Ahogy felértünk a galériára és a korlátnál állva nézegettem, hogy mit hogyan fotózzak, egyszer csak éreztem egy fröccsenést a kezemen. Nem értettem. Körülnéztem de a barátnőmön kívül, aki mellettem állt és velem beszélgetett mást nem láttam, csak a bárpultban a mixert. Percekig fürkésztem a terepet, hogy ez most mi volt? Nem csöpöghet a víz a plafonról, hiszen hideg volt még a clubban. Kattogtattam párat majd lementünk a tánctér mellé az italpulthoz táncolni és szórakozni. Az tény, hogy nem keveset ittunk, de négy viszki-kóla nem okoz filmszakadást. Van egy része az estének, ami teljesen él az emlékeimben, de van egy másik, ami csak mostanában kezd a felszínre jönni bennem.

Tehát filmszakadás, aztán a következő kép az, hogy hajnali négy óra van, és vége a bulinak. Nem értettem semmit, és a barátnőm sem. Nos, ha mégis ilyen gyorsan eltelt az éjszaka, akkor menjünk az irodába a cuccainkért. Mivel a barátnőm ismerte az üzletvezetőt megkértem, hogy ő hozza ki a dolgainkat az irodából. Amikor a lány belépett a helyiségbe, egy portás visszarántotta őt, és elkezdett ordítani vele spanyolul. Hozzáteszem ez a portás ott volt az irodában, amikor mi az este elején megérkeztünk és az üzletvezető miután bemutatott minket neki, jelezte felé, hogy a cuccaink itt lesznek és bejöhetünk érte, illetve ha bármire szükségünk lenne akkor álljon a rendelkezésünkre. Ezek után pláne nem értettem miért rángatja és ordibál a barátnőmmel. Elmagyarázta neki a lány, hogy a cuccaink itt vannak az irodában, és mivel vége a bulinak kihoznánk és megyünk haza. A válasz megint ordítás volt, hogy a mi cuccaink már rég nincsenek az irodában, ott vannak a ruhatárban, amire már senki sem vigyázott. Hogy mi van? A táskáink, amiben pénz, iratok, telefon, útlevél, lakáskulcs voltak,valamint a fotós táskám, pulóver, és a kabátok. Értetlenül mentünk a ruhatárhoz, ahol a táskáink megvoltak minden tartalmukkal, de a kabátjaink eltűntek. Illedelmesen megkérdeztük, hogy hova tették a kabátjainkat? Mire a válasz az volt, hogy azokat mi már elvittük, és szó nélkül karon fogtak mindkettőnket majd február elején, éjjel 4-kor a kb 6 fokban, kabát nélkül az utcára lettünk téve.

Na ezt rakd össze! Életemben nem érzetem magam ilyen hülyén. A két táskám hiánytalanul megvan, gépem a kezemben de a kabátok eltűntek? Semmi emlékképem sem volt, hogy én a kabátomat felvettem volna és mondjuk elhagytam a clubot. Hetekig agyaltunk rajta a barátnőmmel, hogy mi történt, amiért így bántak velünk és hol a kabátunk? Persze semmi kézzelfogható magyarázatot nem találtunk. A gépemen lévő fotók pedig semmiről sem árulkodtak, csak egy állati jó buliról.

A történet pont egy éve volt, és talán az agyam úgy gondolta, hogy itt az ideje a felszínre hozni, hogy mi történt akkor este. Sosem fogom tudni bizonyítani, és értelme sem lenne, de az teljesen biztos, hogy semmi olyan nem történt, amiért nekem egy kicsit is rosszul kéne éreznem magam. A közelmúltban beugrott néhány kép, melyek tökéletesen igazolják, hogy az agyam szedálása ugyan részben sikerült, de erőszak nem történt. A beugró képkockák azt is bizonyítják, hogy képes voltam megvédeni magamat, és az ahogyan kiraktak minket a clubból, szintén azt bizonyítja, hogy nem sikerült az aljas módon kitervelt bántalmazás.

Tanulság? Ne ítélj, hogy ne ítéltess! Inkább Te is vigyázz magadra bárhol is jársz, és ha a fenti tünetek bármelyikét is érzékeled, ne a friss levegőre menj, hanem a tömegbe, mert ott nem érhet támadás.

NoraS

Mi, mint fotósok 3. rész

Mi fotósok, akkor jövünk rá, hogy miben is rejlik a munkánk profizmusa, amikor kiesünk a megszokott rutinból, eltelik némi idő, majd újra a fotózás húrjai közé csapnánk, és kiderül, hogy inkább lettem amatőr, mint hogy profi lennék. 

Az utóbbi hónapokban nem fotóztam eseményt vagy rendezvényt, pláne nem olyat, ahol tudvalévő, hogy rengeteg ember lesz, és kevés a jó hely, ahonnan kényelmesen és zavartalanul tudok fotózni.  Egy kedves ismerősöm szólt néhány nappal korábban, hogy Május első napján, Jenson Button és Forma 1-es tudása Budapestre látogat, hogy a Bajcsy Zs. út és az Országház között száguldozzon, és pörgesse a motort.  Aki ismer, tudja, hogy Forma1 függő vagyok, a két nagy favoritom pedig, Button és Hamilton.  Tehát, ha cigány gyerekek potyognak az égből, én akkor is hallani akarom dübörögni, és az egekig pörögni a motor hangját, érezni akarom az égett gumi illatát, mert annak igenis illata van, ugyanis  ezek együttes élménye megszabadít a legmélyebb feszültségeimtől is. Feltölt energiával, és olyan  adrenalin löketet ad, mint kevés egyéb dolog.

Vártam már a napot, amikor kiélhetem szenvedélyem az autók iránt, de egyebet nem tettem, azaz nem néztem meg a részletes programot, helyszínt, műsort, és egyéb – mihez tartásként – szükséges infókat. Nem beszéltem a szervezőkkel, hogy fotós belépőt intézzek, vagy ha netán az nem sikerülne, megtudjam hol érdemes helyet találnom, és nem a rendezvény kezdetekor kéne megérkeznem, hanem mondjuk 2 órával korábban, és a Bajcsynak nem azon az oldalán kéne elindulnom némi rést keresni a pajzson, ahol szembe tűz a nap, mert így a legtöbb fotót ki fogja égetni a tűző nap, a bőrömről nem is beszélve, és az sem túl jó, ha a gép már annyira forró, hogy égeti a kezemet.  

Régen egy pillanat alatt felmértem a körülményeket, és biztosan az árnyékos oldalon indultam volna el, egyszerűen rutinból. Elővettem volna valamelyik fotós passomat, szépen a nyakamba akasztottam volna, és nagy mosollyal elindulok a tömegben.  Nagyon kutatni sem kellett ilyenkor hely után, mert az emberek maguktól ajánlották fel, hogy álljak eléjük,és fotózzak kedvemre, nagyon szívesen segítik a munkámat.  Meg kell mondjam, most ennek szikráját sem vettem észre, inkább kapaszkodtak a kordonba, féltve őrizvén a helyüket. Ez a kép viszont azt mondatja velem, hogy több hasonló élményre vágynak az emberek. 

Tehát nappal szemben, és végeláthatatlan embertömegben esélyét sem láttam, hogy normális képeket tudjak készíteni, de egy lépcsőház bejáratának lépcsőjéről a száguldó autók tetejét már láttam. Maradt a hangban kapott élmény, megjegyzem az sem volt kutya.  Néhány perccel később a kordon mellől, rám köszönt valaki, egy volt gimis osztálytársam, és azonnal  lett helyem egy egészen jól belátható részen. Na, ez meg a mázli! És az is mázli, hogy az a közel fél óra, amit a tűző napon töltöttem, pont a bemutató legjobb és legtartalmasabb része volt, majd Button harmadik futamát is végigfotóztam.  Megkaptam a látványt is a hangélmény mellé. Próbáld meg elképzelni, milyen hangos és gyors lehet egy Forma1-es versenyautó, ha hullik a vakolat a házak homlokzatáról, ahogy elsüvít mellettük.  Nem cseng a füled, hanem néhány másodpercig szinte semmit sem hallasz, miután elhúzott melletted. Olyan erő árad a motorból, ami felfoghatatlan.  

Volt szerencsém néhány évvel ezelőtt a REDBULL Forma-1-es eseményén részt venni Tihanyban, és ott pazar helyről fotózhattam,( pláne, hogy idejében elő is készítettem a munkámat)  mondhatni VIP helyről.  Egy nagyon kedves barátom volt az üzletvezetője a móló melletti étteremnek, és  a terasz tökéletes hely volt az esemény teljes megörökítésére.  

A fotózás olyan, mint egy zenésznek a hegedülés. Amikor nap mint nap gyakorol, jól játszik, de ha egy időre leteszi a hangszerét, nyekeregni fog, amikor újra játszana rajta. Igaz a mondás, az igazi fotós minden nap fotóz valamit! 

NoraSm

https://www.facebook.com/norapictures

Pussy Natural Energy Drink

Az elmúlt hetekben néhány hirdetésben már találkoztam a Pussy energia itallal, de a közelebbi ismertséget Győrben éltem át vele, hiszen a James Zabiela&Strictly! zenei rendezvény támogatója, a Pussy Drink Hungary volt.

Régebben oda voltam a Redbullért és a Bombáért is, elsősorban az ízük miatt, de mostanában hanyagolnom kellett a fogyasztásukat, mert rosszul lettem tőlük. Kéz remegést, émelygést és idegességet okoztak nálam. Ezek mellett egyre gyakrabban látom a tízen és huszonéveseket az utcán, kezükben valamelyik energia ital gyártó cég termékével, mintha valami divat lenne ezeket az italokat inni, ám a túlzott fogyasztásuk a szervezetükre nem hiszem, hogy jó hatással lenne.

Ahogy szerda éjjel megérkeztünk Győrbe az ex Cuba Librébe, a bejáratnál hosztesz lányok kínálták a Pussy energia italt, de én úgy mentem el mellettük, mintha ott sem lennének. Nem iszom energia italt, még kóstolásig sem.

A clubban több helyen találkoztam a cég promóciós anyagaival, amelyek a szememnek tetszettek, mert diszkrét és egyszerűen egyedi, de a kipróbálása még mindig nem vonzott. Ám ami késik az jön, ugyanis az este alatt megismerkedtem a Pussy Drink Hungary képviselőjével, és egy kellemes beszélgetés vége az lett, hogy a kezembe nyomott egy Pussy-t és megkért, hogy kóstoljam meg, és mondjak véleményt. Ezek után nem lett volna illendő, hogy visszautasítsam. Mire a dobozt kinyitottam és megcsapott az ital illata, már nagyjából képben voltam az összetétellel, és az is világossá vált, hogy elviekben ettől a nedűtől nem lehetek rosszul.

Tesztelés indul

Tehát az illatánál tartottam, ami nem a megszokott fruttié, hanem egy merőben új, gyümölcsös aroma. Egy felfokozott buli közepén önmagában frissítően hat. Majd az ízlelés következett, és ez ismét egy új élmény volt. Nagyrészt Dél–Olaszországból származó friss fehér szőlőléből, mexikói lime-léből és gyengéd ásványvízből áll. Mindezt a golgotavirág és licsivirág, valamint hat válogatott gyógynövény aromája tökéletesíti. Olyan az íze, mint egy gyümölcsléé, kellemes és vonzó. Iszogatása közben pedig megtudtam, hogy mik azok az összetevők, amelyek természtességüknél fogva az emberi szervezetre jótékony hatással vannak. Egy buliban elfogyasztott (akár nem kevés) alkoholtól tehermentesíti a májat , ugyanis a máriatövis háromféleképpen védi a májat. Stabilizálja és erősíti a májsejtmembránokat, hatékony antioxidáns, felgyorsítja a károsodott májszövetek regenerációját. A guarana alapvetően a koffein növényi formája. Dél-Amerikában honos gyógynövény. Az indiánok évszázadok óta fogyasztják. Javítja a testi és szellemi teljesítőképességet. Zsír lebontó hatású, növeli a zsírsavak energiává történő átalakítását. A szibériai ginszeng gyökere serkentőleg hat a központi idegrendszerre, a mellékvesekéregre és az ondóra. Segíti a szervezet alkalmazkodását a fizikai és lelki stresszel járó állapotokhoz. Immunrendszer-erősítő, és különösen a nyiroksejtekre valamint az alacsony vércukorszintre van kedvező hatással. A Smilax sasparilla stimulálja az összes anyagcsere-folyamatot, beleértve a mellékvese és az agyalapi mirigy ciklusát. Ezáltal befolyásolja az emberi test adrenalin szintjét. Jó hatása van izületi-, izom- reumatikus jellegű problémákra, valamint pikkelysömörre, ekcémára. Másképpen WuWeiZi az „öt érzékszerv” növénye. A gyümölcs és húsa édeskés-savanyú, a magja erős és keserű, leveleinek sós utóíze van - ezért hívják ötízűnek. Gyümölcse C és E vitaminban gazdag, a gyümölcsmag többek között sok telítetlen zsírsavat, aszkorbinsavat, flavonoidokat tartalmaz. Kiváló antioxidáns tulajdonságú, javítja az agyi vérellátást, a koncentráló készséget, a szellemi teljesítőképességet, a periférikus véredények vérellátását és serkenti az anyagcserét a végtagokban. Fokozza a teherbíró képességet és jó közérzetet biztosít.

Mire végig olvastad a Pussy összetevőit és jótékony hatását, Te is rájöttél, hogy ezt az italt nem csak azért ihatod, hogy egy buli előtt vagy közben feltöltsön energiával, és jobban bírd az éjszakát. Ihatod reggel, délben, este, sportolás közben, hobbiból és elsősorban azért, hogy legyen „valaki” aki vigyáz az egészségedre!

NoraS

Forrás:http://www.pussydrink.hu/Home

Pussy bemutatja: James Zabiela@Strictly! Ex CubaLibre Győr 12.03.14.

Ezer éve nem írtam partybeszámolót, ám most úgy érzem, hogy van miről mesélni. Nagyjából hat éve szálltam ki a zenei életből és az éjszakából, mint fotós és partyoldal tulajdonos, a fél szememet mégis rajta hagytam a Dj szakmán, mert a zene iránti szerelmem még mindig lángol.

Néhány nappal a győri James Zabiela este előtt, Peti barátom (Slam Jr) felhívott és megkérdezte, hogy lenne-e kedvem fotózni és persze jól érezni magam, mint a csapat régi fotósa? Őszintén szólva egy percig sem gondolkodtam a válaszon, nagy örömmel mondtam igent. Be kell vallanom, hogy Zabiela egyáltalán nem az én ízlésem, mert nekem túl hard és tört a zenei világa. Anno a Justmusic-ban párszor találkoztam James-el, és emberileg viszont a top ötbe tettem. Mindig mosolyog, és valami hihetetlen kedvesség és közvetlenség árad belőle. Hat éve még a kölyök kategóriába tartozott életkorát illetően, de zenei tehetsége már akkor minden hozzáértő számára egyértelmű volt, napjainkban pedig talán a legnagyobb tehetség. Akkor irány Győr, és adnék ennek a srácnak egy lehetőséget, hogy elvarázsoljon zeneileg is.

Ritkán adódik alkalom arra, hogy betekintést nyerjenek a partyarcok egy este hátterébe, és mivel én ezen az oldalon is otthon vagyok, kicsit érdemes erről is mesélni, hogy lásd milyen egy buli belülről.

Már az indulás egy fellépésre sem egyszerű dolog, mert hiába beszéljük meg előre, hogy kiért mikor érkezik valaki a csapatból, biztosan közbe jön valami, és tuti csúszással indul az este. Ez ilyen, hozzá kell szokni. Tehát jócskán későn indultunk, amin én már részben jóízűen mosolygok, részben megteszek a magam részéről mindent, hogy legalább én ne okozzak még több késést, és a jelenlétem inkább megnyugtató legyen a fiúk számára, mert a feszültség ilyenkor már szinte tapintható köztük. Senki se gondolja, hogy sok év Dj-zéssel a háta mögött ezek a srácok úgy élik meg mondjuk ezt az estét, mintha a boltba mennének kenyeret venni. Izgulnak, feszültek és ilyenkor jól jön a humor, na és persze a felkészülés közben kiválogatott zenék hallgatása a kocsiban, útközben a fellépés felé.

Este nyolc óra helyett, nem sokkal fél tíz előtt indultunk Budapestről, de mire a városból kiértünk még majd egy órát bolyongtunk. lakáskulcs beadása, hogy DaveSlim kutyáira legyen aki vigyáz két napig, ha már Győrbe megyünk vigyünk el egy ismerős tesójának kaja csomagot és hasonlók. Amikor az autópályán haladva a „már csak” tankolni álljunk meg mondat elhangzott, visítottunk, hogy szinte minden sarkon meg kell állni valamiért.

Győrben az ex Cuba Librében ekkorra már a buli bőven tombolt. Corvyon kezdett kilenckor, majd tíztől Chris Drifter, tizenegytől pedig Goyes. Light Tomi , akivel én mentem, éjféltől kezdett és mi éppen fél tizenkettőkor zúztunk be Győrbe. Autó leparkol, kipakolás a kocsiból és rohanás befelé. A bejáratnál némi papírmunka és karszalagok átvétele, majd irány a Dj. pult!

Megérkeztünk!

Óriás örömök csapaton belül és a régi kedves ismerősökkel, barátokkal akikkel hetek, hónapok vagy akár évek óta nem találkoztunk. Ilyenkor úgy érzi az ember, mintha a sok idő ami azóta telt el, nem is létezne, mintha a múlt héten buliztunk volna együtt utoljára. Éjfélt ütött az óra, amikor Light bekúszott a Dj pultba, hogy átvegye a stafétét Goyes-től. Nem volt még telt ház, de ahhoz képest, hogy manapság éjjel egy óra előtt kevesen indulnak bulizni ( nem is értem! ) sokan voltak és forrósodott a hangulat is. Közben megérkezett a S! apukája, Zsazsa is, épp a reptérről szállította Győrbe az est fénypontját, aki még egy kicsit pihent utazása után és a fellépése előtt. Mire két óra magasságában Zabiela megérkezett a clubba, már tombolt a ház. Úgy fogadta őt a közönség, mintha egy boxmeccs világsztárja érkezne, libabőrös élmény. Rég láttam és éreztem ilyet.

Zabiela egy csoda figura, mert az ártatlan gyermeki mosolya mögött ott húzódik az ördög maga. Aki őt most látta és hallotta először óriási meglepetésben volt része, mert amíg berendezi magának a pultot olyan, mint egy megszeppent, félénk kisfiú, ám ahogy az első track-et felteszi előjön belőle az imént említett ördög, aki olyat robbant a zenéjével, hogy megőrül a közönség. Semmiféle fenntartás vagy skatulya nem volt már bennem irányába ekkor, egyszerűen kíváncsi voltam. Játssz nekünk James!

És megkaptuk!

A technikai részét nem az én tisztem értékelni, én csak a fülemmel értek a zenéhez. Quivver után az én zenei egemen új csillag született szerda éjjel, és őt úgy hívják, hogy James Zabiela. Féltem a túl sok effekttől, és semmi okom sem volt rá. Féltem zúzdától, és alaptalan volt ebbéli félelmem. Tökéletes és még annál is jobb szettet hallhattam és nézhettem végig úgy, hogy közben fogtam a fejem, hogy ez mi? Volt effect és caos is bőven, de olyan profizmussal, érzékkel, és érzésekkel, amire a legvadabb álmaimban sem számítottam. Mire ezt a beszámolót megírom, már rengeteg videó beszél helyettem. Hagyom is őket.

Tökéletes szervezés, támogató partner, rendezés, hangulat, társaság, kiszolgálás, és mindenek előtt, tökéletes zene.

Köszönöm az élményT!

NoraS

Nóra könyve

Napok óta az első könyvem illatát érezhetem, és most kezdem felfogni az eddigi munkám valódiságát, melyet szeretnék Veled is megosztani. Ha a könyvem elolvasása Téged arra fog ösztönözni, hogy írj, hát nosza rajta, életed egyik legjobb döntése lesz! :)

NÓRA
A XXI.század Magyarországának zavaros útvesztőjében kísérhetjük figyelemmel egy fiatal lány nővé válását. Rengeteg öröm, csalódás, szeretet és álnokság örvénye fedi fel a mindennapok valóságát. Az éjszaka fényei, a csillogás, a másnap fájdalma megragad és nem enged. Egy igazi történet igazi emberekről. (Szennovitz Kornél)

Mért írtam ezt a könyvet? Azért, hogy ledobjak magamról minden mocskot, kísértést, szemetet, és lássam magamat végre. A káosztól nem hallottam a gondolatimat, és ezért voltam sokszor olyan labilisnak tűnő. Elegem volt ebből az érzésből. Tudom az eszemmel, hogy tök jó amit csinálok, jó úton haladok, csak nem érzem, és én bármit megadnék most azért, ha érezhetném is. Azért írtam a könyvet, hogy tanulj a hülye hibáimból, ismerj magadra a sztorijaim által, olvass "ingyen" okosságokat és bölcsességeket. Olvass olyat, amit eddig még senki, vagy csak kevesen mertek megfogalmazni. Kapjál ötleteket, nevess ki, de magadat is! Azért írtam, hogy lásd, egy végtelenül szélsőséges és szögletes emberben milyen harcok, vívódások és változások történtek sok év alatt, és végül csináltam magamból egy olyan nőt, akit nagyon szívesen látok viszont a tükörben. Hidd el, hogy sz@rból is lehet várat építeni, kezdj el álmodozni, és aztán váltsd is őket valósággá. Érezd át, hogy egy halom pofon után is mosolyogva kell felállni a földről, és amikor a legkilátástalanabb a helyzeted, tanulj meg önfeledten mosolyogni és menni tovább...

Azért írtam ezt a könyvet, hogy erőt adjak Neked a mindennapok árnyoldalainak és néha poklainak elviseléséhez, és hogy új utakat mutassak az álmok és célok megtalálásához, és aztán hitet a kitartásban, hogy végül megvalósítsd Önmagad. Egy hús-vér ember és nő vagyok, aki megosztja most veled életének néhol sötétebb, de inkább naposabb oldalait. Meríts erőt az én sikereimből, hogy Te még sikeresebb lehess! Ajánlom ezt a könyvet minden korosztály számára, mert ha csak egy olyan mondatot olvasol benne, amiben magadra ismersz, vagy új megvilágításba helyeztem számodra a dolgokat, amiken elgondolkozol, akkor már megérte megírnom életem eddigi történetét.

Tartalom:

Miért pont Mallorca? Mért költöztem el egyedül a világ végére? Miért olyan vonzó szigetlakónak lenni? Miért hagytam itt a felépített karrieremet? Milyen érzés egyedül lenni sok hónapon át, és mi indított el az írás útján? Mért van annyi szingli manapság? Mért jobb nekünk egyedül, mint egy rossz, ám létező kapcsolatban? Mért építünk magunk köré várakat, és miért nem bízunk meg a Férfikban, és miért ügyelünk rá olyan berögződött reflex-el, hogy ne engedjünk magunkhoz igazán közel SENKIT? Miről szól egy fotós munkája? Milyen kulisszatitkai vannak a Dj világnak? Szépség és csillogás, hit és kudarc, nagy barátságok, és érdekes sztorik. Ebben az életrajzi könyvben sok érdekes, és elgondolkodtató témát dolgoztam fel.

A könyv megrendelhető: norakonyv@gmail.com-on.

Álláskeresés „felsőfokon” 1. rész

Miután befejeztem a könyvemet, leadtam a kiadómnak, és egyértelmű lett, hogy nem megyek vissza Mallorcára, legalábbis egy ideig, úgy gondoltam, hogy körülnézek a budapesti állás lehetőségek között, és keresek magamnak valami elfoglaltságot, és persze pénzt.

Készítettem egy pofás, ám teljesen őszinte és valós önéletrajzot, és elkezdtem böngészni a netet. Első körben a bőség zavarával küzdöttem. Több ezer állásajánlatot találtam, és rögtön felhorkantam. Nem értem az ismerőseimet és barátaimat, hogy akár több diplomával a zsebükben miért nem találtak hónapokig munkát, és aztán miért vállaltak el pl. egy recepciós állást, amikor az Internet tele van jobbnál jobb ajánlatokkal. Aki valóban munkát akar találni magának, annak semmi gondja se lehet, mert csak válogatni kell.


Mivel diplomám még nincsen, az egyel „kisebb” kategóriák között szemezgettem. Van néhány bizonyítványom, papírom, oklevelem, és tanfolyamom, meg jó pár éves szakmai tapasztalatom, tehát egy percig sem aggódtam. Amikor három éve Budapestre költöztem, és még azt sem döntöttem el, hogy itt horgonyzok le, vagy csak hosszabb pihenőt töltök itt, öt perc alatt lett munkám . Akkor futottam bele az ingatlanozásba. Az önéletrajzom alapján azonnal felvettek, pedig a tanulmányaim igen csak hiányosak voltak még. Kaptam a cégtől egy kéthetes alapképzést, és máris munkába állhattam.

Mivel mostanra a papírjaim száma jócskán növekedett, szakmai tapasztalatom is bőven van több területen is, úgy éreztem, hogy secc perc alatt szerzek magamnak egy állati jó melót.

Rendezvényszervezés, értékesítés, fotózás, cikkírás, ingatlanértékesítés, vendéglátás, idegenforgalom. Átböngésztem ezeket a területeket ,és jó néhány állásajánlatot találtam is. Első körben nagyjából húsz helyre küldtem el az önéletrajzomat, és vártam a visszajelzéseket. Pár napon belül több, mint tíz cégtől válaszoltak vagy felhívtak, hogy az önéletrajzom alapján várnak az állásinterjúra nagy szeretettel. Juhééjj! Megy ez! Döngettem a mellemet, hogy csak válogatnom kell majd a jobbnál jobb lehetőségek között. Az első hétre hat időpontom volt.


Az első egy belvárosi ingatlan iroda. Sok kedvem nem volt újra ingatlanozni, hiszen nem véletlenül hagytam abba két év után, de hátha itt jobbak a feltételek és a lehetőségek. A megbeszélés ugyan jól sikerült, és azonnal igent is mondhattam volna, de vegyes érzéseim voltak a céggel kapcsolatban, és mivel ez volt az első interjú, kértem egy hét türelmi időt, hogy a többi lehetőséget is felmérjem, aztán a hétvégén majd döntök. Megint hónapokig előre megfinanszírozni a telefon, hirdetés, bérlet és egyéb járulékok költségeit annyira nem vonzott, meg az sem, hogy felépítsek egy újabb adatbázist, és a jelenlegi gazdasági helyzetben nem a legjobb meló az ingatlanozás.

Hazaérve az interjúról ismét csörgött a telefonom , és pont az a cég hívott, akiktől nagyon vártam a visszajelzést, Amerikai-Magyar rendezvényszervező. Néhány perces csevegés, és a találkozó időpontjának megbeszélése után ordítva tettem le a telefont. ez aaaaz! Pont ilyet akartam! Alig vártam a találkozó délutánját.

Eljött a nap, és én úgy vártam a találkozót, mint a messiást. Odaértem a megbeszélt étterem parkolójába, megláttam a cég reklámtábláját, és rosszul lettem! Csak a jólneveltségem gátolt meg abban, hogy azzal a lendülettel kitolassak, és irány haza. AloeVera termékeket forgalmazó MLM cég, amit én ezer éve ismerek. Kész voltam, mint a lecke. Mi a büdös fenéért nem lehet ezt közölni? Mért kell ehhez álláshirdetést feladni, amit ráadásul pályázni kell? És egyáltalán hol van itt a rendezvényszervezés? Felhívtam anyámat, hogy nyugtasson meg mire ideér az ember akivel találkozóm van ,különben most azonnal elhúzok innen. Ebben a pillanatban meg is jött az Úr egy szép hatalmas autóval, így legyűrve az idegességemet és haragomat úgy döntöttem, ha már rászántam az időmet, végighallgatom az előadását.

Két órával később úgy jöttem el, hogy majdnem sikerült megvezeti engem is a nagy szavakkal és óriási lehetőséggel. Ebben a gazdasági helyzetben kevés az a vállalkozás, amit közel két kilóval el lehet kezdeni. És mennyi pénzt fogok keresni ezzel néhány hónap múlva. Azt mi? És ki a büdös fenének adsz el egy arctisztító csomagot közel negyven rongyért? Hagyjuk már ezt! Napokkal később is azon agyaltam, hogy a termékforgalmazást hogyan lehet rendezvényszervezéssel álcázni? Ha az MLM annyira jó dolog, akkor miért is nem lehet direktben közölni, hogy miről is van szó? Konkrétan átvertek.

Másnap a belvárosban volt egy marketing munkával kapcsolatos találkozóm, amiről szintén a helyszínen derült ki, hogy termékforgalmazós MLM, csak ez magyar tulajdonú cég, és többek között vágykeltő spray-t is lehet náluk venni, jó drágán. Őszintén szólva az előadás egyenlő volt a nullával, pedig itt is a milliós fizetésekkel dobálóztak. Akkor ezt a munkát se kérjük, köszönjük!

Közben hívott egy újabb cég kollégája, hogy nagyon tetszik nekik az önéletrajzom, és meghívott az igazgató Úr tájékoztatójára. Itt már keményebb voltam, és kértem, hogy minden lehetőt mondjon el a munkával kapcsolatban, mert kezd elegem lenni abból, hogy fölöslegesen költöm a pénzt a vonaljegyekre, és hallgatom a baromságokat sorra. A hölgy annyit elmondott, hogy utazásszervező cégről van szó, és a meglévő ügyfeleknek kell wellness hétvégéket ajánlani. Az időpontot ugyan megbeszéltük, de sejtettem, hogy ez miről szól. Gyorsan utána jártam a cégnek, és kiderült, hogy hideg hívással kell ügyfeleket toborozni wellness hétvégére, amit ugyan fillérekért dobnak az emberek után, de ugye be kell vállalni, hogy egy másfél órás előadást végighallgatnak a vendégek, és a vége az, hogy üdülési jogot tudnak le a torkukon százezrekért. Naná, hogy el se mentem a tájékoztatóra. Csináltam hideg hívást bőven, és bajom sincs vele, de én hazudni nem fogok senkinek, lehúzásban pedig nem vagyok partner. Nekem fontos a karmám! :)

Mi, mint fotósok... 2. rész

A másik kategória

tehát az, amikor ingyen dolgozom, és ráadásul én ajánlom fel ezt a lehetőséget. Vagyis én köszönöm meg, hogy adott témát, eseményt, rendezvényt fotózhatok egyáltalán. Ez az a kategória, amikor a saját szórakoztatásomra használom ki azt, hogy fotós vagyok. Ilyen pl. a Vámpírok Bálja színházi előadás, és az azt követő VIP parti, vagy az Operett színházban tartott év végi céges buli, ami előtt a Szépség és a szörnyeteget nézhetem meg. Ilyen mondjuk a DAKAR Hungary vagy ilyen lenne a Forma 1.

Van olyan is, amikor, mint sajtót hívnak meg egy-egy eseményre. Ilyenkor sem jár konkrét fizetség a munkámért, de nagy élmény a Diana ( The celebration) kiállítás nulladik napja, ahol csak a sajtó képviselteti magát, és ápolhatjuk vagy építhetjük a kapcsolatainkat a kollégákkal, és mire a nagyérdemű másnap bebocsájtást nyer a kiállításra, én már a beszámolómat is megírtam, és a fotókat kitettem a weboldalamra.

De térjünk vissza a szürke hétköznapokba, ahol a legtöbb esetben úgy bánnak velünk, mint a kivert kutyákkal, és a megbecsülés szikráját sem kapjuk meg. Ki gondolná, hogy egy koncert fotózása a legalja munka. Amikor az akkreditálásnál nyomatékkal jekzem, hogy a fellépő zenekart a színpad elől is fotózni akarom, a visszaigazolást meg is kapom, de amikor a helyszínen vagyok simán közlik az összes fotóssal, hogy oldjuk meg a közeli fotók készítését úgy, ahogy akarjuk, mert a kordon mögé biztosan nem engednek minket. Volt már olyan helyzet, hogy a jelenlévő 20-25 fotós megindult a biztonsági személyzet felé, és erős felháborodásunkat kifejezve, követeltük, hogy a munkánkat végezhessük. Nem azért jöttünk, hogy csápoljunk, nekünk ez a munkánk, ember! Az esetek többségében ilyenkor érdekes módon megváltozik a hozzáállás, és egy mímelt gyors telefon a szervezőség vezetőjének, és máris nyílik a kordon nekünk, persze szigorúan egy percre! Fotózz már egy zenekart, vagy énekest egy perc alatt úgy, hogy minden beállítás meglegyen. Tulajdonképpen esélytelen.

A kedvencem mégis az volt, amikor a Margit szigeten Adagio koncertet fotóztam egy svájci magazin számára, kaptam is helyet a nézőtér első sorában, tehát kényelmes és kellemes volt így dolgozni, de az egyik okos szervező a kezdés előtt rám szólt, hogy nehogy használjak ám vakut! Barom! Ha eccer profi fotós vagyok, akkor azt is tudom, hogy egy ilyen témát hogyan kell fotózni. Biztosan nem fogok beállni az énekesek arcába, és teli vakuval villogtatni. Persze ha a közönség a kis mini gépével vakuval fotózza őket, azt a kutya se veszi észre. A legtöbb esetben megtűrt személyek vagyunk, holott azt mindenki elfelejti, hogy a reklámot és a beszámolót mi csináljuk egy esemény vagy rendezvény számára.

Ha valaki odáig eljut, hogy egy lap vagy magazin számára dolgozzon, akkor a meló összes hátterével tisztában is van. Hol kell és hol nem kel állni ahhoz, hogy az eseményt ne zavard, de téged se zavarjon senki. Annyi tapasztalatod bőven van már, hogy a szemed sarkából tudod követni az eseményeket, és a legapróbb dolgokat is észreveszed, vagy úgy csinálsz mintha észre sem vennéd, na ehhez viszont empátia kell már, méghozzá nem kevés. Mi fotósok olyan dolgokat is látunk és észreveszünk, amit a nézők soha. A fotós munkája az egyik legintimebb és legnagyobb titoktartást igénylő foglalkozás. Mi nem az események kezdésekor érkezünk a helyszínre, hanem jóval korábban. Felmérjük a terepet megpróbálunk némi forgatókönyvet kiszedni a szervezőkből, van-e saját fotósa, vagy a mi anyagunkból szeretne-e kapni? Mit akar viszontlátni, és mennyi időn belül kéri az anyagot? Iszonyú meló ez agyban, pedig senki se gondolná. Rajtunk csak az látszik, hogy otthonosan mozgunk az adott helyen, és mosolyogva kattogtatunk, pedig a háttere kő kemény. A rendezvény vége előtt pedig időben távozunk hogy a tömeget elkerüljük, hiszen általában igyekeznünk kell a következő helyszínre...

Magazinnak dolgozni megint egy más tészta. Tud zsíros is lenni, de sajnos az estek többségében éhbért fizetnek. Adott egy személy, akiről a megbízóm megrendel egy sorozatot, ami mondjuk 15-20 kép, viszont a lapba maximum kettő kerül. Ez a meló mondjuk sokkal nyugisabb és érdekesebb is. Egyik alkalommal szólt a lapigazgató, hogy irány a veszprémi Petőfi Színház, és az igazgatóról kéne egy sorozat egy PR cikkhez. Megkaptam a titkárnő elérhetőségét, és innentől minden az én dolgom volt. Ez a fotózás volt életem egyik legmeghatározóbb munkája, hiszen a színház akkori igazgatója nem más volt, mint Bujtor István. Kész voltam, mint a lecke, mert gyerekkorom óta szerettem volna vele egyszer találkozni, és még fotózhatom is? Oda voltam meg vissza. Megbeszéltem az időpontot a titkárnővel, a pontosság nálam a legfontosabb, így már öt perccel korábban jeleztem, hogy megérkeztem. Olyan érzés volt erre a pár percre várni, mintha a csodával találkoznék. Remegett gyomrom, és össze kellett szednem magam, hogy természetes tudjak lenni, és úgy viselkedni, mintha egy hétköznapi emberrel találkoznék. Aztán szólt a titkárnő, hogy az igazgató úr vár. Nyílt az irodája ajtaja, és Ő jött elém nagy mosollyal és nyújtotta a kezét.

- 

ÜÜdvözlöm Kisasszony! Bujtor István vagyok. Ön fog engem fotózni?

Bemutatkoztam, és próbáltam visszafogni magam, hogy ne lássa a remegő kezemet, ahogy nyújtom felé.

Kedvesen hellyel kínált, és átbeszéltük a fotózás részleteit, és máris nekiláttunk. Közben némi teendői akadtak, ami pont arra volt jó, hogy munka közben tudtam őt fotózni, így igazán természetes sorozat készülhetett. Végtelenül kedves volt, de kő kemény! Határozott, és olyan tekintélyt parancsoló a személyisége, amivel ritkán találkozom.

Amikor a fotók elkészültek, barátságosan kikísért, és még aznapra várta a fotókat emailen. Hazarohantam, letöltöttem, válogattam, retusáltam, és azonnal küldtem a titkárnőnek kis méretben őket, hogy ki tudja választani az igazgató úr, hogy melyik képet-képeket szeretné viszontlátni a cikkében. Nem telet el tíz perc és jött a válasz, meg az is, hogy Bujtor Úr kéri tőlem mindegyik kép eredetijét, mert nagyon tetszenek neki, és szeretné használni őket más anyagokhoz is. Azt gondolom az elismerés itt kezdődik.

Amikor két évvel ezelőtt a tesómmal Mallorcán nyaraltam, már tudtam, hogy Ő kórházban fekszik, és nagy harcot vív. Az anyukám nem mert felhívni nyaralás közben, hogy elmondja, a csatát sajnos nem nyerte meg, és elment. Viszont a hír mégis eljutott Mallorcára is, és napokig kész voltam tőle. Hát ez meg a dráma része. Azzal nyugtattam magam, hogy az álmom teljesült, és volt szerencsém találkozni VELE, és még fotózhattam is. Nagy becsben őrzöm azt a sorozatot.

Folyt köv ....

Noras Sm 

https://www.facebook.com/norapictures/photos/?ref=page_internal&tab=album

A csók... 2. rész

Csókolnak és én viszont csókolhatok

Azt gondolom ez az egyik legszebb élmény, nekünk nőknek. Tanulmányoztam ezt a kérdést egy kicsit, és kiderült, hogy a csók a férfiak és a nők számára nem teljesen ugyanazt jelenti, és nem teljesen ugyanazt váltja ki belőlünk. A férfiak számára a csók elsősorban a szex velejárója, és az előjáték részeként kezelik és értékelik. Mi nők viszont ezzel másképp vagyunk, ugyanis nálunk a csók az csók, és nem feltétlenül szükséges hozzá a szex, sőt. Mi ezt a két dolgot valahogy külön választjuk. Más érzéseket is vált ki belőlünk, mint a pasikból. Érzékenyebbek is vagyunk arra, hogy olyan partnert válasszunk aki veszettül jól csókol, nekünk ez sokkal fontosabb.

Az viszont tény, hogy mi nők a csók alapján döntünk, hogy vágyunk-e arra, hogy tovább lépjünk.

A rutinos nő jól tudja, hogy ha egy pasi jól csókol az nem jelenti azt, hogy az ágyban is jó. Fura, mi? Korábban minden erről szóló írás és kutatás és felmérés azt eredményezte, hogy a csók minősége egyenesen arányos a férfiak ágyban nyújtott teljesítményével. Sajnálom, hogy sokakat ki kell ábrándítanom, de ami tény, az tény. Ahogy korábban is írtam a csók technikáját folyamatosan lehet tanulni, és tökéletesíteni, de csók az nem a szex, csak egyfajta mérce.

Csóktípusok

A lenyelős

Sok nő azt gondolja, ha a pasi úgy csókol, mint egy varánusz, az azt jelenti, hogy állati jó az ágyban. Ha a férfi szinte lenyeli őt, és közben észvesztően szorítja magához, és minden porcikájából az sugárzik, hogy megveszik a nőért, az a tuti. Nos ez még véletlenül sincs így. Az ilyen pasi az ágyban egy bulldog és erőszakos, és figyelmetlen és önző. Sőt, a jelleme is önző, elvakarhatatlan. Az ilyen pasitól óvjon meg a jó szerencse, hölgyeim!

A félénk

Az a pasi, aki félénken csókol, már sokkal több nő számára ad információt. Ez a férfi nincs tisztában önmagával, és az ágyban is ilyen. Ezt a típust jóval többen ismerjük, mint az előzőt, ugyanis nem becsapós kategória. Bár, ha az adott hölgy erre a típusra bukik, mert ő is ilyen, akkor gond egy szál se, tökéletesen összeillenek.

Az elnagyolt csók

Nos ez is önmagáért beszél, hiszen tökéletesen tükrözi a pasi jellemét. Számára minden felületes, és igazán őszinte érzései nem igazán vannak, de még magával szemben sem. talán ha egyszer belebotlik egy olyan nőbe, aki megérinti a lelke legmélyét, akkor kihozható belőle az igazi csók készsége és szenvedélye.

A meghitt csók

Ezt a csókot a szeretet és az idő érleli tökéletessé, és olyan bizalom és őszinte kötődés van mögötte, ami irigylésre méltó.

Érzéki csók pedig az,

amely viszi a pálmát. Amely puha és érzelmes és szenvedélyes és odaadó és izgató és izgalmas és elveszíted a fejed és az időérzékedet és legyél bárhol elvarázsol, és feltölt és repülni tudsz a boldogságtól. Az ilyen csók azt jelenti, hogy tökéletes összhang van a nő és férfi között, és ez mindenre kihat. A gondolkodásra, az érdeklődésre, az életre és a szexre egyaránt. Viszont oly ritka, ezért igazi kincs! Hajrá kincsvadászat!  :)

NoraSmith
facebook.com/norapictures
traning@norapicturestudio.hu

https://www.norapicturestudio.hu/

Mindenszentek

Leesett az állam, amikor péntek este egy riportban azt hallottam, hogy egy felmérés alapján a magyarok 75%-a hisz a szellemekben.

A Helloween ősi kelta hagyományokból kialakult ünnep, amit elsősorban az angolszász országokban tartanak meg, mára pedig az egész világon elterjedt. A boszorkányok, szellemek és kísértetek ünnepe, mely összemosódott a római, kelta és keresztény halottak napjával. Ki hinné, hogy a sok amerikai filmben látott Helloween szinte csak komédia az ő számukra, hiszen mindössze az amerikaiak 45%-a hisz a szellemekben.

Mit jelent az, hogy halottak napja?

Azt gondolom minden kultúrában mást, és minden embernek mást. Amerikában töklámpásokat készítenek, és hangulatosan feldíszítik az otthonokat és az utcákat. Bulikat rendeznek, ahova beöltöznek boszinak vagy szellemnek, és önfeledten riogatják egymást. Hazánkban pedig azokra a szeretteinkre emlékezünk, akik már nincsenek velünk. Van egy nap, ami az emlékükről szól. Virágot és mécsest veszünk, kivisszük a temetőbe, és szépen rendbe tesszük a sírokat, majd elmorzsolunk néhány könnycseppet. Amerikában és Angliában ez a nap az örömről szól, nálunk pedig a bánatról és hiányról, ami eléggé kontrasztos érzésvilágot mutat.

Mivel számomra nem kérdés a reinkarnáció létezése, ebből is fogok kiindulni. Ha valaki eltávozik közülünk, Ő már jól van. Ül a felhők szélén, lógatja a lábait, mosolyog és vigyáz ránk. Tény, hogy nem mindegy, hogy egy gyermeket, fiatalt vagy egy idős embert veszítünk el, és hogyan, de ebbe most nem is mennék bele. Ázsiában a születésnél sírnak és a halált ünneplik. Nálunk ez pont fordítva van. Ha elveszítünk valakit, sokáig kínoz minket a hiánya, ergo magunkat sajnáljuk. Itt hagyott minket, és a magány felőröl bennünket. Az idő persze minden sebet begyógyít, de mégis önző módon magunkat sajnáljuk.

Ha valóban 75%-unk hisz a szellemekben, akkor az elveszített szeretteink nincsenek is messze tőlünk, sőt sokkal közelebb vannak hozzánk, mint gondolnánk. Mivel a meditációt nem csak gyakorlom évek óta, hanem tanulmányozom is, tudom, hogy néhány év rendszeres meditálással kialakul(hat) bennünk az a képesség, hogy kapcsolatba léphessünk a túlvilágon élőkkel. Tudom jól, hogy ez nem helyettesíti a fizikai találkozást, és ettől még nem ölelhetjük át azt az "embert", akit annyira szeretnénk. Ha egy médium segítségével kapcsolatba lépünk szeretteinkkel, és hogylétükről érdeklődünk, mindig ugyanazt a választ kapjuk,

- Kérlek, engedj el! Én már jól vagyok, és vigyázok rád!

Teljesen mindegy, hogy valaki hisz-e a szellemek létezésében, és abban, hogy fentről segítik, és vigyázzák a mindennapjainkat, igen is léteznek. Az a "dolguk" hogy velünk legyenek, csak egy másik dimenzióban "élnek" Feladatuk van, ők segítik az életünket itt a földi síkon. Amikor pedig majd mi megyünk el, várnak ránk a fehér alagút végén.

Az emberek többsége retteg a haláltól, és szinte mindenki életében van egy időszak, ami halál-félelem-pánikot produkál. Én is átéltem ezt olyan tizenhat évesen. Nagyjából egy hónapig tartott. Semmi alapja nem volt a félelmemnek, de mégis a hatalmába kerített. Meg kellett birkóznom vele, és úgy tudtam felülemelkedni rajta, hogy elfogadtam, ez az élet rendje, és ha egyszer meghalok, majd jövök még....

Sokan kutatják a halálközeli élményeket, és aki részese volt ennek az utazásnak, és visszaért a földi síkra, mind ugyanazt élte át, mindenki ugyanazt látta, és mindenki ugyanazt érezte. A hálál élménye szép! Boldoggá tesz, és végtelenül megnyugtat. Azok az emberek, akiknek volt szerencséjük ehhez az élményhez, soha többet nem féltek a haláltól. Tökéletesen tudják hogy mi vár rájuk.

Ha valóban ennyien hiszünk a szellemekben, akkor miért csak évente egy napot áldozunk az elhunytak emlékére? Miért kell sok esetben kirakatot csinálni a temetőlátogatásból? Miért kell rendőri irányítás a temetők környékén? A halottak nem a sírokban vannak, hanem körülöttünk és velünk. Miért nem otthon emlékezünk rájuk, vagy miért nem megyünk el inkább a hiányolt személy kedvenc fájához, és ott gyújtunk egy szál gyertyát az emlékére, és beszélgetünk vele? Azért mert attól félünk, hogy a végén "odaül" mellénk, és elkezd beszélgetni velünk? Nagyobb az esélye a találkozásnak egy meghitt helyen és környezetben, mint egy rideg, hideg és szörnyen zsúfolt temetőben.

Az anyukám közel negyven éve elveszítette már az apukáját és az öccsét is, és mai napig fáj a hiányuk, de nem utazzuk át az országot azért, hogy egy csokrot vigyünk a sírra, hogy a "szomszédok" ezt láthassák. Az anyukám készít egy virágokkal díszített szentélyt a házunk teraszán, felteszi a nagyapám kedvenc dalait, szép gyertyákat gyújt és történeteket elevenít fel róluk. "ŐK" pedig meglátogatnak minket, és örülnek, hogy az otthonunkban "fogadjuk " őket. A mi családunkban nincs is halottak napja, mert mi minden nap emlékezünk rájuk, és nagyon hálásak vagyunk azért, hogy vigyáznak ránk.

Én is ezt a hagyományt ápolom, és egy itthoni szeretetteljes megemlékezést tartok mindazok számára, akiket elveszítettem, és borzasztóan hiányolok.

NoraSm
Nézz be hozzám itt is: https://www.facebook.com/norapictures/

Mi, mint fotósok 1. rész

Mi, mint fotósok nem öt perce kezdtük a szakmánkat. Mi, mint fotósok nem úgy lettünk fotósok, hogy jó anyagi helyzetünket kihasználva vettünk egy jobb gépet, és máris munkába álltunk. Mi, mint fotósok nem celebek vagyunk, akik a kapcsolataink által egyik percről a másikra tele lettünk munkával. Mi, mint fotósok vacak géppel kezdtük, és ahogy az anyagi helyzetünk engedte, egyre jobb masinákat vehettünk. Mi, mint fotósok úgy lettünk elismertek, hogy bizonyítottunk, sorozatban!

Amikor tizennégy éve elkezdtem a fotózással foglalkozni az élményért tettem, és azért, hogy megőrizhessem az életet. Kicsit azért is, hogy ne múljanak el az emlékek, és évekkel később is beleélhessem magam egy régi pillanatba. Tele voltam kétellyel, hogy vajon visszaadják-e a fotóim azt az érzést és mondanivalót, amit én láttam és éreztem a fotó elkészítése közben. A közvetlen környezetem nem volt mérvadó, hiszen elfogultak, és ez természetes is. Mivel ők ezt látták is rajtam, megkértek, hogy keressek fotópályázatokat, és méressem meg magam ott, mert igen is jó vagyok.

A fotópályázatok világa

Négy évig fotóztam hobbiból és örömből, hogy tanuljak és tanuljak. Olvastam sok könyvet a témában, de mivel mindig is öntörvényű voltam, abban hittem, hogy a saját tapasztalataim, és a hibáimból való tanulás visz előre. Filmes géppel kezdtem, aztán jött az első digitális masina, és ezzel egy új korszak is elindult a fotózásomban. Költségkímélő volt, és azonnal vissza tudtam nézni a fotókat, hogy még a helyszínen tudjak korrigálni ha hibáztam volna. De ezt a változást és korszerűséget csak az értheti meg, aki még tudja milyen volt pl. az orsós magnó. Aki teljesen a modern kor gyermeke, az sosem fogja átérezni, hogy mekkora változás és segítség ez egy fotós számára, óriási előrelépés. Kellemetlen egy római utat megismételni ha otthon derül ki, hogy valami gubanc volt a filmes géppel, és egy darab kép sem sikerült.

Szóval, én négy évig gyűjtöttem a képeket, és képeztem magam egyedül,és tanultam sok más fotós munkájából, hogy fel merjem venni a versenyt egy pályázat által. Az első évben sikerült bekerülnöm egy válogatás könyvbe, ami óriási érzés volt nekem is, de amikor az anyukám fellapozta, és meglátta benne a római Colosseumról készült fotómat, elsírta magát.

- Kicsiiiiim! Olyan büszke vagyok rád!

Azt hiszem ekkor hittem el először, hogy van némi közöm a fotózáshoz. A következő évben egy Balatoni sorozatommal különdíjas lettem, és egy évvel később a Jordánia sorozatom vitte el a "pálmát". Mindhárom pályázatot a Magyar Művelődési Intézet írta ki, tehát a szakmai hozzáértés evidens volt. Igen, ezzel megkaptam a visszaigazolást, amire már annyira vágytam. Feltöltött és borzasztóan inspirált, és vitt tovább a fotózás útján.

Néhány év alatt teljesen feltérképeztem a fotópályázatok világát, és kitapasztaltam, hogy sajnos sok közülük csak a fotók begyűjtésére alapoz, és a szerzői jogaimról le is kell mondanom, így közel harminc pályázat után, abba is hagytam.

Közben elkészült a saját weboldalam, ami tele volt a fotóimmal ,és veszettül élveztem, hogy az olvasóim, látogatóim számára sok kellemes percet adhatok általuk. Gyűjtöttem magamnak egy szép referencia anyagot, és elkezdtek felkéréseim lenni. Ergo, letettem az asztalra valamit, ami bizonyította, hogy elismernek, és szükség van a munkámra.

Na ja, de ezzel az is jár, hogy a megrendelők azt hiszik ha dicsérnek, akkor ingyen dolgozom. Így jött az újabb kihívás, megszabni a saját értékemet, pénzben is, és ezt meg is kapni. Néha úgy érzetem, hogy ez nagyobb művészet és kihívás, mint fotókat készíteni.

Egy fotónak akkor is értéke van, amikor azt ki kell fizetni. Több feszült helyzetem volt emiatt, mert a megrendelők visszaéltek azzal, hogy ismernek engem, és bizony volt, hogy ingyen kérték volna a munkámat, hiszen nekem csak kattogtatnom kell párat, és kész is. Nos, ha ez valóban ennyi lenne, akkor mért nem csinálják meg a saját gépükkel? Egy fotózás ott kezdődik, hogy az időmet, tudásomat, fényképezőgépemet adom. Benzinköltség, fotózás ideje, otthon válogatás, retusálás, ismét válogatás, és utána még egyszer találkozom a megrendelővel. Ez kérem idő és pénz.

Ha valaki bemegy a boltba egy kiló kenyérért, azt sem kapja meg ingyen vagy féláron csak azért, mert a boltos mondjuk a szomszédja. A kenyér árát is ki kell fizetni, tehát a fotózást is. Tiszta sor, hogy adok kedvezményt a munkadíjamból, de ingyen nem dolgozom. Vagyis dolgozom ingyen, de az egy másik kategória.

Folyt köv....

NoraSm

facebook.com/norapictures

nora.sm8@gmail.com