Téged is érdekel az írás? Támogatói program leendő íróknak 2. rész

Az első részben jeleztem, hogy ki fogok térni arra, hogy sokan látták már lelki szemeik előtt, hogy az általuk EGYSZER megírt könyv, egy könyvesbolt kirakatában néz majd vissza rájuk...

Akkor most ezt a témát boncolom ki neked

Azt hiszem, azzal mindenki tisztában van, hogy a filmekből és újságokból látott hatalmas írói sikerek, bestseller listák és az ehhez tartozó gázsi nem fedi a valóságot Magyarországon. Itt senki ne akarjon azért író lenni, hogy szétkeresse az agyát. Ma Magyarországon nagyon kevés író él meg csak az írásból, pláne akkor, ha kizárólag kiadó foglalkozik a könyvével, könyveivel. 

Azt viszont szeretném leszögezni, hogy vannak olyan barátaim, akik jó könyvet írtak, jó kiadót találtak, korrekt  a szerződés mindkét fél számára, és még lehet is keresni. Olyan barátom is van, aki a szerződéskötéskor már kapott egy jelképes nyitóösszeget, havi elszámolást kap az eladott példányszámról, és időben fizeti a jutalékot, és jó viszonyt ápol az írójával. Na, ez  a ritka! 

Annak idején az első, Nóra című  könyvemre nekem is volt szerződésem, az az 10 évvel ezelőtt. Elsőkönyves szerzőként hatalmas elismerésnek számított, hogy ismeretlen író könyvét "megvette" egy kiadó. Tök jól hangzik, nem? Hidd el, én is repkedtem, mint egy kismadár a boldogságtól. Ez nagyjából addig tartott, míg alá nem írtam a teljesen egyoldalú szerződést, nyilván a kiadó javára. Ecsetelhetném hosszan, hogy hetekkel később, a szerződés aláírása után derült ki, hogy teljesen megvan kötve a kezem, azaz olyan, mintha semmi közöm se lenne a saját könyvemhez. Majd egyszer, kb. 1.5 év múlva kiadják, én meg kapok belőle 1 db tiszteletpéldányt. Még azt is a  kiadó mondta volna meg, hogy hol nyilatkozhatok a könyvről és mit! A reklámba, marketingbe bele sem szólhattam volna, tehát a kiadó azt veszi ki a könyvből, amit csak akar. Mielőtt a szerződést aláírtam, egész kedvesek voltak. Utána viszont hiába kérdeztem bármit is, csak leráztak, és utasítottak, hogy ne kérdezgessek, nem érnek rá! 

A szerencsének köszönhetem, hogy találtunk egy olyan nyomdát, aki kimondottan magánkiadású, kis példányszámú könyvek kiadásával foglalkozik. Sőt, nekik volt egy e-mailben küldött 7 részes anyaguk, hogy megadjanak minden segítséget ahhoz, hogy egyedül állítsd össze  a könyvedet, tervezd meg a borítót, és nyomdakészre varázsold a saját könyvedet. 

Ezek után vettem a bátorságot, felmondtam a szerződést a kiadóval, ami ismét nem volt egy kellemes élmény. Fizetnem kellett nekik azért, hogy visszavásároljam a szerzői jogaimat, amit eleve el se vehettek volna. És volt benne egy kis fenyegetés is, hogy mit képzelek, én.... 

Nyilván nem fogom leírni a kiadó nevét, nem célom, hogy negatív reklámot csináljak nekik. 2011-ben voltam az ügyfelük. azóta pont 10 év telet el. Van egy kedves fiatal hölgy, aki éppen egy fantasy regényt ír, és jelentkezett az írói mini kurzusomra. Beszélgettünk kiadókról, és elmeséltem neki a történetemet. Neki meg nem kellett több, úgy gondolta poénból bepróbálja ezt a kiadót, mint elsőkönyves szerző. A sztori lényege, hogy 10 év alatt ez a kiadó mit sem változtatott a feltételein, és még ma is ugyanolyan vérszívó. 

Sok írótársamnak volt már ilyen, vagy ehhez hasonló kellemetlen és fájdalmas élménye kiadókkal. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy minden kiadó így működne, hiszen említettem, hogy vannak jó példák is, csak nagyon kevés! 

A számítástechnika rohamos fejlődése viszont lehetőséget adott sok-sok írónak, hogy saját maga foglalkozzon a könyvei értékesítésével. Biztos vagyok benne, hogy sokkal könnyebb a könyv megírása után csak átdobni a kéziratot egy kiadónak, aztán csináljon vele, amit akar. Majd évente kidob valamennyi pénzt nekem, aztán szevasz! Megértem ezt az álláspontot, és el is fogadom! 

Csak a legtöbb író nem így gondolkodik

Aki ír, annak fontos ez a project. Nagyon fontos! Különben nem áldozná idejét és gondolatit egy könyvre. Sok év távlatából mondom, hogy brutálisan nehéz felépíteni a saját olvasótáborunkat. Megismertetni magunkat és a könyvünket. Eszméletlen sok dolgot kell megtanulni hozzá, és igen, néha olyan érzés, mintha beküldenének egy műtőbe, az asztalon fekszik a páciens, körülötted a személyzet, és azt mondják neked, hogy állj neki az agysebészetnek! Pokolian nehéz a semmiből saját könyvesboltot létrehozni, méghozzá jól! DE! ugyanennyire szép is! Minden tanulása a  tiéd, minden kudarca  a tiéd, minden mozzanata  a tiéd, minden sikere  a tiéd, és te tarthatod egyben az egész vállalkozásodat. 

Neked melyik a fontosabb, hogy egy könyvesboltban lásd a művedet, de lövésed sincs arról, hogy ki olvasta, mennyien olvasták, mi volt  a véleményük, lenne-e kérdésük hozzád, kíváncsiak-e arra, hogy ki vagy te? Vagy, tiéd a folyamat minden részlete, és teljesen képben vagy a könyved sikerével, és kapcsolatot tudsz építeni, majd ápolni az olvasóiddal? 

Nem megyek most ezzel tovább, mert túl hosszú lenne, és unnád. A következő részben arról fogok írni, hogy hogyan és honnan tudod kezdeni a saját olvasótáborod kialakítását. 

Ha bármi kérdésed lenne hozzám, írj bizalommal: norakonyv@gmail.com 

NoraSm

facebook.com/norapictures

Miről szól igazából az első könyvem?

Arról szól az első könyvem, hogyan lettem Nóra. Egy majdnem hétköznapi nő személyiségfejlődése. Születésemtől, egészen harmincöt éves koromig annyi nevem és becenevem volt, (Anett, Netti, Nettike, Ancsa, Anna, Menyus, Menyó, Onyem, Onyi,stb.) mint égen a csillag.  Nem kell ezo-beállítottságúnak lenni ahhoz, hogy logikus legyen, a sok név, az sok személyiséget is takar. Akinek pedig ennyi személyisége van, ott valami tuti, hogy nincs rendben. Így igaz! Nagyon sok minden nem volt rendben... És mennyire nem vagyok egyedül ezzel a helyzettel, csak mindenkinek más a története. 

Életem első fotókiállításának meghívójára önkéntelenül azt írtam aláírásként, Kovács Nóra. Mert, hogy személyi okmányaim alapján Nóra is vagyok, csak ez a név ez eddig mintha nem is létezett volna. Ahogy elkezdtem kézzel aláírni, Nóra, egyszerre világos lett, hogy az eddigi életem minden mozzanata arról szólt, hogy megtaláljam az igazi önmagamat. Nem azt, amit mások akarnak rám erőltetni, hanem azt, aki én akarok lenni.

Amikor az ember végre találkozik önmagával, az nem azt jelenti, hogy célban vagyunk, és minden frankó.. lesz. Ellenkezőleg, az új ént ugyanúgy meg kell ismerni, mintha egy másik ember lenne. Tizenhárom éve használom csak és kizárólag a Nóra nevet, mégis van még mit tanulnom magamból bőven. Az önismeretnek az a módja, amit egyedül csinálunk, mindenféle segítség és szakember nélkül, nem kis pálya. Neked milyen utaid, tanulásaid voltak? Te hogyan találtad meg magadat? 

Mindenki keresi önmagát így vagy úgy. És előbb vagy utóbb, meg is találja mindenki, hol így, hol meg úgy. Nekem konkrétan meg kellett találnom azt  a nevet, amivel minden szempontból tudok azonosulni, és végre úgy érezhettem, hogy jól vagyok a bőrömben. Valaki másnak meg lehet, hogy arra van szüksége, hogy kinyisson egy újságot és találjon benne egy tanfolyam felhívást. Sőt, hiszek abban, hogy minden embernek sok ilyen alkalma és lehetősége lenne arra, hogy kicsit jobban megismerje önmagát, de még nincs felkészülve a változásra vagy  a fejlődésre, és ezért nem veszi észre az üzeneteket és a lehetőségeket. Majd egyszer... amikor eljött az ideje. 

A te változásod ideje mikor jött el? Minek a hatására? Mit tettél? Mit nem tettél? 

NÓRA című könyvemben sokat tudok neked segíteni. Nem oldok meg helyetted semmit, nem vagyok megmondó, nem törvényszerű semmi, amit mondok vagy tapasztaltam. Csak egy opció. 

Arról szól a könyvem, hogy legyen min röhögni. Röhögni egy helyzeten, amin mást nem is lehet, csak röhögni. Nem engem fogsz kiröhögni, hanem egy adott helyzetet, ami akár veled is megtörtént már, vagy fog... 

Az én könyvem nem önfejlesztő, hanem esti mese, valós esti mese, ahogy egyik kedves olvasóm fogalmazta. Mesélek sok minden hétköznapi és különleges helyzetről élményről, tapasztalatról, de nem vagyok szentírás. 

Miről szól a könyvem? 

Arról, hogy milyen kisgyerekként sokszor betegnek lenni

Arról szól, milyen amikor soha nem találod a helyedet

Arról szól, milyen érzés szinte mindig kilógni valamiért a sorból 

Arról szól, hogy mennyi sok pofont kapunk az élettől, amelyek nevelnek minket és erősítenek

Arról szól, hogy normális nőként mennyire nehéz normális pasival találkozni 

Arról szól, hogyan lettem fotós, milyen a fotós munkája az éjszakai életben és a nappali műszakban, nőként

Arról szól, mennyi álmunk, tervünk és ötletünk van, de gyávák vagyunk tenni érte, mert félünk az újabb kudarcoktól 

Arról szól, hogy hogyan tanulj meg nemet mondani, amikor már úgy érzed, hogy mindenki csak kihasznál

Arról szól, hogy milyen egy olyan kapcsolatban élni sok évig, ahol hagyod, hogy megfosszanak az önbecsülésedtől, csak azért mert ezt hiszed el magadról 

Arról szól, hogy milyen érzés, amikor végre megszabadulsz ettől a mérgező kapcsolattól, és miket tanultál meg belőle, utólag magadról és a világról

Arról szól, hogy milyen az, amikor szép lassan mindenből eleged lesz, és elköltözöl egy nagyon idegen helyre, és még csak az sem zavar, ha mások azt mondják, menekülsz! 

Arról szól, mi vezetett addig, hogy önterápiaként az írásba menekültem, és ezzel életem egyik legjobb döntését hoztam. 

Arról szól, hogy az írást bárki elkezdheti, mert megtanít egyszerre csak egy dologra figyelni, önmagadra. Az alkotás öröméről ne is beszéljünk. 

Arról szól, hogy mennyire jó egyedül élni, és egyedül kitalálni önmagunkat, nem valaki másra támaszkodni. 

Arról szól, hogy lehetsz egyedül is sikeres, mert miért ne! 

Arról szól, hogy nem minden nő és férfi vágya az, hogy 30 éves koráig gyereke legyen és teljesítse   a társadalom elvárásait

Arról szól, hogy ki lehet alakítani olyan életet, munkát, hivatást, ami valóban boldoggá tesz minket és általa másoknak is adhatunk. 

Bármennyire is szeretnék kivenni a könyvből részleteket, hogy bele tudj olvasni, nem lehet. Egy részt kivenni egy teljes tartalomból, nem lehet, mert nem értenéd, hogy azzal a részlettel én mit is akarok. Miért írtam le egy könyvben. Ez a könyv csak egyben jó. Az elejétől a végéig elolvasva, mert úgy érted meg az összefüggéseket a történetek között. És a sorok között is tudnod kell olvasni, mert az igazi lényeg mindig ott van! 

Tíz évvel ezelőtt könyveket még szinte csak a könyvesboltokban lehetett vásárolni. Megfogtál egy könyvet, ami szimpatikus volt, megnézted ki írta, mi a címe és elolvastad a hátulján a könyv ismertetőjét. És ennyi. ennyiből eldöntötted, hogy megveszed-e vagy sem. Ma pedig ott tartunk, hogy milliónyi információt, és részletet megtalálunk egy könyvről, már túl sokat is. 

Ha egy adott könyv neked szól, az úgyis meg fog találni téged vagy te őt. Persze, tegyük ki a kirakatba, de ne toljuk bele az emberek arcába. 

Érdekesnek találod, amiket eddig olvastál Nóra című, első könyvemről? 

Szívesen elolvasnád az első három fejezetet? Igen, azt mondtam, hogy nem lehet kivenni részleteket a könyvemből. Így is van! Ezért adom ajándékba az első hármat! :) 

Annyit kell csak tenned, hogy RENDELD MEG! a norakonyv@gmail.com címen, és küldöm neked a könyvrészletet, AJÁNDÉKBA! 

NoraSm

Mit jelent a Life coach vagy Life coaching?

Nagyon sokszor hallottam az utóbbi időben azt a kérdést, hogy mit jelent a coach? 

Én kis balga azt hittem, ha én tudom, akkor már biztosan mindenki más is. De rá kellett jönnöm, hogy ez egyáltalán nem így van. Sőt, amikor ez a kifejezés szóba kerül, zavarba jönnek az emberek, és azt gondolják, hogy valami alapvető dologgal nincsenek tisztában, hát erről szó sincs. Én nem elvártam, hogy mindenki képben legyen, csak arra gondoltam, hogy ma már annyira benne van a köztudatban a coach, hogy nincs szükség magyarázatra. Hát mégis van... 

Nézzük akkor részletesen

Való igaz, hogy ez a szó, COACH vagy COACHING elég furán hangzik, hiszen egy teljesen idegen szó. Ha felütöm az értelmező szótárt, és ott keresem a coach kifejezést, azt írja, hogy edző. Gondolom ezért sem lett igazán magyarosítva. Ha egy szóban kellene kifejeznem mit is csinál a coach, azt mondanám, hogy SEGÍTŐ. Egy olyan segítő, támogató szakember, aki sokat tanul és gyakorol azért, hogy felelősséggel és tudása legjavával végigvigye az ügyfeleit egy adott folyamaton. 

A coach nem pszichológus és nem pszichiáter. A Life Coaching (mert több válfaja van) egy önfejlesztő módszer, nem gyógyítás és nem terápia. Nem foglalkozik a múlttal, hanem a jövőt építi a jelenre koncentrálva. 

A pszichológus, pszichiáter és a coach között kettő hasonlóság van, az egyik a titoktartás. Ami az ügyfél és a coach között elhangzik egy ülés alkalmával, az ott is marad! A másik pedig az, hogy mindhárman kérdeznek. 

A coach nem ad tanácsot, nem ad ötletet, nem mondja meg az ügyfelének, hogy mit kellene tennie. A coach kérdez, célirányosan, jól felépítve és maximálisan az ügyfél témája alapján. A coaching egyszerre csak egy céllal foglalkozik, ezáltal megtanít a koncentrált gondolkodásra. Megtanít arra, hogyan tudsz megoldásfókuszú gondolkodást működtetni, méghozzá jól, és hosszútávon. 

Egy folyamat 5-7 alkalom. Heti 1x 60 vagy 90 perc, ami lehet videó telefon, vagy személyes. 

A Life Coavhing témái: önismeret,önbizalom, párkapcsolat- bár ez nagyon tág fogalom-,munka - magánélet egyensúly

időgazdálkodás, jövőkép, karrier, cégépítés

életközép válság, új célok, kihívások

konfliktuskezelés, motiváció, sport, stresszkezelés, pénzgazdálkodás, új vállalkozás indítása, életmódváltás  stb... .) 

Amikor valaki elkezdi látni a folyamatát, akkor szárnyakat növeszt egy perc alatt, és nem lökdösni kell előre, hanem inkább picit visszafogni. 

Tételezzük fel, hogy van egy vállalkozásod, ami egyébként egészen jól megy, de szeretnéd fejleszteni. (itt most nem multi cégről beszélek, hanem mondjuk egy családi vállalkozásról.) Tehát, a boltod megy, de szeretnéd fejleszteni. Vannak ötleteid, elképzeléseid. Néhány dolognak már utána is jártál, de azt nem tudod hogyan állj neki ennek a folyamatnak. Megvan a célod nagy vonalakban, de nem tudod hogyan érhetnéd el. Van egy halom információ a fejedben, de úgy érzed, hogy káosz az egész, és lövésed sincs mi legyen pl. az első lépés. Hol és hogyan kezd. És itt jön képbe a coach, aki segít neked rendet tenni. A káoszból rend lesz, és meg fogod látni a fától az erdőt is. Segít neked meghatározni a célodat, mindezt úgy, hogy egy konkrét időponthoz köti,pl 3 hónap, 6 hónap, egy év. kellően meghatározottnak kell lennie a célnak, látható és látványos változást és fejlődést hozva, úgy, hogy a számodra vonzó legyen az egész folyamat, és a mi a legfontosabb, reális legyen. Vágyálmok kergetésére a coaching nem alkalmas. 

Amikor megvan a konkrét cél, akkor jön maga a coaching folyamat. Szisztematikusan, lépésről lépésre halad a coach az ügyfelével egy nagyon jól működő rendszer mentén, ismétlem, maximálisan az ügyfélhez és a témájához igazodva. Minden ülésnek, alkalomnak van egy adott témája, de a teljes folyamatot mindig figyelembe véve. Kicsit bonyolultnak tűnik, de nem az. 

Ha valaki változni vagy változtatni akar, az úgy tud működni, hogy a konkrét cél meghatározása után bizony tenni is kell azért a célért. Ez nem a sült galamb várásáról szól. Apróbb vállalásokat tesz az ügyfél, olyat, amit szívesen végez el a következő alkalomig. Ez a vállalás indítja el magát a folyamatot. Általában maga az ügyfél talál ki apróbb lépéseket, nem kell házi feladatot adni. Nincs rá szükség. 

Amikor az 5-7 alkalom véget ért, az ügyfél kezét elengedi a coach. Mostantól már egyedül is boldogulni fog, méghozzá eredményesen és biztonsággal, önállóan. És ez a lényeg, hogy az ügyfél egy adott célja, problémája mentén megtanul teljesen más szemmel rálátni a dolgokra, és az élete bármely más területein is működtetni tudja ezt. Ám, ha az ügyfél úgy érzi, hogy időnként jól esne egy összegzés, átbeszélés, egy kis önbizalomlöket, akkor a coach ismét szívesen segít neki, de ilyenkor már bőven elég egyetlen alaklom. A coach nem függőségi viszonyt alakít ki az ügyfelével, ellenkezőleg, az önállóságra tanít meg. Megtanít arra, hogy ne a kihívást lásd meg egy helyzetben, hanem a lehetőséget. 

Új nézőpontok, új viselkedést vagy reakciót váltanak ki belőlünk. És amikor egyszer csak elkezdünk másképp gondolkodni, másképp látni, másképp működni, másképp cselekedni, tenni dolgokat, másképp reagálni, akkor az eredmények is mások lesznek. Elkezdenek pozitív irányba fordulni a dolgaink. Amikkel eddig nem boldogultunk, akár évek óta, azok most szép lassan összeállnak, új lehetőségek adódnak, és persze mi is tele leszünk egy raklap új ötlettel... :) 

Van bármi kérdésed ezzel kapcsolatban? Írj nekem bátran! 

norapicture@gmail.com 

vagy facebook.com/norapictures 

NoraSm

Téged is érdekel az írás? Támogatói program leendő íróknak 1. rész

Sokan gondolják és érzik úgy, hogy vonzódnak az íráshoz. Blog, cikkek, interjúk, esszék, és persze a könyvek! Mennyi embertől hallottam már, hogy úgy szeretnék írni egyszer egy könyvet! De ez a vágy szép lassan elillan. 

Elillan azért, mert az ember elkezd belegondolni abba, hogy milliónyi könyv van már a piacon. Milkónyi ismert és sikeres író van, és egy hétköznapi embernek ma, Magyarországon esélye sincs kitörni, és némi pénzt is keresni vele. Mégis úgy megy el sok ember egy könyvesbolt előtt, hogy lelki szemei előtt ott látja a saját könyvét. Megáll a bolt előtt egy pillanatra és még sóhajt is egy nagyot, egyszer az én könyvem is itt fog állni! (Ezt majd egy következő bejegyzésben kifejtem...) 

Ha én 10 évvel ezelőtt ezen agyaltam volna, hogy esélyem sincs íróvá válni, sose írok egy könyvet se, nem, hogy hármat, és készül a negyedik. Én azt vallom, hogy az ember elsősorban magának írjon. Azért, mert vannak gondolatai, történetei, amik kikívánkoznak már nagyon. Ne azért írj, hogy pénzt keress! Azért írj, hogy lekösd magad, hogy szórakoztasd magad, alkoss, hogy hagyj nyomot magad után  a világban, adj másoknak élményt, tudást, hogy legyen olyan dolog az életedben, ami fontos, NEKED! Legyen feladatod, amit magadnak adtál, nem pedig másoktól kaptál. Legyen kihívásod és persze sikered magad felé. 

Egyszer hallottam valahol ezt a mondatot: ha naponta írsz 1! oldalt, akkor 1 év alatt kész egy könyv

Ez persze nem igazán életszerű így, mert azt gondolom mindenki tudja, hogy ez nem teljesen így működik. Úgy szoktam fogalmazni, hogy van a megélés időszaka, és van az írás állapota. Nem hiszem, hogy amikor valaki nekiáll írni, akkor képes abbahagyni 1 oldal után, csak mert ez a terv. Azt hiszem abban egyetérthetünk, amikor valaki veri a klaviatúrát, azt azért teszi, mert megrohanták a gondolatok és csak ír és ír, ha kell éjjel 2-ig. 

Ha szeretnél könyvet írni, tessék szépen belevágni! :) 

Teljesen mindegy, hogy három hónap alatt, vagy két év alatt írod meg, nem hajt a tatár! Nem mindegy, hogy mennyi idő alatt lesz kész? DE! Mindegy!  A külvilág meg majd akkor fog értesülni az alkotásodról, amikor elmondod nekik. Ma már nincs szükség kiadóra ahhoz, hogy vásárlói legyenek egy  írónak, de majd erről is írok külön. 

Ha az a vágyad, hogy írni akarsz, akkor minden visszahúzó gondolatot tegyél félre! Ne hagyd, hogy erről lebeszéljen bárki, és magadat se beszéld le! Írj, alkoss, és add bele mindenedet! Ne agyalj azon, hogyan kell írni! Csak írj úgy, ahogy az jön belőled, mert ettől lesz a tiéd! Ettől lesz más, mint a többieké. Az írásban nincs koppintás, mert mindenki a saját lelkivilágának megfelelő szavakat fogja használni, tehát lehetetlen két azonos könyvet írni akkor sem, ha mindkét ember ugyanarról ír. 

Az írás a TIÉD! Felfoghatod én-időnek, hobbinak, fejlődésnek, kedves és vonzó kihívásnak. Amikor valaki ír, megszűnik körülötte szinte minden és csak arra figyel, amit csinál. Illetve arra pont nem, hanem csak a gondolataira figyel. Összevissza ütjük  a betűket, de ez sem számít, majd utólag javítjuk. Csak írd ami jön, úgy, ahogy jön! 

Arra gondoltam, hogy készítek egy sorozatot az írás témájában, kitérve különböző részletekre, ami fontos lehet, és segít eloszlatni a gátakat és blokkokat. Szeretnék segíteni, hogy minél több író legyen közöttünk, mert nagyobb szükség van rátok, mint azt gondolnátok! :) 

5 részes az INGYENES mini kurzusom, PDF 26 oldal, csak jelezd felém, ha szeretnéd megkapni: norakonyv@gmail.com és én küldöm neked! 

Kérdésed lenne? Írj nekem bátran! norakonyv@gmail.com

vagy https://www.facebook.com/norapictures messenger 

Távol és közel

Tavaly tavasszal, amikor meglepett minket egy szemmel nem is látható, ám annál pusztítóbb vírus, írtam 4 bejegyzést, és utána megfogadtam, hogy soha többé! 

Mindenki erről ír, én viszont nem! Én szeretnék kedves maradni, szeretném továbbra is a jó dolgokat észrevenni, és ezt adni másoknak is. Az a négy bejegyzésem olyan rekord olvasottságú lett, hogy el se hittem, mégsem akartam folytatni a témát. 

Egészen tegnapig távol tudtam tartani magam attól a cirkusztól, ami pont egy éve vesz minket körbe és korlátoz lassan MINDENBEN, mégsem javul a helyzet, sőt! Tegnap egy ismerősöm oldalán láttam egy megosztott posztot, egy gyerekorvostól arról, hogy döntenie kell, marad továbbra is orvos, de belepusztul, vagy feláll, de nem lesz munkája. Ez a helyzet most odavágott nekem, rendesen! 

Mégsem ezt akarom most taglalni, hanem ....

... azt, hogy ez az elmúlt egy év, de leginkább az utóbbi néhány hét mit művel az emberek lelkével és érzelmeivel. 

Nem nézek híradót, de nézek tévét. Olyan dolgokat választok tudatosan, ami feldob, amiből tanulhatok, ismereteimet bővíthetem. Sok ismerősömet parkoltatom és nem látom a bejegyzéseit. Több hírportált töröltem, hogy ne lássam a sokkoló baromságait. Ettől még látok és hallok, pont eleget ahhoz, hogy képben legyek. 

Így is látok híreket, posztokat, véleményeket, kérdéseket, bizonytalanságot, félelmet bőven. Látom azt, hogy olyan gondolkodásbéli, tudatosságszintbeli, felfogásbeli, érzelmi és megnyilvánulási különbségek vannak, hogy számtalanszor megkérdeztem már, valóban egy azonos bolygón élünk? Annyiszor feltettem már ezt a  kérdést az elmúlt egy évben, hogy UNOM! 

Azt látom, hogy azok az emberek aki valaha egy követ fújtak, most nyíltan egymást támadják, és nincs közös nevező. Olyan szélsőséges és drasztikus változáson mennek keresztül nagyon sokan, hogy én már igazából inkább ettől félek, nem a vírustól. Milliónyi nyilvános beszélgetést láttam, és makacs, konok embereket, akik minden tudás és információ nélkül foggal-körömmel ragaszkodnak egy barom tézishez. Azt látom, hogy szakadék lett, azt látom, hogy nincs megértés. Illetve de van, azok részéről van megértés, akik kivárnak, és köszönik szépen, de egyelőre nem kérnek az oltásból. Ők tudják, hogy miért döntöttek így, és részletesen el is mondják, azért, hogy segíthessenek azoknak, akik tudattalanok vagy csak nem akarnak látni...

Azt látom, hogy távolodunk egymástól. Azoktól távolodunk, akiket eddig szerettünk, kedveltünk, felnéztünk rájuk. Most meg csalódtunk, méghozzá nagyot! 

Azt látom, hogy azok, akik eddig nem is ismerték egymást, valahogy mégis összetalálkoznak az internet segítségével, és idegenként közelítenek egymás felé. Kiderül, hogy hasonló volt  a gyerekkoruk, hasonló dolgokat éltek meg felnőtt korukban, hasonló terveik vannak és még segítik is egymást ebben. 

Azt látom, hogy nagyon nagy mértékben kicserélődnek az emberek körülöttünk, és ez igazából nem is baj. Új energiák jönnek az életünkbe, és az új barátok, ismerősök emelnek minket. Támogatnak, segítenek, inspirálnak, ötleteket adnak egy- egy beszélgetéssel. Megértenek minket  és sok esetben együtt találunk ki valami olyan dolgot, amivel másoknak is segíthetünk. 

Akik pedig maradtak a régi garnitúrából, ők az ÁLDÁS! 

Még erősebb lett a kötelék, még jobban figyelünk egymásra, még jobban vigyázunk egymásra, még jobban segítjük egymást, még jobban szeretjük egymást. Biztonságban vagyunk, mert akinek menni kellett, már nincs körülöttünk, akikre pedig továbbra is számíthatunk bármiben, ők itt vannak velünk, és itt is maradnak! 

NoraSm 

Facebook.com/norapictures

Nem bánok semmit! Minden úgy jó, ahogy van?! 2. rész

 

A ma reggeli kávém közben a facebook pörgetésekor bukkantam egy írásra, amit gyorsan el is olvastam. 

Címe:  Nem kellett volna elvennem az első feleségemet...

A mai cikket itt találod: 

https://wmn.hu/wmn-zizi/54552-nem-kellett-volna-elvennem-az-elso-felesegemet-latnom-kellett-volna-a-jeleket--mit-bantak-meg-az-emberek-szerte-a-vilagon?fbclid=IwAR07olT9SkfAe0h63mrMNDOFpPKKJ8V1X5j-y8zfrOb4PvvViHQqFOClHyI

A helyzet az, hogy maga írás nem csak erről a kijelentésről szól, hanem egy halom, a világ minden táján élő nők és férfiak töltöttek ki egy kérdőívet azzal kapcsolatban, hogy mi az, amit eddigi életük során megbántak. Mi az, amit nem tettek meg vagy rosszul döntöttek, és ma már teljesen másképp cselekednének. 

Nagyjából két évvel ezelőtt írtam ennek a bejegyzésnek az első részét. Azt fejtegettem, hogy én igen is bánok dolgokat  a múltamból. Bánom, hogy bizonyos helyzetekben rosszul döntöttem és rosszul léptem, és nyilván a végeredmény is rossz lett, aminek a levét évekig ittam, és haragudtam magamra, vagy nagyon bántott. Az előbb elolvastam a két évvel ezelőtti írásomat, és az a helyzet hogy ma sem változtatnék benne egy szót sem. Ma is úgy gondolom, mint akkor. 

A cikkem megírása után mégis úgy éreztem, hogy egyedül vagyok ezzel az állásponttal, és úgy tűnik, hogy rajtam kívül mindenki határozottan úgy gondolja, hogy nem bán semmit a múltjából. Valóban úgy jó minden, ahogy van! 

Most pedig a ma olvasott tanulmányból világosan kiderül, hogy bizony sok embernek van olyan részlete az életében, amit, ha tehetne egy radírral azonnal törölne! 

Azt mondják, hogy az ember ott van, ahol szükség van rá. Az ember ott van, ahol Isten akarja, hogy legyen. Ahhoz pedig, hogy ma valaki ott legyen, ahol dolga van, az előzmények a fontosak. Ha anno abban a  bizonyos helyzetben jól döntöttem volna, akkor most nem itt lennék, ahol vagyok. Tudod még követni? Ahhoz, hogy ma ott legyek, ahol Isten akarja, hogy legyek, el kellett követnem azt a hibát. Különbem most teljesen máshol lennék, és teljesen mást csinálnék, és nem írnám ezt a bejegyzést. 

Ha annak idején, 17 évesen igent mondtam volna New York-ra, akkor most hol lennék? Most mit csinálnék? Most ki lennék? Minden feltételem és lehetőségem adott volt ahhoz, hogy 2 hónappal később a Centrál Parkban sétáltassak egy hároméves kisfiút, tanítsam őt magyarul, és még a jogsimat is a félig magyar, félig amerikai család állta volna. De én az utolsó pillanatban nemet mondtam. Egyébként ezt a lépésemet nem bánom, jól döntöttem akkor. Mert egy jónak tűnő döntés is elviheti az embert egy teljesen más világ felé. Nem kell feltétlenül rossz döntéseink által a helyes ösvényünkre kerülni. 

Tehát, lehettek volna jó döntések, mégis nemet mondtunk, és voltak rossz döntések, mégis igent mondtunk. 

Ahhoz, hogy egyszer csak a jó úton legyünk, megtaláljuk a saját ösvényünket, elkerülhetetlen, hogy hibákat kövessünk el. A kérdés már csak az, hogy ki az, aki ebből tanul és ki az aki nem. Tételezzük fel, hogy tanultunk mindegyikből. Akkor jön most másik közhely, jó pap holtig... igen, csak nem mindegy, hogy még mindig ott tartunk, hogy hatalmas hibákat követünk el, és alig bírunk évek alatt felállni a földről, vagy már tanultunk annyit, hogy időben jelez a belső műszerünk, hogy nem jó az irány. Újratervezés! 

A sok rossz döntés által jó esetben megtanulunk olvasni az emberekből és hamarabb megérezzük, ha valaki fals. Megtanuljuk értelmezni az apró jeleket, amiből hamar kiolvasható hogy korrekt az adott ajánlat vagy sem. Egy idő után már elég csak ránézni egy emberre, és azonnal tudjuk, hogy melyik polcra tegyük és hogyan bánjuk vele. 

És  a kérdés még mindig az, bánjuk a hibáinkat vagy inkább örüljünk nekik? 

Nem bánok semmit 1. részét itt tudod olvasni: 

https://norapicture.blogspot.com/2019/03/nem-banok-semmit-minden-ugy-van-jol.html

Nézz be hozzám itt is: facebook.com/norapictures

NoraSm

A hűség döntés kérdése!? - Valóban??

 

Házasság hete meg Valentin nap, meg a hűség döntés kérdése... 

Ezeket olvasom kb. egy hete mindenhol, és egyre több ismerősöm posztjában. nálam meg kiverte a biztosítékot, hogy a hűség döntés kérdése.

Akkor ezen a gondolatmeneten én most tételesen végigmennék

Tételezzük fel, hogy én eldöntöttem, hogy hűséges leszek a pasimhoz vagy férjemhez, pont. Hűséges vagyok hozzá bármi áron, mert eldöntöttem, hogy az leszek. Lehet, hogy ez a pasi folyton megcsal engem, lekezelően viselkedik velem mások előtt, otthon meg inkább vagyok cseléd, mint a párja, vagy a felesége. 

Tételezzük fel, hogy a pasim vagy férjem - úgy tudom-, hogy hűséges hozzám, kedves is velem, csak beszélgetni nem lehet vele. 

Tételezzük fel, hogy a férjem, pasim hűséges hozzám, tök jó fej velem, odafigyel rám, de én mégis úgy érzem, hogy valami hiányzik. Nem azért hiányzik, mert nagy igényeim lennének, csak valami mégis hiányzik. Ám én eldöntöttem, hogy mindegyik felvázolt esetben hűséges vagyok. 

Mire megyek a nagy döntésemmel, ha engem csalnak? 

Mire megyek a nagy döntésemmel, ha nem ért meg és nem érdekli a dolgaim? 

Mire megyek a nagy hűséggel, ha a legnagyobb látszat ellenére sem kerek a házasságom? 

És akkor most jön az, amit én szoktam mondani, leginkább  saját magamnak

Ha én boldog vagyok a pasimmal vagy férjemmel, és minden klappol, és tökéletes szimbiózist alkotunk, és mindent megkapok tőle, amire vágyom, amire szükségem van, akkor nem döntés kérdése, hogy hűséges vagyok hozzá, hanem érzés kérdése! Ez természetesen fordítva is ugyanígy van, hiszen másképp nem tudnék teljes lenni, csak akkor, ha belőle is ezt érzem és tapasztalom is!

 Amikor olyan kapcsolatban élhetek, ahol minden jó, akkor miért lennék hűtlen? A fejemben sem fordul meg, hogy egy másik pasitól akarjak bármit is, akár csak egy kósza 30 percre, mert nincs rá szükségem! Nem eldöntöttem, hogy hűséges leszek hozzá, hanem tudom és érzem, hogy nekem így  a jó. El se tudnám képzelni, hogy egy másik pasi csak egy ujjal hozzám érjen, mert azonnal leállítanám. Sőt, el se jutna eddig, mert már rég rászóltam! 

Nem azért vagyok hűséges, mert ezt bárki elvárja tőlem, hanem azért, mert én így érzem jól magam, ez a természetes. Nem azért nem csalok, mert mi van, ha kiderül. Azért nem csalok, mert magam miatt nem teszem. Azért nem csalok, mert soha többé nem tudnék úgy nézni rá, mint előtte. És nem ő miatta, hanem magam miatt. 

Ha minden klappol, nincs szükség senki másra. Ha minden klappol, nincs harmadik fél. Esélye sincs! Ha minden klappol, akkor nem kell azon gondolkodnom, hogy eldöntsem-e, hogy hűséges leszek-e vagy sem. Egyszerűen nem kérdés. A zsigereimben érzem, hogy senki mást nem is engednék a közelembe, csak ŐT! 

Ha minden klappol, nem tudnék ugyanolyan lenni egy másik pasival. Megközelítőleg sem tudna úgy hatni rám, mint a pasim vagy férjem. Akkor miért is kell eldöntenem, hogy hűséges leszek hozzá? Miért kell ezen egyáltalán gondolkodni? 

És, ha ezt megfordítjuk, a férfiakra ez pont ugyanígy érvényes. Az  a férfi, aki otthon mindent megkap, és ettől boldog, és erős, és kiegyensúlyozott, nincs az a 20 éves ropogós bőr, és mély dekoltázs, ami lázba tudná hozni. (Dehogynem! 2 percre, gondolatban :) 

2 perc fejben lévő kaland után, egy jól lévő férfi ilyenkor magában nevet, és azt mondja, az én drágám ennél  a kis csajnál 15 évvel idősebb, Na und?? Nekem ő a legszebb nő a világon, és ő a legvonzóbb, és legokosabb, és az ő humora  a világon a legjobb. Ennek a férfinek nem kell eldöntenie, hogy hűséges-e  a feleségéhez, vagy barátnőjéhez, ösztönösen az! És még élvezi is. 

Tehát, ha minden kapcsolat úgy működne, ahogy működhetne, akkor nincs szükség azon gondolkodni, hogy a hűség döntés vagy érzés kérdése. Igazából egészen egyszerűen nem is kérdés. 

NoraSM 

facebook.com/norapictures