2012. október 20., szombat

Négy X



Amikor nyolc éves voltam, és negyvenéves felnőttek vettek körül, mindig azon gondolkodtam, hogy ők már milyen öregek.  Házasságban élnek, vannak gyerekeik, lakásuk, autójuk, hétvégi házuk, sokat dolgoznak, és mindjárt meg fognak halni. Szörnyű öregek!   

Amikor a tizennyolcadik szülinapom volt, kiborultam, és emlékszem, hogy egész nap sírtam, és azt hajtogattam, hogy én nem akarok felnőtté válni – holott nem szerettem gyereknek lenni sem – Rajtam röhögött mindenki, hogy miért nem örülök  a szép tizennyolcnak, hiszen ezt minden gyerek annyira várja. Biztosan  a mi családunkban is voltak a szüleim részéről olyan megjegyzések, hogy majd ha nagykorú leszel, azt csinálsz, amit akarsz, de addig mi mondjuk meg, hogy mit lehet és mit nem.  Anyukám elmondása alapján, túl sok zűrös dolgot nem csináltam gyerekként, felnőttként viszont annál többet.  

Amikor a harmincadik szülinapom volt, az nagyon tetszett, élveztem azt az időszakot, és rettentően fiatalnak éreztem magam. Egyáltalán nem rázott meg, és a negyvenéves embereket sem láttam már öregnek, ellenkezőleg, úgy éreztem, hogy az az egyik legszebb korszak. Az egyik barátom akkor meglepett egy ránctalanító arckrémmel, mert arra számított, hogy megsértődöm, hiszen nekem erre még harminc évesen nincs szükségem. A kedvesnek éppen nem mondható húzása viszont fordítva sült el, mert épp egy ilyen krémre vágytam, és szegényem nagyot csalódott, hogy nem tudott megbántani. 

Egy évvel ezelőtt, a harminckilencedik szülinapomat már nem éltem meg olyan viccesen, és felhőtlenül. Öregnek éreztem magam, és közöltem, hogy most kérek utoljára gyertyát a tortámra.  Jövőre, a negyvenbe pedig bele fogok halni.  Képtelen vagyok elviselni, hogy elmúlt az életem.  Szörnyű durva gondolatok ezek, tudom jól, de így volt.

Az elmúlt egy év a lelkivilágomban hatalmas vihart kavart, mert nem akartam elfogadni, hogy azt kell majd mondanom, hogy negyven éves vagyok. Képtelenség, és hol van egy gomb, amit megnyomhatok, hogy újra harmincéves lehessek? ! 

Néhány héttel ezelőtt egy hétvégét olyan társaságban töltöttem, ahol rajtam kívül mindenki  hatvanöt fölötti volt, de inkább közelebb a hetvenhez. Eleinte nagyon jól éreztem magam velük, mert felnőtt gyerekként bántak velem, én pedig az átélt közös programok alkalmával rájöttem, hogy nem is létezik öregség. Csak a testünk fárad el, a lelkünk sosem.  Már kezdtem volna kijönni a közelgő negyvenes szülinapom nyomasztó hangulatából, amikor sorra elkezdtek olyan vélemények érkezni, hogy sürgősen változtassak az életemen, mert borzasztó dolog az, hogy én még sem házas nem vagyok, sem anya.  Először végighallgattam őket, mert illedelmes gyereknek neveltek, de egy idő után olyan vádak kezdtek érni, hogy elszakadt a cérnám, és bizony kinyitottam számat.  

Szörnyen elegem van abból, hogy elvárásoknak megfelelően kelljen élni az életemet.  Azért, mert mások tizenhat vagy húszéves korukban házasodtak és lettek szülők, nekem miért kellene ezt követnem? A válasz az volt, hogy önző vagyok. Önző vagyok, mert nem a semmire akarok gyereket vállalni, mert én tudom, hogy az mekkora felelősséggel és alázattal jár?  Önző vagyok, mert nem mentem bele úgy két a házasságba, hogy tudtam,nem ő az igazi? Önző vagyok, mert van türelem és hitem kivárni az igazit, és majd neki gyerekeket szülni? Önző vagyok, mert negyven évesen egyedül élek, és követem a vágyaimat és sikeres 
vagyok?  Igen azt is tudom, hogy ezeket egy jó férj mellett is el lehet érni, de nekem azt szánta  a sors, hogy egyedül valósítsam meg őket.   

Lehet, hogy nekem az a küldetésem, hogy ebben az életemben nem leszek feleség és anya? Lehet, de kapok helyette mást, amire büszke lehetek és elégedettséggel tölt el.  Nem savanyú a szőlő.  Egy percig sem bánom, hogy még nem ülök a homokozóban a három éves kölkömmel, vagy nem a tízen éves gyerekem kamasz lázadásait kell még kezelnem, mert ha anyává válhatok, akkor annak is el fog jönni az ideje, és nagyon fogom élvezni.  Nem vagyok hajlandó megváltoztatni az elvárásaimat a leendő párommal kapcsolatban, mert egy megalkuvós életet én nem tudok és nem is akarok élni. Ha én nem hiszem, hogy meg fogom találni a másik felemet, akkor nem is érdemlem meg, de én hiszem, hogy ő létezik, és egymásra fogunk találni, a megfelelő helyen és időben.
  
Az elmúlt hetekben szép lassan rájöttem, hogy ezek a tényezők nem is engem zavarnak, hanem a környezetemet.  Féltékenyek vagy irigyek arra, hogy én merem követni a saját utamat? Akkor nem is nekem savanyú a szőlő. Dr Czeizel szerint a negyven fölötti nők sokkal egészségesebb, nyugodtabb és okosabb gyerekeket szülnek, és sokkal kiegyensúlyozottabban nevelik őket. Egy negyven éves nő felnőtt és tapasztalt, már nem ijed meg minden vacaktól.  Sosem féltem az anyaságtól, és abban is biztos vagyok, hogy ha valaha lesz gyerekem, velem nagyon jól fog járni.  Én azt is tudom, hogy a kölyköm azért születik, hogy engem neveljen és tükröket állítson elém. Nem félek belenézni és örömmel fogom venni az ő tanításait, de azt nem teszem meg vele, hogy rossz apát választok neki, mert az én gyerekem a legjobbat érdemli. 

Ahogy közeleg az október 26.-a, én úgy kezdek szép lassan napról napra felengedni, és ma reggel már úgy ébredtem, hogy boldogsággal és büszkeséggel tölt el a korom.  Ha visszatekintek arra  a négy darab ikszre, csodás volt, és ami ezután vár rám, még szebb lesz.  Sok évvel ezelőtt megfogadtam, hogy „megnézem” mit bírok százon, tehát van még hatvan gyönyörű év előttem, vagyis nagyja még bőven hátra van. Nekem most semmi más dolgom sincs, mint hálásnak lenni azért a sok jóért, melyekben eddigi életem során részem lehetett. Egészséges vagyok és rettentően életvidám. Keresem a szarkalábakat a szemeim sarkában, de nincsenek. Keresem a ráncokat a testem többi részén, de nem találom őket, akkor miért is kellene aggódnom azért, hogy negyven éves lettem? Semmi okom sincs rá.

 A jó Isten éltesse a negyven éveseket (is)!

NoraS


2012. augusztus 20., hétfő

Apró lépések a felnőtté válás útján II. rész

Amikor a vadászat után elindultunk a gátról vissza  a faluba, a fő vadász úr megkérdezte, hogy ennyire szeretem az állatokat? Mert ha igen, akkor mutat nekem valamit. Amikor az őzike már rotyogott a bográcsban, szólt a vadász, hogy indulunk, gyere! Felkaptam a gépemet bepattantam mellé a terepjáróba, és irány. Útközben mondta el, hogy hova megyünk.



Van itt egy magán terület, ahol 21 gémszarvas, és 4 dámszarvas lakik, és a reggeli hőstettemet szeretné honorálni, valamint a lelkemet ápolni azzal, hogy most szarvasokat simogathatok.  El se hittem, majd kiugrottam a bőrömből.  

Na, most jön az, hogy gyerek lehetek

Néhány perccel később egy Tüzép telep végén voltunk egy állatgondozó sráccal, és sétáltunk a több hektárnyi zárt terület felé. Kacsák, mangalicák, és a legbelső részen vártak minket a szarvasok. Olyan a hely, mint egy szafari park. Beléptünk a területre, és nem hittem a szememnek, szarvas lányok jöttek felém kíváncsian érdeklődve. Leírhatatlan, amikor a nálam magasabb vadállatok ott sétálnak mellettem, majd az egyiknek annyira megtetszettem, hogy odadugta a nyakamhoz a nagy fejét.  Hozzám bújt egy szarvaslány, én pedig egy puszit nyomtam a pofijára. A nedves, sáros orra teljesen összepiszkolta  a gépem optikáját, de ez egy cseppet sem zavart, mert  ekkora élményben régen volt részem. A városi lány, aki kifordul magából vidéken, amikor állatok között van és élmény neki még a házi koca is. 

Úgy kellett engem innen kirángatni, hogy nézzük meg a dámszarvasokat is a másik kifutóban.  Ők lényegesen kevesebben voltak, nem is olyan barátkozóak, viszont egy barival laknak együtt, aki bizony szarvasnak képzeli magát. Édes pofa, ahogy szökdel utánuk, és még a beállása is szarvasi.

Mire a látogatásunknak vége lett, az én lelkem is megnyugodott, őzike pedig tovább rotyogott a bográcsban.

Dél magasságában elkészült az őzpörkölt, és szép lassan mindenki a kondérhoz járult a tányérjával. Gondosan ügyeltem rá, hogy én legyek az utolsó, aki szed belőle. Leültem az asztalhoz a tányérommal, és szemeztem az őzpörkölttel. Többen a lélegzetüket tartották vissza, hogy vajon eszem-e abból a húsból, amit hajnalban még simogattam.  Igen ettem, mert megbeszéltem magammal, hogy ez a része is hozzátartozik az ígérethez. Ettem, igen, nagyon finom és ízes volt, de nem esett jól. A tisztesség kedvéért kóstoltam meg, de jó ízűet képtelen lettem volna enni belőle. A saját magam által felállított küldetésemet teljesítettem, nőttem a saját szememben, de nem vagyok büszke magamra.


 A másnapi sertéspörköltet már két pofára bírtam enni, mert őt nem láttam a halála előtt.



NoraS 

Apró lépések a felnőtté válás útján I. rész

A történet előzménye több, mint tíz évre nyúlik vissza, amikor egy bakonyi vadászaton vettem részt.  Én akartam, kíváncsi voltam a hangulatára, szabályaira és az élményre.  Egy nagyon hideg téli napon sok gyaloglás után megérkeztünk vadász barátommal a magas lesre. Pisszenés nélkül kémleltem a terepet és vártam az őzet, akit puska végre fogunk kapni.  Húsz perc várakozás után a tisztás szélén megérkezett az erdőből a várva várt őzsuta, nagyon szép és formás állat volt.

Ahogy szép lassan közeledett felénk az őz, a vadász mellettem felemelte a fegyverét és felhúzta, célba vette.... volna a vadat, de amikor az arcomra nézett, megfagyott egy pillanatra.

-  Te most valóban azt kéred tőlem, hogy engedjem elmenni? Vadászni jöttünk!
-  Tudom, de más az elmélet és a más a valóság. Ezt a gyönyörű őzet az én jelenlétemben nem lőheted le, belepusztulnék! 

Biztos vagyok benne, hogy a vadász tudta előre,  ma nem fog vadat lőni, jól ismert és tudta, hogy rajongok az állatokért.  Zsákmány nélkül tértünk haza, én pedig büszke voltam magamra, hogy megmentettem egy őzikét.

A történet  pedig napjainkban folytatódik. A Román határ szélén töltöttem néhány napot, és a szombati étlap edédjeként őzpörkölt volt megjelölve. Ha nem látom az állatot élve, akkor simán megeszem, talán még élvezem is az ízeit.

Amikor vendéglátónk a szállás elfoglalása után részletesen is beavatott a hétvége programjaiba, kiderült, hogy az őzpörkölt alapját szombat hajnalban fogják kilőni, frissen, csapatunk egyik tagja, valamint a két helyi vadász.

Gondolkodás nélkül mondtam, hogy szeretnék részt venni az eseményen, és persze fotózni ,hiszen pont egy hely maradt az autóban. Nem kis meglepetést okoztam, hiszen a nők nem rajonganak a vadászatért és a hajnali négy órás kelésért sem, de már nem volt mit tenni, kimondtam.  Elmeséltem, hogy sok évvel ezelőtt már voltam vadászni, de akkor nem lőttünk, miattam.

-  Nos Drágám, ezt most nem teheted meg, mert akkor húsz ember ebéd nélkül marad. Nagyon szívesen elvisznek magukkal a vadászok, fél ötkor pálinkás indulás van, de ne tegyél semmi olyat, ami meghiúsítja a sikeres vadászatot.

Ezek után az egész estém egy nagy agyalással telt el, mert tudtam, hogy mire vállalkozom, és mit fogok látni, de néha fel kell nőni, és el kell fogadni az élet törvényeit. A faj egyensúlyának érdekében ki kell lőni az állatokat a megadott időszakokban.   

Alig bírtam elaludni, mert cikáztak a gondolatok és az érzések bennem, hogy képtelen leszek sírás nélkül végigcsinálni  a vadászatot, de erősítenem kell a jellememet és felnőttként kell viselkednem. Remek alkalom lesz arra, hogy lépjek egyet előre a felnőtté válás útján.
 
Hajnali négykor úgy ébredtem, mint akit puskából lőttek ki, és csak zakatolt a szívem. Harminc perccel később ott álltam a terepjáró mellett a vak sötétben és hidegben. Kedvesen bemutatkoztam a két vadásznak, majd közöltem, hogy sírni fogok!  Jót nevettek rajtam, és elindultunk a gátra, őzbakot lőni.
A három  tapasztalt vadász jól tudta hova kell menni, hol vannak a csapás irányok, mert mire  a többiek felébrednek, a friss húsnak az asztalon kell lennie, hiszen az a dicsőség.  Pirkadatra értünk a gátra, lekapcsolták a terepjáró lámpáit, előkerültek a távcsövek és a puska is.  Hatalmas nyílt területen haladtunk, és pillanatok alatt rengeteg őz jelent meg, de hála az égnek nem lehet csak úgy vaktában lövöldözni. Az őz anyuka, két picijével tabu, most csak a bakot lehet lőni, majd szeptembertől lehet a nőstényre vadászni.  


Hatalmas élmény volt a sok őz látványa, és magamban titkon reméltem, hogy a bakok most jó messze járnak, mi pedig nem járunk sikerrel. Sajnos nem így lett. Néhány perccel később a gát jobb oldalán a kukorica tábla szélén megjelent négy őz, melyből sajnos az egyik bak volt. A puska emelkedett, csőre is lett töltve, célba vette a vadász, és lőtt! Hozzáteszem zárt térben dördült a fegyver, így egy darabig sokat nem hallottam a fülemre, de talán nem is baj.  Gyors volt az akció, és mire feleszméltem a három vadász már elégedetten indult le  a gátról a meglőtt bakhoz.  Megállt az autó a kukoricás szélén és a fiúk elindultak megkeresni. Pillanatokkal később ott álltam egy csoda szép őzbak mellett, aki sajnos nem kapott halálos lövést, így jön a kíméletes és gyors torokmetszés.

-  Nóra, ezt most ne nézd! Majd szólunk amikor közelebb jöhetsz.

Nos, ez a pár pillanat volt az én zokogásom időszaka. Elfordultam az őztől, és csak rázott a sírás, részben azért mert bakot lőttünk, de leginkább azért, mert szenved az állat, és még egy „húzás” szükséges, hogy kimúljon.   

-  Most már idejöhetsz és fotózhatod.
 
Folytak a könnyek az arcomon, ahogy baktattam felé, a vadászok pedig együtt érzően mosolyogtak. Negyven év vadászat után egy percre előhoztam belőlük a lelküket. Átérezték, hogy a számomra ez fájdalmas élmény, én pedig megértettem az ő munkájuk szépségét.  Mire odaértem az őz mellé, ágakat tettek a szájába, levették sapkájukat és a fejüket lehorgasztva tiszteletüket tették a természet előtt. Megsimogattam a kis bakot, és elmondtam neki, hogy

- Pajti, még meg is kell, hogy egyelek ma, de megfogadtam, hogy végigcsinálom!

 A frissen lőtt vadat a helyszínen ki kell belezni, mert részben áldozat az erdő lakóinak (madarak, róka) de ami  fontosabb, hogy azonnal bomlásnak indulna a húsa. Így végignéztem ezt is, és semmi rossz érzésem sem volt közben.  A tetemet feltettük a platóra, és irány a nyúzás és a darabolás.

Fél órával később az őz bak apró darabokban volt, egy vödörnyi hús lett belőle, és persze a trófea részei. Mire a csapat elkezdett ébredezni, a hús már abálódott, engem pedig halomra dicsértek.
Mint kiderült, a társaság a hátam mögött megbeszélte, hogy nem fogok felkelni hajnalban, mert ezt nem merem végigcsinálni.  És megtettem, én lettem a nap hőse.
Folyt. köv.

NoraS

Mi kell a nőnek? III. rész

Az igazi nő szereti a tiszta helyzeteket, mert így tud alkalmazkodni a körülményekhez. Azt viszont rosszul tűri, ha hülyének nézik, pláne a hazugságot.

Ha egy nővel eljátszod, hogy komoly kapcsolatra vágysz, miközben csak az a célod, hogy ágyba vidd, részben hamarabb rájön, mint gondolnád, részben pedig megalázod, mert nem tekinted partnernek, hanem csak használati tárgynak. Ám ha időben közlöd vele, hogy „csak szex és más semmi”, van választási lehetősége, és az esetek többségében igen lesz a válasz a keringőre, és mivel őszinte voltál, a legjobb élményben fog részesíteni.

Tehát eljutunk lassan oda, hogy a nő azt szereti, ha nőnek és felnőttnek nézik, kezelik és viselik, mert ekkor fogja a férfit férfiként kezelni és tisztelni. 

Az igazi nő nem féltékeny, hanem féltő, és ugyanezt várja el a férfitől viszont.  Ez a nő nem kotorászik a pasija telefonjában, nem kérdezi meg minden telefonhívásnál, hogy ki volt az és mit akart? Nem olvassa el a párja emailjeit, nem ellenőrzi, nem gyanakodik, nem kombinál. Az igazi nő csak figyel, zsigerből, és nagyon jó a szimata.  Amikor pedig olykor  a lebukás veszélye fenyegeti a pasiját, nagyvonalúan ránt egyet a vállán, mert ő azt is tudja, hogy minek van jelentősége, és minek nincs. Ám ha netán egyszer ez a nő lépne félre, a pasija sosem fogja megsejti, pláne megtudni. 

Apró kényeztetések
A nő szereti, ha kényeztetik, persze nem állandóan, mert nem szereti ha elhalmozzák. A spontán dolgok a legjobbak, alkalom szüli a „tolvajt”.  Az utcáról csent szál virág, egy szelet mogyorós csoki, vagy néhány szelet finom süti a kedvenc cukrászdából,  egy két perces hátmasszázs főzés közben a konyhában.  Ha mi nők észre vesszük, meglátjuk, érezzük a szándékot a férfiban, pedig lehet, hogy csak a szemetet vitte le, és megterített a vacsorához,  de mindezt úgy, hogy jelen is van a történésekben, akkor a pasinak nyert ügye van, de mi nők ezt biztosan nem mondjuk el neki, csak jó mélyen eltesszük önmagunkba.

Nem kell pénz ahhoz, hogy „Csináljunk valamit!”
Egy séta kettesben, és egy jó beszélgetés mélyíti a kapcsolatot, közös programot jelent, ami élmény. Élményekből, közös élményekből pedig sosem elég, de ez nem azt jelenti, hogy egymás szoknyája mellett kell ülni mindig, ellenkezőleg.  A nők szeretnek egyedül lenni.  Mi szeretjük, amikor a pasink jelzi, hogy a péntek estét a haverjaival tölti, mert mi addig mini kozmetikát csinálhatunk a fürdőben, és uborkával az arcunkon, pattogatott kukoricát eszegetve megnézünk egy jó kis csajos filmet, vagy beletemetkezhetünk egy könyvbe.  Mi nők el tudjuk magunkat foglalni, és sosem unatkozunk.


Bírjuk a kritikát, és el is várjuk
Bizony, mert ez erősít minket és terel a helyes úton.  Ha nem cseszegetés a pasim véleménye vagy letolása, hanem őszintén és szívből jön, az segít, épít, nem pedig rombol.

Dicséret
Erről már korábban tettem említést. Mi dicsérjük a pasikat, mert értékeljük a tetteiket, munkájukat, és tudjuk, hogy fontos a személyiség és a férfiasság megerősítésében, és az önbizalom fenntartásában. Csak kérnénk szépen viszonozni is, mert ettől még inkább nők és szépek leszünk.  Ha a férfi ad valami pluszt, amitől többek lehetünk, megsokszorozva fogjuk viszonozni.

Fel tudunk nézni a pasira
Nem a magasságát illetően, hanem a belső értékei, gondolkodása, ötletei, higgadtsága, humora, empátiája, és odaadása miatt. Jó azt érezni, hogy a férfi okos lény, és tanít minket. A nőnek az kell, hogy biztonságban érezze magát a párja mellett, tudja, hogy bármi is történjék, ott lesz mellette és számíthat rá. No, és néha hozhatna egy kávét reggel az ágyba. :)




2012. augusztus 2., csütörtök

Mi kell a nőnek? II. rész

 A nőnek semmi más nem kell, mint férfi. Így az írásomat itt be is fejezhetném.  Nem kell ezen a témán mit boncolgatni, a nőnek férfi kell, ahogy ez fordítva is igaz.  Tehát, akkor a kérdés inkább az, hogy milyen az a férfi, aki a nőnek kell?

Ezen a ponton pedig már lehet fogást találni, bőven.  Úgy tapasztalom, hogy a férfiak eltévedtek, és rossz a listájuk. Az ő listájukon az szerepel, hogy:  jó  autóm legyen, magas fizetésem, vacsorázni vigyem a nőt, megvegyek neki mindent, amit meglát egy kirakatban, tengerparti nyaralás az igénye, én meg húzzam meg magam, és még azért is hisztizik a nő, ha elmegyek sörözni a haverokkal.  Adjam fel érte az életemet teljesen, és még azt is megmondja majd, hogy mit vegyek fel, és mit ne,ki lehet a barátom, és ki nem.  

Némi kiegészítés szükséges, ugyanis én a normális nőkről írok most, nem pedig a pláza cicákról és a hozományvadász plasztik, amazon babákról. Én a hús vér és igazi nőkről írok. Azokról, akiknek lelkük van. 

Nekünk pedig közel sincsenek olyan igényeink, mint amit a pasik gondolnak rólunk. A hiba pedig bizonyára bennünk van, mert nem mondjuk el, hogy mit szeretnénk, mire vágyunk, mit utálunk és mi bosszant vagy bánt minket, hanem elvárjuk a pasitól, hogy legyen ügyes gondolatolvasó, és találja ki. Na, ez sajnos nem működik, mert a férfiak ennél egyszerűbb lények, és  meg kell nekik mondani mit szeretnék, és mit nem. Abba nem megyek bele, ha elmondtuk veszi-e az adást vagy sem, mert az már az egyénen múlik, mennyire fontos neki a párja, és átérezte-e a kéréseket, vagy simán elengedte  a füle mellett.

Tehát, kérni kell és mondani. Ez is tök egyszerű dolog, csak mi túl bonyolítjuk. Rossz kis hiedelmeink vannak azért nekünk is a pasikkal szemben, hiszen jó sok pofont kaptunk már tőlük, és persze adtunk mi is.

Talán azért nem mondunk, vagy kérünk bizonyos dolgokat, mert tudjuk mi lesz a reakció? A férfiak hajlamosak arra, hogy bármi gondunkat, pl egy munkahelyit megosztunk velük, ők azonnal harcra készen elhalmoznak az okos ötleteikkel, hogyan kéne ezt megoldani. Értem én, hogy segíteni akar, de erre senki sem kérte őt. Ha szükségem lenne a problémamegoldó ötleteire, akkor kérni fogom. A pasik egy dologra nem képesek, pedig rém egyszerű, arra hogy csak hallgatniuk kéne néha, semmi egyéb. Egy nő simán képes arra, hogy megoldja a gondjait egyedül is. Mint, ahogy a pasik is képesek erre, és mi nők nem tolongunk állandóan, hogy beleszóljunk a dolgaikba. Hagyjuk őket, férfinak és önállónak lenni, hogy sikerélményt szerezhessenek egy autó megjavításában, és mi jól megdicsérhessük őket. Azaz erősítjük őket a férfiasságukban.  Nos, minket pedig a nőiességünkben kellene.

Mindkét nem hajlamos arra, hogy úgy bánjon a párjával, mintha a gyereke lenne, és közben észre sem veszi, hogy az önálló döntés képességét elveszi a másiktól. Erről gyorsan le kéne szokni, mert erősen önbizalom romboló hatású, és persze a kapcsolatot is mérgezi, aminek hosszútávon komoly következményei lesznek.

A figyelem egy alappillér mindkét nem esetében.  Amikor zsigerből vagyok ráhangolódva a másik felemre, akkor igazából túl sok gond nem lehet, mert minden magától működik, és ez tökéletes harmóniát tart fent két ember között. Ha fontos nekem a másik, akkor figyelek rá, teljesen mindegy, hogy éppen velem van, vagy sem, figyelek rá. Annyira ösztönösen figyelek, hogy ez fel sem tűnik, és közben nyugalommal tölt el. Ezek után már minden más dologra úgy tudok figyelni, hogy jól csináljam őket, kiegyensúlyozott vagyok. Nos, ehhez viszont egy valóban jó pasi szükséges.  Nem egyszerű megtalálni, de bizony létezik ilyen.

A nőnek bizalom is kell, és ezt is elmagyarázom. A nőknek a bizalom nem abban fejeződik ki, hogy kattog-e azon, hogy a pasija félrelép, vagy ez meg sem fordul a fejében.  Itt egy teljesen más bizalomról van szó. Az emberben való bizalomról. Ha a pasim azt mondja valamire, hogy az szürke, akkor nem kezdem megkérdőjelezni, hanem kész tény az én számomra is, hogy az szürke.  Megbízom a véleményében, a döntéseiben, a gondolatiban, a hitében, a céljaiban, bízom abban, hogy ő jó úton jár, és én mosolyogva megyek vele. Ám, ha mégis magyarázatra szorulna a dolog, legyenek őszinte és logikus magyarázatai, győzzön meg. Mert amíg megyőz és elmagyarázza, beszélgetünk, és minden tartós kapcsolat ( egyik  )  alapja a jó beszélgetés, ami pedig csak barátságból eredhet.

Folyt köv...

NoraS

 Közben pedig szeretnék találni egy férfit, aki leírja, hogy milyen nőre vágynak ők.

Nézz be hozzám itt is: https://www.facebook.com/norapictures/

és itt is: http://hogyanlettemnora.ukit.me/

Mi kell a Nőnek? 1. rész

Ezt az írásomat egy olyan férfi ihlette, akivel sosem találkoztam személyesen, csak egy társkeresőn, és nálam jóval idősebb. Mielőtt még bárki kiakadna, hogy mit lógok én társkeresőn, megnyugtatom, anyagot gyűjtök. Mivel a könyvemben részletesen taglalom a társkereső portálok negatív élményeit, eszemben sincs újra ott vadászni pasi után. Egyszerűen kíváncsi voltam, hogy mi változott több, mint két év alatt ugyanazon a társkereső oldalon. Néhány nap alatt jó pár levelet kaptam, mindenféle pasitól. Döbbenet, hogy mennyire nincsenek tisztában a férfiak elsősorban önmagukkal, és persze velünk, nőkkel sem.

Mielőtt elkezdtem volna az előbb említett idősebb pasival beszélgetni, három másik férfi levelére válaszolgattam. Az egyik nincs még harminc éves, és a barátnője mellé keres párhuzamosan szeretőt az én korosztályomból, mert mi sokkal érzékibbek, és tapasztaltabbak vagyunk, de barátnőnek nem vállalna fel, mert öreg vagyok hozzá. A másik nálam pár évvel idősebb, és azonnal randit akart, anélkül, hogy megkérdezte volna ő szimpatikus-e nekem, mint ahogy azt sem kérdezte meg, hogy ki vagyok, mi vagyok, mivel foglalkozom. Találkozzunk, teázzunk, és sétálgassunk kézen fogva, mert ő az idei Karácsonyt már az új barátnőjével akarja tölteni. A harmadik volt az összes levélíró közül az egyetlen olyan pasi, akinek minden leveléből az sugárzott, hogy ő baromi jól érzi magát a bőrében, tökéletesen tisztában van önmagával, van stílusa, egyáltalán nem magányos, és éjjel kettőkor ánizs teát főzött nekem virtuálisan.

Akkor most jöhet felém a következő kérdés, talán jogosan, hogy mit vagyok kiakadva, ha egyszer egy társkeresőn vagyok tag? Ez arról szól, hogy társat keresnek az emberek, nem pedig anyagot egy cikkhez vagy a következő könyvhöz, itt azért vannak a tagok, hogy találkozzanak egymással. Ez jogos is, de mért kell boldog boldogtalannal találkozni? Mért nem ismerkedünk mielőtt eldöntjük, hogy vagyunk annyira szimpatikusak egymásnak, hogy elmenjünk teázni? Mért kéne nekem minden randira igent mondani, amikor azt se tudom, hogy ki az illető. Egyáltalán van-e bennünk bármi közös vonás? Néhány napig tanulmányoztam az adatbázist, hogy van-e olyan pasi, akinek az adatlapja felkelti az érdeklődésemet, de ilyennel még véletlenül sem találkoztam, sőt. Tengerpartos fotók tömkelege, öntömjénezés tömkelege, de minden pasi szemében a keserűséget láttam. Szóval, mi a fenét keresek én itt? Ezáltal csak kiábrándulok a férfiakból, azt pedig semmiképp sem szeretném, mert igen is kedvelem őket.

Nos, miután eleget láttam az oldal tartalmából, és leszűrtem mindazt, amire kíváncsi voltam,hanyagoltam a látogatást, és úgy döntöttem, hogy megvárom az egy hónapot amíg lefut az előfizetésem, és törlöm is magam. Pár nappal később kaptam egy újabb levelet, a már említett idősebb férfitől. Egyébként nem idős, ötven körüli, de nekem és hozzám mindenképpen az. Hozzám már egy negyven éves pasi is idős, hiába karcolom ezt a korosztályt alulról lassan én is.

Miután kedvesem ám határozottan jeleztem felé, hogy ő az én számomra idős, megértettem volna ha többet nem hallok felőle, de nem így történt. Tudomásul vette az álláspontomat, viszont szeretne velem beszélgetni és megismerni, így elindult egy email beszélgetés. Ő megkérdezte, hogy ki vagyok, és mit keresek egy ilyen oldalon? Én pedig ismét őszinte voltam, és írtam, hogy anyagot gyűjtök a cikkeimhez és a következő könyvemhez. Ez viszont felkeltette az érdeklődését, és megzáporozott egy halom kérdéssel, melynek a vége az volt, „Mi kell a Nőknek? „

Nos, ha ezt egy ötven körüli pasi kérdezi tőlem, akiből azért érződik az élettapasztalat, akkor baj van. Ha ezt egy fiatal pasi kérdezi meg azt megértem. Vagy, a fiatal a pasik tudják, hogy mi kell a nőknek az idősebbek pedig nem, vagy ez nem is kor kérdése? Tehát a pasik tudják, hogy mi kell nekünk? Napok óta ezen gondolkodom, és arra jöttem rá, hogy nem igazán. Nem tudják. És nyilván azért nem tudják, mert mi nem mondjuk el nekik. Itt az ideje ezen változtatni, és eléjük tárni, hogy nekünk mire is van szükségünk.
Folyt köv...

Apró meglepetések

Nem vagyok oda a nyálas, csöpögős romantikus dolgokért, pedig nő vagyok. Egy szelet csokit többre értékelek, mint egy csokor rózsát, nem is szeretem a rózsát, a mezei virágokat viszont annál inkább.  De most nem virágról van szó, hanem valami másról. 

Tegnap későn este hazafelé sétáltam, amikor megláttam, hogy a lépcsőházunk előtt  a földön valami világít, azt hittem, hogy a sétány szélén álló lámpa világít meg valamit a földön.  Ahogy közeledtem felé rá kellett jönnöm, hogy nincs a szememmel semmi gond.  A lépcsőház bejárata előtt mécsesekből kirakva egy szív alak és alatta egy felirat égett: LOVE

Lövésem sincs, hogy ki kapta,  de mégis óriási élmény volt. Hogy kerül a földre egy ilyen látvány, épp a lépcsőházunk előtt ? Remélem, hogy akinek szólt ez az üzenet, értékeli és borzasztóan örül neki.  Mire felértem a lakásba és lefotózhattam volna, a mécsesek nagy része már leégett, de fentről  még így is szívet melengető látvány  volt.

A mécsesek elégve még ma is  ott vannak a földön, és egyik járókelő sem zavarja meg a nyugalmukat. Talán mindazok számára, akik látták, elindította a szeretet iránti vágyat.  Ezt a gesztust nem tudtam giccsesnek ítélni, pedig ha egy filmben látnám, biztosan úgy értékelném.  Szeretnék több ilyen apró meglepetés részese lenni. 

NoraS

Amikor fel kell töltődnöm...

 Amikor fel kell töltődnöm, valahogy mindig a Veszprémi Állatkertben kötök ki. Jó ideje nem voltam itthon, és már hiányzott a családi fészek. Hazaérve apukám elcsalt magával néhány apróságot elintézni a városban. Autózás közben elmesélte, hogy új bekötő utat kapott az állatkert ajándékba, több helyi cégtől, nézzük meg. Már csillant is a szemem.

Évekkel ezelőtt, amikor még Veszprémben éltem, volt egy titkos helyem, ahova kora reggel szoktam kimenni egy forró tejeskávé társaságában, ez pedig az állatkert egy olyan része, ahol a nagymacskák kifutója van. A Gulyadombra vezető út egy részén pont belátni a hópárducok otthonába, és én itt szoktam feltöltődni. Imádom nézni őket, lenyűgöznek,  gyönyörűek.

Jó pár éve írtam egy cikket az állatkertről, melynek a „ Hova tűntek az állatkert lakói” címet adtam, ugyanis egyik látogatásom alkalmával, szinte vadászni kellett az állatokat, annyira kihaltnak és üresnek tűnt. Meg is kaptam a fejmosást az igazgató úrtól, hogy „mondhatok” én ilyet az egyre bővülő és szépülő parkról. Egész egyszerűen így volt, tehát ezt írtam. A cikkem és a fejmosás kapcsán viszont betekintést nyertem az állatkert életébe, és rengeteg információt kaptam, valamint kedvemre fotózhattam.



Azóta jó pár év eltelt, és sajnos csak hébe-hóba jutottam el ebbe a csoda szép parkba. A híradásokból értesülök új állatok érkezéséről, és a terület bővüléséről , szépüléséről.

No de vissza a mához. Apukámmal elindultunk, hogy megnézzük az új utat, mely a körgyűrűt köti össze a Gulyadombi bejárattal. Amikor a hópárducok kifutója mellé értünk, kipattantam az autóból, és épp egy csodás példányt láttam, ahogy a rekkenő hőségben pihent az árnyékban.  Észrevett, hátrafordult, és amikor összetalálkozott a tekintetünk,  nem volt kérdés, hogy egy állatkerti séta nélkül vissza nem  megyek Budapestre. 

 Hazaérve elmeséltem, hogy merre jártunk, és milyen szép tér köves, új bejárata lett az állatkertnek. A tesóm mintha olvasott volna  a gondolataimban, feldobta, hogy menjünk állatkertezni. Szombat délelőtt  a legnagyobb hőség ellenére nekivágtunk a Veszprémi Állatkert sétájának.

Én a célirányos látogató vagyok. Csak a kedvenceimet nézem meg, nem sétálok végig az egész állatkerten.  Nagymacskák, prérikutyák, őzek, szurikáták, nekem ennyi bőven elég.


A bejáratnál a belépő jegy vásárlásánál tudtuk meg, hogy az állatkert területe ismét bővült, és a csimpánzok, zebrák, orrszarvúk, flamingók, zsiráfok, és állat simogató új helyre kötözött, tehát ez lesz a második kör. Sosem tudtam megmagyarázni, hogy mi vonz engem annyira az oroszlánokban, tigrisekben, és a párducokban, de a félelem legkisebb mértékben sem jönne elő bennem, ha szembe találkoznék velük.
Sosem etettem még az őzeket. A tesóm vett egy csomag eleséget, amivel őket megkínálhatjuk. Mondhatom, hogy óriási élmény volt, ahogy a kezünkből finoman lakmároztak. Sosem simogattam még őzet, úgy élveztem, mint egy öt éves gyerek.

Amikor a prérikutyákhoz értünk, az egész csapat egy pillanat alatt eltűnt a földalatti odúkba, mert egy söröshordót gurított végig a területük előtt egy vendéglátós. A rázkódás az egész csapatot az odúba kergette. Két perccel később egyenként jöttek elő.  Édes pofák, ahogy sütkéreznek a napon.

A nagymacskák területéhez és kifutóihoz érve olyan érzések jönnek elő belőlem, amit semmi és senki más nem tud előhozni belőlem.  Bármit megadnék azért, ha egy kis időre bemehetnék közéjük, és odabújhatnék hozzájuk. Nincs bennem félelem, holott tudom, hogy sok esélyem nem lenne a túlélésre, hiszen én eleség vagyok a számukra.

A szurikáták imádják  a banánt, ma már ezt is tudom. Óriási patáliát rendeztek hogy kié legyen a következő falat. Morogtak és vinnyogtak, ami ismét új élmény volt.


Miután kifotóztam és kigyönyörködtem magam bennük, megnéztük  a már korábban említett új területet, ahol  a zebrák, orrszarvúk, zsiráfok és a csimpánzok kaptak helyet. Iszonyat pénzt ölt az állatkert ebbe az új részbe, és meg kellett állapítanom, hogy  a kétezer forintos belépő egyáltalán nem sok egy egész napos programért. Rájöttem, hogy az állatkert gyereket csinál belőlem néhány órára.



Köszönöm az élményt!

NoraS

Írj egy könyvet, és „megmondja” milyen emberek vesznek körül Téged

Ezt az írásomat semmiképp sem a panasz, vagy  mások bírálása ihlette, ellenkezőleg.  Amióta megjelent első könyvem, a Nóra, egyre több ismerős, vagy ismerős által megismert írópalánta keres meg, mert saját kiadásban szeretné látni a könyvét, nem pedig egy neves kiadó által megjelentetve, valamelyik könyvesbolt polcán. Egyre több írással foglalatoskodó ember jön rá arra, hogy nem sokra megy azzal a látvánnyal és érzéssel, hogy egy könyvesbolt kirakatában csodálhatja a művét, amiért töredék anyagi elismerést kap, majd egyszer, valamikor. Kezdenek kinyílni a szemek, és rájövünk, hogy sokkal nagyobb kihívás, munka és dicsőség a saját könyvünk menedzserévé válni, mint a kéziratot átadni,  és várni némi honoráriumot, és olykor dedikálni pár példányt a könyvükből.  

Tisztelet a kivételnek, akik nagy írónak számítanak, és a jussuk is ezzel arányos. No, de mi van azokkal a szerzőkkel, akik idejüket, pénzüket, tudásukat és kitartásukat tették bele egy könyvbe, és a kiadás folyamata, és az ezzel járó munka is érdekli őket? Én mindenképpen a saját kiadás mellett teszem le a voksomat.  Azt gondolom, egy könyv kiadásában az első pillanatától részt kell vennünk, hiszen a miénk.  Nekem volt szerződésem  egy neves kiadóval, de az utolsó pillanatban felmondtam, és ma sem bánom, sőt!

Lassan külön kisregényt írhatnék a könyvem terjesztését, és reklámozását illető körülményekről és sztorikról. Sajnálnám, ha ezek a sikerek, pofonok, lehetőségeknek látszó égi tünemények, helyzetekkel való visszaélések próbálkozásai nem lettek volna részei az életemnek. Írj egy könyvet, és azonnal kiderül, hogy milyen emberek vesznek körül!

Aki volt már biztosítási ügynök, vagy bármi MLM típusú munkába belefogott, tudja, hogy az elején semmiképp sem szabad az ismerősöket, barátokat és  a rokonokat ezzel megkeresni, mert annyi visszautasításban, lerázásban, negatív véleményben és kifogásokban lesz része, mint még soha. Az ilyen munkát csak és kizárólag idegen vizeken szabad elkezdeni, mert ott önmagad tudsz lenni, és minden kérdést, kifogást, érdeklődést tökéletesen tudsz kezelni. Az idegenek nem lesznek féltékenyek a sikeredre, hanem elismerik azt. Tapasztalatokat szerzel, és amikor profivá váltál, felvetheted a környezetednek, hogy mivel foglalkozol. Ekkorra már elég erős leszel ahhoz, hogy tudd kezelni a különböző helyzeteket. Mosolyogva fogadsz minden negatív hozzáállást, és leperegnek rólad a megjegyzések.

Nos, a könyvírás ugyanilyen. Amíg írod a könyvedet, és elhinted, hogy készülőben van, nem sokan fogják elhinni, hogy be is fogod fejezni, de persze biztosítanak afelől, hogy melletted állnak, és amint megjelent a könyved, ők lesznek az elsők, akik megrendelik, és elolvassák.  Aztán amikor a könyved végéhez közeledsz, és már Te is elhiszed, hogy a műved lassan kézzelfoghatóvá válik, és ezt is elhinted a környezetedben, szép lassan előjönnek az irigyeid.  Egy részük nem tesz majd megjegyzéseket, csak szép lassan kilépnek az életedből, vagy „alig várják” a megjelenést, de rendelni sosem fognak, csak hetente küldenek Neked egy levelet, hogy  a jövő héten már rendelik is. De ez sosem lesz így, mert ők nem Neked, hanem maguknak ígérgetnek, de minek?

Te, aki könyvet írsz és adsz ki, tökéletesen tudod, hogy a művedet az idegen közönség számára kell elsőként elérhetővé tenned, ők nem ismernek téged, tehát valós véleményük lesz az írásodról.
 
Ám, DE, MÉGIS!  IGENIS vannak olyan barátok és ismerősök, haverok, akik valóban izgatottan, és őszintén fogják várni a könyved megjelenését, és olyan öröm lesz az arcukon, amikor átveszik a példányukat, amit eddig még nem láttál. Úgy fognak neki örülni, mintha ők írták volna. Igen, ilyen barátok is vannak, és remélem, hogy idővel egyre többen lesznek.

Azt gondolom, hogy az alábbi sztorikat illetően teljesen mindegy, hogy nő vagyok, mert a pasikkal is ugyanígy előfordulnak a következő esetek.

Készülj fel arra, hogy belefutsz olyan sajtósba, aki miután kiolvasta  a könyvedet, és írna róla, cserébe némi ellenszolgáltatást vár, mely kimerítheti a szexuális zaklatás fogalmát. De mi nem Amerikában élünk, hogy ezt a bíróság elé vigyük, hanem egyszerűen kezeljük, és nemet mondunk. Szexért cserébe nem kell sem cikk, sem interjú, sem könyvajánló.

Felajánlhatnak Neked könyvbemutatót magas vendégszámmal, ismét szexuális szolgáltatásért cserébe. Én ezt a helyzetet úgy oldottam meg, hogy előbb kértem az ő szolgáltatását megvalósítani, és amint megtörtént, eldöntöm, hogy a közös munka után mit teszek saját akaratomból. Mondanom sem kell, az illető olyan gyorsan tűnt el, amilyen gyorsan felbukkant az életemben.

Az olyan kecsegtetőnek tűnő kiadói szerződést is gondold át, amikor igaz, hogy a kiadó keres meg, de marketing stratégiaként halomra kritizálja  a könyvedet, átírná, új borítót, új címet és egy kifordított bundakesztyűt kínál, és teljesen megköti a kezedet. Még azt is megmondja, hogy mire mit kell válaszolnod, viszont nem évente egyszer, hanem havonta számol el veled.  Ebből sem kértem.  

Vannak olyan írók, akik számára az volt a cél, hogy írjanak, és azt kiadó gondozza, őket semmikép sem szeretném megbántani, hiszen számukra ez a megfelelő kiadói forma.  Biztosan felemelő érzés a metrókocsik ablakán összefutni az arcképükkel, és  a könyvük borítójával.  Ám vagyunk jó néhányan, akiknek az olvasóinkkal való személyes találkozó, és az olvasói vélemények emailen érkezése, és telefonbeszélgetések sokkal fontosabbak. Én ehhez a körhöz tartozom, és tapasztalatom szerint egyre többen tartozunk ebbe a táborba.

Bízom benne, hogy előbb utóbb elő fognak kerülni olyan kiadók, vagy létrejönni újak, melyek számára a szerző munkája a legfontosabb. El fognak követni azért mindent, hogy ne csak a könyvet, hanem az írót is megismerjék az olvasók,  valóban író-olvasó találkozók lesznek, felolvasó estek, és mind e mellé olyan díjazásban részesítenek minket, amiért megdolgoztunk, és amit megérdemlünk.




Mivel nem ír minden ember könyvet, ezt a helyzetet teljes mértékben átültetheted bármilyen más sikerre, melyet elértél, és büszke vagy a művedre és a teljesítményedre is.  Miért frusztrálja az emberek nagy rétegét mások sikere? Miért nem ösztönzi őket is arra, hogy belevágjanak az álmaikba, legyen az bármi is?

A könyvet itt tudod megrendelni:
http://hogyanlettemnora.ukit.me/?fbclid=IwAR1YYQqrEVXl5SgjJZEHawceOpp9GhIFyaVo6trNyl0zZZL0Xt8hFFerhr4

NoraS
















Go Yes! Goyes (Strictly!) Interjú


Megjött a tavasz végre, és Varga Csabi alias Goyes a S! csapat tagja, egy igazán kellemes tavaszi zenével kedveskedik az elektronikus zene kedvelőinek. Mesélj nekünk, kérlek erről a friss alkotásról!
 
Az év elején megjelent téli kislemezem, mely a Winter Waltz címet kapta jó vissza jelzéseket kapott, főként külföldről, és ez ellátott erővel és kitartással ahhoz,hogy talán a tavasz adta csodás látványokat, érzéseket is ihletül foghatom "virágos" hangulatú dalokhoz. Ez a fajta lazább zenei stílusom nem igazán ugyanaz, amit a bulikon hallanak tőlem az emberek mikor Dj-ként pörgetek,de a régi elvekhez megfelelően törekszem olyan lemezlovas lenni, aki mindig megtalálja a helyszínnek és az időpontnak való muzsikát. Éppen ezért készült is két remix, melyből az egyiket Chris Drifter és MB Project készítette el a techhouse kedvelőinek, illetve készült egy dallamos house verzió melyet az öcsém, Alvin csinált. Az original verziókról úgy gondolom a nyugalmas hangulatok kedvelőinek szól leginkább.

Arról van visszajelzésed, hogy a három verzió közül melyik a népszerűbb a hallgatóság körében? Lehet, vagy egyáltalán érdemes ezt mérni?

A kérdésre egyszerű a válasz. A Drifterék remixe a legnépszerűbb, hisz pont olyan lett, mint amilyet kértem tőlük, trendi tech-es. 

Vannak szakmai visszajelzések is? Melyik a fontosabb, a szakmai vagy a közönség visszajelzése? 

Nálam nincs a kettő között különbség, hisz a szórakoztató vagy a zene iparban dolgozók is csak emberek, és ha akárkit is megfog az a hangzás, ami belőlem fakad, már boldoggá tesz.. Sajnos hazánkban egyébként sem jellemző a másikat elismerni ebben a "szakmában" sokkal inkább a másik szapulása, amibe sokan nem restek energiát ölni, ám a zene válogatáshoz és kutatáshoz annál inkább. Külföldről már visszajelezték, számomra tiszteletben álló művészek, hogy köszönik letöltötték, párat megemlítsek: Richie Hawtin,Markus Schulz és Luciano. Továbbá remélem, hogy a Snow Ritual után talán a Spring Walking EP-ről is a Spanyol éterbe kerül valamelyik dal .


Éppen erre voltam kíváncsi, hogy a számodra van-e különbség. És abban van-e különbség, hogy zenét írni szeretsz jobban vagy a pultban állni, és egy jó estét varázsolni, mint Dj?


Mindkettőnek megvan a maga varázsa,de leginkább azt szeretem bennük, hogy mindig van mit tanulni, és talán ettől lehetetlen megunni ezeket a tevékenységeket .A kettő akkor keresztezi egymást, mikor saját zenét raksz fel a puliban, és ha az emberek nem ülnek be a sarokba, akkor lehet, hogy jól végezted a feladataidat, de persze akkor 100%-os a helyzet, ha egy idegen sikolytól végig fut rajtad a hideg. :) :)

Ez valóban maradandó érzés és élmény lehet. Visszaigazolást kapsz arról, hogy jó vagy a szakmádban. Vannak álmaid a zenét illetően?

Az Univerzum fintora, hogy elmondhatom, kapok hisz más esetben már rég abba hagytam volna az egészet, mert megtisztelném annyival a zenét, hogy nem gyaláznám. Na ezt a fajta hozzáállást nagyon hiányolom a celeb dj-kből :) Csak úgy, mint más, én is kapok azért negatívat is, és ha van mögötte ésszerű érvelés, akkor el is fogadom azt. Álmok mindig kellenek, hisz azok repítenek utadon,de konkrétumot nem szabad elkiabálni sosem.

Tehát mindig az a biztos, ami már megtörtént? Attól félnél inkább, nehogy elkiabáld a rád váró lehetőséget, vagy attól, hogy valaki lenyúlná egy ötletedet avagy féltékenységből kihagyna valamiből, aminek elvileg a részese lennél?

Inkább az első állítást vallanám, de volt már olyan, hogy az ötletemet mástól hallottam vissza, szóval az e fajta traumát is megtanultam feldolgozni, és ezért igyekszem mindig valami egyedit készíteni, ahogy arra az élet vagy Slam Jr is tanított.  Tudom, hogy egyszerűbb lenne tanga bugyiban Modern Talkingot játszani, ami egyik napról a másikra világ szám lenne Magyarországon :) De az csak pénzt adna és nem örömöt....   Az ötletért pedig előre is nincs mit az egyik Valóság Show-snak! :)

Mert aki Téged ismer, jól tudja, hogy örömzenész vagy. Így a hozzád hasonló zenészeknek manapság ezért sokkal nehezebb érvényesülni, és igazi, őszinte elismerést kivívni. Beszéltünk az álmokról, mik a terveid a közeljövőben?

A Strictly! csapatért sok áldozatot hoztam már, de sok mindent tanultam is, és persze nagyon jó barátokat kaptam, így a velük való együttműködés nagyon remélem, hogy folyamatos lesz a jövőben is. Meg kell említenem Rich barátomat is, akivel azért szeretek együtt dolgozni, mert ő aztán kerek perec megmondja, ha "sok az a hang oda" :)  A lényeg, hogy őt mindig is egy vérbeli Dj-nek tartottam, és hiszem, hogy képesek vagyunk piac képes zenét létre hozni, így a közeljövőben érdemes lesz követni minket.



 Továbbá úgy hozta a sors,hogy egy tehetséges alternatív rock zenekar Intim Projekt énekese Szedlacsek Péterel cimboráltunk össze. Hejner Krisztián barátom mutatott be minket egymásnak lévén, hogy tudnánk együtt dolgozni, és milyen igaza volt. Ennek eredménye a Soft Destruct formáció lett mely magyarul "finom pusztítást" jelent. Sajnos elfoglalt emberekként lassan, de biztosan haladunk előre. Nem úgy, mint a Sopronban bázisozó Judy Simon-al, aki mindamellett, hogy tehetséges énekesnő még dalszöveget is ír, sőt az angol sem akadály neki. Nos vele Május 19-én a Skyfield elnevezésű rendezvényen mutatjuk be a Child Of Sunlight című dalunkat, melyet élőben fog Juci énekelni az "égi csatázóknak". A dal hangulatának megfelelően a nyáron fog megjelenni különböző remixekben..
Valamint, örülök, hogy a kedvenc rádiósomat Valent Lacit is megismerhettem végre az Aluljáró című vadonatúj Strictly! rádióműsorunkban, amit úgy érzek, egyedülálló lesz. Szerzői albumomra pedig ígérem, hogy még az idén vissza fogunk térni!


 NoraS

Lazulás


Amikor hét közben az utcán rohanó embereket nézem, olyanok, mint a szorgos hangyák. Rohangálnak egyik helyről a másikra. Munka, ügyek intézése, bevásárlás, otthon pedig takarítani, mosogatni, és néhány ruhát is ki kell vasalni holnapra, aztán máris este tizenegy óra van, amikor jön a beájulás az ágyba. És ez így megy nap nap után, és messiásként várják a hétvégét, amikor kialudhatják magukat, és esetleg olykor megengednek maguknak szombat estére egy kis lazulást. Néha az az érzésem, hogy manapság plusz elfoglaltságot és munkát nem azért vállalnak az emberek, (tisztelet a kivételnek!) hogy többet keressenek, hanem azért, hogy addig se legyenek otthon, és elmondhassák magukról, hogy szörnyen elfoglaltak, és így egy csomó mindenre már nem marad idejük, mint pl. a (kapcsolatukra, ha van) barátokra, és a családra, de leginkább önmagukra.

Az emberek szeretnek azzal takarózni, hogy túl elfoglaltak, így megvan a cile ha valamire nem akarnak ráérni. Csak, mint tudjuk, ha egy helyzetet sokáig ismételgetünk, előbb vagy utóbb meg is teremtjük azt. Ha én folyton hajtogatom, hogy nem érek rá, elfoglalt vagyok, akkor az is leszek, csak az nem biztos, hogy azt a sok mindent, amit csinálok hasznosan teszem-e, és sikereim, eredményeim vannak, vagy csak üres ténykedések sorát hajtom végre, de valahogy nem igazán jutok előre. Rohanó társadalomban élünk, amit a legtöbben megpróbálnak szó szerint követni, mert azt gondolják,hogy ez a jó minta, és ha széthajtják magukat, akkor előbb utóbb megbecsülik őket, magasabb fizetést kapnak, nagyobb lakásuk vagy autójuk lesz.

Rossz hírem van, mert a rohangálásból csak káosz lesz. A káoszon pedig egy idő után már nem lehet uralkodni, és egyszer csak az életük föléjük kerekedik, és az elkezdi irányítani az életüket, és az is lehet, hogy későn veszik észre, hogy a saját életük rabjává váltak, vagy rosszabb esetben észre sem veszik.
Korábban én is a rohangálós életet éltem, és hajtottam a pénzt meg a sikert, de idővel rájöttem, hogy nem éri meg az egészségem és szellemi képességeim határait feszegetni. Nem éri meg túl sok energiát beletenni valamibe, persze kivételek itt is vannak. Mondjuk arra gondolok, hogy a munkahelyemen nem biztos, hogy ki kell facsarnom magam, viszont az álmaim megvalósításában kifacsarhatom magam, mert saját magamba fektettem az energiát, azt pedig ha jól csináltam, akkor megsokszorozva fog visszatérni hozzám, és máris megvan az az energia, ami feltölt, és hitet adva önmagamban, visz tovább, és kereshetek újabb célokat.

Tehát, ha az emberek néha visszavennének a tempóból és elbeszélgetnének magunkkal, valamint visszatekintenénk, és megnéznék, hogy adott dologba mit tettek bele, és mit kaptak vissza, könnyebb lenne átlátni, hogy fejlődtek-e vagy csak egy helyben topognak a semmiben, és közben szörnyen elfoglaltak.
Az is előfordulhat, hogy olyan sokáig élnek a megfeszített tempóban és lelkiállapotban, hogy szép lassan elfelejtik ellazítani magunkat. Elfelejtik, hogy időnként el kell távolodniuk a hétköznapjaiktól, hogy messzebbről nézve a dolgokat jobban átlássák, és így más szemszögből vizsgálhatják meg, vagy elfoglalják magukat valami mással, hogy teret adhassanak az új gondolatoknak és ötleteknek. Ha valaki mindig feszült és görcsöl, akkor sosem fogja meglátni a dolgokat az igazi valójukban, mert csak egy dologra összpontosít, de a körülötte lévő apró, ám fontos dolgokat nem veszi észre.

Itt jön az arany középút. Ha megtanuljuk egyensúlyban tartani a dolgokat, és kellő időt és figyelmet kapnak a feladataink és a kikapcsolódás és az önmagunkkal való időtöltés, akkor sokkal sikeresebbek lehetünk. Kell, hogy lazíts, mert ez ad teret az új dolgoknak. Tanulj meg lazítani, és sokkal könnyedebben venni az életet.
És, hogy a lazulást ki hol vagy miben találja meg, az már megint egy másik kérdés. Meditálás, zene, masszázs, futás, autóvezetés, relaxálás egy kád illatos forró vízben, olvasás, csendben elmélkedés önmagával, csodákra képes. Mindenki megtalálhatja azt a kikapcsolódási formát, ami hozzá a legközelebb áll, és leginkább kikapcsolja.

Viszont van egy visszatartó erő a lazulás gyakorlását illetően, és ez a bűntudat. Sokan rosszul érzik magukat, ha vágynak egy könyv elolvasására, mert azt gondolják, hogy nem érdemlik meg azt az időt, amit az olvasás által magukra fordítanak. Holott az a feltöltődés, ami ilyenkor éri az embert, ösztönzőleg hat a munkájára, tanulásra, a családjára, és kiegyensúlyozottabbnak fogja magát érezni.

Fektess magadba annyi időt, hogy legalább naponta húsz perc csak a Tiéd legyen, hidd el, megéri!

NoraS