Ami ingyen van, annak nincs értéke

Jó ideje gondolkodom azon, hogy írjak-e az ingyen van, nincs értéke témáról, mert a mi kis társadalmunk nagyon nem szereti, amikor szembesítik különböző dolgokkal, és azonnal támad, vagy megpróbálná kimagyarázni, de leginkább megsértődik. Én viszont szeretem a szembesítést kapni és adni is, mert nevel és segít jobbá, többé válni. Ezek után pedig nem zavar, ha esetleg negatív kritikát kapnék most ezért a cikkemért. Pláne, hogy a téma nem a panaszról szól, hanem a valóságról. 

Többször említettem már Etienne Kala nevét, aki kedves ismerősöm, és életvezetési tanácsadó. A vele készült beszélgetésemet pedig rekord sokan olvasták, tehát érdekes témáról beszélgettünk, én pedig most ezt a szálat szeretném tovább fűzni.

Etiennek minden hónap közepe táján van egy beszélgetős estje a belvárosban egy könyves házban, ami ingyenes, és közel három órában egy egy adott témáról beszélget a vendégeivel. Nagyjából egy éve, amikor csak tehetem elmegyek ezekre az estekre, mert rengeteg új és hasznos dolgot kapok, vagy megerősítéseket, hogy az út, amin járok, jó avagy rossz, és változtatnom kell-e bármin is. Nagyon sok mindent tanultam már tőle, és még több dologban igazolt vissza. Ezeken az előadásokon általában tíz ember van jelen, és nagyon kellemes beszélgetések alakulnak ki. Egymás történeteiből, gondjaiból, no és persze sikereiből sokat tanulunk, és feltöltődve érünk haza, hogy új erővel és tudással éljük a napjainkat.

Szinte minden alkalommal elgondolkodom azon, hogy vajon miért nincs tömve ez a kávézó ezeken az esteken, és miért mindig csak ugyanazok az emberek vesznek részt? Nincs szüksége senkinek az "ingyen" okosságokra, segítségre, ötletre, és persze megoldásra egy egy problémájára? Vagy inkább fizetnek több tízezer forintot egy pszichológusnak, vagy lelki trénernek, alkalmanként, és akár évekig is járnak havi rendszerességgel, de sok eredmény még nem született? Annak van értéke, ha a zöldhasút otthagyja a pszichológus asztalán, hatvan percért, de annak nincs értéke, ha valaki pusztán a tapasztalata és a segítő szándéka által tesz az emberek életének jobbá válása érdekében? 

Több ismerősömet és barátomat hívtam már Etiene előadására, de eddig még senki sem jött velem, vagy az utolsó pillanatban lemondta. Simán előfordul, hogy valami közbejön, nem is erről beszélek, hanem arról, hogy  a lustaság és az érték hiánya mennyire erős.   

A múlt év tavaszán fotós barátnőmmel kitaláltuk, hogy szervezzünk havonta egy hétvégi délutánt, amikor Budapest belvárosában sétálunk, fotózunk és tanulunk egymástól. Nem csak kifejezetten fotósoknak szólt a dolog, hanem azok számára is, akik nem tudnak fotózni, gépük sincs, de egy kellemes séta és kikapcsolódás által feltöltődnek. Mondanom sem kell, hogy még egy alkalommal sem csatlakozott hozzánk senki! Persze, mert ingyenes volt a túra. Ha mondjuk ötezer forintért hirdettem volna meg, biztosan lett volna értéke, és öt-tíz embert össze is ránthattam volna, de engem nem  a pénz motivált, hanem az, hogy adjak. Tapasztalatot, kellemes időtöltést, no és persze élményt. Ahhoz képest, hogy hányan kerestek meg azzal, hogy tanulni szeretnének tőlem fotózást, senki sem kapott az alkalmon, hogy ingyen és bérmentve részt vegyen. Ebben az évben már nem is fogom meghirdetni a szombati sétálós fotózást, ugyanis menet közben átavanzsálódott  csajos nappá, amit  megtartunk a magunk szórakoztatására.

A fotós munkám által pedig annyi példát tudnék felsorolni, hogy egy hétig csak írnék. Nem azért vagyok, vagy akarok lenni bárki ismerőse, barátja, hogy amikor ingyen fotózást akar, akkor előkotor engem az egyik sarokból, és még örüljek is annak, hogy  ingyen dolgozhatok neki. Valahogy még senki sem gondolta végig, hogy több, mint tizenöt évnyi fotózás van mögöttem, a gépeim tudásáról és árairól nem is beszélve. Ha csak kattogtatni kell párat, akkor mért engem hívnának? Csinálja meg ő, ha csak pár kép kell. Ehhez rám nincs szükség. Ha pedig én kellek, a tudásom, tapasztalatom és a gépem profizmusa, akkor fizesd meg, barátom! Tisztelj meg azzal, hogy elismered a munkámat és a tehetségemet, mert nekem ez a munkám, és  a boltban egy mosolyért nem adnak kenyeret. Szerintem senkinek sem esne jó, ha pl. az irodában eltöltött napi munkájáért nem kapna fizetést, hanem csak kedvesen megköszönnék neki, hogy precízen, pontosan, tudása legjavát adva végigdolgozott egy hetet vagy hónapot. Javaslom, hogy a másik ember szemszögéből is érdemes megvizsgálni a dolgokat, talán hamarabb átérezhetővé válna, az ingyen meló értéke. 

Hozzáteszem, nem dolgozom ingyen. Sosem zavart, ha valaki megsértődött, vagy netán ezért megszakadt egy ismeretség, barátság. Az akkor annyit is ért. Kedvezményes vagy baráti áron nagyon szívesen dolgozom, és meg is teszem gyakran, de ingyen nem! Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, nekem pedig tizenöt év után nem kell ingyen munkával bizonygatni, hogy jó vagyok a szakmámban. 

És akkor íme még egy saját példa, ami az elején még fájdalmat is okozott, de mára már ezt is megtanultam fa pofával  kezelni. Ez pedig nem más, mint a könyvem. Korábban írtam már arról, hogy "írj egy könyvet, és megmondja milyen emberek vesznek körül téged". Az az írás sem a csalódás húrjain szólalt meg, hanem sajnos a visszaigazolás volt az üzenete, és csak kevesen értették. Ebbe a könyvbe, és persze a most készülő folytatásába én beletettem minden tudásom, tapasztalatom, időmet és persze anyagi tőkét. Sok, nagyon sok olyan ember volt, aki több éves ismeretségre vagy barátságra hivatkozva konkrétan elvárta, hogy ajándék példányt adjak neki. Nem tettem. Ugyanis, ha valóban az ismerőse vagy a barátja vagyok, akkor meg sem szabadott volna fordulnia a fejében, hogy nem fizet érte. Az pedig egy másik dolog, hogy akinek adtam a könyvemből tisztelet példányt, szinte mindegyiket megbántam, holott nagyon átgondoltam, hogy kinek és miért adom. Egy kezem sok, hogy megszámoljam hányan értékelték a gesztusomat. A legtöbben addig kapartak, míg meg nem kapták, és ahogy a kezükben volt, betették a polcra, és máig sem olvasták el. Majd mindenféle baromságra hivatkozva  a polcon porosodik. Azok az olvasók pedig, akik kifizették a könyvem árát, úgy ölelgették magukhoz, mint ha ők írták volna. Még haza sem értek, de már olvasták, értették, illetve hatalmas értéke volt a számukra.

A pofátlan embereket nagyon jól tudom kezelni, zsigerből. Nekem lenne okom megsértődni, hogy nem értékeli a munkámat és a kitartásomat, hogy megalkottam egy könyvet. De ez bármi másra is igaz, és ez nem csak rólam szól, hanem biztos vagyok benne, hogy rólad is. Nem kell ahhoz fotósnak vagy írónak lenni, hogy ez megtörténjen. Ez mindenkire és bárkire igaz, sajnos! Nem a magam nevében írok most, hanem érted. Azért, hogy képes legyél te is nemet mondani, vagy megkérni az árát annak, amiben te jó vagy. Merj kiállni magadért, akár a főnököd előtt, hogy te többet érsz, mint amennyire ő értékel.

Azok az emberek pedig, akik sokszor kértek már a barátaiktól segítséget, de ők nem segítenek viszont, vagy sosem kérdezik meg, hogy miben lehetnének a segítségükre, vajon végiggondolták már, hogy nem csak kapni, elvárni és kihasználni kell, hanem viszonozni is?  Nem akarok az egyensúlyról papolni, fölösleges lenne, itt arról van szó, hogy ha kapok, akkor adok is, mert ez egyszerűen alap dolog. Ettől vagyunk emberek. De sajnos ma már a legtöbb esetben a kapok! az elvárás. Viszont amikor egyszer csak becsukódik előttük egy ajtó, akkor nem értik, hogy ez miért történik. 

Change your mind! 

További szép napot Neked! Üdv, Kovács Nóra 

Itt tudsz írni nekem: norapicture@gmail.com

Csatlakozz hozzám a FaceBookon: www.facebook.com/norapictures

 

Gazdálkodj okosan az energiákkal – Beszélgetés Ferencz Gabi színésznővel, rádió műsorvezetővel

Azért adtam ezt  a címet, mert kevés olyan fiatal nőt és anyukát ismerek, aki ennyi mindent csináljon, ráadásul jól. Ferencz Gabi, színésznő, szinkron színész, rádiós műsorvezető, aki különböző reklámokban is rendszeresen látható a Tv-ben, és mindemellett két kislány anyukája és feleség, no meg persze háziaszony, és közben mindig jókedvű és mosolyog. 

NS: Miket csinálsz még? 

FG: Amit most kezdek majd, az a tv műsor, és még keresem azt a területet, ahol segíteni tudok az embereknek, a kommunikációban, a kapcsolatokban, az egészségmegőrzősben. Most egy nagyon kedves barátnőmmel azon vagyunk, hogy csináljunk egy ilyen "központot", ahol gyerekeknek drámát, színházat, szülőknek pedig lelki segélyszolgálatot nyújtunk, hogy milyen formában ezen most agyalunk. Néhány éve hiteltanácsadással is foglalkoztam. 

NS: Hogy tudsz ilyen sok mindent összeegyeztetni? Ennyi teendő és elfoglaltság közben biztosan akadnak meglepetések, vagy olyan helyzetek, amikor gyorsan kell dönteni. Nem szokott felborulni a tervezet néha? 

FG: Az egyeztetés az mindig nehéz. Nagy szervezést igényel, és nagyon fontos, hogy van egy olyan társam, a férjem személyében, akivel a nehéz pillanatokat is meg tudjuk oldani. Határidőnapló, számlatömb, és telefon nélkül ki nem teszem a lábam az utcára. Ha mégis, pánikrohamot kapok. Mindig mindent beírok a naptáramba, ha nem ezt tenném néha nem tudnám, mikor és hova kell mennem. A késés számomra nem megengedett, inkább korábban érkezem, mint hogy bárhonnan is elkéssek. A tervezet általában a gyerekek betegsége miatt borulhat fel, mert az az, ami előre nem kiszámítható, ha hívnak az oviból, hogy a gyerek lázas, akkor menni kell érte mese nincs! Ilyenkor van egy kedves hölgy aki kisegít, tehát ő megy érte, és viszi haza. Sokat utazom, sokszor vagyok több napig vidéken, ilyenkor a férjemnek is elég nehéz helytállni. Sokszor kell gyorsan hirtelen döntenem, hogy mit vállalok el, mit mondok le. Ebben a szakmában nem szeretünk visszamondani munkát, mert rögtön pótolnak, és nagyon nehéz visszaküzdeni magad, éppen ezért néha azért van lelkiismeret furdalásom, hogy ha valamit nem tudok elvállalni. Ugyanakkor a szabadúszas előnye is, hogy azt vállalom el, amit szívesen csinálok, és nincsenek úgymond kötelező köreim.

NS: Mindíg ilyen sok dolgot csináltál egyszerre, vagy ez így alakult az évek során? Tény, hogy a sok teendőd között van átfedés is, tehát valahol kiegészitik egymást. 

 FG: Nagy az átfedés valóban kivéve a hitel tanácsadást. Mindig ennyi mindent csináltam, mert az igazság az, hogy így éri meg, egyik kiegészíti a másikat. Viszont ahhoz, hogy mindent az én mércémmel mérve jól csináljak, ahhoz szükség van néha arra, hogy kicsit visszavonuljak, ami nem jelent többet mondjk egy óránál, de az szükséges, hogy az agyam pihenjen. Ha ez nem történik meg, akkor bizony velem is előfordul, hogy ingerült leszek vagy csak egyszerűen nem tudok aludni. Tehát a meditáció sokat segít, ami lehet, hogy egy jó könyv olvasását jelenti, de sokszor ennél többre van szükség.Egy időben jógáztam csak az idő hiánya miatt ez is kimaradt az életemből, pedig az nagyon feltöltött. A másik ami ebben  a szakmában nagyon megy az a krtizálás, vagy inkább úgy foglmaznám könyöklés (remélem érthető)  és persze az irigység. Neki miért sikerült, nekem miért nem, biztos tett érte valamit, ha érted mire gondolok. Ez sokáig zavart, de nagyon, most már ha olyan pillantást látok valamelyik kollégámtól, akkor maximum mosolygok, és azt mondom magamnak, gondoljon amit csak akar. Valóban nagy a versengés, és sajnos sok esetben nem a tehetség és az alkalmasság dönt, hanem inkább az, hogy megmutattad már magad valamelyik kereskedelmi csatorna bármelyik műsorában vagy nem. Ha nem akkor már 30% eséllyel indulsz.

Amiről még szeretnék beszélni, az az utazó színház, mert erről szinte sehol nem beszélnek, ebben az országban csak a kőszínházi lét az elfogadott, vagy inkább azt mondom elismert. valóban vannak olyan utazó társulatok, akik kritkán alúliak, de van néhány, ami bizony több figyelmet érdemelne a szakma által! Arról ne is beszéljünk, hogy ha valaki tehetséges, akkor utazó színház színészeként is ugyan úgy ad a közönségnek, mint egy kőszínházban. Szóval sok minden van, ami leszívja az energiáimat, de pozitív életszemlélettel boldogan csinálok mindnet.

NS: Van különbség a színészet, és a szinkronizálás vagy egy reklámban való szereplés között?  Melyiket szereted a leginkább, persze ha lehet különbséget tenni köztük. 

FG: Mindegyikhez szükséges az exibicionizmus, a könnyedség, és őszinteség ez persze az én meglátásom. Azt gondolom egy színész akkor jó, ha őszinte a játéka, ha elhiszem neki, mert ő is elhiszi, hogy akkor abban a pillanatban egy másik ember, karakter, annak minden tulajdonságával, ez a színpad. A szinkron annyiban különbözik, hogy ott csak a hangunkkal tudunk játszani, és egy másik színész játékával kell azonosulni, nem könnyű szakma, jó ritmusérzék kell hozzá. Nézed a filmet, olvasod a szöveget, hallod az eredeti hangot fülesben, és közben jó helyre, jókor rámondod a szöveget. A reklámra azt mondanám, hogy minimál játék kell, akár a filmekhez is. Színpadon mindent "nagyban" kell, de a kamera nem bírja el a nagy mozdulatkat a túlzott mimikát,a mesterkéltséget, ott mindent "kicsiben" kell játszani. A szakma egy jó mondása: " kevesebb, több!" Mindegyiket szeretem, bár az utóbbi időben jobban vonz a film.

NS: Film? Mint szereplő vagy rendező? Mit látsz a filmben, ami ennyire vonz? 

FG: Bármelyik oldalon nagy örömmel lennék! A rendezést még nem próbáltam, de mivel sok színész adja rendezésre a fejét lehet, hogy egyszer én is. Ki tudja?  Szeretem sok mindenben kipróbálni magam, jelen pillanatban inkább színészként. Azért,  mert egy filmben sokkal nagyobb mélységeket megélhet a színész. Egy karakternek rengeteg oldalát megmutathatja, és nem utolsó sorban ott akkor, abban a pillanatban kell megtörténnie a dolgoknak,  akkor kell ott lenni az érzelmekenk, hiszen nincs egy hónapos próba időszak, mint a színházban, ahol kidolgozhatsz egy figurát, éppen ezért nagy kihívás és engem a kihívások éltetnek.

NS: Januárban lehetőséged volt világot látni, feltöltődni, és kiphenni magad. Minden utazás megváltoztatja egy kicsit az embert, Te is vátoztál?  

FG: Igen, változtam úgy érzem. Könnyedebb lettem. Az, hogy rengeteg új embert megismertem, és betekinthettem egy másik ország életébe, ez sok pluszt adott. Nem életem első utazása volt természetesen, de az, hogy Amerika egy másik világ, ez tényleg tapasztalható ha az ember arra jár. A válság ellenére is érezni ott, hogy mit jelent a jóléti társadalom. Ezen túl az ember bárhova megy ha nyitott szemmel füllel jár, akkor nagyon sokat tanulhat, fontos hogy kíváncsiak maradjunk. Mivel egyedül utaztam így több időm jutott magamra, és kicsit átértékelhettem mindent! 

NS: És végül, ám nem utolsó sorban a rádió, ami nagyon Te vagy!

FG: A rádia az egy nagy szerelem az életemben, vêgzettsegemet tekintve, van egy televizios müsorvezetői kepesitesem is. Éppen azert végeztem el, mert mindíg is érdekelt ez a szakma. Én egy nagyon kíváncsi ember vagyok, és ezt itt tudom kamatoztatni. Nagyon érdekelnek az emeberek, a sorsok, életek, éppen ezért egyre inkább közeledek a szakma felé. Jó segiteni  az emebereknek, jó olyat csinálni, ami az embereket érdekli. „A bulvár soha nem vonzott, sőt inkább taszított, értéktelen szenzáció hajhászásnak tartom. Ez az ami nem érdekel, viszont értéket, minőséget adni, az sokkal inkabb ösztonöz.” Ferencz Gabi 

NoraS

A Juventus Rádió- Budapesti arcok című műsorának vendége voltam

Kovács Anett Nóra, író

 Nagyon sikeres volt a munkájában, keresett fotósként az összes jeles eseményen részt vett és élvezte is az életét.

Egy idő után azonban belefáradt az egészbe és váltott. Az ingatlanpiacon is jól megállta a helyét, de itt is kiégett, vagy ahogy ő mondja tele lett a pohár.

Itt hagyott mindent, tollat ragadott és először csak terápiás jelleggel de megpróbálta kiírni magából, ami bántotta, amiből elege lett. A történet végéhez érve azonban kiderült, hogy talán mások is meríthetnek belőle. Hiszen az ami vele megtörtént jó esetben mindenki életébe beköszönt: ez pedig az a krízis, ami fájdalmasnak tűnik ugyan, mégis elengedhetetlen kelléke fejlődésünknek.

A Nóra című könyvben az Ő élettörténetén keresztül visszaköszönhetnek személyes gondolataink, problémáink és arra is megtanít, hogyan jussunk el odáig, merjünk és tudjunk nevetni magunkon.

( Fehér Mariann, Juventus rádió) 

A műsor az alábbi linken hallgatható:  http://juventus.hu/?uid=122

Keress engem itt: https://www.facebook.com/norapictures

És itt is  https://www.facebook.com/Eletpark

NoraS

Belső egyensúly- Beszélgetés Etienne Kala, életvezetési tanácsadóval

Több, mint egy évvel ezelőtt jártam először a  Minőségi  Élet Klub - Beszélgető esten,( Bp. Károly Krt. – Alexandra Könyvesház- Alexandra Café) azóta pedig, amikor időm engedi, részese vagyok az esteknek, mert a beszélgetések sok dologban megerősítenek, vagy visszaigazolnak, és persze sok új és  hasznos információval és okossággal leszek gazdagabb.  Minden estének van egy témája, és mivel a beszélgetések interaktívak, nagyon kellemes a hangulat, és  több oldalról megközelített vélemények valamint tapasztalatok cserélnek gazdát az este végére. 

Most pedig egy kicsit másként beszélgetek Etinnel. A munkájára voltam kíváncsi, és azokra az emberekre, akik az Ő segítsége által szeretnének változtatni életükön,  és megtalálni a belső egyensúlyukat.

A figyelemről kezdtünk el azonnal beszélgetni, és annak hiányáról. 

EK: Az emberek többsége figyelem hiányban szenved, és ezt a figyelmet meg kell, hogy szerezzék. Ők azok az emberek, akik mindig panaszkodnak, és mindenre megvan a kifogásuk, is, vagyis arra van meg a kifogásuk, hogyan ne változtassanak a körülményeiken, gondolkodásukon, hozzáállásukon.  A figyelemhiányos ember mindig talál valakit, akinek panaszkodhat, mert energiára van szüksége, és ezt másoktól szerzi be.  Ám a beszerzett energia arra kell neki, hogy ezt az állapotot fenntartsa, és tovább tudjon panaszkodni. Az ilyen emberek valójában nem is akarnak változtatni, mert aki változtatni akar, nem panaszkodik, hanem teszi a dolgát. 

Figyelemre vágynak, mert hogy figyelem hiányosak. Azért figyelem hiányos, mert nincs meg a belső egyensúly, és harmónia. Így egy energia hiányos állapotban van.  Azzal, hogy ő panaszkodik, valakinek a figyelmét megszerzi, mert ez a figyelem, energia, és ettől    töltődik. Olyan, mint amikor egy növényt locsolnak. És arról szól a dolog, hogy ő nem is akar változtatni, mert a panasz az nem arról szól, hogy ő bármit is változtatni akar. Azok az emberek, akik változtatni akarnak, nagyon ritkán panaszkodnak.

Tetszik, nem tetszik? Ok, akkor milyen irányba induljak el? Kitalálja magának, és elkezd járni ezen az úton. És nem foglalkozik azzal a részével, hogy mi lesz? 

NS: Te meg szoktad beszélni másokkal  a gondjaidat? 

EK: Már nem mondom el.  Én bárkivel tudok őszintén beszélni, de a kommunikációban szintek vannak, amit mondok, az őszinte és igaz, viszont nem mindenkinek ugyanolyan mélységig mondom el.  Jelen életemben van  két olyan ember, akikkel bármilyen dolgot, bármilyen mélységig megbeszélek, de abban meg nincs panasz, mert igazából nincs rá ok. Helyzetek vannak és nézetek, valamin felül kell kerekedni, van, amit fel kell oldani, át kell jutni rajta, meg kell tanulni. De igazából nincs olyan típusú ok, ami miatt érdemes lenne szomorkodni.   

NS: Azt mondod, hogy az az ember, aki mindig csak panaszkodik és keresi a kifogásokat, tulajdonképpen élvezi azt, amiben van?  

 EK: Igen.  De ez nem tudatos a részükről.

NS: Rá lehet döbbenteni az ilyen embert dolgokra? 

EK: Nem tudom, hogy rá kell-e döbbenteni.

Nem véletlen az, hogy csak személyesen vagyok hajlandó foglalkozni az emberekkel, konzultáción.  Amikor eljön hozzám valaki, mindig az az első kérdésem, hogy miért jött?  Ő jött valamiért, ami nekem van, és én ezt a valamit odaadom neki. Mindenki ugyanannyit fizet, de senki sem ugyanannyit visz haza. Üres vagy félig üres kannával érkezik, hogy legyen mibe tölteni, vagy fullon van. 

NS: Aki eljut odáig, hogy időben meg is jelenik a megbeszélt időpontra hozzád, minden esetben tudsz segíteni neki? 

EK: Ma már egyre nagyobb arányban igen. De akad olyan is, akinek nem. Ez viszont jelenti azt is, hogy nem él vagy nem akar élni a lehetőséggel. Akkor ő menjen, és élje az életét úgy, ahogy akarja. Nem feltétlenül értek egyet vele, de elfogadom a dolgot. Majd ő tanul abból. Ezek a varga betűk. Előbb utóbb ő is ugyanoda fog eljutni, csak addig megtesz baromi nagy varga betűt, és közben egy csomó fájdalmat -örömöt is persze – meg fog kapni. Az út közbeni megtapasztalásai pedig megrángatják.  A legtöbb ember a  saját hibájából tanul, ami tudatosságot és jelenlétet igényel.  Nem mindegy, hogy ott vagyok valahol, vagy csak ott vagyok valahol.  Négy éve csinálom ezt, és úgy a közepe táján volt két ember, akik tulajdonképpen azért jöttek hozzám, mert vitatkozni akartak velem.  Ennek semmi értelme.  Az így szerzett pénz engem se boldogít, mert nem élvezettel jött hozzám.

Az életben vannak lehetőség ablakok – én így nevezem őket – és te vagy belépsz, és megtapasztalod, hogy mi van ott, vagy nem lépsz be. És ha nem lépsz be, akkor az később már nem lesz ugyanaz., mert egy halom tényező meg fog időközben változni.  Sem én, sem ő, sem a szituáció, megváltozott a csillag állás is, semmi nem lehet már ugyanaz.

Nem arról szól, hogy fizetsz-e vagy sem, mert sok emberrel beszélgetek, aki adott esetben hasznos információt kapott, és nem fizetett érte, hanem róla szól. Tiszteli a felismerést.  Minél inkább tiszteli, annál nagyobb hasznára válik, minél inkább hasznára válik, annál nagyobb sikerélményei lesznek. És ez csak úgy elképzelhető, ha ő hasznosnak gondolja.  Ha én értékesebbnek érzem, mint ő, akkor semmi értelme. Fordítva kell lennie. Nincs értelme az idő vesztegetésnek. 

Roppantmód megszűröm azt, hogy kivel foglalkozom, és kivel nem. Már nem is jut el hozzám olyan ember, aki nem kell, hogy eljusson. Ez egy belső szűrő, és ezt a castingot az Univerzum elvégzi valahogy.  Az jut el oda, akinek ott kell lennie.  Nem tudok panaszkodni a tanítványaimra.

Mindig az az első kérdés, hogy – Miért jöttél?  

 

NS: És mindig tudnak rá válaszolni? 

EK:  Az emberek többségének van elképzelése, hogy miért jött. Aki azt mondja, hogy nem tudja, az is tudja, hogy miért jött, csak maximum nem akarja megmondani. Vagy nem tudatos, vagy nem akarja megmondani. De nincs jelentősége, mert nem azt mondja ki úgysem, ami az igazi ok. Nem látja.  De amikor ezt megkérdezem tőle, akkor benne energetikailag megjelenik egy kép. Ez a kép átjön hozzám. Én tudom, hogy ő miért jött, akkor is ha elmondja, és akkor is ha nem mondja. A kérdés elindított valamit benne, és ezt a valamit lehet érzékelni, le lehet tapogatni. 

Meghallgatom a problémáját, és utána közlöm, hogy ez engem nem érdekel, és javaslom, hogy őt se érdekelje, mert nincs jelentősége.  Soha nem azért jön amit mond, vagy amit gondol. 

Látnod kell az életedben a fejlődést, ha ezt nem látod, önáltatásban vagy. 

Van egy fiú, aki járt hozzám. Azért jött, mert a barátnőjének az volt a problémája vele, hogy a fiú sosincs jelen, amikor ők együtt vannak. Akkor is a munkájával  foglalkozik. Fizikailag ott van, de egyébként nem. És megtanulta különválasztani a munkát  a magánélettől.  Amikor valakivel leülök beszélgetni, megszűnik minden más, mert vele vagyok. 

A srác miután megtanulta különválasztani a dolgokat, elkezdett randizgatni, és rákattantak a nők, mert korábban nem kaptak ekkora figyelmet senkitől.  Furcsa az embereknek, hogy nem akarják őket átverni, nincs a háttérben semmi, ő csak ott van és figyel, és engedi lenni a dolgokat. Akinek drága a tudás költsége, nem számol a tudatlanság költségeivel. Időnként vannak olyan megértések, amikről én konkrétan tudom, hogy hány forintba kerültek. Mennyit fizettem érte. És itt nem az elmaradt haszonról beszélek, hanem csak a veszteségről. 

„Minden onnan indul el, hogy honnan szemléled  a világot.  Ha másképp tudod szemlélni, akkor más lehetőségeket teremtesz, és azokkal a lehetőségekkel másképp élsz.” Etienne Kala 

NoraS