Saját bloglista

  • Energiák - Az emberek folyamatosan változnak. Vannak, akik ezeket a változásokat látják és érzik, és vannak, akik nem. Biztosan hallottad már sok embertől, hogy én az...
    3 éve

2014. május 4., vasárnap

Szerelem

Néhány évvel ezelőtt nekem még a szó leírása is nehézségbe ütközött, aztán elkezdtem tagadni a szerelmet, de már akkor is tudtam, hogy miért beszélek róla másként, mint mások.

Eltelt mondjuk három év, és ma már simán kimondom, hogy a szerelem létezik, de ezalatt az idő alatt az is kiderült, hogy jól vélekedtem, amikor azt mondtam, hogy vannak kis szerelmek, és van a nagybetűs, csak ezt nagyon kevesen élik, élhetik meg, de csak azért, mert nem hisznek benne!  Azt a véleményemet most is tartom, hogy sajnos az emberek többsége megelégszik azzal, ha az évek során néhány alkalommal, néhány másodpercre vagy percre szerelmes. Valahogy nem tudják elképzelni, hogy ez az érzés a nap huszonnégy órájában is áthathatja őket, és nem hinnék el, hogy megérdemlik a legjobbat és legszebbet. Megelégszenek az elégségessel, vagy a kielégítővel, de a kielégítő dolgok nem lehetnek hosszútávon elegendőek, ennél sokkal több kell egy boldog, őszinte, inspiráló, biztonságot adó kapcsolathoz. Mintha bűntudat lenne bennük, pedig ettől a mély érzelemtengertől leszünk olyanok, mintha húsz centivel a föld fölött járnánk. Erről írtam pár nappal ezelőtt, hogy ez az a látvány és hangulat, amit a környezetünk rosszul visel, és elkezd támadni. Olyan, mintha nem kapnánk engedélyt a boldogságra tőlük, de ezt tovább nem akarom ragozni.

Kettéválasztanám ezen a ponton a szerelmet. Akik csak pillanatokra tudnak szerelmesek lenni, mégis évek óta élnek együtt, azok vagy sosem voltak oda egymásért igazán, vagy lettek volna, csak nem mertek azok lenni. Féltek! Féltek attól, hogy túl sokat adnának magukból és sebezhetőkké válnának. Csak, mint tudjuk a védekező álláspont hosszútávon felőröl, mert mire érett felnőtté válik az ember, ki kell mondania magának azt, hogy boldogtalan. Lehet, hogy kapcsolatban él, de magányos.

No, és van a szerelemnek egy napos oldala is, te láttad már?

Néhány héttel ezelőtt megismertem egy házaspárt, akik a szüleim korabeliek. Talán megengedik nekem, hogy néhány szóban visszaadjam most a beszélgetéseink egy szeletét. Negyvenhárom évnyi házasság után olyan édesek együtt, mintha most élnék a mézesheteiket. Mindkettőnek megvan a saját munkája, hobbija, kikapcsolódása, és akár hóbortja is, amiket a másik elfogad, támogat és értékel. Sok házaspárt láttam már, de ők mások, őket jó nézni és hallgatni. Miután kimoziztam magam általuk, megkérdeztem, hogy mi a titok? Mitől van az, hogy ennyi év után nem a megszokottságot és összeérlelődést látom rajtuk, hanem valami olyan kimondhatatlanul és megfogalmazhatatlanul erős köteléket, cinkosságot, figyelmet, kedvességet, barátságot, aminek a létezésében én mindig hittem, csak úgy éreztem, hogy ezzel a hitemmel egyedül vagyok.


Nagyon sokszor megkaptam már azt a mondatot, hogy adjam lejjebb az igényeimet, mert nem fogok férjet találni. (Soha nem is akartam férjet találni) Nincs tökéletes ember, el kell fogadni a másik sok hibáját és ezzel együtt élni. (Szerintem ez is baromság, mert igenis létezik tökéletes ember, ez csak hit vagy hitetlenség kérdése) Ki futsz az időből, és nem lesz gyereked. (Nem azért akarok gyereket, ha egyáltalán akarok, mert a társadalom elvárja, hogy neveljek, és rossz ember vagyok, mert még nem áldoztam fel magam, és nem váltam anyává)

Mindig abban hittem, amit most Terike és Imre bácsi képvisel. Ők hittek a szerelemben, és ma is hiszenk, ezért máig szerelemben élnek. Terike azt mondja, ahol valaha volt igazi, mély, őszinte szerelem, az nem tud az idő múlásával átalakulni „csak” szeretetté, mert ha a szerelem igazi, akkor az is marad. No, hányan húzzák most fel a szemöldöküket, hogy ez baromság? És hányan dőlnek most hátra a székben, mély levegőt véve, és mosolyogva azt gondolva, hogy így van! A szerelem áldás. Akad olyan ember, akinek megadatik, hogy korán rátaláljon az igazi társ. Terike ilyen, ő hatévesen ismerte meg Imre bácsit, és szinte együtt nőttek fel. Ez most tündérmesének hangzik, és a zord világban élve ez egy szürreális történet. Az a baj, hogy az emberek teszik a szerelmet és annak tartósságát szürreálissá. Ha hiszed, hogy megérdemled a legjobbat, és el is várod, akkor meg fogod kapni, ha pedig abban hiszel, hogy a boldogság csak percekre jár neked, akkor ezt fogod kapni.


Nem mindenki olyan szerencsés, mint Terike és Imre bácsi, hogy gyerekként megismerhették egymást. A többségünk sokat tapasztal és állja a pofonokat, nagy csalódásokat, pillanatnyi jó élményeket, de közben mindig tudja a lelke mélyén, hogy egyik eddigi partner sem volt az igazi, mert az igazit az ember azonnal fel fogja ismerni. Ha van türelmed kivárni a másik feledet, akkor meg fogod kapni. Lehet, hogy sokára, de megkapod a kitartásod gyümölcseként, és a hátralévő életedben úgy élhetsz, mint Terike és Imre bácsi.

A többiek pedig bele fognak süppedni egy látszólagos kapcsolatba, házasságba és bonyodalmakba, de mindig csak keresni fogják önmagukat, nem pedig megtalálni.

NoraS






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése