Karácsony vagy a Szeretet Ünnepe?

Néhány évvel ezelőtt ez a két szó nekem egy és ugyanazt jelentette. Három nap, amit a családunkkal töltünk, eszünk, iszunk, fát állítunk, ajándékot adunk és kapunk. Filmet nézünk, olvasunk, de valahogy már várjuk azt is, hogy vége legyen, és kezdődjön az új év egy tiszta, új  lappal. A karácsony és a szeretet ünnepe mára mintha teljesen elkülönült volna egymástól, olyan mintha egymás teljes ellentétei lennének. 

A karácsony, ahogy én látom és tapasztalom, a pénzről, a kirakatról, a túllicitálásról szól, a dugig lévő Plázákról, ahova egyébként sem szeretek járni, nem hogy az ünnepek környékén.  Árleszállítások garmada, idióta agyoncsépelt karácsonyi dalok, amik hallatán inkább forog már a gyomrunk, mint hogy átszellemülve a karácsony hangulatában keresgessünk boltról boltra járva, csodás ajándékokat vásárolgatva, mosolyogva és boldogan. Na, ez az, amit sehol és szinte senkin sem látunk, lassan már egy karácsonyi kirakodó vásárban sem, ahol még forralt bort is iszogathatunk, tehát bódít. Ez a fajta ünneplés  nem az én világom. Szomorú vagyok, hogy  a pénzről szól ez az ünnep, amikor a szeretetről kellene.  

A szeretet ünnepe arról szól, hogy napokkal korábban bevásárolunk, hogy elkerüljük a tömeget a boltokban, de mivel valami  úgyis kimarad, hát csak be kell térni a tömegbe, és ilyenkor a sorban állás közben jó kis családi sztorikat és képeket láthatunk és hallhatunk. Ezekért az elcsípett negatív tapasztalatokért ( tülekedés, egymásnak beszólogatás, idegesség, feszültség, harag ) mondom, hogy a karácsonyi készülődésnek semmi köze a szeretethez.

A Szeretet Ünnepe a sütésről, főzésről, iszogatásról szól, és mire eljön a Szenteste, igazi meleg, meghitt hangulat költözik a lakásba, és  a friss fenyő illata átjárja az otthon melegét.  Nem aggatom tele a lakást mindenféle vacakkal, de apró szépségekről gondoskodom.  Nekem a kevesebb mindig több. 

Az új  divat szó a válság. Szerintem pedig nincs is válság, sokkal inkább változás van.  Egy változás, ami szép lassan rávezeti az embereket arra, hogy a Szeretet Ünnepe ne a pénzről szóljon, hanem a szeretetről.  Nem attól lesz igazi az ünnep, ha tele van a fa alja ajándékokkal.  Azokat elfelejtjük. Az élmények viszont mindig élni fognak bennünk.  Élmény egy csomag finom kávé, amit hetekig ihatunk, tehát meghosszabbítjuk vele  az ünnepet. Egy finom bonbon vagy ital emeli az esték fényét és hangulatát, és egy kellemes beszélgetés méltó partnerei.  Egy színház, koncertjegy, könyv, zenei CD  vagy mozijegy maradandó élmény, ami sokkal inkább fog kötődni a karácsonyhoz, mint egy szép kék kötött pulóver, vagy egy olajsütő,  hiszen ezeket év közben úgyis megvesszük. 

A Szeretet Ünnepén egyáltalán nem biztos, hogy karácsonyi dalokat akarok hallgatni. Az is lehet, hogy nekem vannak olyan dalaim, zenéim, amelyek  témájának  semmi köze a  karácsonyhoz, mégis lehet, hogy nekem ezektől a daloktól lesz ünnepi és szeretet teljes hangulatom. Azt gondolom, hogy felnőtt korára már mindenki vagy minden család kialakította a saját rituáléját – és remélem is, hogy így van – erre az alkalomra, és tulajdonképpen ezekben az apróságokban rejlik a Szeretet Ünnepének az üzenete.

A Szeretet Ünnepére az egyik legszebb ajándék az, amit magunk készítünk. Nem kell, hogy mindenki kreatív legyen, mert egy több fogásos, apró adagokból álló menüsor már önmagában is nagy ajándék. A szépen megterített asztal, tányérok, evőeszközök, poharak, gyertyák, szalvéták és a kis csengettyű teszi az ünnepet igazán meghitté   Amikor főzünk, szívünket, lelkünket beletesszük, már aki szeret egyáltalán vagy tud főzni. A főzés örömét nehéz leírni, de mindenki átélheti, ha készít valami finomságot, a dicséret pedig akkor sem fog elmaradni, ha csapnivalóan rosszul sikerült az étel, mert ebben a szándék a fontos,  a gondoskodás és a  figyelmesség.  Amíg készítem az ételeket, addig azokra gondolok, akikkel együtt fogom elkölteni, szeretettel fűszerezem meg az ételeket.  Gondosan válogatom az alapanyagokat, a fűszereket, és élvezem amit csinálok. 

A szeretteimnek való vásárlást  már rég óta  nem viszem túlzásba, de legyen jelzés értéke.  A többi ajándék, pedig apró finomságok, amik ínyencségeikkel kiegészítik az ünnepi menüt, vagy felfrissülést jelent az ízek kavalkádjában, vagy emléket idéz fel egy közös programról. Ez egy önző ajándékozás a részemről, mert így sok apró ajándékkal, nagyon sok mosolyt tudok csalni az arcokra. 

Te idén kevesebbet költesz karácsonykor mint tavaly? Remélem, hogy igen, és nem azért mert nincs rá pénz, hanem azért, mert fölösleges.

Ha bármelyik évben megkérdeztem a környezetemben bárkit, hogy mit kapott karácsonyra, mindenki elkezdett tárgyakat sorolni. Senki sem mondta azt, hogy törődést és sok sok szeretetet kaptam. Nem a tárgyak fejezik ki, hogy mennyre vagyunk fontosak másoknak, pénzért nem lehet nyugalmat, egészséget és főleg szeretet vásárolni.  Igazi karácsonyi hangulat akkor lesz körülöttünk, ha megváltoztatjuk az ünnephez való hozzáállásunkat és kinyitjuk a szeretet ajtaját a szívünkben. 

Azt kívánom, hogy ez a két szó ismét fonódjon össze, jó erősen, és legyen sok boldog szeretetről szóló ünnepünk, amit karácsonynak hívhatunk! 

NoraS

Nézz be hozzám itt is: https://www.facebook.com/norapictures/

Masszázs

Amikor a vállam fájdalma eljutott arra a pontra, hogy nem tudtam tovább elviselni, de időpontot sem akartam egyeztetni a műtétre, eszembe jutott, hogy egy megoldása lehet a gyógyulásomnak, az pedig egy remek gyógymasszőr. Vagy ő vagy szike. Tudtam, hogy pokoli fájdalommal fog járni az első kezelés, de nem volt más választásom. Mivel Budapesten nem akartam egy alkalomért több, mint tízezer forintot fizetni, és apukámnak van egy barátja, aki kiváló gyógymasszőr, összeszedtem minden energiámat, és irány Veszprém. Mire hazaértem már megvolt az időpontom is, mehettem azonnal. ( Réthy Ottó, Veszprém: ottomasszazs@chello.hu) Nem akarom ecsetelni, hogy azt a másfél órát hogy üvöltöttem végig, és remegve zokogtam a fájdalomtól, mert nem ez a lényeg, elmúlt, és az én kínom volt. Sokkal inkább arról az oldaláról szeretném megközelíteni a dolgot, hogy a masszázs csodákra képes. Az első alkalommal az asztalra sem tudtam rendesen felfeküdni, mert a jobb kezem annyira merev volt, hogy képtelen voltam letenni magam mellé. Na és ehhez kell a jó szakember, aki képes figyelmen kívül hagyni a fájdalmamat, ő csak teszi a dolgát. Tökéletesen érzi, hogy hol vannak a gócpontok, és már „támadja” is őket. Fura, hogy pont én, aki ismerem a masszázs jótékony hatásait, és imádom is, valahogy elhanyagoltam az utóbbi időben, és meg is lett az eredménye. Most pedig kamatosan kell engem rendbe tenni. A második alkalmat már sokkal jobban bírtam, és a meszes részek töredeztek, az izmok pedig engedelmeskedtek. A harmadik alkalom után már képes voltam egyedül hajat mosni és megszárítani, óriási érzés volt, hogy látványosan javulok, és kezdek újra a régi lenni. A negyedik masszázs után fel tudtam emelni a kezemet egészen magasra, fájdalom nélkül, aztán pedig kértem a kocsi kulcsot, hogy tudok már vezetni, és ez kell nekem, hogy teljes értékűnek érezzem magam újra.  Öt alkalom elég volt ahhoz, hogy minden fájdalmam elmúljon, és szinte nyoma sem volt az egy héttel korábbi fizikai és lelki fájdalmaimnak. Megleptem a masszőrt is, hogy egy hét alatt ilyen látványosan gyógyulok.   Van néhány remek masszőr barátom és ismerősöm, de mostanában valahogy elfújta őket a szél, szerte szét...., és így az ország különböző részein gyógyítanak, tehát egy kicsit menni kell utánuk, de megéri. Ismét mondom, hogy a betegségem csak egy „jó alkalom” arra, hogy tollat ragadjak, és arra buzdítsak mindenkit, hogy legalább havonta egyszer vegyen igénybe egy masszázst. Tudom, hogy ennek anyagi vonzatai is vannak, de biztosan mindenki tud találni a környezetében olyan masszőrt, aki nem csillagos égi árakon dolgozik, hanem kifizethető a tarifája. Kicsit utána néztem a masszázs történetének, mert nem véletlen, hogy milyen régóta tudunk a létezéséről, és jótékony hatásairól, mégis sokan úgy érzik, hogy csak a kiváltságosok vehetik igénybe. Sokkal több betegség megelőzhető lenne, ha időnként stressz mentesítenénk és méregtelenítenénk magunkat egy masszázs által.    A masszázs eredete és története:

„A masszázs a legrégebbi gyógyeljárások közzé tartozik. Nem tudjuk, ki volt az első, aki alkalmazta, de feltételezhetően az emberek ösztönösen kezdték el először önmagukon, majd egymáson gyakorolni. Amikor megfájdul valamink, ösztönösen is odakapunk, dörzsölni, simogatni, nyomkodni kezdjük. Ezek a mozdulatok tekinthetők a masszázs alapjának, mely gyógyító hatásának és erejének felismerése után elindult hódító útjára. Kr. E. 4000 körül vette kezdetét az írásjelek használata, ettől kezdve rendelkezünk információkkal róla. Elnevezésének eredetét nem ismerjük pontosan, de származhat a görög massein (dörzsölni, gyúrni), a francia massage, a héber mases, az arab mass (kézzel simogatni, nyomni) szavakból egyaránt. A fennmaradt írásos dokumentumokból láthatjuk, hogy fejlődése folyamatos volt a történelem során, kihatással volt rá a gyarapodó tapasztalatok, valamint az orvosi és egészségügyi felfedezések egyaránt. Ie. 1800 táján keletkezett az ajurvédikus kezelési mód, mely gyógykezelések elmaradhatatlan részét képezi a masszázs. Simították, nyomkodták, gyúrták a testet. Az arcon kezdték, a törzsön folytatták, majd a végtagokkal fejezték be. A végtagokon a széli részek felé végezték a műveleteket, mintha ki akarták volna nyomni a gonoszt a testből. Hippokratész (ie. 460-377) az ókor legnagyobb orvosa, Herodikosz-tól (ie. 482-347) tanulta a masszázs módszereit, és az Officina Medici c. munkájában ír a masszázs élettani hatásairól. Krónikus betegeknek mozgást, gyógyfürdőt és masszázst javasolt. Ekkor még a mozgás, messze megelőzte fontosságban az egyéb kezeléseket. Ő ismerte először legfőbb ellenjavallatát, mely szerint lázas beteget masszírozni nem szabad. Mátyás király (1443 - 1490) udvarában ún. dögönyözők végeztek masszázshoz hasonló módszeres gyakorlatokat. A török megszállás idején terjedt el a fürdő kultúra, és vele együtt a masszázs gyakorlata is. A fürdőmesterek folytatták tovább művelését, majd német – osztrák behatásra nálunk is tudományos szintre emelték e kezelési módszert. Hatása a pszichére Egyes technikák nem csupán a mozgásszervi betegségek esetén, hanem mentális értelemben is hathatós segítséget nyújthatnak. A lágy masszázsfogások megnyugtatják az idegeket, szabaddá teszi a légzést, oldja a feszültségeket , segítenek az ellazulásban. Előfordulhat, hogy masszázs közben a páciens egyszerűen álomba merül Ez is a test, a lélek és az elme mély ellazulásának jele. Hatása az izmokra és ízületekre A masszázs hatására a megfeszült ellazulnak (detonizálás), az ernyedt izomzat pedig újult erőre kap, helyreállhat a normál izomfeszesség. Intenzív testmozgás után az anyagcsere során termelődő tejsav lerakódik az izomszövetekben, ami izomlázat, izomgörcsöket eredményezhet. A masszázs elősegíti a tejsav eloszlását és kiürülését a fáradt izomzatból, ezáltal enyhíti a fájdalom és fáradtságérzetet. A sportolók verseny előtti felkészítése során alkalmazott masszázs segít a fáradtság csökkentésében, javítja az izomtónust, fokozza az izom rugalmasságát és az összehúzódás erejét növelve, erősíti az izmokat. Hatása a szervekre A masszázs belső szerveink működésére is hatással van. Ez abból adódik, hogy belső szerveink kapcsolatban állnak bőrünk bizonyos zónáival, és köztük reflexszerű (automatikus) reakciók léphetnek fel. A bőr ilyen jellegű zónáinak célirányos masszírozásával befolyásolhatjuk egyes szerveink, mint például a vese, a máj vagy a szív működési zavarait. ezen az elven alapul a láb reflexzónáinak masszírozása, valamint a kötőszöveti masszázs."

Forrás: http://drmassage.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=169&Itemid=275

Nos a sok okos és hasznos információ után javaslom, hogy adj magadnak  időt és lehetőséget arra, hogy többet foglalkozz magaddal és a testeddel, mert meg fogja ezt hálálni a szervezeted és a lelked is.  A testünk időnként kiköveteli magának a gondoskodást és figyelmet, ha tetszik ha nem. Az én gyógyulási folyamatom is csak a felénél tart, és vannak mosolyogós oldalai, mint pl. az, hogy receptre kaptam a legutóbbi kontrollon mindenféle SZTK- kezelést, majd beutalót uszodába, és gyógyfürdőbe, tehát úgy fogom fel, hogy jó kis programjaim lesznek, amik által megint lesz mikről írnom. Folyamatos karbantartást fognak kapni a csontjaim, izmaim, idevégződéseim, és a lelkivilágom.   

A sztori nem éppen napfényes oldala pedig az, hogy van egy mozgásterápia, amivel kapcsolatban ezer éve fenntartásaim vannak,- holott ennek a nagyszerűségével is tisztában vagyok- de sehogy sem tudtam megbarátkozni vele, bármennyire is próbáltam. Mindig érezhető volt bennem egy óriási feszültség vele kapcsolatban, oly annyira, hogy  a szót sem fogom leírni. Előbb erőt gyűjtök, hogy egy lépést is tudjak tenni a dolog feltérképezése és megismerése felé, aztán ha képes leszek néhány órát végigcsinálni anélkül, hogy felpattanjak és kirohanjak a teremből, akkor leírom, hogy mekkora harcot vívtam magammal, hogy megszabaduljak egy újabb elvemtől, és megtaláljam azt a részét ennek a mozgásnak és légzésnek, amivel tökéletesen tudok azonosulni, és még élvezem is. Nagy meccs lesz, de állok elébe.

NoraS

Na, mit?

Bő három hétig tartott a vállam miatti kényszer pihenőm, és ezalatt sok ötletem lett, hogy mikről szeretnék vagy kellene írnom, skicceket gyártottam, de valahogy mindegyik kicsit erősebb stílusú lenne még a megszokottnál is, és elég depressziós cikksorozataim lennének, aminek pedig semmi alapja, csak mint tudjuk erősen realista vagyok. Így most azon agyalok, hogy valami mosolygós témát válasszak, vagy mosolygós oldaláról közelítsek meg valamit, mert az éremnek mindig vannak mosolygós oldalai is, csak meg kell látni, és tudom jól, hogy ez néha pokoli nehéz, de ha észre bírtad venni, és elfogadod, és átadod megad az érzésnek, még valami jó is kisülhet a dologból.  És most fogok belefutni abba, hogy ezt csak én értem?!  Majd kiderül..... 

Sok mindenre jó egy néhány hétig tartó betegség, mert elvesz tőled lehetőségeket, amik létével és jelentőségével tökéletesen tisztában vagy, ám hiányuk egy időre sok dologra rávilágít. Ezekről majd adott témákhoz kapcsolódóan fogok írni, de túlzásba nem vinném, mert a tanítás a lényeg, nem pedig az elmúlóban lévő betegség, mert az csak tünet, és amíg gyógyulsz, és rehabra kényszerültél, hogy elvonja a figyelmedet és csak magaddal kelljen foglalkozni, küld olyan üzeneteket, amik meghallása és feldolgozása időt igényel. Na, ez a betegség. 

Amikor nagyjából használható állapotba kerültem, és a további kezeléseim is megkapták az időpontjukat ( gyógytorna, gyógymasszőr, uszoda, gyógyfürdő) a legjobb dolog jött, kitakaríthattam a lakást. Hetek után tisztaságot varázsolni, amikor egyébként is rend és tisztaság mániás vagyok, hatalmas élmény volt.  A fizikai tisztaság még gyógyultabbá tesz, és közben jókat lehet agyalgatni. A takarítás kikapcsol, és jó kis ötletek röpködnek az éterben. 

Ha valami mosolygósról akarok írni, akkor mindig valamelyik utazásom jut eszembe. Most, hogy elég sokáig tartott a takarítás, több utam is eszembe jutott, elindultam Rómában, és kikötöttem Marokkóban.  Minden utazásomról van egy halom élményem, amiket akkor azért nem meséltem senkinek, mert túl frissek voltak, vagy személyesek, ma pedig már annyira messze vannak, hogy olyan, mintha nem is ebben az életemben lettem volna bizonyos helyeken.  Így itt az ideje, hogy írjak róluk, és közben még több emlék és információ papírra vettessék, hogy néhány jó ötletet neked is adhassak az utazásaidhoz, mert utazni tudni kell! 

Előre szeretném bocsájtani, amit anyukám mondogatott nekem egyszer még gyerek koromban, meg is jegyeztem egy életre:

- Ha olyan helyen jársz a világban, ami neked annyira nem tetszik, akkor se alkoss róla negatív véleményt, mert vannak emberek, akik nagyon vágynak arra a helyre, és lehet, hogy sose fog nekik megadatni, hogy eljussanak.

Igaz, ezzel midig tisztában vagyok, és ehhez mérten értékeltem minden egyes helyet, ahol eddig járhattam a világban. Az utazás lehetősége egy adomány!

Az utazás nagyon sok mindenre jó, tanít, nevel, erősít, információt ad, kikapcsol, feltölt, kreatívvá, elfogadóbbá és nyitottabbá, megengedőbbé  tesz. Évekre fetölt energiával, és élményekkel. 

Minden utazás alatt történik velünk legalább egy olyan dolog, ami élesen megmarad az emlékezetünkben, és az adott helyhez köt, akár egy életen át. 

Amikor először jártam Párizsban – középiskolás koromban, nyári szünetben a szüleimmel- már kacérkodtam a fotózással, és egy csodás parkban esküvői fotózást néztem végig. A végén megkérdeztem, hogy készíthetnék-e egy fotót a párról?  A hivatalos fotóson kívül senki sem fotózhatja őket, de mivel elég bátor voltam és turista, kivételt tesznek velem. Kapok öt percet, hogy néhány fotót készítsek.  Ezer éve volt ez, mégis élesen élnek a képek a fejemben.  Párizst nem szeretem, és ez az a mondat, amit az előszó értelmében nem mondhatnék ki.  Csodaszép város, ezt sose fogom vitatni, és megértem mindazokat, akik szerelmesek Párizsba, mert lehet belé annak lenni, csak engem nem fogott meg.  Látom és érzem a várost, csak az ő rezgése nem egyezik meg az enyémmel, ennyi a titka.  

Folyt köv .... 

NoraS 

Semmi

A semmi érmének is két oldala van. Az egyik oldal, amikor a semmit azok a nők használják, akik képtelenek elmondani, hogy mi bántja őket, és a semmi szó által kreált feszültségükben tündökölnek. Egyébként valóban nincs is semmi bajuk, gondjuk vagy fájdalmuk, mert ha valóban lenne, valóban el is tudnák mondani.

A semmi érme másik oldala pedig az a semmi, amit én szoktam mondani akkor, amikor valaki számára totálisan fölöslegesnek tartok elmagyarázni egy dolgot, és, hogy miért? Azért, mert nem érti meg és mert semmi értelme tépnem a számat, nincs rá időm. Az ilyen ember sosem lát át a dolgokat, sosem ismeri el, hogy hibázott, megbántott, tapintatlan és önző volt. Az ilyen ember részben kimagyaráz, részben megpróbálja poénnal élét venni a dolognak, és a végén még meg is sértődik. Sose fogom megérteni, hogy miért hiszik ezek az emberek, hogy ez jó, pláne, hogy okos taktika. Hát nem az, sőt, attól lenne értékesebb és több, ha jóleső érzéssel be tudná látni, ha hibázott, ugyanis ettől lenne ember.

Eltört az Angyalszárny

Nem szeretném az írásomat azzal kezdeni, hogy az egészségünk megóvására hívom fel a figyelmet, mert alapvető fontosságú, aki pedig legyint a téma hallatán, majd idővel rájön.... mert mindenki rájön, ez ilyen!

Sajnáltatni nem akarom magam, mert a helyzetemért csakis én vagyok a felelős, bal kézzel még sosem írtam, és az orvosom nem is repesne ezért, mert így erőltetem a bal kezemet, de néhány dolog kikívánkozik belőlem. Sem kedvem, sem lehetőségem nincs, hogy mindenkinek egyesével írjam le, hogy mi történt a legnagyobb kincsemmel, a jobb kezemmel, így leírom most egyszer, és akit valóban érdekel a hogylétem, olvashatja.   

A diagnózis szerint egy mandula és egy babszemnyi meszesedés van a jobb vállamban, ami nyomja a csontokat, izmokat és az idegeket. Akinek volt ehhez hasonlója, tudja, hogy olyan fájdalommal jár, hogy falat tudnál bontani, olyan, mintha az izmaidat letépnék a csontjaidról. A felelősség pedig igen, az enyém, mert voltak jelei, de nem vettem komolyan. Túl sok volt a stressz, túl sok olyan gondot vettem a vállamra képletesen és fizikailag is, ami mások nyűgje, nem az enyém. Túlerőltettem a vállaimat az írással, fotózással és felborult az egyensúlyom, és nincs is ebben semmi extra, csak többet adtam, mint kaptam. Az emberi test csodás dolog, és szól, amikor elege van, és nem bírja tovább a terhelést, hát nálam jelzett rendesen, és ki is ütött előre láthatólag 2 hónapra, és beszélgetnem kell a meszes részeimmel, hogy zsugorodjanak, vagy bomoljanak le, mert a legrosszabb esetben kés alá kell tennem a vállamat, amiről hallani sem akarok!

Akinek van némi empatikus készsége, a lelki fájdalmamat is érti, hogy nem tudok dolgozni és létezni, és félek. Az viszont nagy erővel tölt fel, hogy olyan mentősök jöttek értem a poklom közepén, akik a legjobb helyre vittek, egy igazi, lelkiismertes, tündéri ortopéd orvoshoz, aki miután megtudta, hogy mi a munkám, úgy kezel és aggódik értem, mintha ezer éve ismerne. A kitüntető figyelme részben annak köszönhető, hogy rajong a fotózásért,  és már olvassa a cikkeimet, de elsősorban annak szól, hogy profi a szakterületén, és minden betegéért megtesz mindent. A sztoriban persze van poén is, évek óta lakom Kispesten, és lövésem sem volt, hogy a kerületi egészségügyi intézet mellett lakom, és csak át kell csoszognom kontrollra. 

Rühellem az egészségügyet, és sok durva dolgot tapasztaltam már, de most állati jó helyen kezelik a fájdalmaimat, így már csak időre van szükségem, hogy újra szárnyalni tudjak :) 

NoraS

Riportom a TV2 Naplóban a GHB-ról

Február magasságában írtam egy hosszabb lélegzetű cikket a GHB-ról -ismertebb nevén- GINA névre hallgató drogról, melynek "élményét" én is átéltem, Mallorcán. Az én esetem szerencsés, mert semmi olyan dolog nem történt velem, amiért egy kicsit is rosszul kellene éreznem magam. A TV2 riportere és szerkesztője, Mijó Annamária, erről a  témáról gyűjtött anyagot néhány hete, ekkor bukkant rá az írásomra, és megkeresett, hogy újságíróként segítsem a munkáját. Őszintén szólva nem örültem a felkérésnek, mert ilyen témával nem szívesen szerepeltem főműsoridőben a tv-ben, ám a végeredmény maximálisan vállalható a részemről. A velem készített riport eredetileg tartalmasabb és részletesebb volt, de mint tudjuk ilyen a média :) 

Egy kicsi helyreigazításra azért mégis szorul a riportom, ugyanis a könyvemet nem azért írtam, hogy ettől az "élményemtől" megszabaduljak. A GHB-ról írt cikkem jóval a könyvem megjelenése után íródott. Tény, hogy a kötetben elég nagy részt szenteltem a drog témájának de egy teljesen más megközelítésben.
Íme a TV2 Napló riportja, melynek elején látható a velem készült összeállítás.

   http://tv2.hu/musoraink/naplo/117439_elkabitva_kirabolva_-_ferfiak_is_lehetnek_aldozatok.html

A témáról írt cikkemet itt tudod elolvasni:http://norapicture.blogspot.hu/2012/08/a-ghb.html

NoraS

A munka fogalma

Mit jelent az, hogy munka? Kinek mit, vagyis mindenkinek mást. Tizenhat éves korom óta dolgozom, pedig sosem voltam rászorulva, hogy a nyári szünidőben fagyit áruljak,  vagy egy étteremben mosogassak. Elkényeztettek a szüleim rendesen, mindenem megvolt, sőt még annál is több. Én viszont meg akartam dolgozni a pénzért,  mert az egy másik érzés.  Azzal másképp bánik az ember, annak értéke van. Idegen elvárásoknak jól megfelelni, pontosnak, megbízhatónak lenni, valamint megszokni  a rendszerességet, beállni egy csapatba, és azt erősíteni.

Tanulni akartam az életet, és minél előbb rájönni, hogy mi akarok lenni, ha nagylány leszek.  Zongoraművész, showtáncos, orvos, énekesnő, légiutas kísérő már nem, arról viszont halvány gőzöm se volt, hogy mi akarok lenni. Egy csomó mindent kipróbáltam, voltam porszívó ügynök, titkárnő, butikos, bébiszitter, szálloda koordinátor, hosztesz, takarító, irodavezető, műsorvezető, felszolgáló, pultos, logisztikus, üzletvezető, magánnyomozó, stb.  Egy darabig csináltam őket, de idővel mindegyikről kiderült, hogy igazából egyik sem én vagyok. Megtanultam mindent, amit kellett, és lehetett, de amikor ezt elértem, és nem volt tovább hova fejlődni, akkor unalmassá és egyhangúvá vált, ettől pedig csökkent a teljesítményem. Ez pedig rossz jel, ilyenkor kell váltani. Volt olyan munka, amit egy napig csináltam, és volt olyan, amit nyolc évig.  A fotózást bírom a leghosszabb ideje, lassan tizenöt éve.

Sokáig úgy gondoltam, hogy a munka csak olyan dolog lehet, amiért, és amihez munkahelyre kell járni időre, és ott munkatársak vannak, akiknek a felét utálom, mert esetenként helyettük is én dolgozom, de minden hónapban   megkapom a fizetésemet. A munka az, amit utálok, ami monoton, felőröl, de fix fizetés jár érte minden hónapban, azaz tudok rá számítani, biztonságot ad,  de valóban azt ad?

Évek óta foglalkoztat a gondolat, hogy ha minden ember azt a munkát végezné, amit a leginkább szeretne, mekkora rend lenne a világban? Mindenki elégedett lenne, de az meg milyen világ, ahol mindenki elégedett? Végül is nem a paradicsomban élünk, hanem a földön,  ám ha egy mód van rá, akkor én ezt a földi létemet is szeretném hasznosan tölteni, és mindenekelőtt élvezni. Tehát biztosan meg fogom találni azt a munkát, amit akár harminc évig is nagyon szívesen, és óriási lelkesedéssel fogok művelni.

Miért elégednék meg azzal, ha van munkám, fizetésem és egy csomó korlátom emiatt!? Van egy lakásom, autóm és jó egészségem.  Ha valaki ezt összehozta, akkor az szerencsés ember, és ennél többre ne is vágyjon,  mert a legtöbb embernek még ez sem adatik meg.  Akkor most érezzem rosszul magam, hogy én többre vágyom?  Bármit elérhetek, ha hiszek önmagamban, és teszek a dolgokért,  mert nem átlagos életre vágyom, hanem arra, amit kitaláltam magamnak.

A fene nagy megfelelési kényszerem, és bizonyítási vágyam, elsősorban önmagam felé, több esetben komoly betegségekhez vezettek, asztma, allergia,  valamint a végére, egy három hétig tartó, teljes idegi kimerülés, pánik rohamokkal, aminek mentő, és kórház lett a vége.  Azt a pletykát hallottam akkor vissza magamról, hogy idegösszeomlásom van! Nekem inkább a gondolattól lett majdnem  idegem és összeomlásom,  egyszerűen elfáradt a szervezetem, és produkált egy több hétig tartó teljes legyengülést.  Azt hittem sosem gyógyulok meg, de hát kemény fából faragtak engem.  Miután összeszedtem magam, és újra a régi voltam, megfogadtam, hogy eddig tartott a versenyfutás az életemmel. Ettől kezdve kénytelen leszek lassítani, és megtanulni könnyedén venni a dolgokat, minden meg fog várni.

Take it easy!
Az eleje nagyon nehéz volt, mert a lelkiismeretem sokszor nyüszített. Tőlem sose lehetett olyat kérni, amit ne tettem volna meg  bárkinek, még akkor is ha nem volt hozzá kedvem.  Puffogtam magamban,  de megtettem,  aztán viseltem a negatív következményeit, ugyanis amikor én kértem segítséget valakitől, akkor azt kaptam, hogy a mi dolgainkat is te intézed, akkor  hogy kérsz tőlünk segítséget,- bár ez nagyon ritkán fordult elő, hogy én kértem  segítséget- vagy ha tudtak volna segíteni, akkor valahogy ráért, mert én olyan türelmes, és megértő vagyok, meg nem is olyan fontos, nekik.

Sokáig azt hittem, ha mindenre ugrom, hogy majd én  megcsinálom, ha előzékeny, figyelmes, udvarias  vagyok,  és olykor mások helyett is elintézek dolgokat, akkor hosszútávon kifizetődő lesz. Egy nagy frászt, nem az!  Idővel rájöttem, hogy sokszor az a kifizetődőbb, ha nem az első sorban csápolok a feladatért. Sokszor az a kifizetődőbb, ha nemet mondok, sőt jó nagy NEMET! 

Mert, aki képes nemet mondani, azt komolyan veszik, és minél nagyobb  nemet  tudsz mondani, annál komolyabban vesznek.

Tehát megtanultam a NEM-t, és visszautasítani olyan dolgokat, amelyek nem voltak kedvezőek a számomra. Kis nemekkel kezdtem, és eleinte nagyon fura volt,  mert bűntudatot okozott, de megbeszéltem magammal, hogy én ezt miért nem akarom teljesíteni  valaki kérésére, és mivel kő kemény indokom volt, csak ki kellett állnom a döntésem mellett.  Érvelni mindig jól tudtam, tehát gond egy szál se.  Viszont a környezetem megszokta már, hogy én mindenre igent mondok, így amikor elkezdtem a nemeket használni, ki is dőlt a lisztes zsák sok alkalommal. Mi az, hogy én nemet mondok? Nos, barátaim, majd megszokjátok!  Mivel több támadást is kaptam,  még erősebb lett az elhatározásom, és még gyakrabban mondtam nemet.

Szép lassan el is kezdtek kopni az emberek körülöttem, én pedig elkezdtem levegőt kapni.  Nagyon élveztem, és ezzel rá is kaptam a nem szó használatára.  Ezáltal megszűnt az állandó bizsergés körülöttem, és egyre kevesebbet csörgött a telefonom, így egyre több időm maradt magamra, és egyre nyugodtabb lett az életem. Csend volt körülöttem, és én erre  a csendre vágytam már nagyon RÉGEN! 
Miután pedig végre csend lett a fejemben is, képes voltam meghallani a saját belső hangomat, ami egyszer csak elvezetett az íráshoz, és megerősített a fotózásban.

NoraS

 http://konyvmuhely.hu/ekonyvesbolt/id/95/Nora+Smith+-+Norahttp://soundcloud.com/kov-cs-anett-n-ra/483kapocs022112

Részlet a Nóra című könyvemből: Mallorca

2009 Szeptember elején egy szerda délelőtt hívott a tesóm

- Anettka, van pár perced?
- Épp rohanok ügyfélhez, de mondjad.
- Nem akarunk egyet nyaralni? Olyan régen voltunk.

       - Törökország is elég jól sikerült, felőlem. És hova akarnál menni?

       -  Mondjuk Mallorcára.

Na, ezzel ki is merevítették a képet nálam egy pillanatra, és leblokkoltam az utca kellős közepén. Tízen sok éve voltam Mallorcán – igaz, akkor kétszer egymás után -  a kedvenc helyem, és szigetem, de álom volt csupán, hogy újra lássam. Egyszerűen nem úgy alakultak az utazásaim, hogy visszamentem volna, erőltetni pedig nem akartam. Ha van még ott dolgom, akkor ami késik, az jön! És tessék, itt van!

        -  Mi van? Mallorca? Te is kétszer voltál, meg én is. Mért pont oda?

       -  Mért ne? Tudsz jobb helyet?

       -  NEM!

       -  Akkor intézhetem?

       -  Nanááá!

Szeptember végétől október elejéig, egy hét.

Úgy vártam az indulás napját, mint egy kisgyerek a Karácsonyt. El se hittem, hogy ismét a szigetemen leszek egy egész hétig. Majd ha landolt a gép, és leraktam a bőröndömet a szállodai szobában, és kimentem a teraszra valami ütős piával a kezemben, akkor elhiszem.  Így volt, ott álltam egy pohár jeges Bacardival a teraszon, és végre boldog voltam. Az igazság az, hogy már amikor a gép ereszkedett lefelé, és körvonalazódott a sziget tudtam, hogy itthon vagyok. Mire a repülőtéren a fotocellás ajtón kiléptem a csomagjaimmal már el volt döntve az, amit lassan tizennégy éve egyszer már eldöntöttem…

Az egy hét alatt kifotóztam magam, megnéztem újra az ismerős helyeket, és  persze felfedeztem újakat is. Utolsó előtti napra hagytuk a kedvenc helyemet, Formentort. Az legyen az utolsó, és legfrissebb élményem, hazaindulás előtt. Tudtam előre, hogy megint óriási hatással lesz rám a félsziget, de nagyobbat ütött, mint gondoltam volna.

A hely szépsége, nyugalma, lenyűgöző látványa, ismét eszembe juttatott két mondatot, amelyek akkor fordultak meg a fejemben, amikor először jártam itt.

-          Itt van a világvége, és itt is kezdődik.

Olyan a hely, mintha egy mesében elmennél a világ végére, - ami csodálatos látvány -, de nincs hova tovább menni, vége a szárazföldnek, és csak a végtelen tengert látod. Viszont, ha megfordulsz, akkor eléd terül a szárazföld, és egy gyönyörű öbölbe visz az út, majd tovább a sziget belsejébe. Megtisztít ez a hely, és feltölt, olyan, mint egy templom, csak itt a hatalmas sziklák adják  a biztonságot. A második mondat pedig ez volt

 -  Ha egyszer úgy döntenék, hogy másik országba költözöm, akkor az csak Mallorca lehet.
Visszacsengett a fülemben mindkét mondat, és elöntött ugyan az az érzés, mint sok évvel ezelőtt. Ugyanolyan élesen élt bennem, mint régen.

Azért is akartam visszamenni Mallorcára, hogy kiderítsem valóban ekkora vonzalom van-e a  sziget és köztem, vagy az emlékeket csak megszépítette az idő. Ki akartam durrantani  a lufit,  és fel akartam ébredni a Csipkerózsika álmomból. Viszont, ahogy említettem, még le sem szálltunk a szigetre, amikor már biztos voltam benne, hogy én tényleg beleszerettem, és itt valóban el tudom magam képzelni, akár hosszútávon is. Itt hagytam magamból egy darabot régen, és hiába jöttem vissza érte, nem adja! Mallorcán maradt a lelkem egy darabja, és  a sziget ragaszkodik hozzá(m). Akkor most hazamegyek, és adok magamnak egy évet arra, hogy átköltözzek ide. Itt a helyem, ez többé nem kérdés. Viszont a két, ős régi mondatom mellé jött egy új is,

       -  Ki lesz az a pasi, akinek megmutatom majd a szigetemet?

A könyvről további infó: 
 norakonyv@gmail.com

NoraS

Morbid?

Morbidnak tűnik, ha valaki egy sírkertben tölt pár órát sétálgatva, hogy ebben a nyugalomban, csendben és szép környezetben töltődjön fel?

Hónapok óta készültem a Fiumei úti Sírkertbe, mert még sosem jártam itt, és egy ismerősöm mesélte, hogy mennyire szép. Egyáltalán  lehet szép egy sírkert vagy temető? Normális dolog egy ilyen helyre programot szervezni, vagy ez már beteges? Félnek vagy irtóznak az emberek a sírkertektől? Az éjszakai sétálást én sem díjaznám, de nappal az egyik legnyugodtabb hely. Tele gyönyörű fákkal, sétányokkal, madarakkal,  és végtelen nyugalommal, no meg a híres emberek szellemeivel.  

Te hiszel a szellemekben?  Bár, ez olyan, mint a gravitáció, létezik és kész. Mindegy, hogy hiszel-e benne vagy sem, létezik.  A lényeg inkább abban rejlik, hogy elfogadod a létezésüket vagy megtagadod. Egyébként sokkal könnyebb valamit elfogadni, és ennek megnyugvásával élni, mint tagadni, és hadakozni ellene, mert az csak zavarokat és feszültséget fog okozni.

Amikor egy temetőben vagy sírkertben vagy, eszedbe jut az, hogy léteznek szellemek, és te most éppen köztük jársz, vagy ez meg sem fordul a fejedben?  Érezted már egy ilyen látogatás után, hogy gyenge lettél és erőtlen, mintha teljesen elfáradtál volna, vagy éppen feltöltött és kikapcsolt? Az elmúlás és a halál az egyik legnagyobb misztérium, és mi olyan keveset tudunk erről.  

A mi látogatásunk a barátnőmmel, pusztán a fotózásból eredt és a kíváncsiságból. Nem azzal a tudattal indultunk el, hogy a szellemek között fogunk sétálgatni, hanem az vonzott minket, hogy fotók által adjuk vissza a sírkert hangulatát, és a látványt.

Órákat töltöttünk itt, és kattogtatás közben jókat beszélgettünk és rihegtünk, röhögtünk, persze a temető nyugalmának megzavarása nélkül. Nyilván más a lelkivilága egy temetői sétának, mint egy temetésnek, tehát a kettőt nem keverem. Nem rajongok a temetőkért akkor,  amikor valakit az utolsó útjára kell kísérnem, de merőben más akkor itt lenni, amikor a nyugalom, szépség és harmonikus természet vonz.

A Fiumei Sírkertet mérete, állapota, gondozása, és elsősorban az itt lakó híres és kevésbé híres elhunytak síremlékei sokkal inkább egy szobor parkra emlékeztetnek, mint egy temetőre és az elmúlásra. Itt olyan érzésem volt, mintha emlékművek között sétálnék, a halál gondolata pedig messze jár.  Írók, költők, színészek, zeneszerzők és történelmi személyek emlékei között járunk, és tiszteletünket tesszük emlékük előtt. Mennyi sok szép könyvet, verset, zenét, művészetet kaptunk tőlük, és táplálkozunk ma is ezek  szépségeiből. Akik itt nyugszanak, mind hagyni akartak valami nyomot, és maradandó emléket az utókor számára.  Ez a sírokon, emlékműveken és a családi kriptákon is érezhető. Némelyikük olyan, mintha a család háza lenne, elkerítve, lugast kiépítve, padokkal, hogy le lehessen ülni melléjük, akár beszélgetni velük.

Morbid, vagy természetes dolog olyan helyen kikapcsolódni, ahol nem az élők, hanem  a holtak vesznek minket körül? Erre a kérdésre én is csak azután tudtam válaszolni, miután pár napja a kezembe akadt „véletlenül” egy könyv, mely pont erről a témáról szól, olvasás közben pedig rá kellett jönnöm, hogy a tűzzel játszottunk, amikor a sírkertben fotóztunk.

NoraS

Nézz be hozzám: https://www.facebook.com/norapictures/?ref=bookmarks