Időnként meghallgatom a Juventus rádiós beszélgetésemet,
amit Fehér Mariannal vettünk fel, 2013. február 14.-n. Nem önimádatból
hallgatom magunkat, hanem azért, mert minden alkalommal hallok magamtól új
mondatokat, vagy azóta sok minden változott, vagy Mariannak van olyan kérdése,
válasza, ami újnak hat nekem, és elindít egy gondolat sor irányába, aztán lesz
belőle egy cikk, ahogy most is.
Mariann egyik kérdése az volt a könyvem kapcsán, hogy fel
voltam-e készülve arra, hogy a NÓRA nagyon szélsőséges reakciókat fog kiváltani
az emberekből körülöttem, és eszembe jutott-e az írás közben, hogy el fogok
veszíteni embereket, el fognak fordulni tőlem többen, lesznek-e irigyek a
barátaim és haverjaim között? A válaszom pedig az volt, hogy persze. Fel voltam
készülve, de azt is tudtam, hogy keményebb és fájdalmasabb lesz az általam és a
könyvem által generált tértisztítás, mint amennyire erre én a fel tudnék
készülni.
Valóban így volt. Sokkal drasztikusabb volt a változás, mint
én azt gondoltam volna, de ma sem bánom, mert megtörtént a letisztulás. Vagy
szép lassan elkoptak mellőlem emberek, vagy konkrét oka volt annak, hogy
megváltunk egymástól, és igen, ezek között volt harag és nagy veszekedés,
vádaskodás, és olykor gusztustalan mondatok is, amiket persze én kaptam. Ha Te
változol, a környezeted is reagálni fog, ki így, ki meg úgy, én pedig a bőrömön
éreztem ezt nap, mint nap.
Bevallom, olykor eljutottam arra a pontra, pláne amikor már
nagy számban fogytak az emberek, hogy a hiba bennem lehet? Kifordultam volna
önmagamból, és ez ellenszenvet vált ki másokból? Amikor pedig már majdnem elhittem,
hogy a hiba az én gépezetemben van, mindig kiderült, hogy a jó úton járok, de a
többiek meg nem tudnak és nem is akarnak követni engem, vagy jönni velem, tehát
nem marad más hátra, mint megválni tőlük, hol így, hol megy úgy, ahogy a
helyzetek hozzák.
A lényeg ebben az, hogy ne kudarcként éld meg, hanem
lehetőségnek. Sok ember azon siránkozik ilyenkor, hogy milyen sok éve barátja
már az illető, és akkor most hogyan fejezze be? Baromi egyszerűen, tegyél
pontot a dolog végére, ha neked ez már terhes. Mi a jó neked abban, hogy olyan
emberek vesznek körül, akik szívják az energiádat, belőled táplálkoznak, de neked
sosem adnak ebből vissza? Sem egy kapcsolatban, sem egy barátságban nem nézheted
az időt, ami összeköt vele, mert nem az idő köt össze, hanem az, hogy
megértitek-e egymást vagy sem. Működik a dolog vagy sem. Az ember persze
először megpróbál segíteni, hogy a nem működő és terhes dolgok megjavuljanak,
de ha nem sikerül, akkor tovább kell lépni. No, én ezt az elmúlt négy évben
gyakran megtettem, több emberrel is. Eleinte ez nehéz, mert lelkifurdalásod
lesz, hogy látszólag kidobsz a kukába egy tíz éves barátságot, de mindennek oka
van.
Miután megtisztítottad a teredet lesz egy időszak, amikor
úgy érezheted, hogy szinte teljesen egyedül maradtál, de ez megint csak egy látszat
időszak és látszat állapot. Le kell ülepednie a dolgoknak, és amikor ez
megtörtént, és valóban tudatában vagy annak, hogy jól döntöttél, mert végre
kapsz levegőt, végre tudsz magaddal foglalkozni, és nem mások határozzák meg a teendőidet
és a lelkiállapotodat, akkor csodás dolgok fognak történni.
Megismersz új embereket, de nem ez a legszebb benne, hanem
az, hogy szép lassan vissza fognak csöppenni az életedbe olyanok, akik valaha
nagyon sokat jelentettek. Nők, férfiak, barátok, haverok, csupa jó ember. Csupa
olyan ember, mint én. Volt már abban az élményben részed, hogy kilenc év után
találkoztál valakivel újra? Én ezt múlt pénteken átélhettem. Óriási élmény
volt. Átölelni és összevissza puszilgatni valakit, aki régen úgy bánt velem,
mintha a kishúga lennék, el se hittem. A beszélgetésünk pedig ugyanolyan
őszinte, és mély volt, mint régen. Sehol sem sincs az a kilenc év, meg sem
történt, hiszen tegnap találkoztunk utoljára, és holnap megint fogunk.
Közel egy hónapja valahogy az események úgy hozták, hogy egy
másik nagyon régi, régi barátommal lett szinte napi a kapcsolat, holott évek
óta nem is találkoztunk. Félévente egyszer beszélgettünk a neten, vagy
telefonon órákat, mindenről és bármiről, aztán legközelebb megint hónapok
múlva, de ez sosem volt gond. Amikor bajban voltam, vagy segítségre, tanácsra
volt szükségem, mindig számíthattam rá, és ő is én rám. Kezdek eljutni arra a pontra,
hogy már nem húzom a számat, amikor a telefonom kijelzőjén meglátom a hívó
nevét, hanem felkúszik a szám a fülemig, mert most már olyan emberek hívnak,
akiket valóban szeretek, tisztelek, becsülök, és fel tudok nézni rájuk.
Feltöltenek, és biztonságot adnak. Végre én is kapok, nem csak adok.
Tegnap délután a FB-om jelezte, hogy új ember szeretne az
ismerősöm lenni. Tettem róla, hogy a privát profilomat ne tegyem a kirakatba,
hiszen ezért privát, de aki igazán keres, az talál, és most olyan barát talált
rám, hogy amikor megláttam a nevét, a sírás fojtogatott. Meg kell követnem magam
azzal kapcsolatban, hogy nem szeretem a nőket, és nem is találom meg velük a
hangot hosszútávon. Be kell látnom, hogy igenis van olyan nő, aki be tudott
költözni a szívem legmélyére, és úgy szerettem, mintha a kishúgom lett volna.
Percekig néztem a profiját, és azon gondolkodtam közben, hogy felejthettem el
őt? Ezért a szelektálásért most nem vagyok hálás az agyamnak, de ez sem történt
véletlenül. A másik üzenete pedig az, hogy azok az emberek, akik képletesen a
köldöküknél össze vannak kötve, hiába nem találkoznak sokáig, és esetleg elfelejtik
egymást, az élet gondoskodni fog róla, hogy újra egymásra találjanak. Szép
lassan visszakapom a múltam legszebb szeleteit, emlékeit, és barátait. Köszönöm!
J
NoraS