Nem bánok semmit, minden úgy van jól, ahogy van?

Hányszor hallottad már ezt a mondatot egy filmben, vagy egy ismert emberrel való beszélgetéskor, biztos, hogy sokszor...

Tegnap este eszembe jutott ez a gondolat, hogy nem bánok semmit.... 

Nem a fenét nem! Dehogynem! Annyi olyan epizód és történet van az életemben, amelyek amikor eszembe jutnak sok év távlatából, még mindig egy igazi  gyomros érzését váltják ki belőlem, és igen odateszem a kezemet a hasamra, hogy valamelyest megnyugtassam, magam. Sok év távlatából az elhibázott döntések olyan élesen élnek bennem, mintha csak tegnap történtek volna. Mindegyik érzés baromira negatív és kimondottan szar, és valahogy nem akarnak elfelejtődni. Bezzeg a  pozitív és boldog érzésekből valahogy jóval kevesebb van.  

Nyilván ez is a mi hibánk, mert nehéz felfogni, hogy csak a hitünkön múlik minden. 

Hogy mondhatja azt valaki, hogy ő nem bánt meg semmit eddigi élete során?! Nem hiszem, hogy létezne sok- sok olyan földi halandó, aki valóban azt mondja, hogy minden bánata, minden kudarca úgy jó, ahogy van! 

Én maximum azt mondom, hogy nem történtek véletlenül. A rossz vagy helytelen gondolkodásom eredménye még évekkel később is kísért. Persze, megtanít a helyes ösvényen haladni, és egyre kevésbé megbízni az emberekben, de ez meg mire jó? Ha bízol magadban, akkor könnyebb eldönteni, hogy  a többiek közül kiben bízz és kiben ne. Miért jó, ha arra törekszünk, hogy ne bízzunk senkiben, mert akkor kevesebb lesz a kudarc? Ha nem más emberek okozzák a kudarcainkat, akkor majd meggyártjuk ezt mi szépen saját magunknak. Másokat meg eleve nem okolok a kudarcaimért, mert minden az én döntésem. Tehát a felelőssége is az enyém. Nem mások döntenek helyettünk, maximum hagyjuk magunkat befolyásolni, mert nem bízunk magunkban eléggé.

Milliószor kimondtam már magamnak, hogy ezt vagy azt rettenetesen bánok, és ha visszaforgathatnám az idő kerekét, akkor máshogy és másképp csinálnám, másképp döntenék, és másképp cselekednék, és ma lehet, hogy máshol lennék. Nem nyugtatni szoktam magam, hogy ennek így kellett lennie, hanem megkeresem a hibafaktort, azt a faktort, amit én követtem el. 

Igen, borzasztó érzés szembenézni önmagunkkal, és igen, szégyellem magam ilyenkor saját magam előtt, és ez a jó benne! Mert így eljut a tudatomig és a lelkemig, hogy mit tettem! Végigmegyek gondolatban az egész történeten akkor is, ha legszívesebben elfutnék magam elől! Szembenézek, lesütöm a szemeimet, szarul érzem magam, mert bántottam magamat, de rájövök arra is, hogy egy következő helyzetben hol lesz az  a pont, ahol érezni és tudni fogom, hogy nem jó az irány. Teljesen mindegy, hogy munkahely, anyagi természetű dolog, magánélet, család, barátok, vagy egészségről van szó, több hibát nem követek el. Majd lesznek más, új hibák. Nekem ez jelenti a változást és  a fejlődést. 

Lehet, hogy a semmiből fog előjönni egy régi élethelyzet, minden előzmény nélkül, ahogy nekem is, tegnap. De az a történet azért bukkan elő, hogy foglalkozz vele. Rágd végig egyedül újra. Vizsgáld meg milliónyi oldalról és szemszögből. Már nem vagy benne, eltávolodtál tőle valamelyest, tehát sokkal jobban fogod látni és átlátni a helyzetet. Lehet, hogy a történet újraélése mélyről jövő érzéseket szakít fel benned, nem baj, ez hozzátartozik. Tisztulsz. Az, ami a mélyben, a lelked mélyén évekig nyomasztott, egyszer csak a semmiből a felszínre kerül.  Éld át újra, és legyél okosabb, tapasztaltabb általa, majd két könnycsepp kíséretében engedd el! :) 

NoraSm

Nézz körül nálam! :) 

https://www.facebook.com/norapictures/

Létezik-e házasság utáni, azaz válás utáni barátság?

Atyaég! hogy kérhet tőlem egy barátnőm ilyet, hogy kíváncsi a véleményemre ezzel a témával kapcsolatban, és álljak neki boncolgatni? Tudja jól, hogy nem voltam házas sosem, csak 10 évig éltem együtt valakivel. Közös ház, közös cég, közös kutya, közös minden, és az elszakadás durvább és hosszadalmasabb volt, mint ha papírunk lett volna arról, hogy együtt éltünk. 2,5 év pokol után sikerült rendezni a sorainkat, de anyagilag úgy jártam, mintha tíz év után én csaltam volna, és  ha  nem is mindenemet, de sokkal többet vitt, mint amennyi járt volna neki.  Azóta eltelt nagyon sok év, tapasztaltam sokat és láttam sokat, de ettől még lehet, hogy nem leszek hiteles azok számára, akiknek papírjuk is van arról, hogy valakihez tartoznak. 

Gyerekem sincs még, mégis van véleményem a gyereknevelésről, és tökéletesen tudom, hogyan terelgetném majd a sajátomat. Még senki sem mondta a gyerek témás írásaim után, hogy jobb lett volna, ha csendben maradok. Azért mert nem volt papírom arról, hogy valaki tulajdona voltam, és még nem vagyok szülő, tudnak jó meglátásaim lenni. meglátjuk, hogy most mit hozok ki ebből.....

Akkor kezdjük ott, hogy az egyik vlog-anyagom címe, hogy van-e barátság nő és férfi között? Röviden, tömören az a válaszom, hogy igen. Én ezt tapasztaltam, és lehet, hogy több a fiú barátom, mint a lány.  A pasik nem őszinték, a férfiak igen. Nekem férfi barátaim vannak. Idióta mind, de az ajtót mindig kinyitják nekem,  sosem hagynak fizetni, és mindig odafigyelnek rám, hogy jól vagyok-e.  A pasik nem tudnak a nőkkel barátkozni, mert mindig a kémiát fogják keresni. A férfiak tudnak csak nőkkel barátkozni, emberként szeretni, tisztelni és lesni minden rezdülését. Ha egy férfinek barát barátnője van, az egy kicsit hasonlít a testvérséghez. A fiú barátaim a nővérüket nőnként tisztelik és óvják, és engem is.  Egy fiú baráttal a szexről is lehet beszélni vagy egy betegségről, ami nem túl kellemes. Mindenről, bármiről, akármiről. 

Tudod hányszor kérdeztem meg a fiúkat, hogy mi az isten bajotok van akkor, amikor így és így viselkedtek? Nagyon sok jelből a barátaim tanítottak meg olvasni.  Ők tanítottak meg arra is, hogy ne vegyem el egy férfitől a férfi mivoltát, és igen is hagyjam őt fizetni. Egy férfinek ez fontos. Meg az is fontos neki, hogy kérjem a segítségét, és aztán dicsérjem meg.  Ezeket egy nő honnan tudná? Egy másik nőtől, aki téveszméket gyárt magának, hogy őt mindenki meg fogja csalni? Korrigálok egy csaj a másik csajtól. Egy nő nem gyárt téveszméket magának. Egy nő kérdez, méghozzá a férfiaktól.  

És akkor szép lassan kanyarodhatunk a házasság felé

Ha, és amennyiben, és amikor két olyan ember kerül össze, akik ismerik saját magukat, és az elvárásaik a másikkal szemben ugyanolyan mértékűek mint saját magukkal szemben, akkor van alapja a "háznak" van mire építkezni.  Amikor pedig egy pasi és csaj kerül össze, ott semmilyen alapja nincs semminek, nemhogy egy jól működő kapcsolatnak, amit nem sokkal később átavanzsálnak házassággá. 

Nyugi, semmi bajom a házassággal, sosem voltam ellene, csak más az én verzióm, mint a többieké.  Nekem nem a kirakatról szól és a kidobott pénzről, csakhogy legyen mit posztolni. Nekem két emberről szól, akik biztosak abban, hogy megtalálták a másik felüket. Bármit elmondhatnak a másiknak, bármit megoszthatnak vele, mert megértő és őszintén érdeklődő fülekre fog találni.  Na, ez az alap, amire lehet építkezni. Amikor két ilyen ember, azaz egy férfi és egy nő találkozik, abból mindegy, hogy lesz-e papír vagy sem, kacsalábon forgó palotát tudnak építeni az évek során. 

A pasi és a csaj, meg mivel önmagát sem ismeri, hogy ismerné a másikat? Sosem nyílt meg előtte igazán, elrejti a vágyait, a félelmeit, a sikereit, és a kudarcait is. A fájdalmát meg annyira zárja magába, hogy egyszer csak robbanni fog. Az alap nélküli ház egyszer csak hirtelen fog összedőlni vagy felrobbanni.  A csaj meg a pasi sosem fog igazi szeretetben és őszinteségben, nyugalomban élni, tehát biztonságban sem. Mitől tartana ez akkor életük végéig? A csaj meg a pasi, ha összeházasodnak, és általában ők házasodnak leginkább és leggyorsabban, ritka esetben érik meg az 1. vagy 2. házassági évfordulót.  Sajnos ez van...  Egyszer csak történni fog valami, ami kiváltja az elválást, méghozzá durván, keservesen, és kibaszottul fájdalmasan.  Áldozat egy,  és áldozat kettő. Két nagyon sérült, és törött szárnyú madár.  Egyedül és elhagyatva, és persze mindenki hibás ezért a helyzetért, csak ők nem.  Teljes mértékben elképzelhetetlen, hogy ez a két ember a válást vagy elszakadást követően, akár több évvel később is, barátok legyenek. Eleve nem is voltak azok.  Akik sosem voltak barátok, hogyan lehetnének azok egy hatalmas és fájdalmas trauma után? És mindezt egymásnak, valamint saját maguknak okozták.  Ez teljesen kuka. 

Extrém esetek mindig vannak

Amikor az egyik fél rendben lenne, de a választottja, nagyon rossz választás, és a választó fél annyira  el van foglalva a saját dolgaival, hogy fel sem tűnik neki sokáig, rossz lapot húzott, az szar ügy.  A választó igazából sodródik az árral, mert annyira el van foglalva minden mással, hogy fel sem tűnik neki, nem jó "házba" jár haza esténként. Majd jön a környezet felől az elvárások tömkelege, és egyszer csak azt veszi észre, hogy ő ugyan mindent megtett azért, hogy  a háznak erős tartógerendái legyenek, de az kevés, és egyszer elkezd repedni a gerenda, és aztán maga alá temeti az alap nélküli házat. Itt sem tudunk az elválás utáni barátságról beszélni.  Vannak olyan emberek, én is ilyen voltam, akiknek pofonokat kellet kapniuk azért, hogy felébredjenek, és azt mondják, hogy nem vagyok hajlandó a mások elvárása szerint élni, hanem a saját elképzelésemet fogom követni. Mindegy, hogy mennyi idő és tanulás szükséges ahhoz, hogy kialakítsam a megfelelő értékrendemet magam felé és a leendő másik felém felé, de vállalom, mert tudom, hogy megéri. 

Éltem alap nélküli kapcsolatban, majd élettársi viszonyban, tíz évig. Majd jött sok év, hogy átrágjam, felfogjam, megemésszem hol és mikben hibáztam magam felé. Min tudok én változtatni, és miben tudok fejlődni. És amikor ez megvan, meg fog érkezni a férfi. 

Van már egy stabil alapom, én magam.  A stabil alap, stabil alapot, azaz, stabil férfit fog vonzani. Tök logikus

Amikor két stabil ember, egy nő és egy férfi találkozik, sok más választásuk nem lesz, mint hogy elkezdik egy közös "ház" alapjait összerakni. Beszélgetnek. Sokat beszélgetnek. És sokat is kérdeznek. Azért kérdeznek, mert valóban érdekli őket az adott téma. Ismerik egymás munkáját, annak előnyeit, hátrányait, nyűgjeit, felelősségét, és időtartamát. Eszükben sincs  a másikat korlátozni mondjuk a munkájában, hogy vállaljon kevesebb munkaidőt vagy óraszámot.  A következő tégla a ház alapjához a bizalom. Nem abban, hogy mennyit csajozik a pasi a neten munkaidőben, hanem a döntésekben, a gondolatokban és véleményekben. Mivel hasonlóan gondolkodnak, min tudnának vitatkozni? Semmin.  A nézet-eltérés azért van, hogy legyen miről beszélgetni.  Aztán pedig közös nevezőre lehet jutni, és együtt fejlődtünk.  Nem kompromisszumról beszélek, hanem megértésről.  Ha a nő hoz egy új téglát a ház alapjába, akkor a férfi is hoz egyet, egy ugyanilyet, hiszen egyetértés van.  Tudsz számolni? Kettesével hordják a téglát. Tudod milyen erős alapzat lesz az?  A legnagyobb földrengésnek is lazán fog ellenállni. Nem fog leégni, mert biztonságos minden rendszere. Olyan nyugodt, otthonos és biztonságos lesz, amit mindenki csak irigyelni fog, és a barátok szívesen töltik majd ott az időt. Nyugalom, harmónia, béke és szeretet. Nyálas? pedig ettől még így van. 

No., ha két ilyen ember, a nő és  a férfi erős alapokon nyugvó otthonban él, lehet olyan ok, amiért egyik vagy  a másik menni akarna valahova máshová, valaki máshoz? Szerintem nem. A barátok nem válnak el egymástól, hiszen jó nekik együtt. Annyira jó, hogy azon sem gondolkoznak soha, lenne-e olyan valaki, aki ennél többet és szebbet tudna nyújtani? Tudják teljesen biztosan, hogy a válasz nem.  Senki mással nem lehetne ennyire jó.  Tehát, két ilyen embernél nem merül fel a kérdés, hogy váljunk-e, vagy sem, és utána barátok legyünk egymás számára, vagy ellenségek. 

Extrém esetek mindig vannak

Amikor két ember rossz időben és rossz körülmények között találkozik egymással, hát az is kemény.  A pasi házasodni akar, majd derült égből villámcsapásként a mennyországból egy perc alatt a pokolba küldi  az ifjú feleséget, Ezt hívom úgy, hogy tanulópénz, mindkét fél számára. Sose értem az életet, és sokszor igazságtalannak tartom, ahogy a lapokat keveri és pláne osztja.  Miért van az, hogy mindig a jó emberek szívják meg? Nők, férfiak egyaránt. Ők, akik sokat szívnak, nem pasik és csajok, hanem nők és férfiak. Ez egy másfajta szívás, mint a csaj és pasi esetében.  Ez azért extrém, mert az  egyik szereplő állati jó ember, tele szeretettel, hittel, és élettel. És sorra olyan embereket vonz, akik ezt kihasználják és visszaélnek vele. Ők az áldott jó emberek. És azért mondtam, hogy nekik tanulópénz egy ilyen helyzet, mert meg kell tanulniuk keménynek lenni, és nagyon magas elvárásokat támasztani a másik felé. Ugyanis ezeket az elvárásokat, az áldott jó ember nők és férfiak, alapból birtokolják, csak sajnos lenyomták és eltemették bennük. Végigmentem ezen az úton én is, innen tudom, hogy így van.  Várd el, hogy fontos legyél. Várd el, hogy odafigyeljenek rád, és várd el, hogy szeressenek. 

Lehet-e barátság az ex férjemmel? 

Az emberek folyamatosan változnak. Öt, tíz év alatt egy teljes személyiség ki tud cserélődni. Kell-e ez az énem a férjemnek? Kell-e nekem a férjem most, hogy én fejlődtem, ő meg ül a tévé előtt és egy szót sem szól hozzám? Ha a házasság alatt nem volt téma, amiről lehetett volna beszélgetni, akkor  a válás után örülni fogok, ha nem látom az ex férjemet. 

Ha a házasság tutin működik, akkor nem kell azon gondolkodnom, hogy barátok tudunk-e maradni, mert fel sem merül ilyen kérdés. Ám, ha a sok év alatt mégis teljesen más vágányra tértünk át mindketten, és a válás mellett döntöttünk együtt, akkor lehet, hogy szükséges lesz némi idő, de a barátom tud maradni az az ember, aki mellett álomra hajtottam a fejem évekig, és hozzábújva aludtam el. 

NoraSm

Élet-Park beszélgetések VLOG 2. rész Van-e barátság nő és férfi között?

Ezt a témát boncolgatásra egy ismerősömtől kaptam.  .... hát kibontottam.

Ha röviden kellene válaszolnom a kérdésre, azt mondanám, hogy igen, persze, hogy létezik férfi és nő közötti barátság, csak megfelelő érzelmi intelligencia és tisztelet szükséges hozzá, semmi más!

Sok embertől hallottam már, hogy kategorikusan kijelentették, nem létezik a két nem közötti barátság, mert az egyik előbb, vagy utóbb többet akar. És ezt azok szokták mondani, akik egy cseppet sem tisztelik az embert az emberben. Ha valaki nem lát túl a nemiségen, akkor valóban ne is akarjon barátkozni egy ellenkező menüvel, inkább sörözzön a haverjaival a kocsmában. Hála az égnek nem vagyunk egyformák. Én senkit sem akarok meggyőzni arról, hogy létezik a nő és férfi közötti barátság, de aki az ellenkezőjét vallja, fogalmazzon inkább úgy, hogy lehet, hogy létezik, csak még neki nem volt ilyen élménye. Én sem akarok minden pasival haverkodni és barátkozni, ez az idővel vagy kialakul, vagy sem. Ha vannak köztünk hasonlóságok gondolkodásban, érdeklődésben, célokban, értékrendben, akkor teljesen mindegy, hogy nők vagyunk, vagy férfiak, a hasonlóságok vonzani fogják egymást. Akiknek az a "dolga", hogy velünk legyen, itt is fognak maradni, és úgy fogjuk hívni őket, hogy barátok.

Nézd meg a videómat, és ha tetszett, akkor kedvedre osztogathatod :)
https://www.youtube.com/watch?v=xDCr6j38e-0&fbclid=IwAR0B7V-xihpVHEnWNdpKRqRc1FqwqVoueNZnqRRALRTH3Kb-JX_s6BPVsOc

Szép napot, Nóri

Nézz körül nálam a Norapicture oldalon

Kis lépés az emberiségnek, de nagy lépés nekem

Annak idején nem volt egyszerű felfognom és feldolgoznom, hogy fotózok, és a képeimet bárki láthatja. Aztán ugyanez volt, amikor elkezdtem írni. Ki mit fog gondolni rólam, és arról, amiket írok, ahogy megfogalmazom, ahogy megosztom a világgal. Utána jöttek a rádiós beszélgetések, ahol nem kapod meg előre a kérdéseket, nem tudsz felkészülni, hanem ott spontán válaszolsz mindenre. Ma már ez sem idegen, sőt, kimondottan jó rádiózni, pláne Mariannal. Az viszont elképzelhetetlen volt, hogy az arcomat is adjam a gondolataimhoz. Nem kezelem jól, ha a kirakatban kell lennem. Van, aki ezt szereti, én nem. Több tévés interjúra mondtam nemet, mert ott nem vághatok pofákat, vagy röhöghetek teli szájjal, hiszen mindenki látja. Ott viselkedni kell, nekem az egy kirakat, nem pedig valódi. A rádióban tudom magamat adni, a kamera előtt nem. Pontosan ezért vagyok jó a portréfotózásban, mert tudom milyen érzés, ha valaki nem szereti, amikor fotózzák. Ezért fotózom az embereket lehetőség szerint úgy, hogy észre se vegyék. Így lesznek természetesek és előnyösek a képek. De a videó az más. Az nekem nem komfortos.

A fotózás, és az írás, számomra terápia. Mindegyik lépcsőfokra szép lassan léptem fel, akkor, amikor azt éreztem, hogy megértem erre, akarom, és jó érzéssel tölt el. Vállalom a fotóim tartalmát, minőségét, üzenetét, és az írásaimmal ugyanígy vagyok. Minden betűmért vállalom a felelősséget, és szívesen meghallgatom, ha valaki teljesen másképp vélekedik, mint én.

Hosszú hónapokig gondolkodtam egy videó sorozaton, ami megint csak nem rólam szól, de egy újabb terápia. Én találom ki, én építem fel, én forgatom, én vágom, töltöm a netre és utána megosztom akárkivel és bárkivel. Vállalva azt, hogy ismét ellenséges reakciókat váltok ki néhány emberből. Nem lettem nagyképű, és nem futott el velem a ló, csak én merek! Merek új munkát vállalni, tudva, hogy rövid ideig fog tartani, de tanulhatok és fejlődhetek. Merek kitalálni újat, és azon gondolkodni, hogyan tudnék kicsit segíteni azoknak, akik igényt tartanak rá, azoknak, akiknek szükségük lehet rá. Elmondani mindazokat, amiket eddig tapasztaltam és megéltem.

Amikor néhány éve tudatosan elindultam önmagamba befelé, nekem senki sem segített, maximum az okos könyvek. Mindenki a maga életéért felelős, és egyedül halad az útján, de néha jól jöhet egy kis támogatás, löket, megerősítés, vagy visszaigazolás. Vagy egy új irány.

Miután sok ember nem szeret olvasni, vagy nincs rá ideje, egyszerűbb egy mini videó, amit bárhol meg lehet nézni és bármikor le lehet állítani, majd folytatni. Igyekeztem felhasználó fejjel gondolkozni, de ezzel vállalva azt, hogy oda kell tennem az arcomat is ebben a feladatban. Képes vagyok rá? 

Nagy lépést tettem, és megfogtam a kamerát, az állványt, beültem az autóba, és kerestem egy barátságos külső helyszínt. Nem forgatok szobában, hiszen a természetben készült anyag még jobban kikapcsolja a nézőt és nem zárja be egy kockába, aminek van egy ablaka, hanem teret ad az elhangzó gondolatoknak. Nincs korlát és nincs határ. Szabadon száguldozhatnak a gondolataid miközben a szavaimat hallgatod. Nem rólam szól, hanem neked, ugyanúgy, mint az eddigi három könyvem

A videó sorozat 1. részét itt találod, katt a linkre :)

NoraSm

Osztogasd kedvedre, ha tetszik a téma :) Köszönöm! 

facebook.com/norapictures 

Kérj!

“Az élet tartogat meglepetéseket: van, hogy azt mondja, csukd be a szemed, és fújd el a gyertyákat, aztán jól belenyomja a képedet a tortába, mielőtt kívánhatnál valamit. De! Néha, olykor, hébe-hóba azért sikerül elrebegned azt a kívánságot, és valóra is válik.”

Emery Lord 

Születésnapom reggelén ez a bejegyzés várt az egyik kedves barátomtól. Olyan hatással volt rám a néhány mondat, hogy napokkal később is ezen jártak a gondolataim.

Mennyire igaz, hogy amikor nem vagyunk jól, kérni sem merünk. Ezért érdemes arra törekedni, hogy a torta ne az arcunkban landoljon, ne is fokhagymás késsel vágjuk fel, hanem egy erre a célra készült, tortakéssel, csodás szeleteket tudjunk szeletelni, kitálalni egy szép tányérra, és jóízűen, hümmögve minden falatjának ízét élvezve, szép lassan elmajszolni.

Miért csak a születésnapunkon érzünk magunkban annyi őserőt, hogy hittel, meggyőződéssel, és gyermeki ártatlansággal, tisztasággal tudunk kérni? Akár olyan dolgokat is, amelyek egy hétfő reggelen eszünkbe se mernének jutni. Miért kell születésnapnak lennie ahhoz, hogy kérjünk, vagy kívánjunk?

Hetek óta ez a gondolat motoszkált a fejemben, mígnem jött a novemberi Tízmilliószoros nap. Azonnal tele lett vele az Internet, és elhalmoztak minket hasznos tanácsokkal, hogyan is lenne jó a mai napon gondolkodni, cselekedni, érezni. Feltűnt a sok cikk mellett az is, hogy egyre több ember beszél erről a napról természetesen és nyíltan. (10 éve még nem merték volna vállalni, sőt nem is tudtuk, hogy van ilyen nap.)

Tehát egyre több ember hisz ennek a napnak a tízmilliószoros erejében, és ha én ezen a napon a padlón ülős állapotomban vagyok, akkor most ezt felturbóztam, és ezt vonzom, tehát szar passzban leszek egy jó ideig? Basszus! Ne már!

Ám, ha mindent elkövetek annak érdekében, hogy eme nagyon erős energiával rendelkező napon nagyon jól legyek, és jó napom legyen, akkor ezt az állapotot és energiát erősítem magamban és magam körül, hosszútávon? Sanszos.

Felkelünk a tízmilliószor nap reggelén, és ha szerencsénk van, akkor valóban belülről jövő, őszinte mosollyal nyugtázzuk, hogy ma jó napunk lesz. ( Igazából, tök egyszerűen, eldöntöttük)

A kellemetlenebb az, amikor ezen a reggelen magadra kellene erőltetni a jóllétet, mert épp nem vagy jól, és tudjuk, hogy ez parancsszóra nem megy. De tételezzük fel, hogy jól sikerült ez a nap, nagyon jól.  

Elmúlt a tízmilliószoros nap, és másnap úgy élünk, mintha mi sem történt volna. Tegnap jók voltunk, teli mosollyal, hittünk és kértünk, ma meg már nem ünnep van, hanem csütörtök. Minek is örülünk egy átlagos csütörtökön, nem igaz? A tegnapi nap pozitív élményei és érzései pedig már el is felejtődtek. Nem hoztunk belőle magunkkal tegnapról mára. Pontosan olyan ez, mintha elmentél volna nyaralni a Maldív-szigetekre egy hónapra, és ahogy hazaérve, leszálltál a reptéren a sok órás út után, el is felejtetted, hogy tegnap még a fehér homokban sétáltál mezítláb. Nem hoztad haza magaddal a feltöltődés, és az átélt élmények, a pihenés erejét, nem lesz, ami erőt adjon neked a mindennapokban. Holott, nyaralni azért megyünk, hogy a sok élmény vigyen minket csütörtökről péntekre.

Következik lassan az Advent, jön a Mikulás, majd a mindenki által várt Karácsony, ami a legnagyobb hazugság, és persze a sort zárja majd a Szilveszter, amikor mindenki megint ígérget fűt, fát és bokrot. Január első napjától pedig elindul egy újabb hazugsági év. Nyilván mindenki saját magának hazudik, de hazudik. Ha magamnak hazudok, akkor a környezetemnek is hazudok, aztán ezt vagy észreveszik, vagy nem. Vagy szólnak, vagy nem.

Minden évnek van jó pár olyan jeles vagy erős napja, amikor jók vagyunk. Nem balhézunk (annyit) nem vagyunk ingerültek (annyira). Nyitottabb a szívünk. Ja, igen, sebezhetőbbek is vagyunk, de mi ezzel a baj? Ebből lenne jó többet adnunk egymásnak és magunknak is. Mondjuk, legyen évente tíz olyan nap, amibe érdemes lenne belekapaszkodni, és kicsit tervezve, mankónak használva, készülni ezekre a napokra. Várni, de nem csak fejben, hanem lélekben is. A Karácsonyt használná a legtöbb ember a legnagyobb és legerősebb hit és szeretetmankónak, csak a legtöbben nem azt kapják, amit vártak, és egy idő után minden karácsony egy csalódás lesz, tehát már nem is várják.

Csak úgy tesznek, mintha várnák. Drága ajándékok, 3 napot eltöltünk egymással, és akkor minden rendben van. Jó apa, jó szülő és jó gyerek vagyok, mert megfelelni akarok. Közben meg mindenki feszeng. Mondjuk én nem, de a legtöbb ember igen. Érdemes leülni egy bevásárlóközpont bejárata körüli padra egy kis időre, karácsony előtt 3 nappal. Nézegesd a kijövő és bemenő embereket. Olyan ideges és ingerült mindenki, hogy tanulmányt lehetne írni erről. Hol van itt szó arról, hogy a szeretet ünnepe? Ha a karácsony a szeretetről szól, akkor miért nem adnak az emberek ebből az idegeneknek is? Mindenkinek karácsony van, nem csak Bála bácsinak és Joli néninek. Ilyenkor vagyunk a legérzékenyebbek és mégis a legtöbben ennek az ellenkezőjét mutatják kifelé, és még csak észre sem veszik. Karácsony előtt megszokottan azt mondjuk mindenkinek és mindegy kinek, hogy boldog karácsonyt! Békés ünnepeket!  Annyiszor mondjuk, hogy már csömör. Viszont! Ha őszintén is gondolnánk, amikor kiejtjük a szánkon, Szentestére mindenkinek szárnya nőne a boldogságtól és az eufóriától.

Vásárlás közben szinte ölre menő harcok és szócsaták mennek. Majd két óra múlva a nagyi beül a fa alá és olyan áhítattal játszik az unokáival, hogy a sok elkészült kép beteríti az egész Facebookot. Még két napig eljátssza mindenki, hogy felhőtlenül boldog, és hatalmas a család ereje, de két nap múlva ugyanúgy utálják az anyóst, mint a múlt héten.

Én nem karácsonykor szeretek szeretni, hanem minden nap. Én azért várom a karácsonyt, mert onnantól hosszabbodnak a nappalok. Már megtanultam, hogy karácsony akkor van, amikor én azt szeretném.

Ha adott mindenki számára legalább tíz olyan nap az évben, ami neki kedves, érdekes, hisz benne, és várja, akkor ezek segítségével ki lehet alakítani egy egyéni hitrendszert, ami így már nem is hangzik olyan misztikusan És, el lehet érni, hogy ne évente tíz napot legyünk jól és érezzük magunkat elégedettnek, netán boldognak, hanem akár egész évben. Az életünk úgyis tesz róla, hogy valami rumli mindig legyen körülöttünk, de mi irányítunk, nem pedig a véletlenek. Nem hiába mondják azt, hogy legyél tudatos, és minden fejben dől el. Azért mondjuk, mert így van. A Tízmilliószoros nap reggelén vagy a szülinapod reggelén fel tudsz úgy ébredni, hogy ma jó napom lesz? Igen. Akkor január közepén és július elején is fel tudsz ébredni, tehát miden reggel úgy, hogy ma jó napom lesz.

Amikor tudatosan elkezdesz odafigyelni apró dolgokra, melyek zavarnak, idegesítenek, és rossz kedved lesz tőlük, vizsgáld meg. Kérdezd meg magadtól, hogy ez a dolog miért rossz neked? Valami választ úgyis fogsz rá kapni. Lehet, hogy nem azonnal, de fogsz rá választ kapni. Tudni fogod, hogy miért húzod le magad a földre olyan gyakran, és miért nem hiszed el, hogy minden lehet jó?!

Ebbe az okos fotóba pedig tegnap későn este futottam bele:

A legtöbb ember pont a cél előtt adja fel a terveit, álmait. A hited magadban akkor lesz igazán erős, ha képes vagy tovább menni az utadon, akkor is, amikor az eszed azt mondja, add fel!

Kérj mindennap! Kérj sokat és gyakran! Merj kérni! Képzeld, tényleg lehet kérni. Azért kaptuk ezt a lehetőséget, hogy éljünk vele! Tanulj meg nagyon szépen kérni, tisztelettel, őszintén, és szívből. Akkor teljesülni fog. Kezdd kicsi dolgokkal, olyanokkal, amikben hiszel, hogy megvalósulhat. Klasszikus eset, a parkolóhely késrés. Ezt ma már mindenki ismeri, és millióan használják. Ma már sima ügy ilyet kérni. No, akkor innen lehet tovább lépni, hiszen hited már van!

Amikor pedig az apró kérések teljesültek, megtanultál egy kicsit elfogadni is. Nagyon sok embernek vannak elfogadási gátjai, nekem is, mindenkinek. És nyilván mindenkinek más és más életterületen jelentkeznek a tünetek. De ezekkel a kicsi lépésekkel, nagyon gyorsan és eredményesen lehet haladni, hogy egyre nagyobb és szebb dolgokat kérjünk, és kívánjunk. A tempót te diktálod! Határ pedig a csillagos ég!

Kérj!

NoraSm

Tetszett neked az írásom? Érdekesnek és hasznosnak találtad? Akkor nyugodtan megoszthatod barátaiddal és ismerőseiddel! :) Fel is íratkozhatsz a rendszeres olvasóim közé, vagy követhetsz a FaceBookon is :)https://www.facebook.com/norapictures/

Mit lát a kívülálló?

Hányszor hallottad már azt, hogy egy kívülálló, sokkal jobban átlátja a mi dolgainkat, és sokkal objektívebben tud..hat véleményt, és pláne ötletet adni, hogyan oldjuk meg a saját problémáinkat?! Pppfff…

Amikor jó pár évvel ezelőtt, először jártam Fehér Mariannál a Juventus rádió Budapesti arcok című műsorában, kaptam kérdéseket tőle, bőven. A beszélgetésünk témája az első, Nóra című könyvem tartalma és persze a háttere volt. Mariann azt kérdezte, hogy megbeszéltem-e valakivel, vagy kértem-e tanácsot valakitől, mielőtt eldöntöttem és megszerveztem, hogy Budapestről, Mallorcára költözöm. (Mert, hogy az első könyvemet Mallorcán írtam) Mariann kérdésére gondolkodás nélkül rávágtam, hogy nem! Nem beszéltem meg senkivel és nem kértem tanácsot senkitől. Teljesen egyedül döntöttem. Mariann pedig kikerekedett szemekkel kérdezte, hogy egyedül döntöttem? De mégis miért?

Azért, mert nem volt olyan ismerősöm, aki magyar és Mallorcán él vagy élt volna. Azért, mert itthon fölösleges is lenne megkérdezni bármelyik barátomat, mert nem ők akarják elhagyni a megszokott környezetüket, hanem én. Nem ők élik az életemet, hanem én. Hogyan adhatna nekem tanácsot olyan ember, aki még nem volt a helyemben, és talán nem is akar a helyemben lenni? Én tudom, hogy miért és hogyan jutottam el arra a lelkiállapotra, hogy menni akarok. Miért kérdezzek meg olyan embert, aki szándékán kívül ugyan, de elkezd lebeszélni engem? Az nekem miért jó? Ő azt látja, hogy van hol laknom, van rendes állásom, egy halom ismerősöm. Akkor minek innen elmenni? Jó úgy minden, ahogy van. Neki. De nem nekem.

A döntéseim a sajátjaim. Azokért nem tudok hibáztatni senkit. Csak magamat. Amikor van egy munkahelyi vagy magánéleti problémád, és megkérdezel valakit, vagy valakiket, hogy mit tennének a helyedben, biztosan tesznek fel néhány kérdést, hogy tisztábban lássák a helyzetet. Te válaszolsz, de az éppen aktuális lelkiállapotodnak megfelelően beszélsz róla. Nem pedig objektíven. Vagy haragszol, vagy elfogult vagy, de nem objektív. Akkor a kívülálló haver, vagy barát mi alapján döntsön vagy adjon neked tanácsot?

Tegyük fel, adott valami tanácsot. Esetleg ő már volt ilyen helyzetben, vagy hasonlóban és ezt megosztja veled. De jóó, nála működött. Mit csinálsz? Ugyanazt fogod tenni, mert a havernál működött. Igen, csak nincs két egyforma helyzet és két egyforma ember. Ami a havernál működött, vagy bevált, nálad pont nem fog. Szar lépést tettél, rosszul reagáltál valamire, de basszus, már nem lehet visszacsinálni. Te meg haragudni fogsz a haverra, hogy rossz tanácsot adott. Közben meg vered a fejedet a falba, hogy hallgattál valaki másra. Már, ha egyáltalán szoktál magadba nézni. A legtöbb ember mindig másokat hibáztat, de ezt most hagyjuk.

Ha a belső hangodra hallgattál volna, jó döntést hoztál volna, és még jobb lépést tettél volna. Senki sem lehet az én helyemben vagy helyzetemben, csak én. Senki sem vállalhat felelősséget az én tetteimért és a kimondott szavaimért, csak én! Akkor hogy jön az ide, hogy a kívülálló jobban látja az én dolgaimat?

Dehogy lát. Nem lát az semmit, csak morzsákat.

Te vagy a helyzetben, veled történik, a te bőrödre vagy sikeredre megy a vásár, akkor miért mások döntsenek? Miért mások tanácsára várunk? Mondjuk én nem. Az lehet, hogy mesélek a dolgaimról a barátaimnak, de nem kérdezek, hanem közlök. A bizonytalanságom és az esetleges kétségeim az enyémek, nem másé.

Tehát nekem kell eltávolodnom az adott megoldandó helyzetemtől, de csak annyira, hogy más szemmel láthassak rá, és ha végre kihúzom a fejemet a saját káoszomból, akkor előfordulhat, hogy teljesen más nézőpontból látom ugyanazt a helyzetet. Ha megtanulom lefoglalni magam és a hülye, nyomasztó gondolataimat nem hagyni bekúszni a fejembe, naponta milliószor, akkor csend lesz körülöttem és bennem. Amikor pedig lecsendesedtem végre, olyan jó ötleteim és lehetőségeim adódnak, hogy meg fogok lepődni. Sok ilyen élményem volt már, azért mondom.

Tudom jól, hogy amikor valaki nagyon ideges, haragszik, becsapták, kihasználták, hazudtak neki, félrevezették, vagy saját magának okozott fájdalmat, csalódást, irtó nehéz lenyugodni. Amikor legszívesebben törnél-zúznál, vagy agyonvernél valakit, senki se mondja, hogy nyugi! Úgyis csak idegesebb leszel. Tehát, nem árt fizikailag levezetni először a feszültséget. Menj el sétálni vagy túrázni. Menj el futni egyet vagy fogj egy boksz-zsákot, akkor is, ha nem vagy boxoló. Verd szét a zsákot, és megnyugszol. Ezután már sokkal könnyebb lesz időt szakítanod mondjuk arra, hogy beülj az autódba, és elmenj egyedül egy kedvenc helyedre. Ülj le a padra, az a legjobb, ha nincs körülötted senki, és ha úgy érzed, sírd ki magadból a feszültséget. Olyan nincs, hogy a sírás ciki. A sírás feszültségoldás. Használd, és ne szégyelld, pláne magad előtt, akkor se, ha férfi vagy. ( Tudod, ezt már írtam korábban, a pasik nem sírnak, a férfiak igen.)

Sok esetben tapasztaltam már, hogy a természet feltölt energiával, és elviszi magával az én fájdalmaimat, vagy dühömet. Helyette kapok nyugalmat és hitet. Hitet önmagamban, és abban, hogy minden történés az én javamat szolgálja, még akkor is, ha most ebben a pillanatban cudarul vagyok. Minden okkal történik.

Kitől kérhetnék hát igazán jó tanácsot a döntéseimhez, mint saját magamtól. A belső hangomtól, aki arra is figyel minden történésben, amire én már nem tudok. A lelkemben minden pillanata és mozzanata el van raktározva egy helyzetnek. Tehát, ki segíthet nekem dönteni, ha nem én magam?!

Ezt is többször mondtam már…. Ego, ész, szív és lélek. Ők négyen számomra teljesen külön tényezők. Sokszor futottam már bele abba, hogy azt hittem a józan eszem, az a józan eszem, és sajnos utólag kiderült, hogy az egom volt. Rossz tanácsot adott, mert okos akartam lenni. Nem a szívemre hallgattam és a belső lelki hangomra.

Nagyon nehéz megtanulni lenyugtatni magunkat egy rohadt vagy nagyon nehéz helyzetben, tudom! Nagyon nehéz megtalálni a módját, hogy fizikailag is megnyugodjunk, de ha eddig képes vagy eljutni, tényleg megnyugszol, és briliáns ötleteid lesznek. Húzd ki a fejed valahogy a mosógép forgódobjából, (nem akarom írni, hogy a moslékos vödörből) és minden a helyére kerül.

Ki éli az életedet a főnököddel vagy a pasiddal? Te vagy egy haverod? Ne keverd össze a bizonytalanságot azzal, hogy mesélsz a dolgaidról. Teljesen másként hat az egyik és másképp a másik. Ki vezeti a te életedet? A haverok vagy te?  Ki áll oda egy másik ember elé és mond igent vagy nemet? Te vagy egy barátod? Annyira igaz ide az, hogy egyedül születünk, és egyedül halunk meg. Ez pont erről szól. Minden döntést magunknak kell meghozni, de nem a környezetünk véleménye és befolyásolása alapján, hanem a saját megérzésünk és legjobb tudásunk alapján.

Micsoda álomvilágban élnénk, ha mindenki a maga dolgával, mindenki a maga kapcsolatával foglalkozna, nem pedig a másokéval. Biztosan azt is hallottad már többször, hogy mások dolgaiban de okosak tudunk lenni, azt hogy átlátjuk. A magunkéval meg nem tudunk mit kezdeni. Tehát, ha te magad képes leszel legalább egy kicsit eltávolodni a saját adott problémádtól, vagy megoldandó helyzetedtől, te fogod hozni a legjobb döntést, te fogod megtenni a legjobb lépést, és még sikeres is lesz. Tehát, a saját sikered ad majd erőt a következő feladatod megoldásához. Már magadban fogsz bízni, nem pedig a haverokban.

Közben pedig fejlődtél, erősödtél, tapasztaltál, és sokkal bátrabb lettél. Aztán pedig elmeséled másoknak a kínjaidat és a sikereidet is, de nem úgy, hogy receptet adsz nekik, dekára és deciliterre, hanem erőt és hitet, hogy valóban mindenki a saját maga szerencséjének kovácsa. És persze segíts magadon, Isten is megsegít! Ha más nem, isteni sugallattal, szeretetérzéssel, vagy valami apró csodával. :) 

NoraSm

Tetszett neked az írásom? Érdekesnek és hasznosnak találtad? Akkor nyugodtan megoszthatod barátaiddal és ismerőseiddel! :) Fel is íratkozhatsz a rendszeres olvasóim közé, vagy követhetsz a FaceBookon is :) https://www.facebook.com/norapictures/

Barát-ok

Igazából az előző írásom címének kellett volna ennek lennie, Barát-ok. Pláne, hogy nem gondoltam volna, írok folytatást. Barát-ok, azaz okkal barátkozik veled valaki, nem pedig önmagadért. Nagyon meglepődtem, hogy ennyi visszajelzést kaptam tőletek a kifejtett témám kapcsán, mert erre sem számítottam. Én nem azaz író vagyok, akitől hangos az Internet, és reakció áradat érkezik a gondolatai után, hanem az, akit egyre többen olvasnak, de a tőlem olvasott szavak és mondatok után, szinte mindenki csendben van. Nem is baj, ezek szerint sikerült elindítanom bennetek olyan gondolatokat, amelyek befelé hatnak, nem pedig kifelé.

Milliónyi gondolat maradt ki a Barát-ságból, de tényleg nem akartam litániát írni. Magamból indultam ki, mert nem szeretek hosszú írásokat olvasni, akkor sem, ha érdekes és feldobják fotókkal. A legtöbb embernek 2-3 percnél több ideje nincs, hogy elolvasson egy számára érdekesnek tűnő bejegyzést, vagy cikket. Ha pedig hosszú a szöveg és az olvasójának indulnia kell, elfelejti, hogy félbe maradt egy cikk olvasásával. Biztosan nem fog visszatérni az adott weboldalra, hogy elolvassa a végét is. Egy könyvet simán leteszünk, akár hetekre is, de ott van benne a könyvjelző, ami segít, hogy hol tartottunk. Az internetes írásokkal már sokkal hanyagabbul bánunk. Ezért törekszem arra, hogy három percbe lehetőség szerint beleférjek. Örömmel tölt el, hogy nem éreztétek hosszúnak a Barát-ságot, viszont annál őszintébbnek és támogatónak. Köszönöm!

Azt sem gondoltam, hogy bejegyzésem olvasása után még jobban megnyílik a környezetem, és mesélésre késztetem őket. Valahogy mindenkinek volt egy gyors sztorija, hogy nála mikor és miért jött el az a pont, ahol azt mondta, elég! Érdekes, hogy eddig még senki sem mondott olyat, hogy ne lettek volna kellemetlen és fájdalmas élményei, helyzetei a barátokkal kapcsolatban, amiből sajnos tanulnia kellet, hanem azt mondta volna, hogy ő bizony mindig csak jó emberek között mozgott. Ő mindig olyan közegben élt, tanult, kikapcsolódott, és dolgozott, ahol csupa jó emberek voltak, és mindig egyensúlyban volt az adok és kapok. Szeretnék egyszer egy ilyen emberrel találkozni, bár félek, nem fog összejönni.

Olyan, mintha a barát-ok kifejezés lenne a legnagyobb tanulási feladat. Ha a barátokat tudod kezelni és jól válogatni, akkor az élet más területein ez már kisujjból fog menni, reflexből. Az emberek még munkahelyet is előbb váltanak a rossz légkör miatt, mint, hogy megváljanak a barátaiktól, akik adott esetben sokkal jobban mérgezik őket, mint bármi más.  Egy barát tud úgy viselkedni, mintha a főnökünk lenne, tud úgy viselkedni, mintha a gyerekünk lenne, vagy anyánk. Tud úgy viselkedni, mintha a párunk lenne, akkor is, ha azonos neműek vagyunk. Volt már olyan érzésem nővel lévő barátsággal kapcsolatban, mintha párkapcsolatban lettem volna vele, holott szexuálisan sosem volt semmi közünk egymáshoz. Tehát, nem így értettem. Hanem az emberi féltékenységre gondolok, a zsarolásra, hisztire, irányítási vágyra. Tuti, hogy nem vagyok egyedül ezzel a hasonlattal, és simán el tudom ezt képzelni két pasi között is. Az egyik uralkodni akar a másikon, közben meg jól kihasználni. Átgázolni rajta, hülyének nézni,  és még csak az sem érdekli, hogy áldozata ezt érzi-e vagy sem. Tudatában van ennek, vagy sem. Az ilyen emberektől meg minél előbb érdemes megválni. A „sajnálom, de nem érek rá” mondat elég sokáig használható. És előbb vagy utóbb nyugalom lesz. Nem fog keresni, te pedig remekül fogod érezni magad, mert kapsz levegőt. Nem kell minden barátságot hangos szóval és ordibálással befejezni. Lehet azt csendben is. Ez is tanulás. Mit hogyan zársz le. Mit hogyan fejezel be. A lényeg, hogy neked jó legyen a módszer. Ne a másikat nézd, hanem magadat. Mondtam már, ideje kicsit önzőnek lenni! Nem olyan nehéz az!   

Ha a lezárást, váltást, változást, befejezést, és persze minden új dolgot is érzésből csinálsz, és a belső hangodra hallgatsz, nem tudsz rosszul dönteni. Én ebben nagyon sokáig nem hittem. Okosnak gondoltam magam, és el sem tudtam képzelni hogyan hagyatkozhatnék a megérzéseimre. Úgy tanultam, hogy az eszem után haladjak. Több év, és apró dolgokban megengedett belső hangos döntéseim után konkrétan kénytelen voltam rájönni, hogy jó irányba, jó helyekre, jó lehetőségekhez, jó emberek közé vezet. Méghozzá tartósan. Az a típus vagyok, aki már csak azért is szembe megy sok olyan dologgal vagy témával kapcsolatban, amiről azért mélyen sejti, hogy igaz és valós. Szükségem van arra, hogy több oldalról, kézzelfogható bizonyítékom legyen egy adott dologgal kapcsolatban. Mégis sokáig az eszemre hallgattam, ami sokszor összemosódott az egoval. Hát az meg szegényem a legrosszabb tanácsadó. Rengeteget beszélgettem magammal, hogy rendet tudjak tenni az érzéseim és a gondolataim között és megtaláljam az egyensúlyt. Nem egyszerű feladat, és még ma is előfordul, hogy felborulok, de már legalább azt is tudom, hogyan tereljem vissza magam a saját vágányomra.

A barát-ok megtanítanak arra, hogy a füledre hallgass. Az, ami a szemed előtt történik csak egy dolog. Ígérgetni lehet. Nagyon régóta arra figyelek, ki hogyan mondja azt, amit mond. Őszintének hat, vagy sem. Azt mondom, hogy a barátok-ok a legjobb iskola, tréning, workhsop, csapatépítő tréning a világon. Ha megtanultál közöttük vitorlázni a kis hajóddal, akkor nem lesz ez probléma az élet más területein sem.

Egy kedves ismerősöm azt mondja, könnyek szöktek a szemébe, amikor először határozott nemet mondott valakinek. Igaza van, én is átéltem, de csak egyetlen perc erejéig. Ugyanis azonnal az jutott eszembe, hogy kár könnyet hullajtani és kár lenne nekem rosszul éreznem magam, amikor az az ember, akinek nemet mondtam, rettentően támadóan reagál. Őt nem érdekelte, hogy tőlem olyat kér, ami nekem teher. Akkor engem sem érdekel, belőle mit váltok ki azzal, hogy nem ugrom az első szóra. Most már nem. Miért is szeretném ezek után olyas valaki társaságát, akit nem érdekelnek az én érzéseim, és az időm. Ha ezen túl tudsz lépni, nem lesz nehéz bezárni egy vagy több kaput.

Barát-ság című írásom kapcsán egy kedves barátom megkérdezte, hogy melyik véglet ihletett engem ennek a témának a megírására? A csalódás vagy az öröm? És nagyon jól esett, hogy végre azt írhattam neki, az öröm. Részemről az öröm ihlette a témát, de a környezetemben sajnos pont az ellenkezőjét látom, és hallom. Ezért gondoltam arra, ha megosztom, hogy én milyen helyzeteken és folyamatokon menetem keresztül, akkor segíthetek a többieknek. És a visszajelzésekből az derül ki, hogy sokkal több embernek okoznak gondot és fejtörést, lelki vívódást ezek a dolgok, mint azt én gondoltam volna. Ha én őszinte vagyok, akkor talán mások is azok mernek lenni. Vesszőparipám az őszinteség, igen. De nekem csak így működik, minden!

Régen barát-ok vettek körül, mára pedig barátaim lettek!


Tetszett neked az írásom? Érdekesnek és hasznosnak találtad? Akkor nyugodtan megoszthatod barátaiddal és ismerőseiddel! :) Fel is íratkozhatsz a rendszeres olvasóim közé, vagy követhetsz a FaceBookon is :) https://www.facebook.com/norapictures/

NoraSm 

Barát-ság

Az utóbbi időben kezdek rájönni arra, hogy jócskán vannak olyan szavaink, amiket mintha nem mindenki ugyanúgy értelmezne és ebből adódóan másképp is kezeli. A napokban elindult egy gondolat a fejemben és a lelkemben is a barátokkal kapcsolatban.

Tíz évvel ezelőtt még senkitől sem hallottuk azt, hogy ha egy barátságról úgy ítéled meg, hogy már nem vezet sehova, vagy inkább romlik és leépít, akkor azt érdemes befejezni, ugyanúgy, mint egy párkapcsolatot. Az utóbbi években, pedig ahogy spirituális világunk kinyílik, és másképp kezdünk gondolkodni, viselkedni, viszonyulni, cselekedni, úton, útfélen azt olvasom vagy hallom, hogy a rossz vagy mérgező barátságokat bizony be kell fejezni.

Micsoda lelki vívódást jelent egy tíz vagy annál is régebbi barátságot befejezni és lezárni. Hatalmas, én már csak tudom.

Néhány évvel ezelőtt annyi barátnak mondott ember volt körülöttem, hogy azt éreztem, de jó nekem, mennyi ember van körülöttem és milyen sokan kedvelnek, vagy netán még szeretnek is. Aztán szép lassan elkezdtem rájönni különböző helyzetek kapcsán, hogy ők nem is barátok, csak úgy tettek. Tőlem elvárták a szabadidőmet, a figyelmemet, azt hogy vigyem őket ide meg oda, de amikor nekem lett volna szükségem arra, hogy meghallgassanak, akkor szélnek eredt mindenki, mert nincs rám idejük, vagy pont leszarják az én dolgaimat.

Nem volt mit tennem, mint leülni saját magammal beszélgetni erről, hogy ennek nincs értelme. Sokkal értékesebb vagyok annál, mint hogy morzsákat kapjak a körülöttem lévő sokaságtól, míg én megtettem értük, amit csak lehetett. Mert ilyen vagyok. Vagyis ilyen voltam.

Nekem az odafigyelésre lett volna szükségem. Tudod, arra az igazi őszinte, mély beszélgetésre, ami után az ember úgy érzi, hogy kicserélték, újjá született. Nem kell megoldani helyettem semmit, nem kértem sosem lehetetlent vagy túl sokat senkitől, de amit én adok, azt el is várom viszont.

És itt jön a lényeg! Ha nem várod el valakitől, hogy odafigyeljen rád, akkor nem is fog. Logikus, nem? Az viszont azért még nekem is új egy kicsit, hogy várd el a szeretetet! Hogyan lehet azt valakitől elvárni? Ezen a kérdésen is átrágtam magam, és rájöttem, hogy igenis el lehet várni a szeretetet. El lehet várni a figyelmet és a megbecsülést.

Ha te változol, a környezeted is változik. Ha te elkezdesz keményebb lenni a barátokkal, és simán tudsz nemet mondani valamire, akkor azzal azt üzented, hogy nem vagy marionett bábú, akit rángatni lehet. Ha képes vagy azt mondani valakinek, hogy sajnálom, de ebben nem tudok neked segíteni, vagy most nem érek rá, akkor az először fura lesz, és haragot is szülhet, de te ezzel ne foglalkozz! Nem akarom azt mondani, hogy egyszer mindenki eljut arra a pontra, hogy kapásból, gondolkodás nélkül nemet mond valakinek valami kérésre, csak sok pofon és tanulólecke kell hozzá, mert nem jó az ilyen mondatokat hallani. Sokkal inkább azt szeretném mondani, hogy tanulj meg a belső hangodra hallgatni. És ha ő azt mondja, hogy ezt és ezt a kérést szívesen teljesíted, akkor mondj igent bátran. Ám ha a kérés hallatán rossz érzések ébrednek benned, akkor mondj nemet bátran! Legyél önző, és csak azt nézd, hogy neked mi a jó! 

Nekem ezeket a dolgokat sajnos nem mondta el senki, sosem. A saját bőrömön tanultam meg, hogy ne legyek jó mindenkihez, mert nem éri meg. Nem leszek lelkileg erősebb és kívülről szebb, ha mindenkinek igent mondok, segítek, elintézem, megoldom. Akkor leszek lelkileg erős, nyugodt és kiegyensúlyozott, ha simán azt mondom valamire, hogy nem. Tudom jól, hogy az a típusú ember, aki szeret adni és érzékeny, el sem tudja képzelni hogyan, lehet valamire vagy valakinek nemet mondani. Segítek. Apró pici lépsekkel érdemes kezdeni. Miért baj az, ha egy férfi nemet mond valamire a párjának? Azok a pasik a legvonzóbbak, akik tudnak nemet mondani a nőnek. Miért baj az, ha egy szülő nemet mond a gyerekének? És miért baj az, ha nemet mondok valamire a munkahelyemen? Elég sokáig cipeltem azt a bélyeget, hogy az a hülye úgyis megcsinálja, az a hülye majd úgyis megoldja. Sok évembe és sok helyzetbe került, és biztosan másoknak is, hogy ki tudjuk alakítani a saját értékrendünket és a határokat mások felé.

Ha megtanulsz végre nemet mondani, boldogsággal fog eltölteni. Simán ki tudod mondani, hogy ne haragudj, de ebben nem tudok segíteni. Vagy nem akarok! Tudom, hogy a nem tudok, és a nem akarok, között hatalmas különbség van, de hidd el, csak az eleje nehéz. Egyáltalán nem szabad foglakozni azzal, hogy a másik mit él át akkor, ha én nemet mondok neki. Itt szokott jönni a lelki-terror, mert ha megszokták tőled, hogy igent mondasz, brutális meglepetés lesz a számukra az első nem tőled. Én annak idején kaptam nagyon durva megjegyzéseket, de ez meg arra volt jó, hogy engem igazoljon, nem érdemli meg az illető, hogy segítsek neki, tehát már nem is érzem rosszul magam, hogy nemet mondtam neki. Sőt! Kellemetlen a „barátok” számára, ha lepattintod őket magadról. De ez legyen tükör és azonnali visszajelzés arra is, hogy az illető nem barát. Én ugyan annak tekintettem őt és úgy is kezeltem, ő viszont ezzel a helyzettel igazolta vissza, hogy semmi másért nem „tartott” engem, mint a velem járó előnyökért vagy lehetőségekért. Meg azért, mert egy kihasználható hülye vagyok.

Amikor átéled az első ilyen helyzetet, jönni fog a többi is sorra, mert elindítottál egy folyamatot. Ha Gizikének tudtál nemet mondani kedden, akkor Józsikának is tudsz majd nemet mondani csütörtökön. Aztán amikor Gizikékből és Józsikákból volt elég, akkor rájössz, hogy ebben a díszes nagy csapatban igazából csak kettő olyan ember van, aki megértette, ha nem értél rá, megértette, ha rossz napod van, és simán felhívhatod akár sírva is, hogy segíts! Ő segíteni fog!

A barát-ság nem érdek dolgokon alapul, hanem teljesen másról szól. A barátok, barátok. Barátnak tekintem azt az embert, aki odafigyel rám. Aki a szemembe néz, amikor beszélek hozzá, nem pedig kifelé bámul az ablakon és minden más jobban érdekli, mint én és az, amit mondok neki. Volt már olyan, aki mellől legszívesebben felálltam volna, mert én csak meséltem, ráadásul mély és fontos dologról, ő meg nézegette az embereket a kávézóban. De nem tettem, nem álltam fel, csak eltettem magamnak az érzést és többet nem akartam vele beszélgetni.

Barát az, aki ott van velem és mellettem, ha röhögni lehet valamin, és akkor is, ha gond van. Nem bírál, nem tesz megjegyzéseket.  Meghallgatja a szépet és velem örül, őszintén. És halálra aggódja magát, ha gondban vagyok. Én pedig halálra aggódhatom magam, ha ő van szarban. Lerághatom a kezeimet, míg a szülőszobában életet ad a gyermekének, és alig várom, hogy berohanhassak a kórházba megnézni őket.

Nem attól lesz barát valaki, ha naponta ott lóg mellettem és belevinne minden simlis ügyletbe, meg velem veteti meg a piáját és tőlem kér cigit, mert amúgy nem is dohányzik, de most (is) rágyújtana. A barát lakhat az ország másik végében is, vagy külföldön. Ma már nincs határ egy jó beszélgetéshez. Tiszta sor, hogy a személyes dumcsi klasszisokkal jobb, mint a neten történő, de mégis több a semminél. Inkább beszélek telefonon a barátaimmal, mint hogy olyan slepp vegyen körül minden nap, akik csak az energia szintemet csökkentik, de nem tesznek hozzám semmit.

Amikor eljutsz odáig, hogy határokat húzol magad köré és nem lehet veled akármit megtenni, akkor valóban ki fog cserélődni a környezeted. Egészen egyszerűen olyan emberek fognak melléd sodródni és szegődni, akik olyanok, mint te. Mindegyik jó ember lesz. Olyan, mint te. Egyik sem fog kihasználni, egyik sem fog hülyére venni és a szemedbe fognak nézni beszélgetés közben. A kérdéseikből tökéletesen érezni fogod, hogy érti, miről beszélsz. Ennél jobb érzés pedig kevés van. A barátok megértenek bennünket, a „barátok” pedig azt mondják, hogy jó hülye vagy, hogy ezen a dolgon pörögsz, szard le! A barát veled van, a vélt barát pedig ellened. Nekik csak addig kellesz, míg kielégíted az igényeiket, utána viszont dobnak a kukába.

A barátok fogják a kisujjadat és nem engedik, hogy egyedül légy. És ha a helyzet úgy kívánja, kiveszik a telefont a kezedből, vagy a kocsi kulcsot, nehogy hülyeséget csinálj! A barátok ismerik a lelkivilágodat és tudják azt is hogy mire fogsz igent és mire fogsz nemet mondani. Elég sok és sokfajta helyzetet éltetek meg együtt vagy meséltetek el egymásnak ahhoz, hogy tudják mi a te világod és mi nem az. Azt is tudják, hogy mit hogyan tálaljanak neked. Mikor mondjanak valamit és mikor ne. Mikor van az, hogy nem szólnak egy szót sem, csak odahúznak magukhoz, hosszan megpuszilják a homlokodat, és azt mondják, szeretlek! Te meg elsírod magad, ahogy a gesztustól szétárad benned az őszinte mély szeretet és odafigyelés.

A barátok előre röhögnek, hogy egy adott helyzetre hogyan fogsz reagálni, mert egyszerűen ismernek. Tudják ki vagy, merre tartasz. A barátok tisztelnek és tiszteletben tartják a számodra fontos dolgokat akkor is, ha nem teljesen értenek veled egyet. Tisztelik a döntéseidet akkor is, ha nem értenek veled egyet és bármikor felhívhatod őket, hogy elmeséld milyen csodálatos dolog történt veled. Ők sosem lesznek irigyek vagy féltékenyek rád. Ők ott fognak állni melletted, ha katasztrófát kell elhárítani.

A humor és a mosoly a legjobb gyógyír minden gondra és bánatra. Vagy kínjukban fognak nevetni, és már neked sem lesz más választásod, mint, hogy hangosan röhögj, velük együtt.

Amikor eljutsz odáig, hogy egy, na, jó, két kezeden meg tudod számolni hány jó ember van az éltedben, sínen vagy! Minden helyzetben ott fognak állni melletted és mögötted, mint egy erős bástya. Azt gondolom mondanom sem kell, hogy fordítva is igaz. Te is az ő bástyájuk vagy. 

Miután megtanultál nemet mondani és válogatni a neked szánt feladatok között, elkezdődik egy új élet, ami arról fog szólni, hogy végre te is kapni fogsz, nem mindig csak adni. Munkát szereznek neked a barátaid, veled képzelnek el munkacsapatot, téged választanak egy fontos vagy fontosabb feladatra. Kihívásokat és lehetőségeket fogsz kapni, egyre többet és jobbakat. Mire megtanulsz válogatni az emberek között, megtanulsz válogatni a lehetőségek között is. Mert ekkorra már nem feladataid lesznek, hanem lehetőségeid. 

NoraSm

Tetszett neked az írásom? Érdekesnek és hasznosnak találtad? Akkor nyugodtan megoszthatod barátaiddal és ismerőseiddel! :) Fel is íratkozhatsz a rendszeres olvasóim közé, vagy követhetsz a FaceBookon is :) https://www.facebook.com/norapictures/

Legyél őszinte, aztán nézd meg mekkora pofont kapsz érte

Alcím, miért probléma, ha valaki 35 felett még nem vállalt gyereket?

Többször érintettem már a gyerekvállalás és a férjválasztás témáját, de úgy igazából nem merültem bele ebbe a témába, eddig. Sokat gondolkoztam rajta, hogy kifejtem ezt kicsit nyilvánosabban is, de valahogy mindig vártam vele. Nem feltétlenül szeretném mindenkivel tudatni azt, hogy koromból adódóan miért nincs még gyerekem, elvált férjem, vagy férjeim és nyilván egy balfasz, aki mellett most élnék, mondjuk legalább két gyerekkel, persze egyik sem az övé.

Kezdjük ott, hogy bírálat. Azok az emberek, akiknek van már gyerekük, olyan nyíltan és fennhangon bírálják azokat a nőket és persze férfiakat is, akiknek még 35 felett nincsen gyerekük, hogy az már néha fáj. Olyan savazást kapunk lépten-nyomon, hogy felfoghatatlan. Ők gyerekkel a hátuk mögött pálcát törnek felettünk, hogy önzőek vagyunk és az élet rendje ellen megyünk, mert rohadt törtető karrieristák vagyunk. Mi viszont, akik ismerjük magunkat és az életet, fel bírtuk mérni, hogy egy gyerek nem játék és a legkevésbé sem eszköz, hogy különböző előnyökhöz, vagy csak vélt előnyökhöz juttassa apukát és anyukát. És mi, akiknek nincs kölykünk hogyan merünk megjegyzést tenni a szülőre, aki ordít a gyerekével a boltban vagy az utcán? Ő, aki megalázza szavakkal és türelmetlen szegény gyerekkel, saját húsával, vérével, ő bírálhat engem, hogy nincs még gyerekem. Egyik ex pasimat sem minősítem a következő mondatokkal, nem róluk fog szólni, hanem általánosságban fogok beszélni.

Szóval, azért, mert én, és hozzám hasonlóan még nagyon sokan, egyszer, többször, sokszor hallgattunk a megérzéseinkre, és nem mentünk férjhez az első jelentkezőhöz, és nem szültünk 25 évesen, nem vagyunk rossz emberek. Csak mi hallgattunk a szívünkre, ami azt mondta, nem ő az igazi! Mi igazi családra és igazi társra és igazi szeretetre vágyunk, nem pedig a Facebook-ot használnánk egy kis lélekmelegítéses visszajelzésre like hegyek formájában. 

Mi nem tesszük a nyilvánosság elé, ha boldogok vagyunk, és azt sem, amikor csalódtunk, vagy fájdalmat okoztak nekünk, vagy mi magunknak. Azért, mert egy nő kijelenti, hogy nem szeretne korán anyává válni, miért rossz ember? Azért, mert van türelme felfedezni az életet és önmagát? Azért, mert éhes a tudásra, amit utána át tud adni majd a gyerekének? Akkor most én is bírálok! Egy húszéves kislány mitől lesz jó anyuka, amikor lövése sincs az életről? (tisztelet a kivételnek, tudom, hogy van ilyen, de kevés) Egy negyvenes nő miért ne ülhetne be a gyerekével a homokozóba? Azért, mert a húszas éveikben járó anyukák kiutálnák és kinéznék őt onnan? Biztos, hogy így lenne. Nekem sokszor olybá tűnik, mintha azok a nők, akik a húszas éveikben szültek azért haragudnának ránk, mert mi önmagunktól is elértünk valamit, nem csak egy aláírt házassági levelet, meg három gyereket. És mi nem csapoljuk a férjeink pénztárcáját. Mi mertük követni az álmainkat, hogy ennek az erejét át tudjuk adni majd a gyerekeinknek.

Miért nem dönthetem el én, hogy hogyan szeretném élni az életemet? Miért gondolja azt bárki is, hogy ebbe bármi beleszólása vagy egyáltalán véleménye lehet. Lerágott csont lesz, amit most mondok, mindenki sepregessen a saját portáján, és tartsa tiszteletben más, pláne idegen emberek életét, gondolkodását és döntését. Az én életemről csak én dönthetek. Azok a szülők, akik a magam fajtát bántják és bírálják, inkább foglalkozzanak a saját gyerekükkel, aki nagy valószínűség szerint figyelemhiányos és megveszne azért, ha anyuka annyit kérdezne tőle, jól vagy, picim!

Nem azért nincs még gyerekem, mert nem akarok, hanem azért, mert nem jött még el az ideje. Ha úgy van megírva, akkor anya leszek, ha pedig más feladatot kapok az életemtől, akkor abból fogom kihozni a legtöbbet. Mindenkinek joga van elcseszni az életét, de a gyerekemét nem fogom azzal, hogy szinte gyerekként akarok olyan feladatot felvállalni, ami alatt összeroskadok, szép lassan néhány év alatt. Mi tiszteletben tartjuk, hogy te korán akartál szülővé válni. Kérünk téged arra, te is tartsd tiszteletben a mi döntéseinket.

Üdv, a 35 feletti nők és férfiak

Tetszett neked az írásom? Érdekesnek és hasznosnak találtad? Akkor nyugodtan megoszthatod barátaiddal és ismerőseiddel! :) Fel is íratkozhatsz a rendszeres olvasóim közé, vagy követhetsz a FaceBookon is :) https://www.facebook.com/norapictures/

NoraSm