A téma mindig a földön hever...

saját fotó, csak illusztráció 

Csak sajnos kevesen látják meg, és még kevesebben veszik fel a földről...

Megint nem leszek népszerű, mert van képem olyan dolgokról írni, ami sokak számára nagyon nem fog tetszeni.  Sebaj, engem nem zavar. 

Benneteket nem zavar, hogy brutál rossz helyesírással okoskodtok a Facebook-on meg a többi platformon, akkor engem sem zavar, hogy ezt szóvá teszem. Legalább van valaki, aki szólni mer érte... 

Annyit posztoltok, hogy az már beteges, pláne minden érdektelen szarságot, de azt még egyikőtök sem vette észre, hogy amikor a posztod kikerült az oldalra, azt írja neked a facebook, hogy a bejegyzésed megosztásra került! Vágod!? Megosztásra, nem pedig meg-osztásra! Büszkén írtok mindent külön, holott egybe kell írni. Amit meg külön kéne, azt egybe írjátok! Tudod, az iskolában ezt szépen a tanítónéni megtanította. Ám, ha mégis elfelejtetted volna, akkor segítek, íme a szabály: 

saját fotó, csak illusztráció 

Az igekötős igék sajátosan viselkedő összetett szavak.

a) Ha az igekötő közvetlenül saját igéje (vagy igeneve) előtt áll, egybeírjuk vele: átad, benéz, felnyit v. fölnyit, lebecsül, visszaszerez; kiállítani, megtartó, eldobott, szembeszállva; stb. Hasonlóképpen: megtartás, szembeszállás stb. – Igekötők lehetnek a következők: abba-, agyon-, alá-, át-, be-, bele-, benn-, egybe-, el-, ellen-, elő-, előre-, fel- v. föl-, félbe-, félre-, felül- v. fölül-, fenn- v. fönn-, hátra-, haza-, helyre-, hozzá-, ide-, keresztül-, ketté-, ki-, körül-, közbe-, közre-, külön-, le-, meg-, mellé-, neki-, oda-, össze-, rá-, rajta-, széjjel-, szembe-, szerte-, szét-, tele-, tova-, tovább-, tönkre-, túl-, újjá-, újra-, utána-, végbe-, végig-, vissza- stb.
b) Ha az igekötő követi az igét (vagy igenevet), különírjuk tőle: pihend ki (magad), hagyj fel (ezzel), üljünk bele, menjetek előre, ne sározd össze, nem nézve oda, (akkor) ültünk le, (ti már) mehettek vissza stb.
c) Az igekötő külön szó marad, ha közte és igéje (vagy igeneve) között más szó is van: el ne késs, le nem tenné, újjá is építjük, közre kell bocsátani, haza szabad menni, föl sem véve stb. Hasonlóképpen: be nem avatkozás, meg nem értés stb.

Az igekötők különírása vagy egybeírása gyakran értelmi különbségre is utal: annak jelölője, hogy az igekötő a közvetlenül utána álló igéhez tartozik-e, vagy az ezt követőhöz. Más és más tehát: megvan húszéves, de: meg van töltve; megfogom a lepkét, de: meg fogom nézni; leszokott a dohányzásról, de: le szokott utazni vidékre; beleszeretett a lányba, de: bele szeretett volna szólni; elleszek nélküle, de: el leszek fáradva; megtudták a hírt, de: meg tudták javítani; stb.

Forrás: https://helyesiras.mta.hu/helyesiras/default/akh11

saját fotó, csak illusztráció 

Hemzsegnek a közösségi oldalak a brutál helyesírási hibáktól, és egy halom ember lájkolja őket, és ti büszke magyarok vagytok?! Egy külföldi, aki megtanult magyarul, különbül ír, mint ti. Akkor okoskodjál, meg írjál ki bármit is, ha tudsz rendesen és helyesen írni. 

Ja, hogy ezek kemény szavak tőlem és cseppet sem vagyok kedves? Így van! Könnyű nekem, mert írással foglalkozom? Jó pár ember van még rajtam kívül, aki nem írással foglakozik, mégis le tudja írni iskolai végzettségtől függetlenül, hogy megvettem a boltban a sört.  Legyen már annyi igényed magad felé, hogy tudj írni!

Pár éve volt egy főszerkesztőm egy magazinnál, ő notóriusan azt írta, hogy egyenlőre! És amikor szólni mertem érte, hogy egy főszerkesztő tudja már leírni helyesen, hogy az egyelőre, akkor kimagyarázta (volna) hogy fáradt volt. Rossz kifogás, mert fáradtan is tudom hogyan kell leírni. Nem is dolgoztam ott sokáig. 

Amit írásban kiadsz a kezedből, az téged minősít. Csak az a kérdés, hogy van-e igényed magad felé, vagy nincs! Ha így nézzük, akkor  a többség igénytelen! 

Ui: A jó fej külön írandó, a nem tudom, szintén külön írandó, de ha egy magán beszélgetésben írta írod, hogy "nemtoom", az úgy pont jó :) Magán beszélgetésben annyi hibát véthetsz, amennyit csak akarsz, nincs jelentősége. Én pl, rendszeresen keverek össze betűket egy szón belül, ha gyorsan írok. De amikor akár csak  egy mondatomat is nyilvánosan osztom meg, azt átnézem és ha hibáztam, javítom! Azért, mert van rá igényem, a helyesre, a szépre, az igényességre. Ezért igényes képet is szeretnék festeni magamról, magamnak. 

saját fotó, csak illusztráció 

Van egy nagyon kedves ismerősöm, nem mondok róla többet, ő így is magára fog ismerni. A minap beszélgettem vele, pont az igényességről, arról, hogy ha csinálunk valamit, akkor azt csillogó szemekkel tegyük. Arról, hogy vannak jó emberek, vannak munkájukra és környezetükre igényes emberek. Vannak olyan emberek, akik nem azt várják, hogy leteljen a munkaidő, hanem azt, hogy amit a munkában töltenek, az minőségi és igényes legyen. Arról beszélgettünk, hogy pár éve mi, akik ilyen szemlélettel élünk, nagyon kevés hozzánk hasonló embert ismertünk. Minket néha kicsit ki is közösítettek innen-onnan, mert kilógtunk a sorból. Ám az idő minket igazol(t), mert mindketten elmondhatjuk, hogy az utóbbi időben egyre több olyan ember van körülöttünk a mindennapjainkban, akik ugyanúgy gondolkodnak és cselekszenek is, mint mi. A hasonló a hasonlót vonzza, embert pedig barátjáról. 

Inkább legyek öt percre ellenszenves, és haragudj rám, mert az orrod elé mertem dugni, hogy nem tudsz helyesen írni, minthogy ezt elnézzem. Eleget néztem! A szépre és jóra való törekvés sokkal boldogabb embert formál belőled, mintha kibaszod a facebookra, hogy meg vettem az új házamat. Nem akarok több példát mondani, mert ha ennyi nem volt elég, akkor úgyis tök mindegy! 

NoraSm

facebook.com/norapictres 

Hímneműek társasága

Egy gyors, délelőtti, pár boltba befutós bevásárlás olyan kortörténet, hogy csak nézek....

Alapvető kérdésem az, hogy mi van a hímnemű emberi lényekkel, akiket maximum pasinak lehetne titulálni, férfinek semmiképp?! Ki nem tanította vagy nem nevelte őket arra, hogyan bánunk egy nővel, hogyan bánunk a gyerekünkkel és úgy általában az emberekkel? 

Ki tanította azt a hímneműeknek, hogy attól lesz tekintélyük, ha parancsoló, lekezelő, hangnemben beszélnek a szeretteikkel, leginkább mások előtt?! Ezt hívják azt hiszem úgy, hogy az emberi mivoltában való magalázás.  Zsarnokság, önzőség, lelki terror. És mennyi ilyen házasság és család van!

Szóval, két bolt, két hímnemű. Az egyik boltban apuka nagyképűen és lekezelően kiadat a feleségére, hogy azt a szart már minek vette meg? ( Valami 200 Ft-os tételről beszélünk) 

- Drágám, így kaptunk 10% kedvezményt a teljes vásárlásra

- Kit érdekel a kedvezmény? Az a szar már nem kellett volna.... 

Persze apukának két gyereke is van, akikhez hasonlóan ridegen viszonyult. Én vagyok a falkavezér, paraszt vagyok, mások előtt degradálom a családomat, és ettől vagyok valaki. igen, egy nagy senki! Sajnálom az ilyen ember gyerekeit. A feleségét viszont nem, mert ő választotta magának.

Kettő perccel később, egy élelmiszer üzlet parkolója felé vezettem, amikor látom a boltból kijövő házaspár hímnemű tagja odabassza  a kocsi tetejére a 12-os tejes kartont. Csoda, hogy nem szakadt szét a karton, és borult le a 12 doboz tej a kocsi tetejéről. Mi ez a teátrális viselkedés a pasiktól? ( Nők is csinálnak ilyet, tudom, és azt sem értem) De ezek után ne mondja senki, hogy a nő alapból hisztis. Egy fenét! Tapasztalatból tudom, hogy  a legtöbb női hisztit a pasik generálják.  

A hímnemű azt is félreérti, ha nőnemű párja el szeretné neki mondani röviden, hogy mi bántja. Előfordul a nőkkel is, hogy vannak olyan dolgaik, gondolataik, amiket szeretnének megosztani a párjukkal, mert hogy ez így lenne normális. Ettől vagyunk egy csapat, hogy sokat beszélgetünk és megosztjuk egymással, hogy mi vesz minket körül. Mi nyomaszt, minek örülünk, mi dobott fel nagyon a ma nap, mit kell megoldanunk, leginkább egyedül. No, ez a pasi félének már a hiszti.  Írtam én már erről korábban többet is, hogy a hiszti apám, nem itt kezdődik. 

Szóval, miért kell egy parkolónyi embernek azt látnia, hogy Hans Németországból, odabassza  a tejes kartont a kibaszott autójának a tetejére? Az intelligens ember megvárja  a kellő helyet, és közeget és nyugalmat, és akkor kezd el ordibálni, ha a helyzet ezt hozza ki belőle. Két ember feszkója az arra  a két emberre tartozik. Nem akarok róla tudni, hogy Hans felesége mit követhetett el abban a szerencsétlen boltban, hogy mások előtt hozza  a nőt  ilyen helyzetbe, hogy apu ideges, és ezt lássa mindenki, sőt még annál is többen, ha lehet. 

Ha én ki vagyok  akadva  a pasimra, férjemre, gyerekemre, vagy bárki másra, azt nem viszem ki az utcára, és nem teszem ki a közösségi oldalamra  a kirakatba. Senkinek semmi köze hozzá, hogy meg lettem bántva, el lettem hanyagolva, ki lettem használva, bármiféle negatív dolog történt velem. Én még a személyes pozitív dolgaimat is ritkán osztom meg nyilvánosan, azokat is általában később, mint amikor megéltem őket. 

Befelé élem meg a dolgokat, és így jobban hatnak rám és többet is tanulok, fejlődöm.  Miért van az, hogy az emberek 90%-a kifelé él meg mindent? Jót, rosszat, aztán meg veri a fejét a falba, hogy basszus, ezt nem kellett volna. Kiadtam magam másoknak, céltáblát csináltam magamból, esélyt adok arra valakinek, hogy örüljön az én kínomnak vagy rossz helyzetnek? Dehogy! Nagyon nehéz dolog uralkodni magunkon és nem világgá kürtölni mindent, tudom jól, de mégis az önuralom a legkifizetődőbb dolog. Mindennek megvan a maga helye is ideje.

Mindenkinek volt már olyan helyzete, hogy legszívesebben leszarta volna ki lát, és mit lát és utána mit fog gondolni, de te akkor is leüvöltöd azt, aki felbaszott. Tovább nem fűzöm ezt a szálat, fantáziája mindenkinek van, hogy meddig menne el... én néha szívesen nyúltam volna egy baseball ütőért, remegtem már a dühtől és idegességtől, de nem hozom magam olyan helyzetbe, hogy utána a következményeit kelljen viselni, és még nekem kelljen bocsánatot kérni. Megtanultam, hogy nem ér annyit. Az élet majd megoldja. 

De miért kell egy apának fölényesen, magas lóról beszélnie egy boltban a családjával? Miért kell a tejes kartont odabaszni a kocsi tetejére? Miért kell balhézni és nevetségessé tennie magát egy hímneműnek, ha nincs is rá oka, csak mert kreált  magának egy helyzetet és élvezkedik benne?  

Miért kell egy több éves kapcsolat végén egy hímneműen azt mondania, hogy töröld ki a számom és felejts el, miközben panaszkodik fűnek fának,és ő írogat nem emberhez méltó vádakat annak az embernek, akivel az ágyát és az életét osztotta meg?   Miért kell egymás telefonjaiba beletúrni és az éjszaka közepén felébreszteni a másikat, hogy akkor lehet költözni?! Soha egyetlen pillanatra sem merült fel ezekben az emberekben, hogy ez olyan képet fest róluk kifelé a világnak, aminek pont az ellenkezőjét szeretnék láttatni?  Erre szoktuk azt mondani, hogy über gáz! A vélt vagy jogos düh és harag nem hatalmaz fel senkit arra, hogy úgy viselkedjen vagy reagáljon egy helyzetre, ahogy az egy embertől nem illik, és nem méltó. 

Nem attól lesz valaki férfi, hogy gyökér módon viselkedik, hanem attól, ha udvarias, figyelmes és természetes. A férfi nyugodtan kezeli és oldja meg a legnagyobb parát is, majd utána összeomlik kicsit, amikor senki sem látja. Tanítsa már meg ezeket a dolgokat valaki valahol a hímneműeknek lécci! 

Az a baj ezzel, hogy tanulni kell, el kell mondani milliószor, hogyan viselkedik egy egészséges lelkületű ember. Az a baj, hogy nem jön az emberekből zsigerből, hogy jó fejek, kedvesek és figyelmesek legyenek.  Ha szemét módon viselkedsz a környezeteddel, miért várod, hogy veled bárki is jó fej legyen? Nem érdemled meg!  Bánj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy mások bánjanak veled. Ez nagy igazság! Ha meg maradsz gyökér, akkor ezt a reakciót is érdemled. 

Miért van az, hogy az ilyen hímneműek gondolják azt magukról, hogy férfiak? Hát, a férfi nem itt kezdődik! A férfi pontosan ennek az ellenkezője. Eszébe sem jutna hogy nyilvánosan hozza kínos, kellemetlen, megalázó helyzetbe a csaját, feleségét, barátnőjét, szeretőjét, kollégáit, haverjait, ismerőseit,gyerekét és a barátait. A férfi minden helyzetben szeretettel és tisztelettel bánik a környezetével, és persze önmagával is. Egy férfi sosem baszná a tejes kartont a kocsi tetejére, haraggal! Poénból simán megcsinálja, de csak azért, hogy a következő pillanatban szabadok legyenek a kezei és átölelhesse a nőt, aki elkísérte őt vásárolni. Érted a különbséget? A pasi elmegy az asszonnyal, és balhézik a semmin, a férfit pedig elkíséri a párja vásárolni.  Nyilvánvalóan szétröhögték magukat vásárlás közben és csak annyi dolgot vettek meg, amire valóban szükségük van.  Majd a vásárlás után hazamennek, főznek együtt valami egyszerű, gyors, de finom vacsorát, megisznak hozzá egy pohár bort, és másnap fülig érő szájjal elmennek dolgozni. 

Miért élnek a nők hímneműekkel? Nekik ez miért elég? Télleg minden nő elhitte, hogy nincs egy normális pasi sem, és így jó volt az első, aki szembejött és hajlandó volt fondorlatos trükkök árán gyűrűt húzni a csaj ujjára? Mert akkor szólok, hogy vannak ám férfiak is  a világon! Nem sok, ez igaz, de ha nem is szeretnél magadnak ilyet, akkor csak hímneműd lesz. A gyerekek meg amikor nagyobbak lesznek, alig várják, hogy leléphessenek otthonról, és olyan életet élhessenek, ami a számukra biztonságos, kiszámítható, nyugalmas és teljesen szabad. 

Nem a tejet kell az autó tetejére baszkodni, hanem meg kellene kérdezni a másiktól, hogy van valami baj? Gyere meséld el, meghallgatlak szívesen. Kihűlt házasságok, tekintély nélküli őszintétlen családok? Mégis mitől lennének rendben a dolgok? 

Nora.Sm
facebook.com/norapictures

" A világ egy nagy leves, amiből mindenki azt eszi majd meg, amit belerakott, belefőzött"

Sajnos ez a mondat sem az én fejemből pattant ki,  "A világ egy nagy leves, amiből mindenki azt eszi majd meg, amit belerakott, belefőzött"  .. ??!! ..

És az utóbbi időben belefutottam jó pár olyan mondatba, vagy írásba, amitől kicsit nyüszítettem befelé, hogy itt vannak a mondataim és gondolataim, és hagyom, hogy mások fogalmazzák meg helyettem, én meg posztolgatom őket.  De annyi minden történik velem az utóbbi három évben, hogy időm és energiám sincs papírra vetni az arra érdemes és gondolatokat ébresztő élményeket, felismeréseket, pláne tapasztalatokat. 

Ha a világ egy nagy leves, és mindenki azt eszi majd meg, amit belerakott, akkor most hátradőlők a kényelmes karosszékemben, és türelemmel kivárom, hogy amiket belepakoltam a levesembe, meg is főjenek.Persze, időnként kavargatok rajta egyet, és beleszippantok az illatába. Isteni! 

Ha egy levesbe jó minőségű alapanyagokat teszel, finom és természetes fűszereket adsz hozzá, persze az sem mindegy, hogy mikor, és mennyit. Ha odafigyelsz a főzés minden egyes lépésére, persze csak lazán, semmi feszkó. Ha szívvel és lélekkel főzted a levesedet, és nem idő előtt kapcsolod le a gázról, akkor olyan kaját rittyentesz, elsősorban magadnak, hogy a nem létező unikornis is létezni fog . 

Akarsz-e jó levest főzni, vagy csak dobjunk össze gyorsan valamit, hogy legyen mit a pocakba tölteni, és ne éhezzen? Vagy, fontos vagy-e magadnak annyira, hogy fontos a gondosan előkészített és elkészített, isteni finom leves?  

Hogy is mondják, az vagy, amit megeszel? Tehát, ha szar minőségű, gyors levest főzöl magadnak mindig, akkor olyan lesz az életed és te magad is? Ám, ha jó minőségű, igényes, pontosan megtervezett és kivitelezett leveseket főzöl, akkor az életed is olyan lesz?  Tök logikus! 

Én szeretem a jó minőséget, és főzni is szeretek. Nem sajnálom rá az időt és az energiát, pláne  a jó alapanyagot. Nem baj, hogy  a finom levest sokáig főztem, mégis perceken belül elfogy, mert bármikor főzhetek magamnak egy újabb levest. 

Egyébként nem vagyok leveses, de ettől még a példa igaz, még akkor is, ha ezt most nem feltétlenül mindenki tudta követni, és (meg)érteni.

 Aki jól tud főzni, érti. Aki pedig nem tud, és nem is szeret, meg nem is akar, el sem olvassa ezt a gondolatsort. 

Csak főzz! Gyakran és finomakat! :) 

NoraSm 

facebook-com/norapictures 

Ovi-terápia Csillagvirág Óvoda Nemesvámos

A legtöbb felnőtt menekül a gyerekzsivaj elől. Régen én is ilyen voltam, aztán  a munkáim által egyszer csak egyre több kisgyerek vett körül, és elkezdtem őket figyelni.  Tudatosan figyelni, kicsit talán tanulmányozni is. Szép lassan rájöttem, hogy a kisgyerekek többsége nagyon cuki, nagyon okos és állati jó meglátásaik, na meg beszólásaik vannak. 

Nem lettem mára gyerekmániás, de egyre több közülük az, aki megfog és rajta felejtem a tekintetemet, akár percekig. 

Sok ember csendre és nyugalomra vágyi, amikor tele van a feje gondolatokkal, de én most más terápiát választottam magamnak. "Bekéretőztem" a nemesvámosi Csillagvirág Óvodába egy szerda délelőttre, a fényképezőgépemmel együtt. Előre egyeztettük az óvoda vezetőjével és az óvónénikkel, hogy kattogtatni szeretnék, kicsit a gyerekekkel lenni, és elkapni olyan pillanatokat, amelyek valódiak és nagyon őszinték. 

Az utóbbi időben egyre több fotósorozatom marad a fiókban. Túl személyesek és nem szeretnék reklámot csinálni magamnak pl. egy gyereksorozattal, nem ezért készül. Azért készült a mai sorozat, hogy élményt adhassak a kicsiknek, hogy Nóri (néni) fotózza őket, ahogy játszanak, vagy közös foglalkozást tartanak. Nóri néni fotóit az óvoda, a gyerkőcök, és  a szülők fogják látni. Veletek pedig hangulatképeket osztok  meg, hogy picit átérezhető legyen, milyen érzés egy délelőttöt eltölteni egy oviban, gyerekzsivajban. 

Én akartam meglepni a piciket, de ők leptek meg engem. Van néhány gyerkőc, akiket ismerek a szüleik által, és vannak jó páran akiket  különböző családi rendezvényeken már fotóztam. De a többségük számára idegen voltam. Azt szokták mondani, hogy a gyerekek jó emberismerők, és megérzik, hogy kiben lehet bízni és kiben nem. Ezek alapján, átmentem a vizsgán. Édesek voltak, ahogy jelezték, szeretnék, ha fotó készülne róluk. Boldogan nézték vissza az elkészült képeket, és csináljunk még! Nincs beállított fotó, csak a spontán pillanat van. Az lesz igazi és beszédes. És a picik is beszédesek voltak. Odajöttek hozzám mesélni, hogy már csak hármat kell aludni, és többet nincs ovi, szeptembertől pedig iskolába fog járni. Egy kisfiú a 12 éves nagy tesójáról mesélt, hogy képzeljem el, micsoda dolgai vannak.... és ha megsértődik a nagy tesó, akkor becsapja a szobája ajtaját. Egy hároméves kislány haját megfésültem a kis rózsaszín fésűvel, egy másik kislány babájának hajából én vettem ki a hajgumit. A legédesebb pillanat pedig az volt, amikor egy négyéves forma kisfiú odajött hozzám, nem szólt egy szót sem, átölelt a combomnál és csak bújt hozzám. 

Biztos vagyok benne, hogy kőkemény idegzet és nyugodt természet szükséges ahhoz, hogy valaki hivatásszerűen a kicsikkel legyen hétfőtől péntekig, évtizedeken át, de nekem  most pont erre volt szükségem. Nem számítottam rá, hogy ennyire kedvesen és barátságosan fognak fogadni. Maradandó élményt kaptam, és remélem, hogy mehetek máskor is! 

Nora.Sm 
facebook.com/norapictures

Nem bánok semmit, minden úgy van jól, ahogy van?

Hányszor hallottad már ezt a mondatot egy filmben, vagy egy ismert emberrel való beszélgetéskor, biztos, hogy sokszor...

Tegnap este eszembe jutott ez a gondolat, hogy nem bánok semmit.... 

Nem a fenét nem! Dehogynem! Annyi olyan epizód és történet van az életemben, amelyek amikor eszembe jutnak sok év távlatából, még mindig egy igazi  gyomros érzését váltják ki belőlem, és igen odateszem a kezemet a hasamra, hogy valamelyest megnyugtassam, magam. Sok év távlatából az elhibázott döntések olyan élesen élnek bennem, mintha csak tegnap történtek volna. Mindegyik érzés baromira negatív és kimondottan szar, és valahogy nem akarnak elfelejtődni. Bezzeg a  pozitív és boldog érzésekből valahogy jóval kevesebb van.  

Nyilván ez is a mi hibánk, mert nehéz felfogni, hogy csak a hitünkön múlik minden. 

Hogy mondhatja azt valaki, hogy ő nem bánt meg semmit eddigi élete során?! Nem hiszem, hogy létezne sok- sok olyan földi halandó, aki valóban azt mondja, hogy minden bánata, minden kudarca úgy jó, ahogy van! 

Én maximum azt mondom, hogy nem történtek véletlenül. A rossz vagy helytelen gondolkodásom eredménye még évekkel később is kísért. Persze, megtanít a helyes ösvényen haladni, és egyre kevésbé megbízni az emberekben, de ez meg mire jó? Ha bízol magadban, akkor könnyebb eldönteni, hogy  a többiek közül kiben bízz és kiben ne. Miért jó, ha arra törekszünk, hogy ne bízzunk senkiben, mert akkor kevesebb lesz a kudarc? Ha nem más emberek okozzák a kudarcainkat, akkor majd meggyártjuk ezt mi szépen saját magunknak. Másokat meg eleve nem okolok a kudarcaimért, mert minden az én döntésem. Tehát a felelőssége is az enyém. Nem mások döntenek helyettünk, maximum hagyjuk magunkat befolyásolni, mert nem bízunk magunkban eléggé.

Milliószor kimondtam már magamnak, hogy ezt vagy azt rettenetesen bánok, és ha visszaforgathatnám az idő kerekét, akkor máshogy és másképp csinálnám, másképp döntenék, és másképp cselekednék, és ma lehet, hogy máshol lennék. Nem nyugtatni szoktam magam, hogy ennek így kellett lennie, hanem megkeresem a hibafaktort, azt a faktort, amit én követtem el. 

Igen, borzasztó érzés szembenézni önmagunkkal, és igen, szégyellem magam ilyenkor saját magam előtt, és ez a jó benne! Mert így eljut a tudatomig és a lelkemig, hogy mit tettem! Végigmegyek gondolatban az egész történeten akkor is, ha legszívesebben elfutnék magam elől! Szembenézek, lesütöm a szemeimet, szarul érzem magam, mert bántottam magamat, de rájövök arra is, hogy egy következő helyzetben hol lesz az  a pont, ahol érezni és tudni fogom, hogy nem jó az irány. Teljesen mindegy, hogy munkahely, anyagi természetű dolog, magánélet, család, barátok, vagy egészségről van szó, több hibát nem követek el. Majd lesznek más, új hibák. Nekem ez jelenti a változást és  a fejlődést. 

Lehet, hogy a semmiből fog előjönni egy régi élethelyzet, minden előzmény nélkül, ahogy nekem is, tegnap. De az a történet azért bukkan elő, hogy foglalkozz vele. Rágd végig egyedül újra. Vizsgáld meg milliónyi oldalról és szemszögből. Már nem vagy benne, eltávolodtál tőle valamelyest, tehát sokkal jobban fogod látni és átlátni a helyzetet. Lehet, hogy a történet újraélése mélyről jövő érzéseket szakít fel benned, nem baj, ez hozzátartozik. Tisztulsz. Az, ami a mélyben, a lelked mélyén évekig nyomasztott, egyszer csak a semmiből a felszínre kerül.  Éld át újra, és legyél okosabb, tapasztaltabb általa, majd két könnycsepp kíséretében engedd el! :) 

NoraSm

Nézz körül nálam! :) 

https://www.facebook.com/norapictures/

Létezik-e házasság utáni, azaz válás utáni barátság?

Atyaég! hogy kérhet tőlem egy barátnőm ilyet, hogy kíváncsi a véleményemre ezzel a témával kapcsolatban, és álljak neki boncolgatni? Tudja jól, hogy nem voltam házas sosem, csak 10 évig éltem együtt valakivel. Közös ház, közös cég, közös kutya, közös minden, és az elszakadás durvább és hosszadalmasabb volt, mint ha papírunk lett volna arról, hogy együtt éltünk. 2,5 év pokol után sikerült rendezni a sorainkat, de anyagilag úgy jártam, mintha tíz év után én csaltam volna, és  ha  nem is mindenemet, de sokkal többet vitt, mint amennyi járt volna neki.  Azóta eltelt nagyon sok év, tapasztaltam sokat és láttam sokat, de ettől még lehet, hogy nem leszek hiteles azok számára, akiknek papírjuk is van arról, hogy valakihez tartoznak. 

Gyerekem sincs még, mégis van véleményem a gyereknevelésről, és tökéletesen tudom, hogyan terelgetném majd a sajátomat. Még senki sem mondta a gyerek témás írásaim után, hogy jobb lett volna, ha csendben maradok. Azért mert nem volt papírom arról, hogy valaki tulajdona voltam, és még nem vagyok szülő, tudnak jó meglátásaim lenni. meglátjuk, hogy most mit hozok ki ebből.....

Akkor kezdjük ott, hogy az egyik vlog-anyagom címe, hogy van-e barátság nő és férfi között? Röviden, tömören az a válaszom, hogy igen. Én ezt tapasztaltam, és lehet, hogy több a fiú barátom, mint a lány.  A pasik nem őszinték, a férfiak igen. Nekem férfi barátaim vannak. Idióta mind, de az ajtót mindig kinyitják nekem,  sosem hagynak fizetni, és mindig odafigyelnek rám, hogy jól vagyok-e.  A pasik nem tudnak a nőkkel barátkozni, mert mindig a kémiát fogják keresni. A férfiak tudnak csak nőkkel barátkozni, emberként szeretni, tisztelni és lesni minden rezdülését. Ha egy férfinek barát barátnője van, az egy kicsit hasonlít a testvérséghez. A fiú barátaim a nővérüket nőnként tisztelik és óvják, és engem is.  Egy fiú baráttal a szexről is lehet beszélni vagy egy betegségről, ami nem túl kellemes. Mindenről, bármiről, akármiről. 

Tudod hányszor kérdeztem meg a fiúkat, hogy mi az isten bajotok van akkor, amikor így és így viselkedtek? Nagyon sok jelből a barátaim tanítottak meg olvasni.  Ők tanítottak meg arra is, hogy ne vegyem el egy férfitől a férfi mivoltát, és igen is hagyjam őt fizetni. Egy férfinek ez fontos. Meg az is fontos neki, hogy kérjem a segítségét, és aztán dicsérjem meg.  Ezeket egy nő honnan tudná? Egy másik nőtől, aki téveszméket gyárt magának, hogy őt mindenki meg fogja csalni? Korrigálok egy csaj a másik csajtól. Egy nő nem gyárt téveszméket magának. Egy nő kérdez, méghozzá a férfiaktól.  

És akkor szép lassan kanyarodhatunk a házasság felé

Ha, és amennyiben, és amikor két olyan ember kerül össze, akik ismerik saját magukat, és az elvárásaik a másikkal szemben ugyanolyan mértékűek mint saját magukkal szemben, akkor van alapja a "háznak" van mire építkezni.  Amikor pedig egy pasi és csaj kerül össze, ott semmilyen alapja nincs semminek, nemhogy egy jól működő kapcsolatnak, amit nem sokkal később átavanzsálnak házassággá. 

Nyugi, semmi bajom a házassággal, sosem voltam ellene, csak más az én verzióm, mint a többieké.  Nekem nem a kirakatról szól és a kidobott pénzről, csakhogy legyen mit posztolni. Nekem két emberről szól, akik biztosak abban, hogy megtalálták a másik felüket. Bármit elmondhatnak a másiknak, bármit megoszthatnak vele, mert megértő és őszintén érdeklődő fülekre fog találni.  Na, ez az alap, amire lehet építkezni. Amikor két ilyen ember, azaz egy férfi és egy nő találkozik, abból mindegy, hogy lesz-e papír vagy sem, kacsalábon forgó palotát tudnak építeni az évek során. 

A pasi és a csaj, meg mivel önmagát sem ismeri, hogy ismerné a másikat? Sosem nyílt meg előtte igazán, elrejti a vágyait, a félelmeit, a sikereit, és a kudarcait is. A fájdalmát meg annyira zárja magába, hogy egyszer csak robbanni fog. Az alap nélküli ház egyszer csak hirtelen fog összedőlni vagy felrobbanni.  A csaj meg a pasi sosem fog igazi szeretetben és őszinteségben, nyugalomban élni, tehát biztonságban sem. Mitől tartana ez akkor életük végéig? A csaj meg a pasi, ha összeházasodnak, és általában ők házasodnak leginkább és leggyorsabban, ritka esetben érik meg az 1. vagy 2. házassági évfordulót.  Sajnos ez van...  Egyszer csak történni fog valami, ami kiváltja az elválást, méghozzá durván, keservesen, és kibaszottul fájdalmasan.  Áldozat egy,  és áldozat kettő. Két nagyon sérült, és törött szárnyú madár.  Egyedül és elhagyatva, és persze mindenki hibás ezért a helyzetért, csak ők nem.  Teljes mértékben elképzelhetetlen, hogy ez a két ember a válást vagy elszakadást követően, akár több évvel később is, barátok legyenek. Eleve nem is voltak azok.  Akik sosem voltak barátok, hogyan lehetnének azok egy hatalmas és fájdalmas trauma után? És mindezt egymásnak, valamint saját maguknak okozták.  Ez teljesen kuka. 

Extrém esetek mindig vannak

Amikor az egyik fél rendben lenne, de a választottja, nagyon rossz választás, és a választó fél annyira  el van foglalva a saját dolgaival, hogy fel sem tűnik neki sokáig, rossz lapot húzott, az szar ügy.  A választó igazából sodródik az árral, mert annyira el van foglalva minden mással, hogy fel sem tűnik neki, nem jó "házba" jár haza esténként. Majd jön a környezet felől az elvárások tömkelege, és egyszer csak azt veszi észre, hogy ő ugyan mindent megtett azért, hogy  a háznak erős tartógerendái legyenek, de az kevés, és egyszer elkezd repedni a gerenda, és aztán maga alá temeti az alap nélküli házat. Itt sem tudunk az elválás utáni barátságról beszélni.  Vannak olyan emberek, én is ilyen voltam, akiknek pofonokat kellet kapniuk azért, hogy felébredjenek, és azt mondják, hogy nem vagyok hajlandó a mások elvárása szerint élni, hanem a saját elképzelésemet fogom követni. Mindegy, hogy mennyi idő és tanulás szükséges ahhoz, hogy kialakítsam a megfelelő értékrendemet magam felé és a leendő másik felém felé, de vállalom, mert tudom, hogy megéri. 

Éltem alap nélküli kapcsolatban, majd élettársi viszonyban, tíz évig. Majd jött sok év, hogy átrágjam, felfogjam, megemésszem hol és mikben hibáztam magam felé. Min tudok én változtatni, és miben tudok fejlődni. És amikor ez megvan, meg fog érkezni a férfi. 

Van már egy stabil alapom, én magam.  A stabil alap, stabil alapot, azaz, stabil férfit fog vonzani. Tök logikus

Amikor két stabil ember, egy nő és egy férfi találkozik, sok más választásuk nem lesz, mint hogy elkezdik egy közös "ház" alapjait összerakni. Beszélgetnek. Sokat beszélgetnek. És sokat is kérdeznek. Azért kérdeznek, mert valóban érdekli őket az adott téma. Ismerik egymás munkáját, annak előnyeit, hátrányait, nyűgjeit, felelősségét, és időtartamát. Eszükben sincs  a másikat korlátozni mondjuk a munkájában, hogy vállaljon kevesebb munkaidőt vagy óraszámot.  A következő tégla a ház alapjához a bizalom. Nem abban, hogy mennyit csajozik a pasi a neten munkaidőben, hanem a döntésekben, a gondolatokban és véleményekben. Mivel hasonlóan gondolkodnak, min tudnának vitatkozni? Semmin.  A nézet-eltérés azért van, hogy legyen miről beszélgetni.  Aztán pedig közös nevezőre lehet jutni, és együtt fejlődtünk.  Nem kompromisszumról beszélek, hanem megértésről.  Ha a nő hoz egy új téglát a ház alapjába, akkor a férfi is hoz egyet, egy ugyanilyet, hiszen egyetértés van.  Tudsz számolni? Kettesével hordják a téglát. Tudod milyen erős alapzat lesz az?  A legnagyobb földrengésnek is lazán fog ellenállni. Nem fog leégni, mert biztonságos minden rendszere. Olyan nyugodt, otthonos és biztonságos lesz, amit mindenki csak irigyelni fog, és a barátok szívesen töltik majd ott az időt. Nyugalom, harmónia, béke és szeretet. Nyálas? pedig ettől még így van. 

No., ha két ilyen ember, a nő és  a férfi erős alapokon nyugvó otthonban él, lehet olyan ok, amiért egyik vagy  a másik menni akarna valahova máshová, valaki máshoz? Szerintem nem. A barátok nem válnak el egymástól, hiszen jó nekik együtt. Annyira jó, hogy azon sem gondolkoznak soha, lenne-e olyan valaki, aki ennél többet és szebbet tudna nyújtani? Tudják teljesen biztosan, hogy a válasz nem.  Senki mással nem lehetne ennyire jó.  Tehát, két ilyen embernél nem merül fel a kérdés, hogy váljunk-e, vagy sem, és utána barátok legyünk egymás számára, vagy ellenségek. 

Extrém esetek mindig vannak

Amikor két ember rossz időben és rossz körülmények között találkozik egymással, hát az is kemény.  A pasi házasodni akar, majd derült égből villámcsapásként a mennyországból egy perc alatt a pokolba küldi  az ifjú feleséget, Ezt hívom úgy, hogy tanulópénz, mindkét fél számára. Sose értem az életet, és sokszor igazságtalannak tartom, ahogy a lapokat keveri és pláne osztja.  Miért van az, hogy mindig a jó emberek szívják meg? Nők, férfiak egyaránt. Ők, akik sokat szívnak, nem pasik és csajok, hanem nők és férfiak. Ez egy másfajta szívás, mint a csaj és pasi esetében.  Ez azért extrém, mert az  egyik szereplő állati jó ember, tele szeretettel, hittel, és élettel. És sorra olyan embereket vonz, akik ezt kihasználják és visszaélnek vele. Ők az áldott jó emberek. És azért mondtam, hogy nekik tanulópénz egy ilyen helyzet, mert meg kell tanulniuk keménynek lenni, és nagyon magas elvárásokat támasztani a másik felé. Ugyanis ezeket az elvárásokat, az áldott jó ember nők és férfiak, alapból birtokolják, csak sajnos lenyomták és eltemették bennük. Végigmentem ezen az úton én is, innen tudom, hogy így van.  Várd el, hogy fontos legyél. Várd el, hogy odafigyeljenek rád, és várd el, hogy szeressenek. 

Lehet-e barátság az ex férjemmel? 

Az emberek folyamatosan változnak. Öt, tíz év alatt egy teljes személyiség ki tud cserélődni. Kell-e ez az énem a férjemnek? Kell-e nekem a férjem most, hogy én fejlődtem, ő meg ül a tévé előtt és egy szót sem szól hozzám? Ha a házasság alatt nem volt téma, amiről lehetett volna beszélgetni, akkor  a válás után örülni fogok, ha nem látom az ex férjemet. 

Ha a házasság tutin működik, akkor nem kell azon gondolkodnom, hogy barátok tudunk-e maradni, mert fel sem merül ilyen kérdés. Ám, ha a sok év alatt mégis teljesen más vágányra tértünk át mindketten, és a válás mellett döntöttünk együtt, akkor lehet, hogy szükséges lesz némi idő, de a barátom tud maradni az az ember, aki mellett álomra hajtottam a fejem évekig, és hozzábújva aludtam el. 

NoraSm

Élet-Park beszélgetések VLOG 2. rész Van-e barátság nő és férfi között?

Ezt a témát boncolgatásra egy ismerősömtől kaptam.  .... hát kibontottam.

Ha röviden kellene válaszolnom a kérdésre, azt mondanám, hogy igen, persze, hogy létezik férfi és nő közötti barátság, csak megfelelő érzelmi intelligencia és tisztelet szükséges hozzá, semmi más!

Sok embertől hallottam már, hogy kategorikusan kijelentették, nem létezik a két nem közötti barátság, mert az egyik előbb, vagy utóbb többet akar. És ezt azok szokták mondani, akik egy cseppet sem tisztelik az embert az emberben. Ha valaki nem lát túl a nemiségen, akkor valóban ne is akarjon barátkozni egy ellenkező menüvel, inkább sörözzön a haverjaival a kocsmában. Hála az égnek nem vagyunk egyformák. Én senkit sem akarok meggyőzni arról, hogy létezik a nő és férfi közötti barátság, de aki az ellenkezőjét vallja, fogalmazzon inkább úgy, hogy lehet, hogy létezik, csak még neki nem volt ilyen élménye. Én sem akarok minden pasival haverkodni és barátkozni, ez az idővel vagy kialakul, vagy sem. Ha vannak köztünk hasonlóságok gondolkodásban, érdeklődésben, célokban, értékrendben, akkor teljesen mindegy, hogy nők vagyunk, vagy férfiak, a hasonlóságok vonzani fogják egymást. Akiknek az a "dolga", hogy velünk legyen, itt is fognak maradni, és úgy fogjuk hívni őket, hogy barátok.

Nézd meg a videómat, és ha tetszett, akkor kedvedre osztogathatod :)
https://www.youtube.com/watch?v=xDCr6j38e-0&fbclid=IwAR0B7V-xihpVHEnWNdpKRqRc1FqwqVoueNZnqRRALRTH3Kb-JX_s6BPVsOc

Szép napot, Nóri

Nézz körül nálam a Norapicture oldalon

Kis lépés az emberiségnek, de nagy lépés nekem

Annak idején nem volt egyszerű felfognom és feldolgoznom, hogy fotózok, és a képeimet bárki láthatja. Aztán ugyanez volt, amikor elkezdtem írni. Ki mit fog gondolni rólam, és arról, amiket írok, ahogy megfogalmazom, ahogy megosztom a világgal. Utána jöttek a rádiós beszélgetések, ahol nem kapod meg előre a kérdéseket, nem tudsz felkészülni, hanem ott spontán válaszolsz mindenre. Ma már ez sem idegen, sőt, kimondottan jó rádiózni, pláne Mariannal. Az viszont elképzelhetetlen volt, hogy az arcomat is adjam a gondolataimhoz. Nem kezelem jól, ha a kirakatban kell lennem. Van, aki ezt szereti, én nem. Több tévés interjúra mondtam nemet, mert ott nem vághatok pofákat, vagy röhöghetek teli szájjal, hiszen mindenki látja. Ott viselkedni kell, nekem az egy kirakat, nem pedig valódi. A rádióban tudom magamat adni, a kamera előtt nem. Pontosan ezért vagyok jó a portréfotózásban, mert tudom milyen érzés, ha valaki nem szereti, amikor fotózzák. Ezért fotózom az embereket lehetőség szerint úgy, hogy észre se vegyék. Így lesznek természetesek és előnyösek a képek. De a videó az más. Az nekem nem komfortos.

A fotózás, és az írás, számomra terápia. Mindegyik lépcsőfokra szép lassan léptem fel, akkor, amikor azt éreztem, hogy megértem erre, akarom, és jó érzéssel tölt el. Vállalom a fotóim tartalmát, minőségét, üzenetét, és az írásaimmal ugyanígy vagyok. Minden betűmért vállalom a felelősséget, és szívesen meghallgatom, ha valaki teljesen másképp vélekedik, mint én.

Hosszú hónapokig gondolkodtam egy videó sorozaton, ami megint csak nem rólam szól, de egy újabb terápia. Én találom ki, én építem fel, én forgatom, én vágom, töltöm a netre és utána megosztom akárkivel és bárkivel. Vállalva azt, hogy ismét ellenséges reakciókat váltok ki néhány emberből. Nem lettem nagyképű, és nem futott el velem a ló, csak én merek! Merek új munkát vállalni, tudva, hogy rövid ideig fog tartani, de tanulhatok és fejlődhetek. Merek kitalálni újat, és azon gondolkodni, hogyan tudnék kicsit segíteni azoknak, akik igényt tartanak rá, azoknak, akiknek szükségük lehet rá. Elmondani mindazokat, amiket eddig tapasztaltam és megéltem.

Amikor néhány éve tudatosan elindultam önmagamba befelé, nekem senki sem segített, maximum az okos könyvek. Mindenki a maga életéért felelős, és egyedül halad az útján, de néha jól jöhet egy kis támogatás, löket, megerősítés, vagy visszaigazolás. Vagy egy új irány.

Miután sok ember nem szeret olvasni, vagy nincs rá ideje, egyszerűbb egy mini videó, amit bárhol meg lehet nézni és bármikor le lehet állítani, majd folytatni. Igyekeztem felhasználó fejjel gondolkozni, de ezzel vállalva azt, hogy oda kell tennem az arcomat is ebben a feladatban. Képes vagyok rá? 

Nagy lépést tettem, és megfogtam a kamerát, az állványt, beültem az autóba, és kerestem egy barátságos külső helyszínt. Nem forgatok szobában, hiszen a természetben készült anyag még jobban kikapcsolja a nézőt és nem zárja be egy kockába, aminek van egy ablaka, hanem teret ad az elhangzó gondolatoknak. Nincs korlát és nincs határ. Szabadon száguldozhatnak a gondolataid miközben a szavaimat hallgatod. Nem rólam szól, hanem neked, ugyanúgy, mint az eddigi három könyvem

A videó sorozat 1. részét itt találod, katt a linkre :)

NoraSm

Osztogasd kedvedre, ha tetszik a téma :) Köszönöm! 

facebook.com/norapictures 

Kérj!

“Az élet tartogat meglepetéseket: van, hogy azt mondja, csukd be a szemed, és fújd el a gyertyákat, aztán jól belenyomja a képedet a tortába, mielőtt kívánhatnál valamit. De! Néha, olykor, hébe-hóba azért sikerül elrebegned azt a kívánságot, és valóra is válik.”

Emery Lord 

Születésnapom reggelén ez a bejegyzés várt az egyik kedves barátomtól. Olyan hatással volt rám a néhány mondat, hogy napokkal később is ezen jártak a gondolataim.

Mennyire igaz, hogy amikor nem vagyunk jól, kérni sem merünk. Ezért érdemes arra törekedni, hogy a torta ne az arcunkban landoljon, ne is fokhagymás késsel vágjuk fel, hanem egy erre a célra készült, tortakéssel, csodás szeleteket tudjunk szeletelni, kitálalni egy szép tányérra, és jóízűen, hümmögve minden falatjának ízét élvezve, szép lassan elmajszolni.

Miért csak a születésnapunkon érzünk magunkban annyi őserőt, hogy hittel, meggyőződéssel, és gyermeki ártatlansággal, tisztasággal tudunk kérni? Akár olyan dolgokat is, amelyek egy hétfő reggelen eszünkbe se mernének jutni. Miért kell születésnapnak lennie ahhoz, hogy kérjünk, vagy kívánjunk?

Hetek óta ez a gondolat motoszkált a fejemben, mígnem jött a novemberi Tízmilliószoros nap. Azonnal tele lett vele az Internet, és elhalmoztak minket hasznos tanácsokkal, hogyan is lenne jó a mai napon gondolkodni, cselekedni, érezni. Feltűnt a sok cikk mellett az is, hogy egyre több ember beszél erről a napról természetesen és nyíltan. (10 éve még nem merték volna vállalni, sőt nem is tudtuk, hogy van ilyen nap.)

Tehát egyre több ember hisz ennek a napnak a tízmilliószoros erejében, és ha én ezen a napon a padlón ülős állapotomban vagyok, akkor most ezt felturbóztam, és ezt vonzom, tehát szar passzban leszek egy jó ideig? Basszus! Ne már!

Ám, ha mindent elkövetek annak érdekében, hogy eme nagyon erős energiával rendelkező napon nagyon jól legyek, és jó napom legyen, akkor ezt az állapotot és energiát erősítem magamban és magam körül, hosszútávon? Sanszos.

Felkelünk a tízmilliószor nap reggelén, és ha szerencsénk van, akkor valóban belülről jövő, őszinte mosollyal nyugtázzuk, hogy ma jó napunk lesz. ( Igazából, tök egyszerűen, eldöntöttük)

A kellemetlenebb az, amikor ezen a reggelen magadra kellene erőltetni a jóllétet, mert épp nem vagy jól, és tudjuk, hogy ez parancsszóra nem megy. De tételezzük fel, hogy jól sikerült ez a nap, nagyon jól.  

Elmúlt a tízmilliószoros nap, és másnap úgy élünk, mintha mi sem történt volna. Tegnap jók voltunk, teli mosollyal, hittünk és kértünk, ma meg már nem ünnep van, hanem csütörtök. Minek is örülünk egy átlagos csütörtökön, nem igaz? A tegnapi nap pozitív élményei és érzései pedig már el is felejtődtek. Nem hoztunk belőle magunkkal tegnapról mára. Pontosan olyan ez, mintha elmentél volna nyaralni a Maldív-szigetekre egy hónapra, és ahogy hazaérve, leszálltál a reptéren a sok órás út után, el is felejtetted, hogy tegnap még a fehér homokban sétáltál mezítláb. Nem hoztad haza magaddal a feltöltődés, és az átélt élmények, a pihenés erejét, nem lesz, ami erőt adjon neked a mindennapokban. Holott, nyaralni azért megyünk, hogy a sok élmény vigyen minket csütörtökről péntekre.

Következik lassan az Advent, jön a Mikulás, majd a mindenki által várt Karácsony, ami a legnagyobb hazugság, és persze a sort zárja majd a Szilveszter, amikor mindenki megint ígérget fűt, fát és bokrot. Január első napjától pedig elindul egy újabb hazugsági év. Nyilván mindenki saját magának hazudik, de hazudik. Ha magamnak hazudok, akkor a környezetemnek is hazudok, aztán ezt vagy észreveszik, vagy nem. Vagy szólnak, vagy nem.

Minden évnek van jó pár olyan jeles vagy erős napja, amikor jók vagyunk. Nem balhézunk (annyit) nem vagyunk ingerültek (annyira). Nyitottabb a szívünk. Ja, igen, sebezhetőbbek is vagyunk, de mi ezzel a baj? Ebből lenne jó többet adnunk egymásnak és magunknak is. Mondjuk, legyen évente tíz olyan nap, amibe érdemes lenne belekapaszkodni, és kicsit tervezve, mankónak használva, készülni ezekre a napokra. Várni, de nem csak fejben, hanem lélekben is. A Karácsonyt használná a legtöbb ember a legnagyobb és legerősebb hit és szeretetmankónak, csak a legtöbben nem azt kapják, amit vártak, és egy idő után minden karácsony egy csalódás lesz, tehát már nem is várják.

Csak úgy tesznek, mintha várnák. Drága ajándékok, 3 napot eltöltünk egymással, és akkor minden rendben van. Jó apa, jó szülő és jó gyerek vagyok, mert megfelelni akarok. Közben meg mindenki feszeng. Mondjuk én nem, de a legtöbb ember igen. Érdemes leülni egy bevásárlóközpont bejárata körüli padra egy kis időre, karácsony előtt 3 nappal. Nézegesd a kijövő és bemenő embereket. Olyan ideges és ingerült mindenki, hogy tanulmányt lehetne írni erről. Hol van itt szó arról, hogy a szeretet ünnepe? Ha a karácsony a szeretetről szól, akkor miért nem adnak az emberek ebből az idegeneknek is? Mindenkinek karácsony van, nem csak Bála bácsinak és Joli néninek. Ilyenkor vagyunk a legérzékenyebbek és mégis a legtöbben ennek az ellenkezőjét mutatják kifelé, és még csak észre sem veszik. Karácsony előtt megszokottan azt mondjuk mindenkinek és mindegy kinek, hogy boldog karácsonyt! Békés ünnepeket!  Annyiszor mondjuk, hogy már csömör. Viszont! Ha őszintén is gondolnánk, amikor kiejtjük a szánkon, Szentestére mindenkinek szárnya nőne a boldogságtól és az eufóriától.

Vásárlás közben szinte ölre menő harcok és szócsaták mennek. Majd két óra múlva a nagyi beül a fa alá és olyan áhítattal játszik az unokáival, hogy a sok elkészült kép beteríti az egész Facebookot. Még két napig eljátssza mindenki, hogy felhőtlenül boldog, és hatalmas a család ereje, de két nap múlva ugyanúgy utálják az anyóst, mint a múlt héten.

Én nem karácsonykor szeretek szeretni, hanem minden nap. Én azért várom a karácsonyt, mert onnantól hosszabbodnak a nappalok. Már megtanultam, hogy karácsony akkor van, amikor én azt szeretném.

Ha adott mindenki számára legalább tíz olyan nap az évben, ami neki kedves, érdekes, hisz benne, és várja, akkor ezek segítségével ki lehet alakítani egy egyéni hitrendszert, ami így már nem is hangzik olyan misztikusan És, el lehet érni, hogy ne évente tíz napot legyünk jól és érezzük magunkat elégedettnek, netán boldognak, hanem akár egész évben. Az életünk úgyis tesz róla, hogy valami rumli mindig legyen körülöttünk, de mi irányítunk, nem pedig a véletlenek. Nem hiába mondják azt, hogy legyél tudatos, és minden fejben dől el. Azért mondjuk, mert így van. A Tízmilliószoros nap reggelén vagy a szülinapod reggelén fel tudsz úgy ébredni, hogy ma jó napom lesz? Igen. Akkor január közepén és július elején is fel tudsz ébredni, tehát miden reggel úgy, hogy ma jó napom lesz.

Amikor tudatosan elkezdesz odafigyelni apró dolgokra, melyek zavarnak, idegesítenek, és rossz kedved lesz tőlük, vizsgáld meg. Kérdezd meg magadtól, hogy ez a dolog miért rossz neked? Valami választ úgyis fogsz rá kapni. Lehet, hogy nem azonnal, de fogsz rá választ kapni. Tudni fogod, hogy miért húzod le magad a földre olyan gyakran, és miért nem hiszed el, hogy minden lehet jó?!

Ebbe az okos fotóba pedig tegnap későn este futottam bele:

A legtöbb ember pont a cél előtt adja fel a terveit, álmait. A hited magadban akkor lesz igazán erős, ha képes vagy tovább menni az utadon, akkor is, amikor az eszed azt mondja, add fel!

Kérj mindennap! Kérj sokat és gyakran! Merj kérni! Képzeld, tényleg lehet kérni. Azért kaptuk ezt a lehetőséget, hogy éljünk vele! Tanulj meg nagyon szépen kérni, tisztelettel, őszintén, és szívből. Akkor teljesülni fog. Kezdd kicsi dolgokkal, olyanokkal, amikben hiszel, hogy megvalósulhat. Klasszikus eset, a parkolóhely késrés. Ezt ma már mindenki ismeri, és millióan használják. Ma már sima ügy ilyet kérni. No, akkor innen lehet tovább lépni, hiszen hited már van!

Amikor pedig az apró kérések teljesültek, megtanultál egy kicsit elfogadni is. Nagyon sok embernek vannak elfogadási gátjai, nekem is, mindenkinek. És nyilván mindenkinek más és más életterületen jelentkeznek a tünetek. De ezekkel a kicsi lépésekkel, nagyon gyorsan és eredményesen lehet haladni, hogy egyre nagyobb és szebb dolgokat kérjünk, és kívánjunk. A tempót te diktálod! Határ pedig a csillagos ég!

Kérj!

NoraSm

Tetszett neked az írásom? Érdekesnek és hasznosnak találtad? Akkor nyugodtan megoszthatod barátaiddal és ismerőseiddel! :) Fel is íratkozhatsz a rendszeres olvasóim közé, vagy követhetsz a FaceBookon is :)https://www.facebook.com/norapictures/

Mit lát a kívülálló?

Hányszor hallottad már azt, hogy egy kívülálló, sokkal jobban átlátja a mi dolgainkat, és sokkal objektívebben tud..hat véleményt, és pláne ötletet adni, hogyan oldjuk meg a saját problémáinkat?! Pppfff…

Amikor jó pár évvel ezelőtt, először jártam Fehér Mariannál a Juventus rádió Budapesti arcok című műsorában, kaptam kérdéseket tőle, bőven. A beszélgetésünk témája az első, Nóra című könyvem tartalma és persze a háttere volt. Mariann azt kérdezte, hogy megbeszéltem-e valakivel, vagy kértem-e tanácsot valakitől, mielőtt eldöntöttem és megszerveztem, hogy Budapestről, Mallorcára költözöm. (Mert, hogy az első könyvemet Mallorcán írtam) Mariann kérdésére gondolkodás nélkül rávágtam, hogy nem! Nem beszéltem meg senkivel és nem kértem tanácsot senkitől. Teljesen egyedül döntöttem. Mariann pedig kikerekedett szemekkel kérdezte, hogy egyedül döntöttem? De mégis miért?

Azért, mert nem volt olyan ismerősöm, aki magyar és Mallorcán él vagy élt volna. Azért, mert itthon fölösleges is lenne megkérdezni bármelyik barátomat, mert nem ők akarják elhagyni a megszokott környezetüket, hanem én. Nem ők élik az életemet, hanem én. Hogyan adhatna nekem tanácsot olyan ember, aki még nem volt a helyemben, és talán nem is akar a helyemben lenni? Én tudom, hogy miért és hogyan jutottam el arra a lelkiállapotra, hogy menni akarok. Miért kérdezzek meg olyan embert, aki szándékán kívül ugyan, de elkezd lebeszélni engem? Az nekem miért jó? Ő azt látja, hogy van hol laknom, van rendes állásom, egy halom ismerősöm. Akkor minek innen elmenni? Jó úgy minden, ahogy van. Neki. De nem nekem.

A döntéseim a sajátjaim. Azokért nem tudok hibáztatni senkit. Csak magamat. Amikor van egy munkahelyi vagy magánéleti problémád, és megkérdezel valakit, vagy valakiket, hogy mit tennének a helyedben, biztosan tesznek fel néhány kérdést, hogy tisztábban lássák a helyzetet. Te válaszolsz, de az éppen aktuális lelkiállapotodnak megfelelően beszélsz róla. Nem pedig objektíven. Vagy haragszol, vagy elfogult vagy, de nem objektív. Akkor a kívülálló haver, vagy barát mi alapján döntsön vagy adjon neked tanácsot?

Tegyük fel, adott valami tanácsot. Esetleg ő már volt ilyen helyzetben, vagy hasonlóban és ezt megosztja veled. De jóó, nála működött. Mit csinálsz? Ugyanazt fogod tenni, mert a havernál működött. Igen, csak nincs két egyforma helyzet és két egyforma ember. Ami a havernál működött, vagy bevált, nálad pont nem fog. Szar lépést tettél, rosszul reagáltál valamire, de basszus, már nem lehet visszacsinálni. Te meg haragudni fogsz a haverra, hogy rossz tanácsot adott. Közben meg vered a fejedet a falba, hogy hallgattál valaki másra. Már, ha egyáltalán szoktál magadba nézni. A legtöbb ember mindig másokat hibáztat, de ezt most hagyjuk.

Ha a belső hangodra hallgattál volna, jó döntést hoztál volna, és még jobb lépést tettél volna. Senki sem lehet az én helyemben vagy helyzetemben, csak én. Senki sem vállalhat felelősséget az én tetteimért és a kimondott szavaimért, csak én! Akkor hogy jön az ide, hogy a kívülálló jobban látja az én dolgaimat?

Dehogy lát. Nem lát az semmit, csak morzsákat.

Te vagy a helyzetben, veled történik, a te bőrödre vagy sikeredre megy a vásár, akkor miért mások döntsenek? Miért mások tanácsára várunk? Mondjuk én nem. Az lehet, hogy mesélek a dolgaimról a barátaimnak, de nem kérdezek, hanem közlök. A bizonytalanságom és az esetleges kétségeim az enyémek, nem másé.

Tehát nekem kell eltávolodnom az adott megoldandó helyzetemtől, de csak annyira, hogy más szemmel láthassak rá, és ha végre kihúzom a fejemet a saját káoszomból, akkor előfordulhat, hogy teljesen más nézőpontból látom ugyanazt a helyzetet. Ha megtanulom lefoglalni magam és a hülye, nyomasztó gondolataimat nem hagyni bekúszni a fejembe, naponta milliószor, akkor csend lesz körülöttem és bennem. Amikor pedig lecsendesedtem végre, olyan jó ötleteim és lehetőségeim adódnak, hogy meg fogok lepődni. Sok ilyen élményem volt már, azért mondom.

Tudom jól, hogy amikor valaki nagyon ideges, haragszik, becsapták, kihasználták, hazudtak neki, félrevezették, vagy saját magának okozott fájdalmat, csalódást, irtó nehéz lenyugodni. Amikor legszívesebben törnél-zúznál, vagy agyonvernél valakit, senki se mondja, hogy nyugi! Úgyis csak idegesebb leszel. Tehát, nem árt fizikailag levezetni először a feszültséget. Menj el sétálni vagy túrázni. Menj el futni egyet vagy fogj egy boksz-zsákot, akkor is, ha nem vagy boxoló. Verd szét a zsákot, és megnyugszol. Ezután már sokkal könnyebb lesz időt szakítanod mondjuk arra, hogy beülj az autódba, és elmenj egyedül egy kedvenc helyedre. Ülj le a padra, az a legjobb, ha nincs körülötted senki, és ha úgy érzed, sírd ki magadból a feszültséget. Olyan nincs, hogy a sírás ciki. A sírás feszültségoldás. Használd, és ne szégyelld, pláne magad előtt, akkor se, ha férfi vagy. ( Tudod, ezt már írtam korábban, a pasik nem sírnak, a férfiak igen.)

Sok esetben tapasztaltam már, hogy a természet feltölt energiával, és elviszi magával az én fájdalmaimat, vagy dühömet. Helyette kapok nyugalmat és hitet. Hitet önmagamban, és abban, hogy minden történés az én javamat szolgálja, még akkor is, ha most ebben a pillanatban cudarul vagyok. Minden okkal történik.

Kitől kérhetnék hát igazán jó tanácsot a döntéseimhez, mint saját magamtól. A belső hangomtól, aki arra is figyel minden történésben, amire én már nem tudok. A lelkemben minden pillanata és mozzanata el van raktározva egy helyzetnek. Tehát, ki segíthet nekem dönteni, ha nem én magam?!

Ezt is többször mondtam már…. Ego, ész, szív és lélek. Ők négyen számomra teljesen külön tényezők. Sokszor futottam már bele abba, hogy azt hittem a józan eszem, az a józan eszem, és sajnos utólag kiderült, hogy az egom volt. Rossz tanácsot adott, mert okos akartam lenni. Nem a szívemre hallgattam és a belső lelki hangomra.

Nagyon nehéz megtanulni lenyugtatni magunkat egy rohadt vagy nagyon nehéz helyzetben, tudom! Nagyon nehéz megtalálni a módját, hogy fizikailag is megnyugodjunk, de ha eddig képes vagy eljutni, tényleg megnyugszol, és briliáns ötleteid lesznek. Húzd ki a fejed valahogy a mosógép forgódobjából, (nem akarom írni, hogy a moslékos vödörből) és minden a helyére kerül.

Ki éli az életedet a főnököddel vagy a pasiddal? Te vagy egy haverod? Ne keverd össze a bizonytalanságot azzal, hogy mesélsz a dolgaidról. Teljesen másként hat az egyik és másképp a másik. Ki vezeti a te életedet? A haverok vagy te?  Ki áll oda egy másik ember elé és mond igent vagy nemet? Te vagy egy barátod? Annyira igaz ide az, hogy egyedül születünk, és egyedül halunk meg. Ez pont erről szól. Minden döntést magunknak kell meghozni, de nem a környezetünk véleménye és befolyásolása alapján, hanem a saját megérzésünk és legjobb tudásunk alapján.

Micsoda álomvilágban élnénk, ha mindenki a maga dolgával, mindenki a maga kapcsolatával foglalkozna, nem pedig a másokéval. Biztosan azt is hallottad már többször, hogy mások dolgaiban de okosak tudunk lenni, azt hogy átlátjuk. A magunkéval meg nem tudunk mit kezdeni. Tehát, ha te magad képes leszel legalább egy kicsit eltávolodni a saját adott problémádtól, vagy megoldandó helyzetedtől, te fogod hozni a legjobb döntést, te fogod megtenni a legjobb lépést, és még sikeres is lesz. Tehát, a saját sikered ad majd erőt a következő feladatod megoldásához. Már magadban fogsz bízni, nem pedig a haverokban.

Közben pedig fejlődtél, erősödtél, tapasztaltál, és sokkal bátrabb lettél. Aztán pedig elmeséled másoknak a kínjaidat és a sikereidet is, de nem úgy, hogy receptet adsz nekik, dekára és deciliterre, hanem erőt és hitet, hogy valóban mindenki a saját maga szerencséjének kovácsa. És persze segíts magadon, Isten is megsegít! Ha más nem, isteni sugallattal, szeretetérzéssel, vagy valami apró csodával. :) 

NoraSm

Tetszett neked az írásom? Érdekesnek és hasznosnak találtad? Akkor nyugodtan megoszthatod barátaiddal és ismerőseiddel! :) Fel is íratkozhatsz a rendszeres olvasóim közé, vagy követhetsz a FaceBookon is :) https://www.facebook.com/norapictures/