2013. január 20., vasárnap
2013. január 18., péntek
2013. január 15., kedd
Nóra 2. bevezető(részlet)
2013.
január 4.
Milyen
fura, csak most esik le, hogy ez a dátum számomra milyen fontos.. Ma van
pontosan két éve, hogy Karácsony után visszarepültem Mallorcára, hogy új
lendülettel elkezdjek valami értékeset megvalósítani. Istenem, hogy szalad az idő! Két évvel
ezelőtt pont ilyenkor csekkoltam be Bécsben a Pálmai járatra, és anyukám épp a
napokban vallotta be, hogy hajszál választotta őt el akkor attól, hogy
kimondja,
- Kicsim, ne menj
vissza, maradj itt!
De
jó, hogy nem tette, lehet, hogy sose írtam volna meg az első könyvemet, most
pedig két évvel később már rég itthon vagyok, és laptoppal az ölemben, január
04.-n elkezdem a Nóra második részét írni.
Néhány
nappal ezelőtt egy ajándék példányt postáztam valakinek, valakinek, akinek a véleménye számítani fog, és igen, most
izgulok. Miután hazajöttem a Postáról eszembe jutott, hogy lassan lövésem sincs
arról, mit írtam a Nóra első részében,
olyan sok idő eltelt mióta befejeztem, és annyi mindent írtam azóta, hogy
megkoptak az emlékek. Így kezembe vettem a Nórát, és belelapoztam, hogy
felelevenítsem és rákészüljek a következő részre. A belelapozás eredménye az
lett, hogy kilenc óra alatt egy seggel kiolvastam. Kerestem a hibákat, azt, hogy
mit írnék át, mit vennék ki belőle, vagy mit hagytam ki, de néhány helyesírási
hibán vagy elütésen kívül egyszerűen nem találtam. Egy szót sem akarnék ma
változtatni benne. Fura ez, mert mint tudjuk, rettentően kritikus vagyok
magammal szemben, és mivel eddig csak egy könyvet alkottam, azt vártam az
olvasás közben, hogy hülyén fogom érezni magam,
atya ég, miket írtam én le ország világnak?! Ahhoz képest, hogy az
utóbbi években befelé fordulóvá váltam, ez a könyv pedig pont a kipakolásról
szól, még ma sem érzem rosszul magam, hogy kiadtam a legféltettebb titkaimat,
mert azokat egyébként se adnám ki.
Érdekes
helyzetben vagyok, mert nem tudom, hogyan írjam ezt a könyvet? Úgy, hogy igen
is legyen az első méltó folytatása, vagy úgy írjam, hogy ha valaki nem olvasta
az első részt, csak ezt, akkor is értsen mindent? Nos, majd kialakul....
Sokan
kérdezték tőlem, hogy nem kaptam-e támadásokat, mert így kiadtam magam? Nem,
mert aki elolvasta a könyvet, értette, hogy én nem csupaszítottam le magam,
hanem arra ösztönöztem az embereket, hogy legyenek nyitottabbak, őszintébbek és
tegyék le az álarcukat. Közel háromszáz oldal kevés arra, hogy negyven évet
kirakjak a kirakatba, és arra pedig nagyon vigyáztam, hogy mindenről és
mindenkiről annyit írjak csak, ami a jó ízlés határain belül van. A
visszajelzések alapján, ez sikerült is.
Azt
is sokan kérdezték, hogy miben változtatta meg a könyv az életemet? Sok
mindenben, de ezeket most felsorolni kár lenne, úgyis kiderül majd mire
elolvasod ezt a könyvet.
Lesznek majd olyan sztorik, amiket kimondottan a friss élmények és érzelmek
hatása alatt fogok leírni, hogy jó intenzív legyen. Lesznek olyanok, melyek már imserősek lehetnek, és hozok néhányat a múltból is.
Vannak
témák, amik viszont túl elvontak és hihetetlenek lesznek, vagy lehetnek, ezeket
ugord át, és folytasd azon a helyen, ahol ismét tudsz azonosulni a témával.
Akadnak
olyan dolgok is, amikről legszívesebben egy sort se írnék, mert nem akarom újra
átélni, elég volt egyszer is, és nem akarok áldozati báránynak vagy idiótának tűnni, de mégsem hagyhatom ki
őket a könyvből, mert az elsőben túl sokat írtam róla ahhoz, hogy most csendben
maradjak, pedig szeretnék.
NoraS
2013. január 14., hétfő
Travel 1.
Amikor valami mosolygósról akarok írni, akkor mindig az utazásaim jutnak eszembe. Minden utazásomról van egy
halom élményem, amiket akkor azért nem meséltem senkinek, mert túl frissek voltak,
vagy személyesek, ma pedig már annyira messze vannak, hogy olyan, mintha nem is
ebben az életemben lettem volna bizonyos helyeken. Így
itt az ideje, hogy írjak róluk, hogy közben
még több emlék és információ eszembe jusson, és hogy néhány jó ötletet
neked is adhassak az utazásaidhoz, mert utazni tudni kell!
Furán, és talán nagyképűen hangzik, hogy utazni tudni kell, de mégis így van. Általában egy hetes utakra utazik a turisták többsége, az az egy hét pedig nagyon kevés, tehát érdemes arra törekedni, hogy minél több mindent lássunk és kipróbáljunk, tehát utazni tudni kell.
Vannak olyan emberek, akik rettegnek az utazástól, és nem érzik biztonságban magukat idegen helyen, és talán idegen nyeleveken sem beszélnek, ezt elfogadom, így nekik továbbra is a telepített idegenvezetőket javaslom, ha külföldre mennek pihenni vagy nyaralni.
Az utazással kapcsolatos írásaimat inkább azoknak ajánlom, akik elég magabiztosak, és bátrak ahhoz, hogy egy könyv és némi nyelv ismeret segítségével eligazodjanak egy számukra idegen helyen, országban.
Gyakorlatiasnak, leleményesnek és néha kedvesen pofátlannak kell lenni, de elsősorban tisztelet tudónak. Az alapvető szokásokbeli különbségeket tudni kell, hogy otthonosabban és nyugodtabban vághassunk neki a saját felfedező túráinknak, és ne sértsünk meg egy arabot vagy törököt azzal, hogy nem fogadjuk el a teát, amire kedvesen meginvitált minket, mert ez a barátság jele, nem pedig azé, hogy mindenképpen vásárolni fogunk a boltjában.
Tudni kell azt, hogy sokkal érdemesebb helyi utazási iroda túráira, programjaira befizetni, ( Jordániától a Kanári-szigetekig mindenhol beszélnek legalább angolul) mint az itthoni utazási iroda kitelepített idegenvezetőjénél befizetni, mert sokkal rövidebb, tartalmasabb és lényegesen olcsóbbak a helyiek programjai. A helyiek mégis csak jobban ismerik az adott országot vagy szigetet, és nem csak a történelmi adatokat fogják felsorolni, hanem rengeteg érdekes történetet, hiedelmet, titkot is elmesélnek, és sok hasznos tanáccsal ellátnak minket az ott tartózkodásunk idejére. Jordániában nem kell meglepődni azon, ha a helyi utazási iroda egy Holt-tengeri kirándulásra ( ami nagyon hosszú túra autóval is) Taxit küld értünk, náluk ez természetes és simán fedezi a befizetett kirándulás ára. Csak kényelmesebb közel háromszáz kilométert Taxival utazni, egyedül vagy kettesben, hármasban, mint egy negyven fős csoporttal buszozni órákon át. Aki eleve útikönyvvel a kezében érkezik a nyaralóhelyére, sok gondja nem lesz, ha pedig van benne némi felfedezési vágy és a vadászat élménye az új dolgokra, amit maga fedezhet fel, akkor izgalmas, esemény dús, hasznos, és nagyon tartalmas utazásról fog hazatérni.
Mielőtt viszont bárhova is indulnánk, kössünk utasbíztosítást. Én amikor Ausztriába megyek egy szombat délelőtt csokit meg kávét venni, akkor is megkötöm a minimális, három napos utazási biztosítást, nem hogy akkor nem indulok el nélküle ha Horvát országba indulok, a többiről nem is beszélve. Ha jól tudom az egy hetes biztosítás ára háromezer forint körül van, és részben ad egy lelki nyugalmat, hogy ha bármi történik, rendben leszek, másrészt az utazás legfontosabb eleme, valódi tartalma és biztonsága miatt, részben pedig babona.
Sok olyan utasról hallottam már, akik nagy sok pénzért elmentek családostul Spanyol országba, Olaszországba nyaralni, persze biztosítás nélkül, és ellopták a pénzüket, útlevelüket, mindent amit kell. Hogy lehet egy család fő olyan felelőtlen, hogy az egész család együtt van, autóval, külföldön és elindulnak biztosítás nélkül?
Az én apukám még azt sem engedi, hogy négyen egyszerre egy autóban üljünk, de soha nem is repülhetnénk együtt sehová, csak részletekben utazhatunk. Sokáig ezt baromságnak tartottam, hogy megfoszt minket attól, hogy együtt nyaraljunk, de ha jobban belegondolok, teljesen igaza van.
Tehát az utazásra szánt pénzből sose hagyd ki az uatasbiztosítást!
Folyt....

2013. január 3., csütörtök
Nora Smith, Nóra - Siker, Kudarc, Valóság, Szex, Mallorca –
A
könyv bolti forgalomban NEM kapható, magánkiadásban jelent meg.
A/5
méret, 296 oldal, Szerzői kiadás
Azért írtam ezt a könyvet, hogy erőt adjak Neked a mindennapok
árnyoldalainak és néha poklainak elviseléséhez, és hogy új utakat mutassak az
álmok és célok megtalálásához, és aztán hitet a kitartásban, hogy végül
megvalósítsd Önmagad. Egy hús-vér ember és nő vagyok, aki megosztja most
veled életének néhol sötétebb, de inkább naposabb oldalait. Meríts erőt az én
sikereimből, hogy Te még sikeresebb lehess! Ajánlom ezt a könyvet minden
korosztály számára, mert ha csak egy olyan mondatot olvasol benne, amiben
magadra ismersz, vagy új megvilágításba helyeztem számodra a dolgokat, amiken
elgondolkozol, akkor már megérte megírnom életem eddigi történetét.
Tartalom:
Miért pont
Mallorca? Mért költöztem el egyedül a világ végére? Miért olyan vonzó
szigetlakónak lenni? Miért hagytam itt a felépített karrieremet? Milyen érzés
egyedül lenni sok hónapon át, és mi indított el az írás útján? Mért van annyi
szingli manapság? Mért jobb nekünk egyedül, mint egy rossz, ám létező
kapcsolatban? Mért építünk magunk köré várakat, és miért nem bízunk meg a
Férfikban, és miért ügyelünk rá olyan berögződött reflex-el, hogy ne engedjünk
magunkhoz igazán közel SENKIT? Miről szól egy fotós munkája? Milyen
kulisszatitkai vannak a Dj világnak? Szépség és csillogás, hit és kudarc, nagy
barátságok, és érdekes sztorik. Ebben az életrajzi könyvben sok érdekes, és
elgondolkodtató témát dolgoztam fel.
NoraS
Ajánlók:
Nem regény,
nem napló, nem blog. Az biztos, hogy általános közhelyektől mentes, tartalmas olvasmány,
amit minden nőnek és persze férfinak is ajánlok. A mai világ olyan, amikor az
emberek hajlamosak eltitkolni még önmaguk előtt is a valóságot. Itt egy bátor
nő, aki előáll valami egészen mással és nem kliséket használ, hanem saját
gondolatot alkalmaz. Életszagú, valóságos téma. (Sz. Zsuzsa)
Mindenkinek, akiben van még érző
szív, aki néha messze vágyik otthonától, aki csalódott és szárnyalt már, akinek
fontosak az emberi kapcsolatok és a siker, és annak is aki még nem tudja, hogy
lehet talpra állni a 0-ról... ( K. Borka)
Olvasói
vélemények
N.T.B.:
„Teljes véleményt akkor írok, ha végeztem az egésszel, de már most azért
megjegyzem, hogy alig bírom letenni. Nem is tudom hol kezdjem, talán azzal,
hogy végeztem a könyveddel tegnap este és nem bírtam elaludni ,mert igencsak
forgott az agyam azokon, amiket olvastam. Szuper jó könyv, gratula hozzá,
igazán büszke lehetsz magadra és a művedre is. Olvasás közben azt éreztem, hogy
ez a könyv nem is nekem szól, hanem inkább rólam. Olyan gondolatokat és
érzéseket írtál le, amivel teljesen azonosultam. Nem írok most példákat, de volt
amikor jót mosolyogtam és volt, hogy könnyes lett a szemem. Ha egyszer
találkozunk és érdekel, akkor elmesélem. Lényeg, hogy miután reggel felkeltem
nem voltam álmos (érdekes) és úgy éreztem -lehet hülyén hangzik -
megtisztultam. Általad végre én is ki mertem mondani magamnak azokat a
dolgokat, amiket elástam és nem akartam velük foglalkozni, de tudat alatt mégis
nyomasztottak. A legjobb barátnőm már régen kint él Tenerifén ezáltal nem
osztom meg senkivel a legmélyebb érzéseimet, de ahogy a könyved olvastam, olyan
volt, mintha neki "mesélném" magamban amiket érzek. Kicsit sok lett,
bocsi, de köszönöm neked, hogy fellélegeztem ha esetleg csak egy kis időre is.
E.K.: „Én
Kariajinak kaptam, és már majdnem a végére értem. Sokat mosolyogtam,
gondolkodtam és még pityeregtem is olvasás közben a sok ismerős történet miatt,
és hogy sok esetben mintha csak magamat látnám..."
KM:
Kedves Nóra,most olvastam ki,épp,a könyvedet....Ráadásul,úgy 3 nap alatt,hogy
csak délután,evés,tévézés,és minden más közben. Aminek,az lett a
következménye,hogy leettem magam,félig átestem,a küszöbön,és -mivel
jártamban-keltemben-is ezt olvastam,lefejeltem,a szagelszívót..:))) De,komolyra
fordítva: iszonyú jó,a könyved!!! És,mint pasi,mondom,ezt,Neked!!! Ha nem
tudnám,hogy az első könyved,nem is hinném el... A tagolt
szerkezet,nekem,iszonyú jól bejön,kis "lélegzetvételhez" jutottam,míg
olvastam.... Üt,mint Tyson jobbkeze. Várom,a folytatást,akármi is lesz....
KR:
Kedves Nóra! Végeztem a könyveddel... Hát... igazából pár szóban tudnám
megfogalmazni az első könyvedet: kemény, ütős, könyörtelenül őszinte. És
nagyon-nagyon várom a folytatást... Fehérvárt meghódítjuk vele!!! :) Szerintem
mindenki nevében, aki elolvasta, csak annyit mondhatok, hogy köszönjük, hogy
megírtad
Kedves Nóra!
Megpróbálok röviden beszámolni a karácsonyi könyv-meglepetés hatásáról.
Nóra minden ajándéknak szokott örülni, de a mostani reakciója különleges volt. Nagyon-nagyon örült, mikor kibontotta a csomagot, rögtön érdeklődött, ki volt Pesten, hogy sikerült megszerezni...... Kértem, nyissa ki a könyvet. Na, ekkor történt olyan dolog, amire nem számítottunk. Az én lányom örömében elsírta magát. A könyvet egyébként már olvassa, bár még van hátra két vizsgája is. Mindig nagy öröm számomra az ajándékozás, de ez egy nagy élmény volt! Köszönöm! Boldog, békés, egészségben, írásokban gazdag új évet kívánok!
Üdv. Zsuzsa
PZ: Elolvasva
"jelentem": vannak érzéseid, Basszus régen éreztem ilyet. A másodikra még remélem kell várni. A szüleidet, apukádat külön üdvözlöm.
Persze két lányos apa vagyok. Sok mindent testközelből ismerek, a könyvből -
bátorságot erőt adó. Persze a szingliséget nem éltem át - de elváltként ... volt mit néznem. Örülök az emberségednek. További sikereket!
HT: Gondolataim:
Az első az volt: bakker hoznom kell egy ceruzát, hogy aláhúzzam a fontos részeket... Aztán, bakker nem firkálhatom össze az egész könyvet, mert minden oldalon van valami fontos!
2: a párom totál hülyén nézett rám mikor olvastam, mert egyik percben röhögtem, a másikban sírtam
3: Te biztosan nem emlékszel rá, de ott voltam azon a kiállításon, a magtárban... Olyan tisztán emlékszem arra a napra, ami ritka nálam. Tudom, hogy melóból mentünk oda a tesómmal, és egy csomó ember volt. És még a lámpákra is emlékszem. Aztán mikor ehhez a részhez értem a könyvben, annyira jó érzés volt... Én ott voltam, kicsit a része voltam
4: aztán az a levél a vége felé... Na az ütős volt! Egy az egyben aláhúznám :)))
Kedves Nóra,
A könyved egy felüdülés volt ebben a mai rohanó álságos világban. Már tegnap este végezni akartam volna vele, de a focimeccs miatt, ma reggelre sikerült az utolsó oldalt is magamba falnom. A vénád szerintem a végére nagyon összeállt. Az elején érezni a kibontakozás mögött a szárnypróbálkozást, de ez könyv harmadára már nyomtalanul eltűnt. A végére annyira felfokoztad, hogy szerintem ha a téma illetve a történetek megvannak, a "Nóra II" még felkavaróbb lehet. Olyan dolgokat feszegetsz végig, ami szinte mindenkiben benne van, de valamiért nem él vele, és inkább az önámítás, sunnyogás, hasztalan dolgok hajhászását részesíti előnyben, az önmegismerés illetve a környezete megismerése helyett, nem beszélve ennek őszinte mivoltáról. Szerencsések azok, akiket kitüntettél ezzel a könyvvel. (IT)

Rádió
interjú a könyvről a Juventus Rádió Budapesti arcok c. műsorában
1 rész: https://www.youtube.com/watch?v=Sox0tTVHWmU&t=146s
2. rész https://www.youtube.com/watch?v=JudUjx8U6Fw&t=47s
3. rész
1 rész: https://www.youtube.com/watch?v=Sox0tTVHWmU&t=146s
2. rész https://www.youtube.com/watch?v=JudUjx8U6Fw&t=47s
3. rész
A könyv megrendelhető:
norapicture@gmail.com címen,
és megtalász itt is: https://www.facebook.com/norapictures
NoraSm
norapicture@gmail.com címen,
és megtalász itt is: https://www.facebook.com/norapictures
NoraSm
Címkék:
buli,
éjszakai élet,
fotográfus,
fotós,
igaz történet,
könyv,
Kudarc,
Mallorca,
Nóra,
önéletrajz,
párkapcsolat,
party,
Siker,
szerelem.,
Szex,
utazás,
Valóság
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)