MLM fúúúj!

Neked is minden alkalommal a hideg futkos a hátadon, amikor meghallod ezt a három betűt egymás mellett, MLM? Nekem igen, még ma is, holott már tudom, hogy az MLM, a Multi Level Marketing, és a Network Marketing között óriási különbségek vannak, holott egy és ugyanaz. (Lábjegyzet: Vagy mégsem?)

Visszamegyek a kályhához egy kicsit.....

Amikor annak idején az Amway megjelent Magyarországon, az elsők között hallgattam meg az információs előadást. Persze, mert fondorlatos módon lettem odarángatva, és igaz, hogy velem szemben nem volt korrekt a meghívás, de ha már ott voltam, meghallgattam.  Fogtam a fejemet attól, hogy pokolian drága termékeket akarnak úgy rám sózni, mintha fillérekbe kerülnének, és minden okos kifogáskezelést is megkaptak a jelenlevők. Hatalmas, hangzatos szavak, és ígéretek repkedtek, de a magam szemszögéből nézve felháborító és tukmálós bagázsnak könyveltem el az Amway-t, holott a termékek valóban jók. Ekkor döntöttem el, hogy én ebben az életemben biztosan nem fogok ilyesmivel foglalkozni, mert nem hazudok senkinek arról, hogy miért akarok vele találkozni, és mit szeretnék neki ajánlani. Illetve senkit sem fogok lasszóval fogdosni, hogy vegyen már tőlem terméket. 

Ettől kezdve nekem mondhattak bármiféle tökéletes, gyorsan pénzt hozó MLM üzleti lehetőséget, már a meghívásnál kiszúrtam, hogy csak egy áldozat vagyok a sok közül. Addig nem mondtam igent a találkozóra, míg el nem mondta a meghívóm, hogy miről van szó. Eszemben sem volt kínosan feszengeni egy hatvan perces tájékoztató közben valamelyik kávézóban, mert a szőr is felállt a hátamon. Mindenkiből kiszedtem már a telefonban, hogy mit akar tőlem, és egészen egyszerűen nem fogadtam el a meghívást. NEM ÉRDEKELT az MLM, és így a termék sem! Minek raboljuk egymás idejét?

Az elmúlt néhány évben mintha változott volna az MLM üzletpoilitika - vagy csak végre rájöttek, hogy nem érdemes futni a potenciális ügyfél jelöltek után- mert már úgy hívtak meg egy ismertetőre, hogy büszkén felvállalták a cégüket, és hozzátették, hogy a tájékoztató meghallgatása NEM KÖTELEZ engem semmire. Jó csali, de igazából ez sem jött be. Viszont így szívesebben mentem el egy-egy alkalommal, már csak a kiváncsiság kedvéért is. Sokat lehet tanulni egy ilyen röpke másfél órás előadásból. De a vége mindig ugyanaz lett, NEM akarok MLM-el foglalkozni! 

Biztosan te is jártál már ilyen infó esten, és amikor vége lett, valahogy a semmiből a meghívódon kívül ott termett néhány felsővezető, és igaz, hogy akkor láttak téged először, de úgy örültek neked, mintha régi évfolyam társak lennétek, és tíz éve nem találkoztatok. Annyira átlátszó húzás, fúúj! 

Nagyjából egy évvel ezelőtt egy nagyon kedves régi barátom megkeresett azzal, hogy megtalálta az évszázad üzletét! Persze ő is kávézni hívott, és csak a beszélgetés közben derült ki, hogy mit is akar ő nekem ajánlani. Hatott rám a személye, és mivel sok éve ismertem már, megbíztam az ítélőképességében, no és persze abban, hogy ha igent mondok az üzletre, akkor minden segítséget meg is fogok kapni ahhoz, hogy nagyon hamar, nagyon sikeres legyek. Őszintén szólva teljesen vegyes érzéseim voltak a lehetőséggel kapcsolatban, mert a termékek ZSENIÁLISAK! DE! az a struktúra, amivel ez a cég dolgozik, még mindig nem azt nyújtja, ahogy én elképzelem a hálózatépítést - ami szegényem ismét egy pejoratív értelmű szó lett, holott nem az, csak gondolj bele, ma már minden munkahely egy hálózat, sőt piramis!-  Nem futok senki után, nem hívogatok naponta tizenöt! embert, hogy időpontokat egyeztessek kávézókban ( Benzin, parkolás vagy BKV jegy, számla az italokért- mert az ugye az én költségem, hiszen én hívtam meg az illetőt- ) az elvesztegetett időről nem is beszélve! 

Én mindig abban az elvben hittem, hogy a hasonló a hasonlót vonzza, tehát azoknak az embereknek kellene megtalálniuk az én szolgáltatásomat vagy termékemet, akiknek szükségük van rá, vagy rám. De azt hogyan? Tegyek egy hirdető táblát a nyakamba, és vonuljak végig a városon, hogy ezt, vagy azt a termékemet, itt és itt tudod megvenni, megrendelni tőlem? Ez így nem működik. Van egy jó ötletem arra, hogyan tudod elérni azt, hogy téged keressenek a leendő ügyfeleid, vagy vásárlóid, írjál blogot, mondjuk a blogspot.hu-n, használd a keresőszavakat, és előbb-utóbb el fog érni hozzád néhány érdeklődő. Tehát ez kevés az üdvösséghez. 

Az idén nyáron találkoztam végre egy olyan lehetőséggel, ami az én esetemben hatalmas segítség, és még rajtam kívül nagyon sok mindenki számára az! Megismertem az EmpowerNetwork-öt és végre összeállt a kép, hogy ez a vírusblog marketing rendszer (ami havonta 25 Dollárba! kerül) tud végre segíteni nekem abban, hogy összefogja egy weboldalra mindazokat a dolgokat, amikkel foglalkozom (fotózás, újságírás, képeslap kiadványok értékesítése, a könyveim forgalmazása, a Kyani termékeinek forgalmazása, no és persze az EmpowerNetwork blogrendszerének értékesítése), és elhozza hozzám az érdeklődőket.

Baromi nagy munka, amit az elmúlt hetekben csinálok, és persze tanulok, de most már jó úton haladok. Csak az eleje nehéz, az viszont nagyon, de megéri! Mert amikor már megtanultad az oldalt kezelni, használni, egyre gyorsabban, és ügyesebben tudsz dolgozni, folyamatosságot vittél az életedbe, és ez be fog indítani egy másik folyamatot, ez pedig a siker és bevétel folyamata. Tudod, ez olyan, mint amikor elültetsz egy virágot. Először beteszed a magot a földbe, és öntözöd. Minden nap öntözöd, és egyszer csak egy reggel arra fogsz ébredni, hogy a virágod kibújt a földből, majd növekedik, a végén pedig egy szép piros tulipánná változott. A blogon keresztül való üzletépítés (nem kell MLM-nek lennie, bármiről lehet szó, pl. autószerelő műhelyről) egy működő és eredményes reklámozási és bevételi lehetőség, tényleg bárki számára. De tény, hogy ezt is meg kell tanulni. Minden új dolgot meg kell tanulni, és ez idő, csak a legtöbb ember fél az újtól. "Járt utat járatlanra sose...." én is ilyen voltam sokáig, meg egoista is, de ha valami meggyőz és működik, akkor egy pillanat alatt képes vagyok megváltoztatni valamivel szemben az ellenállásomat, ellenszenvemet, fenntartásaimat, vagy a meggyőződést, hogy ezt vagy azt sosem fogom csinálni. DE! Csinálom, mert végre olyan "mankót" kaptam a kezeim alá, amivel tudok azonosulni, és közben  a magam képére és stílusára tudom alakítani. 

Miben más az Empower Network és a Facebook? 

Abban, hogy a Facebook mindenről szól, de leginkább nem szól semmiről. Amikor megosztasz egy új posztot, vagy feltöltesz egy új fotót, azt nagyjából három percig látják az ismerőseid, mert annyira gyorsan kerülnek fel a tartalmak, hogy egyik elnyomja  a másikat. Ha nem "főműsoridőben  (este 8-10-ig) teszed ki az anyagodat, a kutya sem fogja látni, pláne LIKE-olni.  Ezzel szemben az Empower Network semmi másról sem szól, mint RÓLAD! :) A Facebookon szinte mindenki megosztja az életének -számára- érdekes mozzanatait, akkor ezt egy saját blogon miért ne tudnád megtenni, pláne úgy, hogy egy idő után csak olyan emberek fognak neked reagálni, akik RÁD kíváncsiak. Értelmes visszajelzéseket fogsz kapni a tevékenységedre, és így akár teljesen új embereket ismerhetsz meg, lehet, hogy csak virtuálisan, de hidd el, tapasztalatból tudom, hogy a virtuális barátok, olykor nagyobb segítséget nyújtanak, mint az offline-ok  (kézzelfoghatóak)  

Én megtaláltam egy baromi jó üzletet, hogy az évszázad üzlete-e azt még nem tudom, de működik, ez én vagyok, itt nem kell emberek után mennem, mert a rendszer megteszi helyettem. Megkeresi a hozzám, témáimhoz termékeimhez, szolgáltatásaimhoz illő embereket, tehát hiteles lehetek egy olyan kör számára, akik hasonlóan látnak, vélekednek, gondolkodnak, és cselekednek, mint én :)   

Látogasd meg az EmpowerNetwork blogomat, és nézz körül nálam! :) Még nem a végleges arcát és lehetőségeit látod, de lépésről - lépésre haladok a megismerésével, és hamarosan tökéletes oldallá fog változni :) 

http://norasmith.empowernetwork.com

Szép napot Neked! 

Üdv, Nóra 

Itt tudsz írni nekem: norakonyv@gmail.com

Egy hosszú bejegyzés

Amióta befejeztem a NÓRA 2. részét nehéz kiszakadnom ebből a lelkiállapotból, mert elsősorban összeszedetté váltam a könyv írása közben, másod sorban pedig biztonságot adott a könyv és az írás mögötti -jó értelemben vett- megbújás. 

Letettem megint magamról sok fájdalmat, rossz emléket, sallangot, és figyelmet elvonó apróságokat. Újra hatalmas felfedezésekre jutok nap, mint nap és ismét összeállt egy halom mozaik bennem, amelyek új képeket festenek magamról. Nagyon régóta vártam már ezt az érzést, mert sikerült megtalálnom magamban a harmóniát, és visz előre egy teljesen új , mégis ismerős ösvényen.

Tettem a könyvbe a blogjaimból néhányat, hiszen amikor annak idején megírtam őket, már tudtam, hogy a könyvben lesz a helyük, mert az egy dolog, hogy sokan olvassák a bejegyzéseimet, de a neten olvasni valamit nem ugyanaz, mint kézben fogva. Sokan lógnak a neten a reggeli kávézás közben, vagy este miután a gyerekeket letették aludni, de az a pár perc kevés ahhoz, hogy az olvasó ráhangolódjon a soraimra, pláne, ha hosszabb bejegyzést írtam. 

Nagyon sokat olvasok az elmúlt két hétben, ismerősök, idegenek blogbejegyzéseit, interjúkat, könyvet, és rá kellett jönnöm valamire. Ha a neten olvasok, bármennyire is érdekes írást, négy perc után egy megmagyarázhatatlan idegesség fog el, és nem tudom folytatni az olvasást. Pár percig mást kell csinálnom, majd visszamegyek a cikkre és olvasom tovább. Néhányszor nekem is mondták már olvasóim, hogy, " Nóri, imádom amiket írsz, csak olyan hosszúak, és nincs rá időm, hogy elolvassam őket." Ez a kedves olvasó viszont a könyvemet két nap alatt olvasta ki. Érted, hogy mit akarok éreztetni veled? 

Amikor az anyukám olvasgatta a készülő NÓRA2-t, többször megjegyezte, hogy minden cikkemet olvasta a blogomban, de nyomtatásban teljesen más érzéseket vált ki belőle ugyanaz az írás. Milyen érdekes, hogy ha valamit a kezünkbe tudunk venni, érezzünk, hogy a miénk a könyv, akkor amit olvasunk benne, azzal pillanatok alatt tudunk azonosulni és már nem számít, hogy öt vagy hatvanöt perce olvassuk, egyszerűen elvisz magával a történet, és teljesen kikapcsol minket. Kíváncsi lennék egy olyan olvasó véleményére, aki mondjuk rendszeresen tableten olvas könyveket, hogy az ő számára van-e különbség a papír és a fém érintése között, az olvasás közben? Számít ez az érzés egyébként, vagy csak én vagyok erre ennyire érzékeny? 

Haladunk a korral, ez nem vitás, hiszen így sokkal több emberhez tudnak eljutni a szavaink és gondolataink, de én mégis félek attól, hogy felgyorsult világunkban szép lassan kimegy a forgalomból a klasszikus könyv, és el fognak veszni az igazi mély érzelmek, és velőtrázó felfedezések. 

A múlt hétvégén kezembe vettem a NÓRA1-et, és elolvastam az elejétől a végééig, na jó, kb. negyven oldalt átugrottam, én sem vagyok fakír. Ha nem olvasok egy-egy részt, akkor is tudom, hogy mi van ott, hiszen én írtam. Elég volt a tudat, hogy ott vannak a mondatok, így is felszisszentem néhol. Milyen fura, hogy két évvel később a saját könyvemet olvasva, mennyire fel tud kavarni egy egy történet, rengeteg új dolgot mond, visszaigazol, vagy szembesít, és mégis tudom úgy olvasni, mintha nem én írtam volna. Az egyik legfurább érzés az volt, hogy tudattalanul vetítettem előre benne dolgokat, vagy régen vágytam dolgokra, szinte hihetetlennek tűnően, és ma két évvel később már megtettem, megkaptam, átéltem, vagy lezártam őket. 

Mondom én, hogy jó móka a könyvírás, és ne mondd, hogy ehhez nem ért mindenki! Én sem értettem, és ma sem értek, csak leírom mindazokat a dolgokat, amik bennem vannak, mert tudom, hogy benned is ott bujkálnak, csak néha kell valaki, aki kimondja helyetted a dolgokat, no, ez vagyok én.  Az írás a legnagyobb önismereti tréning, amin valaha részt vettem, pedig sok mindent kipróbáltam már az elmúlt években, hogy végre választ kapjak arra a kérdésemre, ki vagyok én valójában?  

Belőlem írás - és persze fotózás - közben jönnek és szakadnak ki a mélységben lévő gondolatok, és érzések, és van, aki egyik napról a másikra mondjuk elkezd festeni, vagy bútorokat készíteni, holott nem is ért hozzá! Egyszerűen csak ösztönösen jön belőle az alkotási és a sikerélmény vágy. Elismerésre vágyunk mindannyian, te is, én is. Ám ahhoz, hogy több és több ember nyíljon ki, elsősorban önmaga számára, sokat kell olvasni, és igen, olykor hosszú bejegyzéseket is, mert megéri. "Rákényszerít" az olvasás arra, hogy egy kis időre kikapcsolj, és magaddal foglalkozz, mert ha ezt az állapotot elérted, meg fog szólalni a belső hangod, és így megtalálod a belső bölcsességedet, amik által a lehető legjobb útbaigazítást, ötletet, tanácsot és önbizalmat fogod kapni! :) 

Sok sikert! 

NoraS

Itt tudsz írni nekem: norakonyv@gmail.com

Nézd meg az új BLOGOMAT:
http://norasmith.empowernetwork.com

  

   

Részlet a Nóra 2. című könyvemből, Apollo 02.

2013. november 22.

Sosem tanítottam Apollot pacsit adni. Nekem ez nem volt fontos. Az volt fontos, hogy megtanuljon vigyázni magára. Ne menjen át az úton anélkül, hogy megáll, körülnéz. Amire megtanítottam, az két kézjel. Amikor a mutatóujjamat felemelem, az az ül, és ha lefelé mutatok a földre, akkor fekszik. És amit a leghamarabb és leginkább megtanult az az, hogy amikor kér valamit, azonnal leül, majd odamegy a kiválasztott dologhoz, megböki az orrával, visszatolat, és megint leül. Majd elindul a pofája két szélén a csurgó nyál! No ez vagy kaja, vagy CSOKI lehet! Póráz nélkül, csak velem sétál, mert a szüleim rettegnek, hogy nehogy valami baja legyen, mert nem vigyáztak rá kellőképpen. 

Azért, amikor közel ötven kiló megindul, azt pórázzal is nehéz megtartani, ha pedig nincs megkötve, megy világnak. Én ismerem Apollo minden rezdülését, tehát már a meglódulás előtt meg tudom állítani őt, de a szüleimnek nem úgy engedelmeskedik, mint nekem. Az öregek a haverok, ezért viszont baromi jó fej, és semmi galibát nem okoz nekik. Amióta Kyrike nincs velük, Apollo tesz róla, hogy pótolja  a hiányát, és  még kedvesebb és bohókásabb, mint korábban. 

Két héttel ezelőtt hazajöttem a szülőkhöz a hétvégére, és még mindig itt vagyok. Látod! Ezért is mondom, hogy fölöslegese minden dolgot annyira mértani pontossággal megtervezni, mert sosem tudjuk hogy alakulnak a dolgok. Tehát két hete, szinte a nap minden percében Apollo és a cica társaságát élvezem. Sosem engedtem meg Apszinak, hogy az ágyamban aludjon. Rövid szőre van, ami szörnyen hullik, nyálas, horkol, nagy testű, és ugye a szellentés...

Most viszont engedélyt kértem az anyukámtól arra, hogy az ágyam másik részét megosszam Apolloval. Szegény anya, mit mondhatott volna? Így most két hete úgy alszom éjjelente, hogy hozzám bújik a nyálas pajtásom, és most valahogy nem zavar. Minden este masszázst kap, és a legeldugottabb helyről is kiszimatolja a hermetikusan becsomagolt csokit.  

Mivel tudom, hogy a boxerek imádják a csokit, okosan bántam ezzel a kérdéssel Apolló megvásárlásától kezdve. Egy tábla csoki végzetes lehet egy boxer számára, de kis mennyiségben igényli. remeg érte, hát lenne szívem megvonni tőle?  

Nemrégiben hallottam egy mondatot, egy férfi szájából, és nagyon meglepett, mert az én gondolatimat mondta ki, anélkül, hogy ezt ő tudta volna.

-          Inkább kutyám van, mint csajom! 

Na, ezt most az én esetemben fordítsuk meg, inkább kutyám van, mint pasim. Soroljam? Feltétel nélküli szeretet, bizalom, figyelem, elköteleződés, és ezek mind a legnemesebb és legpozitívabb értelemben. A kutya mindig az enyém lesz, sosem fog elhagyni egy másik gazdáért, önszántából. Jobb emberré tesz, és rengeteg élménnyel gazdagít, és talán idővel képessé tesz engem arra is, hogy jobban bízzak az emberekben...

További szép napot Neked! Üdv, Kovács Nóra 

Itt tudsz írni nekem: norakonyv@gmail.com

Nézd meg az új BLOGOMAT: http://norasmith.empowernetwork.com

Csatlakozz hozzám a FaceBookon: www.facebook.com/norapictures

Részlet a Nóra 2. című könyvemből, Apollo 01.

Apollo 

Ez a történet nem ott kezdődik, hogy egyszer csak elmentem, és vettem a sarki fűszeresnél, egy két hónapos kölyök boxert, hanem sokkal korábban, évekkel korábban. Nagyjából tizenhat évvel ezelőtt. Az akkori munkahelyem raktára közelében lakott egy ismerős fiatal srác, akinek egy négy, öt éves, barna, fiú boxere volt, és gyakran láttam őket sétálni. Gyönyörű eb volt, és minden alkalommal megcsodáltam, de ugyanakkor féltem is tőle nagyon, mert azt hittem, hogy ő is a véreb csoportba tartozik.  Minden sétálásnál, ahogy láttam őt rohangálni, vagy éppen komótosan ballagni a gazdája mellett, kettős érzésem volt, mert a legszebb kutyafajta, akit valaha láttam, de egy mozdulattal elharapja a torkomat, ha arról van szó.

Egyik délután, úgy gondolta az eb, hogy közelebbről is megismerkedik velem, és minden előzetes nélkül megindult felém nagy iramban, én pedig  már láttam magam hanyatt esve a földön, ahogy ez a boxer ráharap a nyakamra. Nem így lett. Read rám ugrott ugyan, de telibe pofán nyalás céljából, én meg csak álltam megszeppenve, hogy egy ekkora jószág ennyire édes pofa valójában. A gazdi jót röhögött, mi pedig nagy barátok lettünk Read-el, és akkor döntöttem el, ha egyszer kutyát választok magamnak, akkor az csak boxer lehet. Nagyon tetszett, hogy a zordnak tűnő külső mögött egy tündér bogár lakozik. Tehát a látszat olykor csalóka.

Amikor tizenkét évvel ezelőtt kiköltöztünk az akkori életem akkori párjával a tizedik emeleti lakásomból, és Litér előtt két hónapig Balatonalmádiban laktunk egy nagyon kedves barátunknál, eljött az ideje, hogy előkészítsem a terepet egy új családtag számára. Kertes házban már elfér egy nagy testű kutya is. 

Vettem egy könyvet, ami a boxerekről szólt, és két délután alatt ki is olvastam. Minden egyes szó olvasása csak megerősítette bennem azt a vágyat és elhatározást, hogy egy boxer fiú lesz az én legideálisabb társam, és barátom. Nyugodt, megbízható, igazi gyerek barát, idősebb korára is jókedvű és játékos marad, szívós, és az egyik legokosabb kutyafajta. Ebben a könyvben olvastam egy anekdotát, mely szerint amikor az Úr megteremtette a boxert, ugyanolyan hosszú orrot csinált neki, mint a többi kutyának. Igen ám, de az orr még képlékeny állapotban volt, amikor a boxernek meg kellett védenie egy kisebb kutyát, és a boxolás közben az orr benyomódott. Isten pedig úgy gondolta, hogy borzasztóan jól áll ez a nyomott orr ennek a kutyának, mert különlegessé teszi őt, így nem korrigált a művén. Nagyon édes mese volt ez,  jót sírtam rajta.  Ezek után pedig Isten sem tudott volna engem lebeszélni a boxerről, mert egyértelművé vált, hogy különleges egyéniségük, és lelkiviláguk van.

Komoly elvárásaim voltak a leendő családtaggal kapcsolatban, ugyanis nekem sosem tetszett, hogy a boxer füle és farka meg van csonkítva. Hála az égnek akkoriban, tizenkét évvel ezelőtt már egyre több fajtánál tiltották  a csonkolást, így bíztam benne, hogy találok olyan gazdit vagy tenyésztőt, aki meghagyja a kölyköket gyári állapotukban. Tény, hogy Apollót az akkori pasimnak vettem a szülinapjára, de igazából ez csak ürügy volt, mert egy szülinapi ajit nem illik visszautasítani, így lehet nekem kutyám. 

Megkérdeztem a barátunkat, aki befogadott minket a két költözés között, hogy mit szólna, ha kutya kerülne a házába arra a röpke egy hónapra, Szilárd pedig nem gondolkodott a válaszon, azonnal igent mondott. A tervemről így rajta kívül nem is tudott senki. Egyértelmű volt az is, hogy amint megtalálom az almot, Szilárddal fogok kutyust választani.  Így is lett. 

Folyt köv a Nóra 2 című, hamarosan megjelenő könyvemben! :) 

További szép napot Neked! Üdv, Kovács Nóra 

A könyveket ( Nóra1 és NÓRA2 itt tudod megrendelni:norakonyv@gmail.com

Itt tudsz írni nekem: norakonyv@gmail.com

Nézd meg az új BLOGOMAT: http://norasmith.empowernetwork.com

Csatlakozz hozzám a FaceBookon: www.facebook.com/norapictures

Nóra 2 részlet Miért lettek nyavalygósak a pasik?

2012. november 

Jó ideje érezhető társadalmunkban, hogy a nők kezdenek férfiak lenni, és fordítva. Egyre kevesebb az ezermester pasi, és egyre több az ezermester nő, és ez nem a szingli lét maradványa, hanem az a tény, hogy a pasik egyre inkább eltunyulnak, egyre fáradtabbak, és egyre többet ülnek a laptopjuk vagy a TV előtt, mint hogy erős két kezükkel, és szeretetükkel segítenének a nőknek bármiben, amire csak szüksége van.

Ahogy a katonaság kiment a divatból az elmúlt évek alatt, olyan arányban lettek a pasik anyám asszony lusta, elkényeztetett katonái, akik már azt sem tudják hogyan kell egy nőnél kiérdemelni a figyelmet, hogy kell egy nőt meghódítani, ismerni erősségét, gyengeségeit, és ott erősíteni vagy gyengíteni őt, ahol ez szükséges, mert ebből lesz a harmónia. Ugyanis amikor egy nő ezt a törődést érzi, ezt is fogja viszonozni, és ettől lesznek egy hullámhosszon. Kiegészítésnek hívják. 

Persze mi nők akartuk az egyenjogúságot, de az eredeti terv gondolom nem az volt, mint amit ma élünk. Egy férfi sosem tudta volna elképzelni, hogy ne legyen munkája, mert ő a család fenntartó. Ma, a nők simán eltartják a pasikat, vagy anyagilag függővé teszik őket, és látszatra mégis egy jó kapcsolat, de a mélyben rohad az igazság! Ami pedig rohad, az lassan felemészt mindent. 

Miért lettek nyafogósak a pasik? Régen nem voltak ilyen lányosan kiábrándítóak. Sose fogom megérteni, hogy egy pasi, amikor megismer egy nőt, és a sok beszélgetés után közelebbi kapcsolatba kerül vele, akkor miért neki panaszkodik egy előző, vagy még korábbi barátnőjéről, vagy szeretőjéről? Amikor ilyet hallok, elég gyakran, mindig értetlenül nézem a dogot, mert nem értem, hogy ehhez nekem mi közöm van? Kit érdekel, hogy mi van az előzővel? Mert engem nem. Ha nem tudsz lezárni egy kapcsolatot, akkor addig ne csajozzál! Ha meg csajozol, hogy felejts, akkor kussoljál. A két kezem kevés ahhoz, hogy megszámoljam hány nyavalygós pasival találkoztam az elmúlt két évben. Sokkal. Tehát ez így akkor durva. Mert az ilyen pasik nem kellenek a nőknek. Egy pasi mindig akkor érdekes, ha vannak néha szemét húzásai, valljuk be, ez így van. Pont. 

Az a pasi, aki kiszámítható, angyal bogár, egy idő után unalmas lesz. Az igazi pasik génjeiben pedig úgyis benne van a szemétségért és hazugságért felelős gén. Ne vegyük el tőlük, jól áll nekik. Ha a férfitól nem várjuk el, hogy őszinte és hűséges legyen, akkor nagy valószínűséggel önként és dalolva őszinte, megbízható és hűséges lesz. 

Ide tartozik a csajozásért felelős gén is, mert fölösleges kiherélni egy bikát, ha szeretjük. Úgy jó, ahogy van. Viszont a nyavalygós bikákat nem szeretjük. Régen ezt a nők csinálták, hogy amikor új pasijuk lett, akkor a régit agyba főbe szidták, és szinte minden beszélgetésbe beleszűrődött egy egy ex pasi szelleme. Ma viszont ezt a pasik csinálják, de miért? Ettől annyira de annyira elveszítik a férfi tekintélyüket. Olyanok lesznek, mint egy szőke hisztis liba, miniszoknyában, tűsarkúban, rajzolt arccal, és persze részegen. 

Nyilván magamból indulok ki, mert én sosem beszélek az új pasimnak a régiekről, sőt, ügyelek rá, hogy véletlenül se csússzon ki a számon olyan dolog, ami bármelyik exemhez köthető. A múlt elmúlt, és csak két emberre tartozott. Ha én most mással vagyok, akkor az előzőt már lezártam, túlléptem rajta, és nyitott vagyok valami újra. Mért keseregnek a pasik, hogy átverték őket az imént, amikor mi pont nem ezt várnánk tőlük. Érdeklődést, őszinte érdeklődést szeretnénk. Mikor láttál utoljára két ember között őszinte érdeklődést és figyelmet? Na, erre vágynak a nők. 

Hol vannak az erős, okos, tisztelet tudó pasik? Én szeretek a múltban élni, bizonyos dolgokkal kapcsolatban, és ilyen pl. az illem. Régen voltak illem órák, ma miért nincsenek? Persze csak olyan gyémántot érdemes csiszolgatni, aki vevő erre, és élvezi, hogy pasi és férfi lehet. Én szeretem, amikor feladják rám a kabátot, kinyitják előttem az ajtót, ezek az apróságok azok, amiktől nőnek érzem magam, nem pedig egy jó havernak. 

Mi az apróságokat szeretjük, nem pedig a nagy ajándékokat. A törődés, figyelmesség és az elhalmozás között hatalmas a különbség. Mi még mindig nem szeretjük, ha elhalmoznak minket. Mi szeretjük kiérdemelni az apróságokat is.

További szép napot Neked! Üdv, Kovács Nóra 

Itt tudsz írni nekem: norakonyv@gmail.com

Nézd meg az új BLOGOMAT: http://norasmith.empowernetwork.com

Csatlakozz hozzám a FaceBookon: www.facebook.com/norapictures