2011. november 2., szerda

Mindenszentek


Leesett az állam, amikor péntek este egy riportban azt hallottam, hogy egy felmérés alapján a magyarok 75%-a hisz a szellemekben.

A Helloween ősi kelta hagyományokból kialakult ünnep, amit elsősorban az angolszász országokban tartanak meg, mára pedig az egész világon elterjedt. A boszorkányok, szellemek és kísértetek ünnepe, mely összemosódott a római, kelta és keresztény halottak napjával. Ki hinné, hogy a sok amerikai filmben látott Helloween szinte csak komédia az ő számukra, hiszen mindössze az amerikaiak 45%-a hisz a szellemekben.

Mit jelent az, hogy halottak napja?

Azt gondolom minden kultúrában mást, és minden embernek mást. Amerikában töklámpásokat készítenek, és hangulatosan feldíszítik az otthonokat és az utcákat. Bulikat rendeznek, ahova beöltöznek boszinak vagy szellemnek, és önfeledten riogatják egymást. Hazánkban pedig azokra a szeretteinkre emlékezünk, akik már nincsenek velünk. Van egy nap, ami az emlékükről szól. Virágot és mécsest veszünk, kivisszük a temetőbe, és szépen rendbe tesszük a sírokat, majd elmorzsolunk néhány könnycseppet. Amerikában és Angliában ez a nap az örömről szól, nálunk pedig a bánatról és hiányról, ami eléggé kontrasztos érzésvilágot mutat.

Mivel számomra nem kérdés a reinkarnáció létezése, ebből is fogok kiindulni. Ha valaki eltávozik közülünk, Ő már jól van. Ül a felhők szélén, lógatja a lábait, mosolyog és vigyáz ránk. Tény, hogy nem mindegy, hogy egy gyermeket, fiatalt vagy egy idős embert veszítünk el, és hogyan, de ebbe most nem is mennék bele. Ázsiában a születésnél sírnak és a halált ünneplik. Nálunk ez pont fordítva van. Ha elveszítünk valakit, sokáig kínoz minket a hiánya, ergo magunkat sajnáljuk. Itt hagyott minket, és a magány felőröl bennünket. Az idő persze minden sebet begyógyít, de mégis önző módon magunkat sajnáljuk.

Ha valóban 75%-unk hisz a szellemekben, akkor az elveszített szeretteink nincsenek is messze tőlünk, sőt sokkal közelebb vannak hozzánk, mint gondolnánk. Mivel a meditációt nem csak gyakorlom évek óta, hanem tanulmányozom is, tudom, hogy néhány év rendszeres meditálással kialakul(hat) bennünk az a képesség, hogy kapcsolatba léphessünk a túlvilágon élőkkel. Tudom jól, hogy ez nem helyettesíti a fizikai találkozást, és ettől még nem ölelhetjük át azt az "embert", akit annyira szeretnénk. Ha egy médium segítségével kapcsolatba lépünk szeretteinkkel, és hogylétükről érdeklődünk, mindig ugyanazt a választ kapjuk,

- Kérlek, engedj el! Én már jól vagyok, és vigyázok rád!


Teljesen mindegy, hogy valaki hisz-e a szellemek létezésében, és abban, hogy fentről segítik, és vigyázzák a mindennapjainkat, igen is léteznek. Az a "dolguk" hogy velünk legyenek, csak egy másik dimenzióban "élnek" Feladatuk van, ők segítik az életünket itt a földi síkon. Amikor pedig majd mi megyünk el, várnak ránk a fehér alagút végén.

Az emberek többsége retteg a haláltól, és szinte mindenki életében van egy időszak, ami halál-félelem-pánikot produkál. Én is átéltem ezt olyan tizenhat évesen. Nagyjából egy hónapig tartott. Semmi alapja nem volt a félelmemnek, de mégis a hatalmába kerített. Meg kellett birkóznom vele, és úgy tudtam felülemelkedni rajta, hogy elfogadtam, ez az élet rendje, és ha egyszer meghalok, majd jövök még....

Sokan kutatják a halálközeli élményeket, és aki részese volt ennek az utazásnak, és visszaért a földi síkra, mind ugyanazt élte át, mindenki ugyanazt látta, és mindenki ugyanazt érezte. A hálál élménye szép! Boldoggá tesz, és végtelenül megnyugtat. Azok az emberek, akiknek volt szerencséjük ehhez az élményhez, soha többet nem féltek a haláltól. Tökéletesen tudják hogy mi vár rájuk.

Ha valóban ennyien hiszünk a szellemekben, akkor miért csak évente egy napot áldozunk az elhunytak emlékére? Miért kell sok esetben kirakatot csinálni a temetőlátogatásból? Miért kell rendőri irányítás a temetők környékén? A halottak nem a sírokban vannak, hanem körülöttünk és velünk. Miért nem otthon emlékezünk rájuk, vagy miért nem megyünk el inkább a hiányolt személy kedvenc fájához, és ott gyújtunk egy szál gyertyát az emlékére, és beszélgetünk vele? Azért mert attól félünk, hogy a végén "odaül" mellénk, és elkezd beszélgetni velünk? Nagyobb az esélye a találkozásnak egy meghitt helyen és környezetben, mint egy rideg, hideg és szörnyen zsúfolt temetőben.

Az anyukám közel negyven éve elveszítette már az apukáját és az öccsét is, és mai napig fáj a hiányuk, de nem utazzuk át az országot azért, hogy egy csokrot vigyünk a sírra, hogy a "szomszédok" ezt láthassák. Az anyukám készít egy virágokkal díszített szentélyt a házunk teraszán, felteszi a nagyapám kedvenc dalait, szép gyertyákat gyújt és történeteket elevenít fel róluk. "ŐK" pedig meglátogatnak minket, és örülnek, hogy az otthonunkban "fogadjuk " őket. A mi családunkban nincs is halottak napja, mert mi minden nap emlékezünk rájuk, és nagyon hálásak vagyunk azért, hogy vigyáznak ránk.

Én is ezt a hagyományt ápolom, és egy itthoni szeretetteljes megemlékezést tartok mindazok számára, akiket elveszítettem, és borzasztóan hiányolok.

NoraSm
Nézz be hozzám itt is: https://www.facebook.com/norapictures/

Mi, mint fotósok 1. rész

Mi, mint fotósok nem öt perce kezdtük a szakmánkat. Mi, mint fotósok nem úgy lettünk fotósok, hogy jó anyagi helyzetünket kihasználva vettünk egy jobb gépet, és máris munkába álltunk. Mi, mint fotósok nem celebek vagyunk, akik a kapcsolataink által egyik percről a másikra tele lettünk munkával. Mi, mint fotósok vacak géppel kezdtük, és ahogy az anyagi helyzetünk engedte, egyre jobb masinákat vehettünk. Mi, mint fotósok úgy lettünk elismertek, hogy bizonyítottunk, sorozatban!

Amikor tizennégy éve elkezdtem a fotózással foglalkozni az élményért tettem, és azért, hogy megőrizhessem az életet. Kicsit azért is, hogy ne múljanak el az emlékek, és évekkel később is beleélhessem magam egy régi pillanatba. Tele voltam kétellyel, hogy vajon visszaadják-e a fotóim azt az érzést és mondanivalót, amit én láttam és éreztem a fotó elkészítése közben. A közvetlen környezetem nem volt mérvadó, hiszen elfogultak, és ez természetes is. Mivel ők ezt látták is rajtam, megkértek, hogy keressek fotópályázatokat, és méressem meg magam ott, mert igen is jó vagyok.

A fotópályázatok világa

Négy évig fotóztam hobbiból és örömből, hogy tanuljak és tanuljak. Olvastam sok könyvet a témában, de mivel mindig is öntörvényű voltam, abban hittem, hogy a saját tapasztalataim, és a hibáimból való tanulás visz előre. Filmes géppel kezdtem, aztán jött az első digitális masina, és ezzel egy új korszak is elindult a fotózásomban. Költségkímélő volt, és azonnal vissza tudtam nézni a fotókat, hogy még a helyszínen tudjak korrigálni ha hibáztam volna. De ezt a változást és korszerűséget csak az értheti meg, aki még tudja milyen volt pl. az orsós magnó. Aki teljesen a modern kor gyermeke, az sosem fogja átérezni, hogy mekkora változás és segítség ez egy fotós számára, óriási előrelépés. Kellemetlen egy római utat megismételni ha otthon derül ki, hogy valami gubanc volt a filmes géppel, és egy darab kép sem sikerült.

Szóval, én négy évig gyűjtöttem a képeket, és képeztem magam egyedül,és tanultam sok más fotós munkájából, hogy fel merjem venni a versenyt egy pályázat által. Az első évben sikerült bekerülnöm egy válogatás könyvbe, ami óriási érzés volt nekem is, de amikor az anyukám fellapozta, és meglátta benne a római Colosseumról készült fotómat, elsírta magát.

- Kicsiiiiim! Olyan büszke vagyok rád!

Azt hiszem ekkor hittem el először, hogy van némi közöm a fotózáshoz. A következő évben egy Balatoni sorozatommal különdíjas lettem, és egy évvel később a Jordánia sorozatom vitte el a "pálmát". Mindhárom pályázatot a Magyar Művelődési Intézet írta ki, tehát a szakmai hozzáértés evidens volt. Igen, ezzel megkaptam a visszaigazolást, amire már annyira vágytam. Feltöltött és borzasztóan inspirált, és vitt tovább a fotózás útján.

Néhány év alatt teljesen feltérképeztem a fotópályázatok világát, és kitapasztaltam, hogy sajnos sok közülük csak a fotók begyűjtésére alapoz, és a szerzői jogaimról le is kell mondanom, így közel harminc pályázat után, abba is hagytam.

Közben elkészült a saját weboldalam, ami tele volt a fotóimmal ,és veszettül élveztem, hogy az olvasóim, látogatóim számára sok kellemes percet adhatok általuk. Gyűjtöttem magamnak egy szép referencia anyagot, és elkezdtek felkéréseim lenni. Ergo, letettem az asztalra valamit, ami bizonyította, hogy elismernek, és szükség van a munkámra.

Na ja, de ezzel az is jár, hogy a megrendelők azt hiszik ha dicsérnek, akkor ingyen dolgozom. Így jött az újabb kihívás, megszabni a saját értékemet, pénzben is, és ezt meg is kapni. Néha úgy érzetem, hogy ez nagyobb művészet és kihívás, mint fotókat készíteni.

Egy fotónak akkor is értéke van, amikor azt ki kell fizetni. Több feszült helyzetem volt emiatt, mert a megrendelők visszaéltek azzal, hogy ismernek engem, és bizony volt, hogy ingyen kérték volna a munkámat, hiszen nekem csak kattogtatnom kell párat, és kész is. Nos, ha ez valóban ennyi lenne, akkor mért nem csinálják meg a saját gépükkel? Egy fotózás ott kezdődik, hogy az időmet, tudásomat, fényképezőgépemet adom. Benzinköltség, fotózás ideje, otthon válogatás, retusálás, ismét válogatás, és utána még egyszer találkozom a megrendelővel. Ez kérem idő és pénz.

Ha valaki bemegy a boltba egy kiló kenyérért, azt sem kapja meg ingyen vagy féláron csak azért, mert a boltos mondjuk a szomszédja. A kenyér árát is ki kell fizetni, tehát a fotózást is. Tiszta sor, hogy adok kedvezményt a munkadíjamból, de ingyen nem dolgozom. Vagyis dolgozom ingyen, de az egy másik kategória.

Folyt köv....
NoraSm
facebook.com/norapictures
nora.sm8@gmail.com

2011. október 16., vasárnap

A Csók... 1. rész.

Néhány hete hallottam egy felmérésről, melynek témája a csók volt. Az eredmény sajnos nem lepett meg, mert nagyjából erre számítottam azok alapján, amit én is látok és tapasztalok.


Az idősebb nemzedék a csókolózást a fiatalok privilégiumának tartja, amely idősebb korban már nevetséges. És ez tényleg így van, de miért?

A legtöbbünk már az óvodában kipróbálta, vagyis utánozta a környezetét, és sutyiban adott néhány puszit egy ovistársa szájára. Láttunk már képeslapon vagy egy édes fotón olyat, hogy két hároméves puszit ad egymás szájára. Tündériek és bájosak, de senkinek sem a szexualitás jut eszébe a képről, ahogy a szereplőknek sem. Itt a szeretetről szól a csók. Viszont érdekes az, ahogy elhagyjuk a gyerekkorunkat, és kezdünk felnőtté válni, már nem adunk minden szimpatikus ember szájára puszit. Más értéke, és más tartalma lesz a csóknak. Vagyis húsz évvel ezelőtt az volt, ma viszont azt látom, hogy a tizenévesek az oviban maradtak, és simán üdvözlik a barátaikat, sőt a lányok a barátnőiket egy szájra puszival. Számukra elveszett a csók értéke valahol az éterben? Vagy ez enne a normális?
Itt álljunk meg egy kicsit. A puszi a szájra, az puszi a szájra, de a csók az lehet puszi a szájra és igazi, valódi csók is, melyben a nyelvek szerepe óriási. És valahogy mégsem teszünk igazi különbséget a kettő között. Persze, hogy nem, mert annyira intim mindkettő, hogy a csók kategóriájába esnek, vagy mégsem?

Ha kezet csókol egy férfi egy nőnek, azt kézcsóknak hívjuk, holott csak egy puszi, mégis az elismerésnek és a hódolatnak a jele. Arra jöttem rá, hogy a darabszámban, és az érzékiségében rejlik a titok. Ha egy üzletember a tárgyalás előtt bemutatkozik egy hölgynek, és kezet csókol neki, az etikett. Viszont ha ez a pasi esete hazamegy a feleségéhez, és a közösen elköltött finom vacsora után kezet csókol hitvesének, az egy merőben más érzésvilág, tartalom és üzenet, pedig lehet, hogy nem is csókol neki kezet minden nap. Ok, akkor a darabszám kiesett, maradt az érzékiség, és jött hozzá egy másik szó, ez pedig a szeretet.

Ha találkozom egy ismerősömmel, általában megpuszilom, az arcán. Ha találkozom egy régi barátommal, megölelem, magamhoz húzom olyan intenzitással, amennyire örülök a jelenlétének, és megpuszilom, hosszan és szeretetteljesen, az arcán. És itt most pusziról beszélünk csak, mégis ennek is óriási hírértéke van. Érzésekkel „dolgozik” itt is az ember.
Egy csóknál pedig az érzéseknek még nagyobb szerepük van. Ha látok két embert, akik puszit adnak egymás szájára, tökéletesen le tudom szűrni a látottakból, hogy megszokásból vagy szeretetből csinálják-e. Barátság, sok éves unalmas házasság, vagy egy forró szerelem van-e a háttérben. Tehát csók és csók között a szeretet a különbség, vagyis annak minősége. Mi a motivációja, milyen érzések inspirálják, és mi a célja?

Tehát ha kedvelek valakit, akkor simán nyomhatok puszit a szájára, ha pedig mély szeretet és szenvedély fűz hozzá, akkor érzelmeim kirobbanása az, ha hosszan és érzékien puszilom meg a száját? Fene tudja, én ebben a kérdésben régimódi vagyok, és csak és kizárólag annak a szájára adok puszit, akit annyira szeretek, hogy a páromnak, pasimnak, férjemnek vagy a szeretőmnek hívok. Van mögötte érzés, szeretet, és mindenképpen szexuális vonzalom. Az a pasi, akinek a szájára puszit adok, meg is csókolom, és nagy valószínűséggel ennél több is történik.....

Itt most nem az első csókról beszélek, az egy külön téma. Most arról a pusziról és csókról beszélek, amit rendszeresen adok valakinek, és én is kapok tőle, jó sokat!
A csókolózás művészet, melynek legkiválóbb mesterei is, életük végéig fejlesztik a különböző technikáit, és finomítják a már jól ismert és bevált típusait. Létezik ember a világon, aki ne szeretne csókolózni?

Na, jön egy új fogalom,a csókolózás. Szóval a csók a puszi, a csókolózás pedig az, amikor a nyelvünk érzéki táncba kezd a másikéval? Fene tudja, én ezen is vitatkoznék. Nézz meg egy ősrégi filmet, ahol a csókolózást azzal ábrázolták, hogy a nő és a férfi ajkai hosszú percekre egybeforrnak, de a nyelvük össze sem ér. Régen ezt hívták csókolózásnak, ma pedig az, amikor érzem a számban, és ezáltal minden porcikában, hogy CSÓKOLNAK.
folyt köv....

Tetszett? Akkor meg is oszthatod! :) 

NoraSm

Nézz be hozzám a Facebook-on is https://www.facebook.com/norapictures/
Itt tudsz írni nekem: traning@norapicturestudio.hu

2011. október 14., péntek

Álláskeresés „felsőfokon” 2. rész

Ritkán futok bele a Barátok közt-be, de most olyan epizódot láttam, amin szétröhögtem magam. A történet annyi volt, hogy az egyik szereplő kis csaj munkát keresett, és talált végre! egy tuti marketinges, otthon végezhető állást. Amikor a kávéházban a tesójának boldogan mesélte, hogy milyen tuti melót talált, ki is röhögte a bátyja. Én akkor már túl voltam az ilyen cégek lecsekkolásán, és tudtam, hogy mi lesz a sztori vége, de közben azon kattantam le, hogy már a Barátok Közt- ben is ilyen szitukat mutatnak be, durva!

A filmeben doboz összeállító munka volt a kiindulási pont, de mire a futár megérkezett a kis csajhoz, már csak a térkép összehajtogatási meló maradt. Milyen érdekes. Szegény munkavállaló ott ült a nappali közepén, telepakolva minden a térképlapokkal , és azt se tudta hogyan kezdjen hozzá, hiszen ehhez neki semmilyen kézügyessége sem volt, és egyébként is a dobozösszerakásra jelentkezett. Mondanom se kell a tesója amikor hazaért, és meglátta, sikítozott a röhögéstől.

Az én tapasztalatom pedig

Sok otthonvégezhető meló létezik. Évek óta működnek, tehát esetleg valami valós alapja van a dolognak. De! itt a legtöbb esetben valóban arról van szó, ami a filmben is történt. Kifizetsz általában 1800 Ft-ot, regisztrációra. Aláírsz egy teljes titoktartási nyilatkozatot, és/ vagy beszerzel friss Erkölcsi bizonyítványt. A munka általában meghatározott, három hónapra szól, és Kb. hatvanezret lehet vele keresni havonta, és mondjuk katalóguscsomagolás. A futár hetente egyszer jön házhoz ,viszi a készet, és hozza az újakat. Igen ám, de a selejtet levonják a fizetésből. Kihagytam ezt a munkát is, bőven bármi fizetési kötelezettség előtt, de sok ismerősömtől hallottam, hogy nekik sok barátjuk csúnyán bebukta ezt a melót. Ergo jó sokan ki is próbálták már ezeket.

Léteznek jó otthonvégezhető munkák, és még korrektek is,csak jó sokáig kell keresgetni mire rátalálsz a sok szemét között, de erről majd később.

Ismét egy lehetőség?

Légiutas kísérő, külföldi munkahely, elvárások: érettségi igen, idegen nyelv nem!

Az igazság az, hogy évekkel ezelőtt letettem arról, hogy légiutas kísérő legyek, de valahogy vonzott, hogy minél több információt megtudjak erről a szakmáról. Az egészségügyi hatásaival tisztában vagyok, de a kulisszák mögé egy kicsit be szeretnék látni. És miért nem kell a nyelvtudás? Ha valahova, akkor ide aztán a szaknyelv kell nem a csevegés.

Elküldtem az önéletrajzomat egy motivációs levéllel, amire elég hamar meg is kaptam a pozitív választ, egy időponttal, ahova egyszerre várnak mindenkit. Ám ha ez az időpont nem felelne meg nekem, akkor kérhetek sajátot is. Naná, hogy kértem!

Két nappal később egy kora délutáni időpontban az iroda előtt álltam az utcán. Pár perccel korábban érkeztem a megbeszéltnél, így vártam. Néhány perccel később jött is egy Úr, hogy talán őt várom? Ha légiutas kísérő munka után érdeklődöm, akkor kövessem, mehetünk.

Több, mint egy óráig tartott a megbeszélés, aminek a vége az lett, hogy ha van hozzá kedvem, akkor gyakornok is lehetek az irodában, felvételiztethetem a jelentkezőket, ápolhatom a kapcsolatokat a külföldi partnerekkel, hozhatok embereket angolt tanulni, és minden felvett ember után filléres jutalékot kapok, tanulhatom az angolt, és ha menet közben mégis légiutas kísérő akarok lenni, akkor hajrá. Viszont szól előre, hogy párkapcsolatom nem lehet! Hogy mi van? Torkomon akadt a mondat. Még jó, hogy jött a válasz is. Egy ilyen munka nem bírna ki egy párkapcsolatot, mert mint gyakornok, alkalmanként külföldre kell járnom tárgyalni, valamint sok ügyféllel fogok találkozni, és az, hogy velük vacsorázgassak, a munka része, adott esetben.

Nos, ha arról lett volna szó, hogy mondjuk Madrid a bázisom, vagy Róma, akkor sima ügy, hogy hónapokig nem jövök haza. Azt viszont nem értem, hogy a gyakornoki munkához ennek mi köze van? Minden este a saját ágyamban alszom, azt pedig azzal osztom meg, akivel én akarom. Innentől már kihívás volt, hogy a felajánlott három próbanapot bevállalom, és utána döntök, bár a döntésemet már rég meghoztam, de hajtott a kíváncsiság.

A három próbanapból egy lett. Nekem ennyi idő bőven elég volt, hogy totálisan átlássak mindent. Valóban légiutas kísérő munkáról van szó, viszont az angol nyelvtudás azért nem kell, mert saját nyelviskolája van a cégnek, és a tejes angol kiképzést megadják, amiért persze fizetni kell, és hónapokig tart, nyilván! Ezzel se lenne semmi gond, csak miért nincs benne a hirdetésben? Vagy ha spórolnak a hirdetési költségen, akkor E-mailben vagy telefonon miért nem lehet ezeket elmondani?

Én rossz felvételiztető lennék, mert amit csak lehet megbeszélnék a jelentkezővel, és csak azokat az embereket hívnám be személyes találkozóra, aki valóban alkalmas a munkára, és minden feltétele adott, és tökéletesen tudja, hogy hova, és miért jelentkezett. Fél hirdetésre, fél válasz érkezik.

Az ország különböző területeiről jönnek az állásinterjúra az emberek, és itt derül ki, hogy a hirdetést félreértette, mert ő budapesti bázisról akar dolgozni. Mondjuk ez konkrétan benne volt a hirdetésben, hogy külföldi a bázis.

Egy állást hirdető cégnek miért jó az, hogy alig informálja a jelentkezőket, mondván a személyes találkozó alkalmával mindent el fognak mondani. Az álláskereső pedig miért nem kérdez? Vagyis miért nem olvas figyelmesen, aztán kérdez. Szolnok- Budapest, és mindezt három percért? Görcsbe szorul a gyomrom, hogy felrángassak ilyen távolságból valakit, akiről három kérdés után el tudom dönteni, hogy alkalmas-e, és ő is valóban képben van minden információval, és eldönthesse, hogy alkalmas-e. Olyan egyszerű lenne, nem?

Szóval az álláskeresők is felületes tájékozódás alapján mennek az interjúkra. Én a városon belül is meggondolom, hogy mire pazarlom, vagy áldozom az időmet, és néha még így is bebukom, de vidékről a blindre felautózni, az nagyon meglepett.

Az álláskeresőket fel kéne készíteni az ilyen találkozókra, mert a többség azt sem tudja miről szól egy ilyen, és azt hogyan kell végigvinni úgy, hogy ha netán nem ő kapja az adott állást, akkor is mosolyogva menjen ki a helyiségből. Szóval az éremnek két oldala van.

Szép képet kaptam egy nap alatt mind az álláskereső, mind állást kínáló oldalról, igaz csak egy témában, de elég is volt. Ha a cég így toborozza a jelentkezőket, hogy mennyiséget a minőség rovására, és a jelentkezők többsége felkészületlen, akkor ebből nekem nulla jutalékom lesz. Az én felvételi módszerem ebbe a képbe nem illett bele, erőltetni pedig fölösleges is lett volna. Szépen, és illedelmesen egy E-mailben, hogy nyoma maradjon, megköszöntem az Úrtól a lehetőséget, hogy bepillanthattam ebbe a munkába, de én egy másik mellett döntöttem. A válasz nagyon gyors volt, és rövid. Sok sikert, és örül, hogy megismert. Gondolom!

Az iroda hivatalos verziója az volt, hogy ő küldött el engem, mert nem váltam be, pfff.

Közben találtam jó néhány állásinterjúra felkészítő, ingyen E-mailt, és okos csomagot

Hogyan készítsd el az önéletrajzodat, mit írj a motivációs leveledbe? Ezekkel még sok ponton egyet is értettem, pláne h az enyém is ilyen, de azon viszont meglepődtem, hogy van még olyan pályázó, aki képes buliképet vagy bikinis fotót betenni az önéletrajzába?! Szóval azt hiszem a kutya valahol itt is el van elásva. Ezt a fortélyt talán már a suliban kéne oktatni. Hogyan készítsünk olyan önéletrajzot, ami valós, őszinte ,és kihangsúlyozza az előnyeinket és persze hatásos?

És ezekhez a jól elkészített önéletrajzokért kérjük szépen a másik oldaltól a korrekt, és részletes tájékoztatást, hogy senki se dolgozzon fölöslegesen, és hogy minél hamarabb megtalálja egymást a munkaadó és a vállaló.

folyt köv......

2011. szeptember 10., szombat

Ez most valami más

Ha írok azt általában otthon teszem. Néhány cikket írtam régen kávézókban és ahhoz a témához illett is a környezet. Most viszont valami másra készülök. Olyan dologról fogok írni ami sokkal inkább rólam szól, mint az eddigiek. Talán túlságosan is rólam. Nem csoda, hogy hetek óta próbálom összerakni fejben de sajnos egyre nagyobb káosz lett, így itt az ideje, hogy elkezdjem. Végre rávettem magamat, hogy nekiálljak és ahogy esik úgy puffan. Ettől lesz természetes és hiteles.

Van egy hely Mallorcán amit egy évvel ezelőtt fedeztem fel és most amióta itt vagyok ma járok itt először. Nem is értem miért? Pedig az egyik kedvenc helyem lett és alig 37 Km-re lakom tőle, az öböl másik oldalán. Talán erre a napra vártam vagy csak így alakult. Tehát Cala'pi :) Megnéztem az időjárás előrejelzést és tudtam, hogy ma végig sütni fog a nap és 18 fok lesz, ami a valóságban mindig 2-3 fokkal több. Tehát irány hétfőn a sziklás öböl és ott fogom megírni a lélektani szösszenetemet. Friss "kroászon" a ház alatti pékségből, egy pléd,tenger, nagy hullámok, napsütés, friss levegő, két sirály és én. Talán ez a környezet segít, hogy össze tudjam szedni a bennem dúló gondolatokat és érzéseket. Ha végre kiírom magamból megszabadulok tőlük és többé nem kínoznak.
Amikor az ember kiszakad a megszokott környezetéből, egyedül marad, mindent egyedül intéz vagy old meg, akkor az erősíti, tapasztaltabbá, felnőtté és nyitottabbá teszi, jó esetben. Viszont ha ennyire egyedül vagy akkor találkozol olyan éneddel is, ami meglepő, furcsa, természetes, de idegen is tud lenni. Túl nagy változáson megy keresztül az ember és ezért érzékenyebb is lesz. Ennek pedig vannak negatív és pozitív kihatásai és történései egyaránt, és ezek megélése néha roppant nehéz. Ha egy másik országban kezdtem volna új életet, persze ott is hasonló érzéseim lennének, és ez nyilván természetes folyamat is.

Szeretek egyedül lenni, és igénylem is. Akkor tudok magamra és a belső hangokra figyelni és ezekből tudni, hogy jó irányba haladok-e. Ilyenkor gondolom végig az ötleteket, lesznek új ötleteim vagy egy régi porosodó ötlet új megvilágításba kerül. Hagyom a gondolatokat szabadon közlekedni a fejemben :) Van akinek a tusolás a gondolkodós hely, nekem általában a természet. El kell távolodnom egy kis időre a dolgaimtól, hogy másik oldaláról is lássam őket és tudjam, hogy érdemes-e vele foglalkozni, vagy kuka az ötlet. Aztán van olyan is, hogy nem jó egyedül lenni. Néha jó lenne megosztani azt amit naponta megélek. És olyan is van, hogy nem vagyok egyedül és mégsem jó. Jó lehetne de az ember néha tesz róla, hogy a jót elrontsa. Ez általában tudatalatti cselekvés sőt leginkább az, és hiába tudod, hogy mi történik nem tudsz ellene tenni semmit. És ez fájdalmas tud lenni.

Viszont van ennek az ellenkezője is, amikor nem vagy egyedül, és jó nem egyedül lenni. Amikor azonos a hullámhossz akkor minden kerek még akkor is ha esik az eső. Mindegy hol vagy(tok) mindegy mit csinálsz(tok) egyszerűen csak jó. Feltölt, kiegészít, felvidít, megnevettet, felvillanyoz, és biztonságot ad.

Már lassan hozzászokom ahhoz, hogy a türelem nagy úr, bár vezetésnél még vannak gondjaim :) Alapvetően türelmetlen ember vagyok de megkaptam már az élettől a pofonjaimat, hogy összebarátkozzak a türelem szó jelentésével. Néha még ma is szenvedek tőle, de az eredmény mindig kárpótol olykor többszörösen is, így ma már könnyebben vészelem át a türelemről szóló időszakot és megpróbálom a legjobbat kihozni belőle. Hozzá kell szokni a szieszta élethez és nyitottnak lenni a lehetőségekre aztán amikor megjött a lehetőség akkor tudni kell élni vele, vagy tudni kell azt mondani, hogy ez nem az én vonatom, inkább nem szállok fel.

Az otthoni rohanós élet elfelejteti az emberrel, hogy szánjon magára időt és leüljön egy padra egy parkba vagy kiüljön a víz mellé és konkrétan kiürítse a gondolatait. Hagyja, hogy a gondolatok megtisztuljanak. Én a gondokat egy csónakba szoktam tenni képzeletben, és elengedem őket had ússzanak el. Ezt otthon rendszeresen megtettem, de itt ez még gyakoribb. Kiülni egy öbölbe ahol nem hemzsegnek a turisták, akár hosszú percekig vagy órákig egyedül élvezhetem a partszakaszt. Ez a legjobb feltöltődés. Zene a fülben és enyém a világ :)
A tenger látványa egyszer majd biztosan olyan érzés lesz, mint a Balaton vagy a Duna de a tengert még közel sem unom. Minden nap más és más. Csendes, hullámzó, olykor viharos, zöld, kék, fekete, vagy majdnem fehér. A házak és épületek pedig veszettül jól mutatnak a partján. Annyira változatos a sziget, hogy nem lehet megunni. Mindig fel lehet fedezni valami újat valami apró eldugott helyet és persze ezek a legszebbek.

Most pedig ismét egyedül vagyok és ez hol ilyen....hol pedig olyan. Két nap múlva hazarepülök, hogy megnézzem kiket és miket hagytam otthon. Ismét kapok feet back-et, hogy tudjam merre tartok :) ...aztán majd jövök és mesélek!

A könyvet itt tudod megrendelni: http://hogyanlettemnora.ukit.me/?fbclid=IwAR1YYQqrEVXl5SgjJZEHawceOpp9GhIFyaVo6trNyl0zZZL0Xt8hFFerhr4

NoraSm

Mallorcai szösszenet 2

Felfedezem a világot? Lassacskán fedezem fel a világot, hiszen itt is tél van. Jön a Karácsony és mindenki már csak sétálgat és vásárolgat. Sosem szerettem a karácsonyi vásárokat de Mallorca ünnepi arca igen tetszetős. Pálmafáknak és az égő lapionoknak együtt egy más karácsonyi hangulatuk van. Utálom a hideg, havas telet viszont a 8 fok is tud nagyon hideg lenni vagy az kellemetlen ha négy napig szakad az eső. De hát ugye örökké nem eshet, és eső után a legjobb fotózni. Így rá kell szokni a sziget időjárás jelentős oldalára, és annak megfelelően tervezni előre néhány nappal.

Formentor kilátójában éreztem olyan erős szelet hasítani, hogy felkészültem arra, hogy a következő lendülettel levisz magával a hegyről. Megdöbbentő érzés.Nehezen sikerült kikerülnöm belőle. Utána is szinte csak kapaszkodva lehetett kimenni a kilátó végéig. A tengerparton napközben kellemes 15-18 fok van, a hegyekben esik a hó és egy része meg is marad. Autókázni a szerpentineken fel és le az megviseli a szervezetet és nálam fejfájást és szédülést okoz. A gyakori időjárás változásokhoz is hozzá kell szokni. Reggel általában esik az eső, és tíz órára kisüt a nap aztán jön egy kis viharos szél és estére lehűl a levegő. Az első egy hónapban annyit fájt a fejem, mint még eddig összesen sem, ma már megszoktam, hogy változékony az időjárás. Általában három kabátot viszek magammal ha autóval indulok el, hogy felkészüljek minden eshetőségre.

Rekordot döntöttünk N.I.E szám megszerzésében. Akár röpke két óra alatt is el lehet intézni. Juhéjjj :)

Végre hasít a gyors internet, amit a harmadik szolgáltatónál sikerült 48 óra alatt elintézni. A második szolgáltató a ma napig nem hívott, hogy kötné az ADSL vonalat, és kb egy hónap telt el és egy hetet ígért. Ezekhez a dolgokhoz nehéz hozzászokni. Kicsit erőszakosnak kell lenni, akkor komolyan vesznek.

A vezetési stílusuk az valami botrány. Annyira figyelmetlenek, és szabálytalanok, hogy rossz nézni, pláne átélni. A piros lámpán simán elindul vagy átmegy a buszos és a többi autós is. A zöld lámpánál még áll néhány másodpercig és ráérősen elindul. Itt sajnos a piros után egyből a zöld következik és számláló sincs ami jelezné, hogy mikor indulhat. Fura, hogy egy ennyire temperamentumos nemzet hogy vezethet ennyire miss Dasy sofőrjeként. A legtöbb autó itt ott amott meghúzva, megnyomva, sérülve. Nem foglalkoznak a javítással, úgy marad és kész. Simán parkolnak viszont a buszmegállóban vagy a zebrán. A gyalogosnak pedig annyira van elsőbbsége a zebrán, hogy az autók már akkor megállnak amikor a kedves gyalogos még el sem döntötte, hogy át akar-e menni egyáltalán. Hiányzik belőlük a lendület és a logika. Vagy ennyire téli álmot alszanak az itt élők?

Néhány hete egyedül voltam Formentoron. Nagy kihívás a brutál szerpentines utat végigcsinálni de ugyanakkor óriási élmény is. A kilátóban van egy hely ahova le szoktam ülni néhány percre és csak bámulom a tájat. Egyszer csak jött egy húszas évet járó német srác az apukájával, kiloholtak a kilátó végéig, csináltak három fotót és rohantak vissza. Itt is jártunk, mi a következő turista célpont? És sajnos sok ilyen turistával találkozom. Viszont olyan turistával is találkozom aki Pálma belvárosának kávézójában kérdezgeti tőlem angolul ( holott német és azt is értem) hogy mit ajánlok nekik megnézni mindenképpen, és hol lehet utána a legjobban vásárolni? Jót csevegtünk.

Kaptam egy kedves levelet egy fiatal magyar pártól, akik a következő év elejére tervezik az ideköltözést. Rám találtak a blogom alapján, és én szívesen segíthetek nekik amiben csak tudok. Most átkerültem a másik oldalra. A nyáron én kerestem a neten egy szimpatikus párt, akikkel a mai napig nagyon jó barátságot ápolunk, és együtt szoktuk felfedezni Mallorca eldugott vagy fel nem fedezett zugait. És van belőlük bőven :)

Autóbérlés csak a reptéren. Ha előre Interneten megrendeled akár csak egy nappal előbb is, töredéke áron kínálják, mint Pálmában vagy az üdülő központokban. A szigetre mindenképpen érdemes érkezéstől távozásig autót bérelni, mert az utak minősége kifogástalan, autópálya díj sehol sincs, kivéve Sóller előtt az alagutat, mai elég rövid szakasz, viszont nagyon drága, 4,5 €. A benzin olcsóbb, mint otthon. Parkolási lehetőség millió van, bár a belváros nem olcsó. A téli szezonban nagyon sok helyen ingyenes a parkolás. A buszközlekedés kicsit érdekes. Nagyon gyakran járnak a buszok, kivétel nélkül vadi újak, és az útvonalak jól átfedik egymást. A buszjegy ára nem vészes 1,25€ csak akkor érdemes hosszabb útra menni, mert független hogy teljes utat vagy egy megállót utazol, egy ára van. Felszállás csak az első ajtón. Vagy veszel jegyet vagy chip kártyás bérlet lehúzó automata van. És ami a fura, hogy a buszvezetők egytől egyig csak a gáz-fék technikát használják. Idős emberek, gyerekes anyák úgy borulnak a buszokon, hogy öröm nézni.

A hulladék gyűjtés viszont nagyon fejlett és praktikus. Különböző hulladékok darálására alkalmas diszkrét gépek állnak az utcán, mint nálunk a szelektív hulladék gyűjtők. És rögtön darál aztán megy egy csatornába és onnét szállítják el
Amit nagyon imádok! Van egy TESCO-hoz hasonló bevásárló központ és náluk létezik önkiszolgáló kassza. Óriási találmány. Vonalkód, lehúzod, kérdezi, hogy van-e még terméked, lehúzod, összeadja és közli hogy mennyi a végösszeg. Készpénzzel és kártyával is fizethető. Nincs pénztáros, nincs sorban állás.

Mondom, hogy szélsőséges :)

A könyvet itt tudod megrendelni : 

NoraSm

About me

Szóval, rólam...

Miután ma reggel megírtam a legfrissebb mallorcai szösszenetemet kaptam néhány baráti megjegyzést és megleptek. Azt kérdezték, hogy én hogy vagyok? A képek szépek, tök jókat írok, de ÉN HOGY VAGYOK? Na, erről kéne írnom....és ez nehéz. Egyébként valahol irigylem magamat azért amiben vagyok csak nem kerek a sztori. És egy darabig még nem is lesz kerek, és én ezt tudtam, de ha leírom, hogy mit élek meg naponta jót és rosszat akkor az néha nagyképű lenne néha meg panaszkodás. Inkább azt mondom, hogy nagyon szélsőséges. Az egyik nap olyan dolgok történnek velem, hogy el se hiszem, másnap pedig jönnek a hideg zuhanyok, a falak és a pofonok. Azon vagyok, hogy megtaláljam az aranyközéputat de nehéz. Nyugalmat akartam de ők sokkal lassabbak, mint én azt gondoltam. Nem feltétlenül rossz ez, sőt csak hozzá kell szokni, az meg idő! Itt minden idő.

Ismét a ma reggeli blogom után kaptam egy levelet egy régi kedves barátomtól, hogy tök jó amit írok, de még egy papírom hiányzik, ugye tudom! :) Ebből jöttem rá, hogy ő is Spanyolországban él. Egy jó telefonbeszélgetés következett és annyit mondott, üdv a clubban! Szokjál hozzá, hogy itt minden nagyon lassú. Volt akinek 8 hónap után szerelték ( volna) be az Internetjét, ez itt ilyen.

Az teljesen mindegy, hogy hova megyek, mit csinálok határozottan mondhatom, hogy kedves emberek élnek itt, simán rám köszönnek egyszerűen csak azért mert szimpatikus vagyok. Én az ötven fölötti korosztálynak jövök be nagyon, nőben és férfiban egyaránt. Spanyol, Angol, Német mindegy. Simán leállnak beszélgetni velem. Nagyon kedvesek, és ez pl. pozitív energiát ad. A lakásom tulajdonosai is ebbe a korosztályba tartoznak, világi jó fejek. Kicsit olyan nagyszülők. Ez meg biztonságot ad.

Az viszont nem ad biztonságot, hogy megszoktam a rendszeres munkát. Simán dolgoztam hétvégén is. Most viszont pozitív értelemben kényszerpihenőn vagyok. Nekem ez furcsa, ehhez is hozzá kell szokni, ez is idő. Megint tanulom a türelmet.

Azzal semmi gondom sincs, hogy hivatalos ügyeket intézzek még akkor sem ha tudom, hogy a hivatalban csak spanyolul beszélnek. Ha jól tudom a hivatalos űrlapok otthon legalább három nyelven vannak készítve, na hát itt csak spanyol nyomtatványok vannak. De ezt is megoldottam. Amit értettem azt beírtam a többit pedig kihagytam. Amikor sorra kerültem, angolul mondtam, hogy segítségre lenne szükségem. Ő nem beszélt angolul de az útlevelem alapján megmondta, hogy mit hova írjak. Annyira kedves volt, hogy el se hittem. Nem az ő hibája, hogy helyben nem lehet útlevelet fénymásolni, és 10 € taxot kifizetni, csak rossz a rendszer. Van egy bank, aki beszedi ezt a pénzt, de csak kedd és csütörtök 10.30.-ig, és ezt akkor közli amikor egy órát álltál sorba. Majd másnap lehet fizetni 10.30-ig. Javasolt egy másik bankot három utcával arrébb. Átmentem, bementem és rögtön kérdeztem, hogy ezt itt ki lehet fizetni? Szinte bolondnak néztek, hogy ezt csak egy bankban lehet befizetni. Na ezek után ordítottam olaszosan az utcán. Aztán hazajöttem és jót röhögtem. Majd holnap. Az útlevelet Beatríz szívesen lefénymásolta, másnap reggel mentem korán az ominózus bankba hiszen biztos voltam benne, hogy nagyon sokan lesznek. Így volt, szinte az utcán állt a sor vége. Tíz óra után néhány perccel a pénztáros hölgy kijött és közölte spanyolul, hogy ő ugyan 10.30.-kor bezárja a kasszát és át lehet menni egy másik bankba befizetni, itt van 3 utcával arrébb. Nem jó a spanyolom, de értettem. mivel a sorban szinte angolul (is) beszélő várakozók álltak megszólaltam angolul, hogy oda sajnos nem érdemes menni mert csak itt lehet befizetni. én már megjártam ezt a kört, nem ajánlom. Az egész sor maradt a helyén, és jót mulatott a pénztároson. aztán valaki beszólt neki spanyolul hogy ha talán gyorsabban csinálná a munkáját 10.30.ra kész is lennénk. 10.25.-kor kaptam meg az elfogadó szelvényt, visszamentem a hivatalba, soron kívül mehettem be, és 10.35.-kor az okmány a kezemben volt. Tehát ma már tudom, hogy ezt egy nap alatt is meg lehet csinálni. Majd legközelebb....

Tanulás, tanulás, tanulás ez az egész. És vagy poénra veszem, és akkor működik, vagy erőltetem a dolgokat és akkor meg nem működik.

Hogy van-e honvágyam? Nincs! Vannak dolgok amik néha hiányoznak de leginkább a két legfontosabb személy hiányzik, Ő és az ebem. Nem egy lapon említendők, mert megsértődnek! De Ő ezt úgyis érti :)

Mindig is a kedvencem volt a spanyol nyelv, azért is vagyok itt, hogy megtanuljam olyan gyorsan ahogy csak lehet. Viszont amióta itt vagyok képtelen az agyam átállni erre a nyelvre, pedig olyan szép. Engem pedig most idegesít. Azt írtam a múltkor, hogy a lelkem megérkezett Mallorcára. Ja az igen csak az agyam maradt még otthon, és igazán ideérhetne már. Ha a lelkivilágom és az agyam nincs összhangban, akkor tök mindegy hogy hol vagyok, mit csinálok, milyen érdekes dolgok történnek velem, egyszerűen nem tudom értékelni. Szóval egyébként jól vagyok. Épp felfedezem a világot :)

NoraSm

Nézz be hozzám a Facebookon

A könyvet Mallorcán írt, első könyvemről itt tudsz még többet olvasni:

http://hogyanlettemnora.ukit.me/?fbclid=IwAR1YYQqrEVXl5SgjJZEHawceOpp9GhIFyaVo6trNyl0zZZL0Xt8hFFerhr4