Elsőkönyves szerző

Mesélek egy nőről, aki a harmincas éveinek a vége felé jár, ám ez őt csak pillanatokra zavarja. 

Mire ebbe a korba ért, kapott hideget és meleget bőven. Annyi dolgot megélt már, hogy egyszer csak egy könyv formájában kicsordul belőle az élete. 

Ezer és egy ok, valamint történések sokasága után, elege lesz mindenből, és egy perc alatt feléget maga mögött mindent, majd elhúzza a csíkot egy másik országba, egy szigetre, és hét hónapig úgy él ott, mint egy remete. 

Magányba és önmagába fordul hónapokra, hogy végre rájöjjön arra, hogy mi a büdös fenét keres ezen a bolygón, és mi a dolga itt? Mert hogy dolga van, azt tökéletesen érzi és tudja is. 

Életében először nem tervez, csupán csak addig, hogy irány Mallorca. Néhány munkalehetőséget azért egyeztet előre, de amikor már a szigeten van, ezek a lehetőségek valahogy szertefoszlanak. Marad az, hogy várni és elcsendesedni, hogy kiderüljön a továbbiakra nézve mi legyen a következő lépés. Ám hetekig semmi ötlete és lehetősége sem lesz, és szép lassan csinál magának egy óriási lelki traumát. Majd amikor ebből kijön, és mosolyogva kezd egy új lapot, és nem agyal, és nem görcsöl, hogy mi lesz vele ezután, és milyen munkát vagy vállalkozást kezdjen, megszólal egy hang a fejében: Ülj le, és írd meg végre a könyvedet, és ezzel elvonod a figyelmedet a munkakeresésről és minden másról is.

És amikor ez hang megszólalt a lány fejében, egy hatalmas mosoly és egy mély lélegzetvétel volt a teste válasza. Nyugalommal töltötte el a gondolat, írni fog. Örömmel, de ugyanakkor tele kételyekkel ült le a laptopja elé, és nyitott egy új dokumentumot. Percekig csak nézte az üres fehér lapot, majd felírta az aznapi dátumot, és címnek azt adta: Ez a könyvem egyik fejezete, de ezzel kezdem. És abban a pillanatban az ujjai önálló életre keltek, és csak írtak és írtak.

Néhány nappal később, amikor már jó pár oldalnyi anyaga volt, ismét megszólalt egy hang a fejében: Van értelme annak amit csinálok? A saját maga számára mindenképpen volt, mert segített neki összeraknia élete mozaikjait, hogy sokkal könnyebben átlássa a dolgait. Az, hogy a szigeten élt, arra volt jó hogy, teljesen eltávolodjon a korábbi életétől, és teljes rálátása legyen önmagára. Nem Tibetbe ment  szerzetesekhez tanulni, hanem egyedül csinálta, teljesen egyedül. A sorsot hívta szellemi vezetőnek. De vajon az emberek számára is van értelme megírnia az élete során megélt dolgokat, és ezáltal minél több tapasztalatot és bölcsességet átadni? Szörnyű világot élünk manapság, de ezen lehet változtatni ha változtatunk a gondolkodásunkon is. 

Tehát most hagyja abba az írást, vagy derítse ki, hogy jó-e az, amit csinál? Eszébe jutott, hogy van egy kedves ismerőse, aki neves író és forgatókönyv író, így adott volt, hogy a szakmai segítséget tőle kérje. A visszaigazolás, amit az eddigi írásért kapott, akkora energiával töltötték el a lányt, amiről álmodni sem mert. Miután a forgatókönyv író nagy örömmel elolvasta a jegyzeteket, hosszú elemzésben válaszolt, melynek az egyik mondata ez volt: „Abba ne merd hagyni az írást, mert ebből egy állati jó könyv lesz!” Így a lány ujjai szárnyakat kaptak ismét, és csak írt és írt, öt hónapig, reggeltől estig.

Most már nem csak magának írt, hanem a nagyvilágnak is. Egy fecske nem csinál nyarat, ezt ő is tudta, de azt is tudta, ha jól szedi össze a gondolatait, és meri vállalni az eddigi kudarcait, sikereit, véleményét, tapasztalatait mindenki előtt, őszintén, akkor sikerülhet egy új gondolkodás felé terelni az olvasóit,vagy megerősíteni őket a hasonló gondolkodásukban. A hasonló a hasonlót vonzza, így kialakulhat az a közösség és élettér, ahol igazán jól és inspirálóan érezhetik magunkat az emberek.

Miután a könyvet megírta, és további hosszú hónapok munkájának eredményeként megjelent a könyv, és a lány végre a kezében tarthatta művét, elmaradt a csoda érzése. Büszke akart lenni magára, hogy alkotott valamit, és sikeresen végigcsinált egy utat, de ez a bódult és önfeledt öröm nem érkezett meg. Csak fogta a könyvét a kezében, forgatta és nézegette, de az ürességen kívül nem érzett mást. Tudta, hogy mit kellene éreznie, és ennek hiánya hatalmas feszültséget keltett benne, szinte szét tudott volna robbanni. És mindeközben az is tudta, hogy öröme azonnal meg fog érkezni, amint megkapja olvasóitól a visszaigazolást. 

Ma pedig, néhány héttel a megjelenés után, napról napra nő könyvének olvasótábora, és olyan visszajelzéseket kap, ami a legvadabb álmaiban sem fordult meg. Sikerült kinyitnia az ajtókat az olvasók fejében és érzelmeiben. Gondolatok ezreit indította el könyvével, és ez a siker napról napra egyre erősebben érezhető. Ma már talán egy kicsit büszke magára, hogy volt bátorsága és elég hite és kitartása, hogy végigcsináljon egy ekkora feladatot, és jó érzéssel tölti el, hogy be merte vállalni a teljes őszinteséget.

Csernus doktort idézve: Bevállalja? Hát ez a csaj bevállalta, mert bátraké a szerencse!

És Te, bevállalod az őszinteséget önmagaddal és a világgal szemben?

További infó a könyvről:norapicture@gmail.com

NoraSm

https://www.facebook.com/norapictures