Egy jó partner

Sokáig úgy gondoltam, hogy egy könyv csak akkor könyv, ha az kézzelfogható, lapozható, és igazi finom könyv "szaga" van. Vállaltam, hogy begyöpösödött és szögletes vagyok, de a könyv az csak kézbe vehető tárgy lehet, amit kiolvasása után feltehetek a könyvespolcra, és a lakás egyik dísztárgya lesz.

Az egyik könyvbemutatóm alkalmával egy fiatal srác feltett egy kérdést, melyet szerinte minden író megkap legalább egyszer, de inkább többször.


- Szerinted egy könyvnek hol van a helye, az éjjeliszekrényen vagy a könyvespolcon?

Sosem hallottam még azelőtt eme íróknak szegezett beugratós kérdést, de mégis tudtam, hogy mi lenne a helyes válasz. A megfejtés pedig az éjjeliszekrény lenne, de nem is én volnék, ha nem csavartam volna a válaszon egyet, így azt feleltem,

- Egy könyv helye nyilván az éjjeliszekrényen lenne, ám, ha az én könyvemet az olvasó már kiolvasta, és a könyvespolcára, vagy szekrényére teszi, olyan helyre, ahol az az ő számára jól látható, és amikor rávetődik a könyvre a tekintete elmosolyodik, akkor az én könyvem tökéletes helyen van a könyvespolcon.

Ma, amikor a könyv egyre nagyobb teret hódít elektronikus formában, és valljuk be őszintén a kiadása és megjelenése is sokkal egyszerűbb, gyorsabb és költségkímélőbb, bárhol a világban néhány kattintással megvásárolható és letölthető, bizony haladnom kell nekem is ezzel az igénnyel és lehetőséggel együtt. Így be kellett látnom, hogy ha azt szeretném, hogy minél több emberhez érjenek el a soraim és gondolataim, akkor csatlakoznom kell az E-book szerzők népes táborához.

Elég sok tapasztalatom van már a kiadók feltételeivel és megkötéseivel kapcsolatban, így az igazi nagy meló az volt, hogy olyan partnert találjak, aki a szó klasszikus értelmében is partner. Nagy szerencsém van, mert én megtaláltam! Sok időmbe telt, de aki keres, az talál! Így most már örülök, hogy feladtam az elveimet, és útjára indítottuk az első könyvemet az eKönyv Magyarországgal a világhálón. Ha a letöltött változat elnyeri az olvasók tetszését, és szeretnék a kézzelfogható verzióját a saját polcukon látni, és elmosolyodni, amikor összetalálkozik a "tekintetünk", sikeres munkát végeztünk! :)

Kedveskéim!:)
Nóra című könyvem mostantól E-book-ban is megvásárolható, fotóimmal illusztrált változatban. Tessék, tessék, vegyétek és olvassátok az utcán, a metrón, villamoson, napozás közben a strandon, országon belül és kívül, Földön, vízen és a levegőben! :) 

https://www.ekonyv.hu/hu/konyv-reszletei/nora?eid=2689 

Kellemes olvasást és kikapcsolódást kívánok Nektek! :)  

Bevezető, hangoskönyv : https://www.youtube.com/watch?v=YlX6_UWryPk

NoraS

Szösszenet 01.

Az életünk pedig nem más, mint elválások sorozata. Fogadd el, hogy életed különböző szakaszaiban elkopnak mellőled az emberek. A legtöbbször ettől szenvedsz, és szeretnéd megmenteni a barátságot, szerelmet, vagy egy munkát. Pedig örülnöd kellene, mert ez a változásodat és fejlődésedet jelzi a számodra. Ugyanis az elveszettnek vélt dolgok helyére valami sokkal jobb és értékesebb dolgot fogsz kapni, csak légy nyitott az újra, és ne bánd a múltat! :)

NoraS

Anett vagy Nóra?

Akinek két keresztneve van, jól tudja, hogy teljesen más érzéseket vált, ki ha egyik vagy a másik nevén szólítják, mert két teljesen különböző személyiségről van szó. Az egyikkel tud azonosulni, a másik név hallatán viszont furán érzi magát, tehát kialakul, hogy melyik nevet tartja és érzi magáénak, és törekszik arra, hogy a régi és új környezete csak azon a nevén szólítsa, amit jó érzés számára hallani.

De, ha valakinek csak egy keresztneve van, akkor is érezheti a különbséget, amikor az eredeti nevén, vagy a becézett, kicsinyítő képzős, avagy az évek alatt a környezetétől kapott becenevén szólítják. 

Az elmúlt hat-hét évben én szép lassan elhagytam az Anettet és Nóra lettem, ennek minden lelki és érzelembeli hatásával együtt. A régi barátaimtól vagy ismerőseimtől nem kértem, hogy szokjanak rá a Nórára, mert ha az Anettet szokták meg, ám legyen. Viszont van jó pár olyan barátom, aki megértette és átérezte, hogy Nóra vagyok, és hogy őket idézzem, " Te tényleg Nóra vagy, nem Anett".  Akad viszont olyan ismerősöm, aki amikor Anettnek hív, érzem a hangjából, hogy direkt teszi ezt. Velük nem szoktam vitatkozni, mert nincs értelme, egyszerűen csak elteszem az információt magamnak, hogy se nem tisztel, se nem kedvel. 

Egy időben rá akartam szokni arra, hogy csak a Nórát használom, de az meg megint nem én vagyok. Amikor bemutatkozom igen is mindkét nevemet mondom, és kérem hogy Nórának hívjon. Arra próbálok rájönni elég régóta, hogy ha egyértelműen kérem, hogy Nórának hívjanak, vagy Nóraként írok alá egy levelet, akkor miért nem tisztel meg az illető azzal, hogy a nevemen hív, miért mond állandóan Anettet? Olyan is volt már, hogy ezt szóvá tettem, és nyomatékkal kértem, hogy Nórát írjon, vagy megszólítson, és nem! Már csak azért is maradt az Anett névnél, minden indoklás nélkül. Szerintem egyetérthetünk abban, hogy ez sértés. És ezek után miért gondolja az illető azt, hogy megbíznék benne, és miért gondolja, hogy akkor én tisztelni fogom őt? De találkoztam már olyan emberrel is, aki csak a Nóra nevemet tudta, és soha nem bírta kimondani. Mindig csak úgy beszélt velem vagy rólam, hogy te, vagy ő, de a nevemet soha sem mondta ki. Ez vajon mitől lehet? Te jártál már így, hogy valaki képtelen volt a neveden szólítani? Arról nem is beszélve, hogy személytelenné válik a beszélgetés, és a kapcsolattartás. 

Miért nem tisztelik meg az emberek egymást azzal, hogy odafigyelnek a névhasználatra? Ez annyira alap dolog, lenne... De igazából nem az én nevemről van szó, vagy arról, hogy ez engem bánt, idegesít, dühít vagy sért, hanem arról, hogy ebből a példából is tisztán látszik, hogy az odafigyelés és tisztelet nem dívik manapság. Miért nem? Hova tűnt az empátia? Lassan már a szó jelentését is csak páran ismerik, pedig aki nem képes beleképzelni magát egy másik ember helyzetébe, érzelmi állapotába, ott baj van, nagy baj! 

NoraS

     

Nora Smith, Nóra - Bevezető - Hangos könyv

Jó reggelt! :)

Szeretnék még nagyobb kedvet csinálni Neked az első könyvem elolvasásához, így a bevezető hangos könyvként már elérhető

https://www.youtube.com/watch?v=YlX6_UWryPk

További szép napot Neked! Üdv, Kovács Nóra 

Itt tudsz írni nekem: norakonyv@gmail.com

Nézd meg az új BLOGOMAT: http://norasmith.empowernetwork.com

Csatlakozz hozzám a FaceBookon: www.facebook.com/norapictures

Dohányzási tilalom

Értem én, hogy büdös a cigaretta, és káros az egészségre, de végignéztél már egy egy utcán, hogy emberek állnak egyedül vagy kupacokban étterem, kávézó, kocsma, vagy épp munkahelyek előtt, és dohányoznak. Szörnyen igénytelen látvány minden esetben, de egy bank vagy igényes és forgalmas irodaház előtt egyenesen visszataszító. A csoportokba verődő emberek szinte teljes szélességben elzárják a járdákat, és a kikerülésük részben idegesítő, este pedig elég félelmetes tud lenni. 

Amikor a tavasszal néhány hónapig a belvárosban ingatlanoztam, sok esetben esélytelen volt ki vagy eladni egy egy lakást, mert ha a lépcsőház bejárata egy kocsma mellett volt, az ügyfelek már fel sem akartak menni megnézni a lakást. Az a tény, hogy  a lépcsőház bejáratát ellepik a dohányzó, hangoskodó kocsmázók, pont elég ahhoz, hogy ilyen környékre ne akarjanak költözni, és még meg is értem. Az egyébként se pörgő ingatlan piacnak ez a rendelet pont „jót” tett. 

Mondjuk azt sem értem, ha a lakóházak lépcsőházában sem lehet dohányozni, akkor miért nem képes valaki kibírni rágyújtás nélkül, míg a hatodikról lemegy az utcára? Mért akkor gyújt rá, amikor belép a liftbe? Ezt jobb, ha nem is jellemzem, hiszen éppen azt tanulom, hogy ne alkossak véleményt mindenről, vagyis a lehető legkevesebb dologról alkossak véleményt. De egy ilyen liftes, dohányzós bunkó mellett nem tudok szó nélkül elmenni, és mondom ezt úgy, hogy dohányzom. Bár most már sokkal kevesebbet szívok, mint korábban, és egyszer eljutok oda is, hogy nem fogok rágyújtani egyáltalán. 

Amikor olyan ember társaságában vagyok, aki nem dohányzik, akkor eszembe sem jut, hogy rágyújtsak, simán kibírok sok órát nélküle, és az utcán nem dobok el csikket, csak a szemetesbe, vagy ha az nincs akkor csatornába. Viszont azt az elvemet, hogy utcán nem dohányzom, sajnos a zárt térben tiltó dohányzási rendelet szinte lehetetlenné teszi. Mindig azt vallottam, hogy igényes ember utcán nem dohányzik, de ma ez már lehetetlen, mert lassan a saját lakásunkban is meg fogják tiltani a dohányzást, pedig ott elvileg azt csinálok, amit akarok. És azért fogják megtiltani, mert egyre több az olyan lakástűz, ami az égő cigaretta miatt van, és sok esetben ártatlan emberek lesznek a tűz áldozatai. 

Szerintem viszont felelősség teljesebb, figyelmesebb embereket kéne a társadalomnak nevelnie, és kevesebb problémával kellene megküzdeni nap mint nap. Eszemben sincs a politikáról egy szót sem írni, de ha olyan kormányunk lenne, amelyre szívesen néz fel a társadalma, nem lenne annyi hitehagyott, elkeseredett és szorongó ember, tehát sokkal kevesebben dohányoznának...

További szép napot Neked! Üdv, Kovács Nóra 

Itt tudsz írni nekem: norakonyv@gmail.com

Nézd meg az új BLOGOMAT: http://norasmith.empowernetwork.com

Csatlakozz hozzám a FaceBookon: www.facebook.com/norapictures

Egy milliárdos naplója...

Néhány héttel ezelőtt éppen a Facebookon lógtam, amikor felugrott a chatablak, és egy ismeretlen pasi köszönt be hozzám. Mint kiderült, annyira nem is volt ismeretlen, hiszen az ismerőseim listáján van, bár arról lövésem sem volt, hogy került oda, mert személyesen nem ismertem. Ez az átka annak, ha közel 1200 ismerőse van valakinek, de ez most még mindegy is. Elkezdtünk beszélgetni, aminek az lett a vége, hogy az ismeretlen ismerős egy fotós munkát ajánlott nekem. Éppen fotóst keres havi rendszeres feladatra, fix háromszázezres díjazással. 

Ki az a hülye, akinek a meglévő munkái mellé ne férne be egy fix meló, és fix kereset. Persze, sima ügy! Valami divatfotózás lesz a téma, mert a megbízóm épp egy divatáru részleget akar beindítani a már meglévő sok sok egyéb tevékenysége mellé. Kért egy önéletrajzot és néhány referencia anyagot, amit rögvest meg is kapott. Elolvasta az anyagomat, és nagyon tetszett neki, így megbeszéltük, hogy kapcsolatban maradunk, és egyeztetünk egy időpontot, hogy személyesen találkozzunk, megismerjük egymást, és megbeszéljük a munka részleteit. 

Mivel a megbízóm, Péter, rettentően elfoglalt ember, nagyon nehéz volt megfelelő időpontot találnunk, sajnos több megbeszélt időpontot is le kellett mondania, ám a netes, hosszú beszélgetésekre mégis volt ideje, így szép lassan sok mindent megtudhattam róla. Korát tekintve piszok fiatal, ám egy hatalmas birodalom élén vezet, közel 3000 embert. Húsgyár Romániában, szépségszalonok szerte Budapesten, több üzlet a Westendben, közel 50db ingatlan, melyeket bérbe ad, és persze egy ingatlanfejlesztő vállalata is van, no meg egy villa Athénban, és egy másik gyár Ausztriában, A garázsban egy X5-ös BMW, egy Aston Martin, és éppen most rendelte meg az új F430-as Ferrariját. Álom főnök, álom lehetőségekkel, és mindehhez állati kedves és nagyon jó fej, közvetlen és barátságos. Ki hinné, hogy ilyen létezik?  

A Facebook szerint közel 80 közös ismerősünk van, így meg sem fordul az ember fejében, hogy az előbb vázolt hatalmas vagyon és a mögötte lévő rengeteg munka ne lenne igaz. Ha valaki kitűz maga elé egy célt, jó üzleti érzéke van, és keményen hajt, valamint még a szerencse is mellé szegődik, simán meg lehet valósítani mindent pár év alatt, nem igaz? A beszélgetéseink pedig egyre inkább barátiak lettek, bár aki engem ismer, tudja, hogy óvatos vagyok. Munkáról és laza barátságról beszélhetünk, de amikor feltette a kérdést, hogy mi lenne, ha feleségül mennék hozzá, és költözzek hozzá, elég vicces volt. 

Eszembe sem jutna egy huszonéves sráchoz hozzá menni, pláne ha milliárdos. Sajnos nem vagyok megvásárolható, és az eltartott viszonynak mindig nagy ára van. Így megkértem őt, hogy maradjunk a munkakapcsolatnál. Ez pedig őt lepte meg, mert nem szokott hozzá, hogy valaki nemet mondjon egy korlátlan anyagi háttérrel rendelkező, egészen vonzó pasinak, de az élet már csak ilyen. 

Lassacskán eljött az a nap is, amikor végre találkoztunk. Nagyon kíváncsi voltam már, hogy ki ez a pasi, és milyen az életben egy roppant gazdag ember. Nos, ugyanolyan, mint bárki más, csak több léptékkel az átlag feletti számokkal játszik és gondolkozik. Ha valaki naponta tízmilliót keres, másképp él meg dolgokat, más az érték és a mérték, de sajnos ő sem tud mindent megvásárolni. Barátságot, egészséget, és persze szerelmet nem lehet megvenni, még neki sem. Pokoli lehet egy gazdag ember számára, hogy soha sem tudja önmagáért vagy a pénzéért szeretik-e. Hiába van rengeteg pénze valakinek, ha közben nem boldog, ha nincs aki őszintén szeresse, és nincs aki reggelente mellette ébredne. Csak az van, hogy a bejárónő főzte kávét és reggelit kapja nap, mint nap. Egy parkolási büntetést, gyorshajtást pillanatok elintéz a kapcsolatai által, de nem szerethet és őt sem szeretik. Vagyis ő szeretne, de tudja jól, hogy őt csak a pénzéért szeretik. Olyan körökben mozog, ami a normális földi halandó számára egy álomvilág, csak ez a világ lelketlen, mert ez semmi másról nem szól, mint a pénzről, és ettől egy idő után kiég az ember, és már legszívesebben elégetné azokat a papírdarabokat, amit pénznek hívunk, csak had élhessen normális életet, tehát a pénz bizony nem boldogít!   

Hosszú beszélgetés volt ez, és őszintén szólva elég hiteles is, de a munka valahogy szóba sem került. Végül is hova sietünk? Mindegy mikor kezdek el nála dolgozni, többet úgysem lesz gondom sem a munkára, sem a pénzre. Most már jó helyen vagyok, és biztonságban. 

Teltek a napok és a hetek, és mi egyre többet beszélgettünk. Megtudtam róla és a családjáról is mindent. Képzeletben fogtam a kezét, amikor a torokgyulladása miatt magánklinikára került 40 fokos lázzal, vagy amikor kiborult egy érzelmi válság miatt. Azt viszont ő nem tudta, hogy ki vagyok én, és mit gondolok vagy teszek a színfalak mögött.... mert a hülyét mindig remekül játszom, amikor az eszem, az élettapasztalatom, az intuícióm és a jó szimatú orrom jelez, és megszólal a vészharang! 

A gyanú árnyékában

Az igazság az, hogy az én vészjelzőim már az első beszélgetésnél bekapcsoltak, és ennek megfelelően is álltam a dologhoz. Szép lassan egyre több infót, és adatot szedtem ki az emberünkből, és elkezdtem nyomozni. Ha kapok egy Facebook jelölést, látom, hogy van-e közös ismerősünk, hány, és kik azok. Ebben az esetben, amikor a csekkolásom elindult, leesett, hogy én ezt a srácot azért jelölhettem vissza kérdezés nélkül, mert ahogy említettem 80 közös ismerősünk van (szinte mind Dj) így rányomtam, hogy ok, és ennyi. Amikor olyan ember jelöl, akivel alig van közös szálunk, simán megkérdezem, hogy ki ő, és honnan ismerjük egymást? Szóval, nem árt résen lenni, én itt hibáztam.  Péter valódi nevét beírtam a google-ba, de szinte semmit sem találtam róla. Gyanús volt az is, hogy a profilján csak olyan fotók vannak róla, amin egyedül van, és Plázamacska módjára magát fotózza telefonnal, tükörben. A fotós munka valahogy már nem volt aktuális, jött helyére egy irodavezetői munka, cégautóval, magas fizetéssel, és minden földi jóval.... 

Sorolhatnám reggelig a részleteket, de itt már nem ez a lényeg, mert réges régen levágtam, hogy emberünk semmi más, mint egy pszichés gondokkal küzdő, csaló. Tanácsot kértem egy ügyvédtől, hogy ilyen esetben mit javasol. És most jön a meglepetés, azt tanácsolta, hogy forduljak a rendőrséghez. Eső hallásra ez elég blődnek hangzik, nem? Amikor betöréssel, vagy még komolyabb ügyekkel nem tudnak mit kezdeni, ezzel a piti dologgal simán kiröhögnek engem.

Néhány nap gondolkodás után viszont úgy döntöttem, hogy miért is ne? Legalább megtudom, hogy milyen egy ilyen helyzet, megint tanulok és tapasztalok. " A negyven körüli nő bement a kerületi kapitányságra, hogy feljelentést tegyen Péter ellen." Közel két órát vártam a soromra, és közben valóban úgy érzetem magam, mintha a gyanú árnyékában című sorozatból szalasztottak volna. De akkor már azt is tudtam, hogy ezt a sztorit meg fogom írni azért, hogy mások hasznára fordíthassam a történteket, és arra figyelmeztessek mindenkit, hogy nem kell mindent elhinni, és készpénznek venni. Két óra várakozás után felvették a jegyzőkönyvet, valamint elláttak minden hasznos tanáccsal, és ötlettel. Amiről én azt hittem, hogy bagatel dolog, arról kiderült, hogy egyáltalán nem az.   

Tudd, hogy bármi apró dolog később nagy jelentőséggel bírhat, és megtettél azért mindent, hogy egy esetleges problémával kapcsolatban bebiztosítottad magad. Mint az mára kiderült, Péter közokirat hamisítás, csalás, és néhány még húzósabb dolog miatt már többször került javítóintézetbe és büntetésbe. És ez az ember ott figyel 80 ismerősöm Facebook profilján! 

NoraS  

Húsvét, vagy amit akartok...

Utána jártam az Interneten a húsvét történetének és történelmének, na nem azért, mert nem ismerem, hanem a megerősítés miatt. Emlékeim és tanulmányaim szerint Húsvétkor, nagypénteken, Jézus halálára, majd három nappal később, hétfőn, a feltámadására emlékezünk. Viszont, ahogy a karácsonyi cikkemben kifejtettem az eredeti üzenetet ott sem, és ha belegondolok, a Húsvéttal kapcsolatban sem érzékelem.

Azt viszont be kell vallanom, nem tudtam, hogy jön a hímes tojás ehhez a tavaszi ünnephez, holott logikus. A tojás a születést szimbolizálja, ahogy a tavasz is,és a Húsvét a tavasz első ünnepe, vagyis mára tavasz köszöntő ünneppé is vált. Majd jött a következő gondolatom, hogy jön a Húsvéthoz a locsolkodás? Mert ettől gyermekkorom óta viszolygok.

Tehát a locsolkodás,

"A locsolkodás magyar húsvéti hagyomány. E szokás szerint húsvéthétfőn hajnaltól kezdve a fiúk vízzel, újabban csak illatos kölnivel locsolják meg az ismerős lányokat. Vízbevető, vízbehányó hétfőnek nevezték, ugyanis még ötven évvel ezelőtt is elterjedt formájában vödörnyi vízzel locsoltak, vagy az itatóvályúba dobták a lányokat, akik a nemes alkalomra a legszebb ruhájukban pompáztak. A városokban, illetve napjainkban a finomabb formája az elterjedt, amikor illatos parfüm féleséggel, locsolóvers elmondásával kell kiérdemelni a jutalmul kapott festett piros tojást. (Azért locsolják a férfiak a nőket, hogy el ne hervadjanak. Bár úgy lenne...- szerk.) 

A szokás arra a legendára is visszavezethető, amely szerint locsolással akarták elhallgattatni a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat, illetve vízzel öntötték le a Jézus sírját őrző katonák a feltámadás hírét vivő asszonyokat. A locsolásért cserébe hímes, de legalábbis festett tojás jár a fiúknak. Egy legenda szerint mikor Krisztus a keresztfán függött, előtte egy asszony egy nagy kosár tojással állt meg imádkozni, és Krisztus vére rácseppent a tojásokra. Ezért szokás a húsvéti tojást pirosra festeni. A vallásos magyarázaton túl a piros szín nemcsak a vért, az életet, hanem a szerelmet is jelképezi, és ezért a piros tojás szerelmi ajándék, szerelmi szimbólum is lehet húsvétkor."

Forrás: Wikipedia

Az okítás megtörtént, és kezdenek összeállni a kockák a fejemben, tehát most már tudom az összefüggéseket is. Remek!  Akkor most jönnek a kérdéseim, miért szól a Húsvét sok férfi számára a vendégjárásról, nagyon durván berúgásról, erőszakosságról, pofátlanságról, tapintatlanságról? A Húsvétról mindig az jutott az eszembe, hogy ez az a három nap, amikor házon kívüli programot kell csinálni. Ha az időjárás nem kedvez a kirándulásoknak, akkor pedig nemes egyszerűséggel kikapcsolom a lakás csengőjét. Finom ételeket főzünk és megnézünk egy halom jó filmet. Gyermekkoromban minden Húsvétra festettünk hímes tojásokat anyukámmal, szépen feldíszítettük a lakást barkával, és friss mezei virágokkal, és az asztal közepén ott díszlett egy aranyos kosárban a sok hímes tojás és csoki nyuszi. Mára a friss virágok, finom ételek megmaradtak  tradícióként, de egy jó kis családi hétvége a telken, sokkal értékesebb, mint, hogy a locsolókat várjam, és illedelmesen viseljem azt, amihez semmi kedvem.  Ha egy nőnek Húsvétkor éppen  kötőhártya gyulladása van - de ha nem lenne beteg, akkor is erős a történet - az önmagában is elég kellemetlen állapot. Majd megkéri a locsoló férfit, hogy a szódát legyen kedves mellőzni, viszont a férfi nagy vagányan, már csak azért is szembe spricceli szódával, és ahogy a szénsavas víz bekerül a gyulladt szembe, azt nem kívánom senkinek. Nem velem történt, de elég volt végignéznem, és ez nem gyerekek közötti móka volt, hanem komoly felnőtteké,  így nekem egy életre elment a kedvem a locsolástól. 

Gyerek koromban még divat volt a locsolkodás, mára viszont ez a hagyomány nagyon megkopott, csak az a kérdés, hogy azért kopott meg, mert mi nők nem élvezzük, és ezt már a férfiak is tudják, vagy csak én tartozom azok közé, akik nem szeretik, és a nők többsége igényelné, hogy egy nap alatt szinte az összes férfi ismerőse végiglátogassa, ő pedig egész nap a kedvükben járhasson? Lehet, hogy így van? Lehet, hogy csak én látom a dolog mögött azt, hogy egész évben szinte alig látott emberek, hirtelen előkerülnek Húsvétkor, és sorra érkeznek locsolkodni? Vagy úgy kellene értékelnem a gesztusukat, hogy egész évben nincs idejük találkozni velem, de ezen a napon mindenképpen szeretnék ezt bepótolni?  Ha valaki azért locsol meg, mert szívből jön, és persze természetesen, akkor én is szívesen veszem.  Az apukám pl. nagyon diszkrét és aranyos, pedig vízzel locsol, de ezek szerint vízzel is lehet ezt úgy tenni, hogy örüljek neki, és értékeljem a gesztusát.

Március 8.-n nézegettem az embereket Budapest belvárosában, nők, férfiak egyaránt, virágokkal a kezükben jöttek-mentek. Annyira jó látvány volt. Csak utána jött a kérdés bennem, ezt miért nem teszik a férfiak gyakrabban?  Egy tanulmány szerint a férfiak szinte csak akkor vesznek virágot a nőknek, ha születésnapjuk, névnapjuk van, vagy tettek valami rossz fát a tűzre, és vezekelni szeretnének. A nők többségének görcsbe rándul a gyomra, ha akkor kap virágot a párjától, amikor nincs semmi alkalom az ünneplésre. Olyan furcsa reflex ez. A kérdés az, hogy ki tehet erről a rossz beidegződésről? A férfiak, mert a nőknek sok a negatív tapasztalatuk, és ez a kép alakult ki, vagy  a nők a hibásak, mert túl sokat kombinálnak, és egy ártatlan, szívből jövő virág mögött is összeesküvés elméletet gyártanak? 

Azt gondolom, hogy egy gesztus mögötti üzenetet meg lehet fejteni, mert az érezhető, ha őszintén és szívből jön. Egy nagy csokor virág pillanatok alatt elhervad, ha kényszerből kaptuk, és egy szál mezei virág hosszú ideig szép és friss a vázában, ha őszintén kapjuk. A Húsvét lehet egy nagyon szép és meghitt ünnep, ha olyanná tesszük, és lehet kényszer, ha nem szeretjük. Én szeretem, mert mára kialakíthattam a saját ünnepemet. Minden csak nézőpont kérdése, és bízom benne, hogy az óvodákban, iskolákban tanítják még a tojás festést, és a gyerekek  otthon szebbnél szebb hímeseket készítenek, hogy a sok kedves locsoló fiút megkínálhassák egy szép alkotással. 

Kellemes húsvéti ünnepeket! 

NoraS

 

További szép napot Neked! Üdv, Kovács Nóra 

Itt tudsz írni nekem: norakonyv@gmail.com

Nézd meg az új BLOGOMAT: http://norasmith.empowernetwork.com

Csatlakozz hozzám a FaceBookon: www.facebook.com/norapictures

Ami ingyen van, annak nincs értéke

Jó ideje gondolkodom azon, hogy írjak-e az ingyen van, nincs értéke témáról, mert a mi kis társadalmunk nagyon nem szereti, amikor szembesítik különböző dolgokkal, és azonnal támad, vagy megpróbálná kimagyarázni, de leginkább megsértődik. Én viszont szeretem a szembesítést kapni és adni is, mert nevel és segít jobbá, többé válni. Ezek után pedig nem zavar, ha esetleg negatív kritikát kapnék most ezért a cikkemért. Pláne, hogy a téma nem a panaszról szól, hanem a valóságról. 

Többször említettem már Etienne Kala nevét, aki kedves ismerősöm, és életvezetési tanácsadó. A vele készült beszélgetésemet pedig rekord sokan olvasták, tehát érdekes témáról beszélgettünk, én pedig most ezt a szálat szeretném tovább fűzni.

Etiennek minden hónap közepe táján van egy beszélgetős estje a belvárosban egy könyves házban, ami ingyenes, és közel három órában egy egy adott témáról beszélget a vendégeivel. Nagyjából egy éve, amikor csak tehetem elmegyek ezekre az estekre, mert rengeteg új és hasznos dolgot kapok, vagy megerősítéseket, hogy az út, amin járok, jó avagy rossz, és változtatnom kell-e bármin is. Nagyon sok mindent tanultam már tőle, és még több dologban igazolt vissza. Ezeken az előadásokon általában tíz ember van jelen, és nagyon kellemes beszélgetések alakulnak ki. Egymás történeteiből, gondjaiból, no és persze sikereiből sokat tanulunk, és feltöltődve érünk haza, hogy új erővel és tudással éljük a napjainkat.

Szinte minden alkalommal elgondolkodom azon, hogy vajon miért nincs tömve ez a kávézó ezeken az esteken, és miért mindig csak ugyanazok az emberek vesznek részt? Nincs szüksége senkinek az "ingyen" okosságokra, segítségre, ötletre, és persze megoldásra egy egy problémájára? Vagy inkább fizetnek több tízezer forintot egy pszichológusnak, vagy lelki trénernek, alkalmanként, és akár évekig is járnak havi rendszerességgel, de sok eredmény még nem született? Annak van értéke, ha a zöldhasút otthagyja a pszichológus asztalán, hatvan percért, de annak nincs értéke, ha valaki pusztán a tapasztalata és a segítő szándéka által tesz az emberek életének jobbá válása érdekében? 

Több ismerősömet és barátomat hívtam már Etiene előadására, de eddig még senki sem jött velem, vagy az utolsó pillanatban lemondta. Simán előfordul, hogy valami közbejön, nem is erről beszélek, hanem arról, hogy  a lustaság és az érték hiánya mennyire erős.   

A múlt év tavaszán fotós barátnőmmel kitaláltuk, hogy szervezzünk havonta egy hétvégi délutánt, amikor Budapest belvárosában sétálunk, fotózunk és tanulunk egymástól. Nem csak kifejezetten fotósoknak szólt a dolog, hanem azok számára is, akik nem tudnak fotózni, gépük sincs, de egy kellemes séta és kikapcsolódás által feltöltődnek. Mondanom sem kell, hogy még egy alkalommal sem csatlakozott hozzánk senki! Persze, mert ingyenes volt a túra. Ha mondjuk ötezer forintért hirdettem volna meg, biztosan lett volna értéke, és öt-tíz embert össze is ránthattam volna, de engem nem  a pénz motivált, hanem az, hogy adjak. Tapasztalatot, kellemes időtöltést, no és persze élményt. Ahhoz képest, hogy hányan kerestek meg azzal, hogy tanulni szeretnének tőlem fotózást, senki sem kapott az alkalmon, hogy ingyen és bérmentve részt vegyen. Ebben az évben már nem is fogom meghirdetni a szombati sétálós fotózást, ugyanis menet közben átavanzsálódott  csajos nappá, amit  megtartunk a magunk szórakoztatására.

A fotós munkám által pedig annyi példát tudnék felsorolni, hogy egy hétig csak írnék. Nem azért vagyok, vagy akarok lenni bárki ismerőse, barátja, hogy amikor ingyen fotózást akar, akkor előkotor engem az egyik sarokból, és még örüljek is annak, hogy  ingyen dolgozhatok neki. Valahogy még senki sem gondolta végig, hogy több, mint tizenöt évnyi fotózás van mögöttem, a gépeim tudásáról és árairól nem is beszélve. Ha csak kattogtatni kell párat, akkor mért engem hívnának? Csinálja meg ő, ha csak pár kép kell. Ehhez rám nincs szükség. Ha pedig én kellek, a tudásom, tapasztalatom és a gépem profizmusa, akkor fizesd meg, barátom! Tisztelj meg azzal, hogy elismered a munkámat és a tehetségemet, mert nekem ez a munkám, és  a boltban egy mosolyért nem adnak kenyeret. Szerintem senkinek sem esne jó, ha pl. az irodában eltöltött napi munkájáért nem kapna fizetést, hanem csak kedvesen megköszönnék neki, hogy precízen, pontosan, tudása legjavát adva végigdolgozott egy hetet vagy hónapot. Javaslom, hogy a másik ember szemszögéből is érdemes megvizsgálni a dolgokat, talán hamarabb átérezhetővé válna, az ingyen meló értéke. 

Hozzáteszem, nem dolgozom ingyen. Sosem zavart, ha valaki megsértődött, vagy netán ezért megszakadt egy ismeretség, barátság. Az akkor annyit is ért. Kedvezményes vagy baráti áron nagyon szívesen dolgozom, és meg is teszem gyakran, de ingyen nem! Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, nekem pedig tizenöt év után nem kell ingyen munkával bizonygatni, hogy jó vagyok a szakmámban. 

És akkor íme még egy saját példa, ami az elején még fájdalmat is okozott, de mára már ezt is megtanultam fa pofával  kezelni. Ez pedig nem más, mint a könyvem. Korábban írtam már arról, hogy "írj egy könyvet, és megmondja milyen emberek vesznek körül téged". Az az írás sem a csalódás húrjain szólalt meg, hanem sajnos a visszaigazolás volt az üzenete, és csak kevesen értették. Ebbe a könyvbe, és persze a most készülő folytatásába én beletettem minden tudásom, tapasztalatom, időmet és persze anyagi tőkét. Sok, nagyon sok olyan ember volt, aki több éves ismeretségre vagy barátságra hivatkozva konkrétan elvárta, hogy ajándék példányt adjak neki. Nem tettem. Ugyanis, ha valóban az ismerőse vagy a barátja vagyok, akkor meg sem szabadott volna fordulnia a fejében, hogy nem fizet érte. Az pedig egy másik dolog, hogy akinek adtam a könyvemből tisztelet példányt, szinte mindegyiket megbántam, holott nagyon átgondoltam, hogy kinek és miért adom. Egy kezem sok, hogy megszámoljam hányan értékelték a gesztusomat. A legtöbben addig kapartak, míg meg nem kapták, és ahogy a kezükben volt, betették a polcra, és máig sem olvasták el. Majd mindenféle baromságra hivatkozva  a polcon porosodik. Azok az olvasók pedig, akik kifizették a könyvem árát, úgy ölelgették magukhoz, mint ha ők írták volna. Még haza sem értek, de már olvasták, értették, illetve hatalmas értéke volt a számukra.

A pofátlan embereket nagyon jól tudom kezelni, zsigerből. Nekem lenne okom megsértődni, hogy nem értékeli a munkámat és a kitartásomat, hogy megalkottam egy könyvet. De ez bármi másra is igaz, és ez nem csak rólam szól, hanem biztos vagyok benne, hogy rólad is. Nem kell ahhoz fotósnak vagy írónak lenni, hogy ez megtörténjen. Ez mindenkire és bárkire igaz, sajnos! Nem a magam nevében írok most, hanem érted. Azért, hogy képes legyél te is nemet mondani, vagy megkérni az árát annak, amiben te jó vagy. Merj kiállni magadért, akár a főnököd előtt, hogy te többet érsz, mint amennyire ő értékel.

Azok az emberek pedig, akik sokszor kértek már a barátaiktól segítséget, de ők nem segítenek viszont, vagy sosem kérdezik meg, hogy miben lehetnének a segítségükre, vajon végiggondolták már, hogy nem csak kapni, elvárni és kihasználni kell, hanem viszonozni is?  Nem akarok az egyensúlyról papolni, fölösleges lenne, itt arról van szó, hogy ha kapok, akkor adok is, mert ez egyszerűen alap dolog. Ettől vagyunk emberek. De sajnos ma már a legtöbb esetben a kapok! az elvárás. Viszont amikor egyszer csak becsukódik előttük egy ajtó, akkor nem értik, hogy ez miért történik. 

Change your mind! 

További szép napot Neked! Üdv, Kovács Nóra 

Itt tudsz írni nekem: norapicture@gmail.com

Csatlakozz hozzám a FaceBookon: www.facebook.com/norapictures

 

Gazdálkodj okosan az energiákkal – Beszélgetés Ferencz Gabi színésznővel, rádió műsorvezetővel

Azért adtam ezt  a címet, mert kevés olyan fiatal nőt és anyukát ismerek, aki ennyi mindent csináljon, ráadásul jól. Ferencz Gabi, színésznő, szinkron színész, rádiós műsorvezető, aki különböző reklámokban is rendszeresen látható a Tv-ben, és mindemellett két kislány anyukája és feleség, no meg persze háziaszony, és közben mindig jókedvű és mosolyog. 

NS: Miket csinálsz még? 

FG: Amit most kezdek majd, az a tv műsor, és még keresem azt a területet, ahol segíteni tudok az embereknek, a kommunikációban, a kapcsolatokban, az egészségmegőrzősben. Most egy nagyon kedves barátnőmmel azon vagyunk, hogy csináljunk egy ilyen "központot", ahol gyerekeknek drámát, színházat, szülőknek pedig lelki segélyszolgálatot nyújtunk, hogy milyen formában ezen most agyalunk. Néhány éve hiteltanácsadással is foglalkoztam. 

NS: Hogy tudsz ilyen sok mindent összeegyeztetni? Ennyi teendő és elfoglaltság közben biztosan akadnak meglepetések, vagy olyan helyzetek, amikor gyorsan kell dönteni. Nem szokott felborulni a tervezet néha? 

FG: Az egyeztetés az mindig nehéz. Nagy szervezést igényel, és nagyon fontos, hogy van egy olyan társam, a férjem személyében, akivel a nehéz pillanatokat is meg tudjuk oldani. Határidőnapló, számlatömb, és telefon nélkül ki nem teszem a lábam az utcára. Ha mégis, pánikrohamot kapok. Mindig mindent beírok a naptáramba, ha nem ezt tenném néha nem tudnám, mikor és hova kell mennem. A késés számomra nem megengedett, inkább korábban érkezem, mint hogy bárhonnan is elkéssek. A tervezet általában a gyerekek betegsége miatt borulhat fel, mert az az, ami előre nem kiszámítható, ha hívnak az oviból, hogy a gyerek lázas, akkor menni kell érte mese nincs! Ilyenkor van egy kedves hölgy aki kisegít, tehát ő megy érte, és viszi haza. Sokat utazom, sokszor vagyok több napig vidéken, ilyenkor a férjemnek is elég nehéz helytállni. Sokszor kell gyorsan hirtelen döntenem, hogy mit vállalok el, mit mondok le. Ebben a szakmában nem szeretünk visszamondani munkát, mert rögtön pótolnak, és nagyon nehéz visszaküzdeni magad, éppen ezért néha azért van lelkiismeret furdalásom, hogy ha valamit nem tudok elvállalni. Ugyanakkor a szabadúszas előnye is, hogy azt vállalom el, amit szívesen csinálok, és nincsenek úgymond kötelező köreim.

NS: Mindíg ilyen sok dolgot csináltál egyszerre, vagy ez így alakult az évek során? Tény, hogy a sok teendőd között van átfedés is, tehát valahol kiegészitik egymást. 

 FG: Nagy az átfedés valóban kivéve a hitel tanácsadást. Mindig ennyi mindent csináltam, mert az igazság az, hogy így éri meg, egyik kiegészíti a másikat. Viszont ahhoz, hogy mindent az én mércémmel mérve jól csináljak, ahhoz szükség van néha arra, hogy kicsit visszavonuljak, ami nem jelent többet mondjk egy óránál, de az szükséges, hogy az agyam pihenjen. Ha ez nem történik meg, akkor bizony velem is előfordul, hogy ingerült leszek vagy csak egyszerűen nem tudok aludni. Tehát a meditáció sokat segít, ami lehet, hogy egy jó könyv olvasását jelenti, de sokszor ennél többre van szükség.Egy időben jógáztam csak az idő hiánya miatt ez is kimaradt az életemből, pedig az nagyon feltöltött. A másik ami ebben  a szakmában nagyon megy az a krtizálás, vagy inkább úgy foglmaznám könyöklés (remélem érthető)  és persze az irigység. Neki miért sikerült, nekem miért nem, biztos tett érte valamit, ha érted mire gondolok. Ez sokáig zavart, de nagyon, most már ha olyan pillantást látok valamelyik kollégámtól, akkor maximum mosolygok, és azt mondom magamnak, gondoljon amit csak akar. Valóban nagy a versengés, és sajnos sok esetben nem a tehetség és az alkalmasság dönt, hanem inkább az, hogy megmutattad már magad valamelyik kereskedelmi csatorna bármelyik műsorában vagy nem. Ha nem akkor már 30% eséllyel indulsz.

Amiről még szeretnék beszélni, az az utazó színház, mert erről szinte sehol nem beszélnek, ebben az országban csak a kőszínházi lét az elfogadott, vagy inkább azt mondom elismert. valóban vannak olyan utazó társulatok, akik kritkán alúliak, de van néhány, ami bizony több figyelmet érdemelne a szakma által! Arról ne is beszéljünk, hogy ha valaki tehetséges, akkor utazó színház színészeként is ugyan úgy ad a közönségnek, mint egy kőszínházban. Szóval sok minden van, ami leszívja az energiáimat, de pozitív életszemlélettel boldogan csinálok mindnet.

NS: Van különbség a színészet, és a szinkronizálás vagy egy reklámban való szereplés között?  Melyiket szereted a leginkább, persze ha lehet különbséget tenni köztük. 

FG: Mindegyikhez szükséges az exibicionizmus, a könnyedség, és őszinteség ez persze az én meglátásom. Azt gondolom egy színész akkor jó, ha őszinte a játéka, ha elhiszem neki, mert ő is elhiszi, hogy akkor abban a pillanatban egy másik ember, karakter, annak minden tulajdonságával, ez a színpad. A szinkron annyiban különbözik, hogy ott csak a hangunkkal tudunk játszani, és egy másik színész játékával kell azonosulni, nem könnyű szakma, jó ritmusérzék kell hozzá. Nézed a filmet, olvasod a szöveget, hallod az eredeti hangot fülesben, és közben jó helyre, jókor rámondod a szöveget. A reklámra azt mondanám, hogy minimál játék kell, akár a filmekhez is. Színpadon mindent "nagyban" kell, de a kamera nem bírja el a nagy mozdulatkat a túlzott mimikát,a mesterkéltséget, ott mindent "kicsiben" kell játszani. A szakma egy jó mondása: " kevesebb, több!" Mindegyiket szeretem, bár az utóbbi időben jobban vonz a film.

NS: Film? Mint szereplő vagy rendező? Mit látsz a filmben, ami ennyire vonz? 

FG: Bármelyik oldalon nagy örömmel lennék! A rendezést még nem próbáltam, de mivel sok színész adja rendezésre a fejét lehet, hogy egyszer én is. Ki tudja?  Szeretem sok mindenben kipróbálni magam, jelen pillanatban inkább színészként. Azért,  mert egy filmben sokkal nagyobb mélységeket megélhet a színész. Egy karakternek rengeteg oldalát megmutathatja, és nem utolsó sorban ott akkor, abban a pillanatban kell megtörténnie a dolgoknak,  akkor kell ott lenni az érzelmekenk, hiszen nincs egy hónapos próba időszak, mint a színházban, ahol kidolgozhatsz egy figurát, éppen ezért nagy kihívás és engem a kihívások éltetnek.

NS: Januárban lehetőséged volt világot látni, feltöltődni, és kiphenni magad. Minden utazás megváltoztatja egy kicsit az embert, Te is vátoztál?  

FG: Igen, változtam úgy érzem. Könnyedebb lettem. Az, hogy rengeteg új embert megismertem, és betekinthettem egy másik ország életébe, ez sok pluszt adott. Nem életem első utazása volt természetesen, de az, hogy Amerika egy másik világ, ez tényleg tapasztalható ha az ember arra jár. A válság ellenére is érezni ott, hogy mit jelent a jóléti társadalom. Ezen túl az ember bárhova megy ha nyitott szemmel füllel jár, akkor nagyon sokat tanulhat, fontos hogy kíváncsiak maradjunk. Mivel egyedül utaztam így több időm jutott magamra, és kicsit átértékelhettem mindent! 

NS: És végül, ám nem utolsó sorban a rádió, ami nagyon Te vagy!

FG: A rádia az egy nagy szerelem az életemben, vêgzettsegemet tekintve, van egy televizios müsorvezetői kepesitesem is. Éppen azert végeztem el, mert mindíg is érdekelt ez a szakma. Én egy nagyon kíváncsi ember vagyok, és ezt itt tudom kamatoztatni. Nagyon érdekelnek az emeberek, a sorsok, életek, éppen ezért egyre inkább közeledek a szakma felé. Jó segiteni  az emebereknek, jó olyat csinálni, ami az embereket érdekli. „A bulvár soha nem vonzott, sőt inkább taszított, értéktelen szenzáció hajhászásnak tartom. Ez az ami nem érdekel, viszont értéket, minőséget adni, az sokkal inkabb ösztonöz.” Ferencz Gabi 

NoraS